2014. január 25., szombat

Nyolcvan felé, félúton

Mert ugye tegnaptól negyven éves vagyok, még ízlelgetem a szót, keresem a keresetlen hangot, de akkor is fura, hisz belül nagyjából huszonkettő vagyok, immár egy nagykorúságnyi ideje.

A kutyám is öregebb nálam (ő még most csak tizennégy), de tartok tőle, életem nagyobbik fele már letelt. Nem hiszem, hogy leszek valaha nyolcvan, szóval megy már a visszasszámlálás.

Viszont az jó volt, hogy remek ajándékokat kaptam, párom olyan tortát hozott, hogy húúú. Finom und Tower Bidge van rajta a Temzén, vagyis ezt ábrázolja, illetve ábrázolta, a család lassan felfalja a hidat, meg alóla a Temzét, dehát marcipán (volt) midkettő.

Már azon agyalok, négy év múlva mit hozhatok össze Petrának, akkor lesz neki kerek szülinapja, nyilván toronyóra lánccal, mondjuk Big Ben, de még egyeztetni kell, hogy hozzák ide, vagy hogy költözhetünk be mi, legyen net meg a fürdőben kád (pancsolósak lennénk, zuhanyozzanak mások), ha idehozzák olcsóbban megoldjuk, ha nekünk kell lándönbe költözni, jöhetnek a lengyel vízvezeték-szerelők. Káddal.

De tényleg, én mondjuk lándöni repjegyet kaptam, dekiált könyvet, meg az említett tortát, és valóban el voltam képedve mindezektől, kedvesem az igazi csodatévő, ráadásul huszonévesen is kitart egy ilyen vén fószer melett, akinek épp érzem magam.

1 megjegyzés:

  1. Boldog szülinapot, a könyved a többi ajándékkal még mindig itthon vár....
    Jó neked én csak azt kapom, hogy milyen rossz az állóképességem és miért szólok hogy takarítson fel maga után. Hát igen. Így megy ez!

    VálaszTörlés