2014. október 30., csütörtök

Lándön-vegyes

Na most, én kérem arra jutottam, hogy semmi kedvem bármiféle rendszerességgel írni az idei londoni kóválygásról (erre amúgy is ott a jobbik felem), úgyhogy csak címszavakban emékezem meg, ötletszerűen, de legalább az ábécé-sorrend, időrend vagy épp az elemi logika nagyívű mellőzésével. Tehát:

A kaják

A Pizza Expresst eddig is bírtuk, a kocsmai fish&chips eddig mindenhol jó választás volt (a nyolc harangról nevezett fulhami bejzliben is), tavaly óta meg van kedvenc török éttermünk is, ott idén megint hú de jót ettem.Meg végre a kedvenc indiai éttermünkben is, ami úgy volt kedvenc, hogy még sosem jártunk benne. Ám a többféle sabjival, rizzsel, lepényekkel és dhallal súlyosbított zöldség-curry meggyőzött, hogy tényleg ez a kedvenc indiai éttermem. Meg azt a némileg részeg/beszívott helyi menő csávót is, aki a kirakaton át lelkesedett kissé, a mondjuk tényleg látványos vacsoramenüm láttán.
Vagyis a helyzet az, hogy éttermeket már nem kell keresni arrafelé, megvannak a fix helyek, a többi negyvenkétezer ki nem próbált faloda meg hajtson a maradék turistákra, a Masalában amúgy is megígértem (az értékelő kérdőívükön) hogy legközlebb is náluk vacsorázunk, és egy úriember szava szent, de még az enyém is ér valamit.

Hírességek

Petra szúrta ki, hogy Catherine Tate épp kávét (vagy mit) vesz egy kávézóban/éttremben vagy hol, én meg a buszról kiszúrtam a zebránál álldogáló, amúgy elképesztően slampos (szerinte nyilván művészien laza) Stephen Fry-t. Plusz a lutoni reptéren valaki rámköszönt, hogy „Helló tanár úr!“, szóval lokális hírességnek én is jó voltam, ha csak egy pillanatra is.

A Mázlista

No, ez a Petra lészen. Mert ugye szerdán megyünk Brightonba, sétálunk jól a kötelező turista-célpont felé, ami a móló (ami egy víz fölé telepített vidámpark amúgy), és látjuk ezeket a viccesnek tételezett nyerőgépeket, némelyikből marék aprót lehet nyerni, némelyekből meg plüssállatokat halászni. Illetve lehetne, de nyilván arra megy ki a játék, hogy ne lehessen. Néztem is, ahogy egy párocska már utolsó fémpénzeit vadássza az összes lehetséges zsebéből, egy utolsó utáni utáni próbálkozásra, hátha lesz a csajnak cuki plüssállat, mikor szívem csücske odalép az általuk nyúzott géphez, és bedobja a szükséges 30 pennyt. Magamban kissé elnéző mosollyal néztem, végül is igazán apró a harminc pé, egy egészen kicsi csokit sem adnak érte, nem baj ha benyeli a markolós(mer ugye nem félkarú) rabló, sőt készítetem elő még harmincat, legyen még egy kísérlet, ha párom ettől szórakozik jól...
Ám ő elsőre, egy határozott mozdulattal kikapta a kinézett pandát, a párocska furán nézett, én meg vinnyogva röhögtem, hogy ilyen nincs is.
És másnap meg két ötfontost is talált, csak úgy, a járdán/lépcsőn... (Meg a panda után egy húszpennyst, amitől az extra nagyszemű manga-panda egyből csak tíz pébe fájt, ami nincs negyven forint sem aktuális árfolyamon.)

Who the fuck is Milly Johnson?

Ez tényleg kérdés. Kellett volna vennem ettől a nőszemélytől könyvet, de nem ment. Amit Erika felírt (kettőt, két popsláger címűt) nem leltem, pedig lelkiismeretesen bementem minden könyvesboltba, ami utamba került, de csak a teázó a sarkon címűt leltem, meg valamit, aminek nem emlékszem a címére, de benne volt hogy görl. Bíztam a Piccadiyn lévő megaméretű könyvesboltban, de ott a nevezett szerzőtől még mutatóban sem volt semmi, ám legalább vettem bíbíszís főzős újságot Marisnak, ha már ő is rendelt valamit. (Mondjuk én bírom a bíbíszít, de főzve nem biztos hogy tetszene, persze lehet, hogy az újságban mégsem a bíbíszít főzik, hanem ő (?) főz, de akkor meg minek az újság, nem lehetne rendelni inkább a kajából, feltéve hogy nem égette oda? A bíbíszí.)
Perta meg vett a interhálón dedikált könyvet, amit el sem olvas, mert angolul van, de legalább meg sem kapta, úgyhogy mehettünk reklamálni a helyi boltba, ha már arra járunk. Pontosabban én reklamáltam, mert családilag engem tartanak kommunikácóképesnek angolul, el is társalogtam az eladóval az időjárásról, tényleg igaz, ha a helyiek kínosnak érzik a csöndet, rutinból elkezdik szidni az időjárást, és máris van öt percnyi téma... (Én mondjuk közöltem, hogy épp nem esik, ergo jó idő van, különösen annak fényében, hogy mindeközben mi volt itthon.)

Brighton

Brighton remek hely, olyan mintha Pécsnek tényleg mediterrán hangulata lenne és valaki áttolná a délangol tengerpartra, majd meglocsolná jó sok esővel a tévétornyot meg belesöntené a tengerbe mólónak. Jut eszembe, a móló az tényleg jó arrafelé, klasszikus (avagy retro, esetleg vintage) vidámpark a viharos víz fölött, úgyhogy ha a legvalószínűbb forgatókönyv szerint összeszakad az ember alatt a régi hullámvasút, a szörnyethalás mellett a vízbe fulladás is reális opció lehet.
Ami meg nemvidámpark a mólón az játékterem, plüssállathalászattal és aprópénz-izélő automatákkal. Az utóbbi azt elenti, hogy sok apró megy egyelőre-hátra mozgó tálcán, a hülyék meg próbálják leverni újabb aprókkal, nyilván mindenki látott már ilyet, de remélem más sem tudja a nevét. Ja, meg volt pachinko is, mondjuk egy-kettő csak, de annak legalább tudom a nevét, de cserébe nem tudom mit csinál a mivel, mert nekem csak annyi van meg belőle, hogy egy Pogues szám címe valamint egy játék, amit már láttam távolról, a tévében. (Utánanézni meg szokás szerint lusta vagyok.)
Ráadásul Brightonban több napra való látnivaló van egy kényelmesen körbesétálható környéken, mint a helyi múzeum, a Rojál Pavilon (szerencsére rojálbébi nélkül), az egyfontos bolt, a kilencvenkilenc pennys bolt, vagy épp a méltán népszerű kilencvennyolcpennys bolt.
Meg vannak bélyegboltok is, legalább kettő, ami pont kettővel több, mint itthon.
A mólóra visszatérve: az meg angolul ugye pier, az meg mejdnem Pierre, ami legalább is gyanús, mert...

 A franciák

Idén valahogy mindenhol franciául beszéltek körülöttünk, a buszon, a boltban a reptéri vécé szomszéd fülkéjében, sőt az olaszul vagy spanyolul beszélőkről is gyakran derüt ki, hogy igazából franciák, csak elsőre hallottam félre. Ha viszont önmagában Londonban ilyen nagy a francia-koncentráció mi lehet a helyzet az egész Egybesült Kirájságban? Avagy: tessék mondani, maradt valaki Franciaországban is? Csak hogy vigyázzon  a házra, meg locsolja a fokhagymát. Borral.

Bélyegek

London mellett Brightonba is találtnk ugye bélyegoltok(at), úgyhogy komoly mennyiséggel értem haza, még bele sem dolgoztam az egészet a gyűjteméybe, pedig ma direkt korábban keltem. Van az egésznek egy ilyen svéd gyerekvers hangulata, hogy apám hozott egy kiló bélyeget és azóta nem is gyűjtöm már, blabla, de az az igazság, én bírom a kilóra vett bélyeget is. Napokig lehet válogatni, be lehet mindent teríteni még töredékes sorozatokkal, és hetekkel később is bélyegek kerülnek elő a legváratlanabb helyekről, mint a hűtő teteje vagy a buszbérletem.
És igen jól mutatnak a polcon a nagyalakú albumok, mondjuk kellet is nekik külön polcot venni. (Ez az, amikor a bélyeggyűjtés egy szint után a Praktikerben folytatódik.) Az aktuális album, jelenleg a 10-es számú, pedig ugye még nincs tele, ezért az aktuális, így aztán kell beszerezni sok bélget, hogy megteljen. Pontosan persze nem kiszámítható, mikor lesz tele, így aztán kell az új album a kimaradó daraboknak et cetera...

Boltok

Én egy átlagos hónapban összesen annyit nem tartózkodom különböző üzletekben, mint ilyenkor pár nap alatt, könyves-, teás- ajándék- és bélygboltok eőételként, de a főfogás a Tesco - Sainsbury«s -M&S Bermuda-háromszöge, ahol összesen órákra el lehet veszni, íránytű nélkül, de legalább több évi hideg élelemmel.
Mert a szendvicseknél ellenőrizni kell, hogy nincs-e benne majonéz (illetve, hogy van-e benne elég), van-e bizonyos típusú tea (nincs, nem volt, nem lesz, nem van), ráilleik-e egy homályos leírás valamelyik teára, van-e karamellás nápolyi (nincs, miért is lenne, ha mi keressük) valamint milyen poharas tészta van (ugyanolyan, mint mindig).
Plusz van még a drogéria (nem ám úgy általában, hanem konkrétan Boots, ami evidens, mert gyakorlatilag minden sarkon van egy belőlük), a Birodalmi Bőr fedőnevű szappan elsődleges forrása, egyúttal másodagos szendvicsbeszerzési-pont, és a világ legdrágább csapvizeinek lelőhelye. (Tényleg, az ember csak utólag csap a homlokára, hogy másfél font az mégis közel hatszáz forint, ami kissé erős fél liter buborékmentes nem ásványvízért, ami viszont legalább hűtött, kell is az az októberi végi őszben. Viszont a flakonját ezek után ki sem dobom, elvégre csapvízzel én is meg tudom tölteni a hotelben, a kupakja meg este jó káddugónak, amitől még ennyi év után is irózni látszik a hotel személyzete. Persze lehet hogy raknak ők dugót a fürdőszobába, csak mindig pont az előttünk lévő vendég lopja el, mert ilyet nem kapni otthon, Franciaországban...)

Porcelánok, üvegek, stukkók

Nos, korábban már az Apsley House sem volt semmi, vagy a parlementi termek csicsája, de idén is sikerült beleszaladni néhány főúri lakba itt-ott, elsőként mindjárt a Wallace Collection címűbe, ami után konkrétan mérgezést kaptam az aranyozott barokk kandallópárkányoktól, a francia porcelánoktól meg a németalföldi csendéletektől. (A kristálycsillároktól nem, azokat még mindig bírom, nagy, fejjel lefelé fellőgatott üveg karácsonyfák, csak ne vigyék túlzásba az aranyozást a fémrészeken.)
Hirtelen elbizonytalanodtam, hol is láttam az a rengeteg csendéletet, melyeken kivétel nélkül lábuknál fogva fellógatott döglött nyulak voltak, vigyorgó kutyákkal és opcionális, ám feltétlenül döglött fácánokkal. Esetleg egy kis tök gyümölcsel az állatok mellé, aranyozott keretben, kevéssé ismert flamand mesterektől.
És ha mindez nem lenne elég, egy csomó mindent meg lehetett vásárolni a múzeumi ajándékboltokban, fröccsöntött-kicsinyített formában, jellemzően mágnessel a hátukon, hogy le ne essen a hűtőajtóról. Amúgy festmények melett lehetne mást is hűtőmágnesként újrafogalmazni,aranyozott barokk kandallópárkányokat például, hisz milyen ironikusan poszt-posztmodern gesztus lenne egy kandallópárkány a hűtőn.

Hát, egyelőre ennyi, ha eszembe jut valami, még úgyis megírom, és ezt mindenki nyugodtan veheti fenyegetésnek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése