Vej Ling sohasem mosta a ruháit,ez lemondása része volt, így aztán koszos volt a végletekig, mégsem dongták körül a szúnyogok, már ha a szúnyogok donganak egyáltalán.
Egy szerzetes egy ízben megkérdezte, mi is a titka.
- Mond Mester, talán áldozatokkal, varázsigékkel éred el, hogy soha sem csípnek a szúnyogok? Vagy esetleg jakszart égetsz és annak a füstje tartja távol őket?
- Te ostoba, nem égetek én jakszart, csak meditálok, ez pont elég.
A szerzetes, aki tényleg ostoba volt, onnantól kezdve folytonosan a jakszaron meditált, meg is halt hamar.
---
Egy időben nagyon elszaporodtak a macskák Manamana kolostora környékén, tele volt velük minden bokor és egyéb helyek, ahol épp nem volt bokor, és ez igen zavarta a szerzeteseket. Egyik nap, mikor két jóllakott és ragadós macskát halásztak ki a vajasbödönökből, Vej Ling apát elé járultak.
- Mi tegyünk Mester, a macskák elárasztanak minket!
- Titeket??? - kérdezet Vej Ling - szerintem csak a kolostort. Az meg csak kő meg tégla. Az nem ti vagytok. Én sem vagyok a mesteretek, nem jobban, mint a macskák. Minden élőlény egyenlő. Most pedig menjetek, és heréljétek ki az összes kandúrt. Mert bár a lélek egy, de a kés nálatok van, talán nem véletlenül.
A szerzetesek erre megvilágosodtak.
---
Egyszer egy bőkezű kereskedő nagy adag aranyat adományozott a kolostornak. A szerzetesek kérdezték Vej Linget, mire is használják a nagylelkű adományt.
- Rakjátok le a pincébe, a sózott jakhús mellé. Az arany állítólag távol tartja a hegyi patkányokat. Így megmarad a jakhús, és lesz mit ennünk. Az aranyat úgysem tudjuk megenni.
- De az aranyért vehetnénk sokkal több húst, és nem kellene a patkányok miatt aggódni! - vetette közbe egy szerzetes.
- Hmmm.... - gondolkodott el Vej Ling - az már nem lenne ugyanaz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése