Van számos ucca...

Persze megint semmi kedvem időrendben, vagy bármi, ezért próbálom tematikusan, vagymi. Azaz London 2017, part one. (A two az majd holnap, éjjel egykor szálltunk le, alig látok ki a fejemből.)

1. Turisták

A turisták azok Londonban definitíve franciák, ha mégsem akkor spanyolok vagy német tinédzserek.  De inkább franciák, sőt főleg. (Tényleg, Párizsban maradt valaki?) A pont most nem tudom hányadik legnagyobb magyar városban magyarokkal nemigen találkozni, még turista-alakzatban sem, amikor egyszer összefutottam egy adaggal (és tényleg ez az egzotikum, a magyar turista más magyar turistákkal találkozik), azt mondták helyinek gondoltak. Mire visszakérdeztem, hogy miért, slampos vagyok és enyhén büdös? Mint egy igazi londoni az angolszász eresztésből. (Bár lehet hogy tényleg slampos voltam, alapvetően az vagyok, plusz este volt, addigra meg már ragadós a metrószag.)

De a legjobb turisták azok voltak, akik direkt készültek szelfibotjaikkal, hogy akkor majd most ők, háttérben a Big Ben, de a bigben helyett egy szépen kivitelezett állványzatot fotózhattak, valami rendes rakétakilövőre hajazót, ami ennyi erővel lehetett volna Bajkonurban vagy Cape Canaveralben is. Csak mondjuk ott nincs Temze.

2. Hajléktalanok

Az elmúlt években gyakorlatilag csak egyféle hajléktalant lehetett látni a belvárosban: aki Big Issue-t árult.

Most viszont majd minden sarkon fekszik valaki rongyokba tekerve, minden metrókijáratra jut egy koldus (ahová meg nem, ott fiatal muszlim radikálisok kiabálnak valamit a a kalifátusról, bár ezt nem lehet érteni, mert a dzsihádistáknak nem telik jó minőségű ordibátorra. Viszont legalább a homelesseket nem zargatja senki, arrafelé nem rendőri ügyként kezelik.

3. Éttermek

A libanoni meg az indiai hely az most is rendben volt, de feltűnt, hogy akkora adagokat adnak, hogy alig lehet megenni, ráadásul a pincérek sehol sem beszélnek angolul. Vagy valami angolra hasonlító etnikus vakert nyomnak (ez még a jobbik eset), vagy ha benszülöttek, simán cockney-t. Márpedig én nem tudok kákniul, az nem angol, csak ugyanaz a nyelvcsalád, de "ájszajuszővókanondökraket" (vagy valami hasonló) típusú szövegekkel nem tudok mit kezdeni. (Márpedig Kingsman-helyszín úriszabóságban valahogy az utolsó szóig minden érthető volt számomra, és kellemesen elcsevegtem, mert a csaj ott angolul beszélt, nem a Rigó-utcai, hanem az Oxfordi értelemben.)

De  legjobb persze még mindig a szusi lájt kólával, esete a hotelszobában fogyasztva.

4. Deepcut

A vicces nevű hely valahol Farnborough közelében van (vagy csak nekem vicces? mindegy, a Farnborough biztos), és el kellett oda vonatozni/buszozni, mert Petra Kinngsman-függő, és az ikonikus templomi mészárlást persze nem Kentuckyban forgatták, hanem itt, legalább is a nagy részét.

Amúgy sem Farnboroughban sem Deepcutban nincs az égvilágon semmi érdekes, előbbi helyen láttam egy remek irodaházat, utóbbiban pedig ebédeltem angol reggelit, az autószerelő műhely melletti kávézóban, ami láthatólag a település szociális és részben gazdasági központja. A környék viszont remek, kicsit a Keeping Up Appearances hangultában, csak itt a nénik  nem virágos kosztümben nyomulnak, hanem farmerban és banyatankkal, és nyilván nem ezüstakanállal eszik a babkonzervet.

To be continued: 148-as busz, Portobello Road, kutyák, hülye ruhák, és a lutoni reptér mint egy szelet Kelet-Európa.

De majd csak holnap, most megyek aludni végre.

Mosmér?

Nna, most mindjárt indulok. Este Pest, reggel már London. De utálok repülni.
Tessék most belegondolni, hogy épp zöldborsólevest fogyasztok, a tévében a Szimpszon Család (vagy hogy írják) magam meg aludnék egyet jól megérdemeltként délután. De nem utazni kell.
Ha túléltem, szólok.
Én szóltam.

Thrash

Most, hogy már megint nyakig ülök az éjszakázásban (és sajnálatomra nem a mulató/kaszinó, hanem a munkahely-paradigma mentén - tizenhat tonnát rax, junó),, kezdem értékelni a pörgősebb időszakokat. Mert az már mégis csak botrány, hogy én rengeteg kávéval készülök az éjszakai menetre, és ehhez képest unatkozom mint egy könyvtáros, vagy minta párom, aki könyvtáros, és szerinte unalmas a munkája. Jelentem, most már értem.

Kétóránként kell megejtenem mindenféle minőségügyi ellenőrzéseket, de félgőz/félház esetén ez maximum 30-40 perc, a maradék másfél órában meg német thrash metalt hallgatok jobb híján, meg mert szeretem, illetve nem merek letölteni a munkahelyi gépre (azon át) semmit, miközben a munkatársam lazán feldolgozza a mulatós friss felhozatalát.

Ennyi erővel én is töltögethetnék le valami ilyesmit:

És akkor tőlem lehet a Bájer Münkhen, meg a Folxvágen, én a németeknek mindent megbocsájtok (Hitleren kívül), de az ország, ahol ezek a remek zenék teremnek (nicht nájundnájcih lufbalon) eleve nem lehet olyan rossz, kár hogy húsz éve nem jártam arra, de aki anglomán, az nem száll át Frankfurtban sem.

Paranoid

Valamelyik kádéenpés agyhalott szerint a "Soros-terv" a Sátán legvégső támadása, és ezt a marhaságot az országgyűlésben tette közkinccsé, a parlamentarizmus és paranoid skizofrénia nagyobb dicsőségére. Nyilván a józan ész ellen indított támadást a Sátán, és megtalálta a leggyengébb láncszemet, a kádéenpét, hisz náluk messzebb kevesen állnak a kereszténységtől.

Amúgy a derék agyhalott energiaügyi államtitkár szerint a gonosz ellen a legjobb fegyver a rózsafüzér (és ezt majd Soros György is megtapasztalhatja, vagyis akkor ő lenne a Sátán a Wall Streetről) bár a legtöbb akciófilmben a gyorstüzelő fegyvereket részesítik előnybe. Persze lehet hogy Rambo is hatékonyabb lehetett volna egy szolgálati rózsafüzérrel, de ő valamiért gránátvetővel harcolt a gonosz ellen, igaz nem is volt olyan kifinomult entellektüel, mint egy valódi kádéenpés államtitkár. Aki csak igen elvetemült rosszakarói szerint nem okosabb, mint egy drága öltönybe csomagolt zsák krumpli.

Ha viszont az ilyen apokaliptikus teológiai megközelítések válnak meghatározóvá a kormánypárton belül, akkor készülhetünk arra, hogy  pártvezér és kancellár lassan bevezeti a Szent Inkvizíciót is, lesznek nyilvános autodafék, boszorkányperek, esetleg elküldjük a még le nem zuhant Gripneket a Szentföld visszafoglalására.

Lassan tényleg szükség lenne  a politikai pszichiátria nevű új diszciplínára, hátha ki tudnák szűrni a nettó vallási őrülteket a paranoid téveszméikkel, biztos van már gyógyszer az ilyesmire is.

És valószínűleg a felcsúti is érdekes eset lenne, a mai parlamenti stand-up comedyjéből úgy tűnik ő egy szociopata, szado-mazo fantáziákkal. Ez utóbbi onnan jutott eszembe, hogy vonagábor rosszabbik elnököt bénának nevezte, akinek  nyakán póráz van, annak vége meg a Gazdi kezében. Na most, nemrég láttam újra a Ponyvaregényt, abban konkrétan van egy Béna nevű mellékszereplő (talpig fekete latexben) és neki igenis póráz van a nyakán. Biztos ez lappang a felcsúti tudatalattijában is, ami azért sok mindent megmagyaráz.

Lakodalmas

Kaptam egy érdekes levelet, illetve nem én, hanem nem tudom ki. Illetve nem is levelet, csak valami küldeményt borítékban.

Az úgy volt, hogy a postaládámban volt egy boríték, precízen az én címemmel (emelet, ajtó, minden stimmelt), de egy tök ismeretlen név, amilyen a lépcsőházban sincs, de a szomszédban sem. És a rejtélyes idegen nem lehetett az előző lakó sem, mert olyan nem volt, ez a lakás a családunké (nagyszüleimé) volt, mióta ház megépült, így aztán nem tudtam mit kezdjek a borítékkal. Az egyértelmű volt hogy a luxemburgi bélyeget lebugázom róla (áztatás helyett mondjuk gőzölés által), de mi legyen a benne levő levéllel, elvégre levéltitok is van még a világon, kivéve ha az ember ímélt ír, mert azt simán olvashatja az orosz hírszerzés is.

Viszont fény felé tartva kiderült, hogy nincs is benne levél, csak valami kis kerek izé, úgyhogy felbontottam, hátha nem levélbomba. És nem az volt tényleg, egy hűtőmágnes volt benne, meg egy nyomtatott egyencetli "Kedves családunk/barátaink" megszólítással. És ebben egy párocska arra figyelmeztette családjait/barátait, hogy jövő nyáron házasodnak, itt és itt, ekkor és ekkor. A hűtőmágnesen ugyanez van írva, a cetlire meg az, hogy akkor most kedves családbarát tegye ki a  hűtőre, és akkor nem felejti el, hogy jövö nyáron mikor és hova kell vinni a nászajándékot, amire viszont ideje elkezdeni gyűjteni, mert különben mi a viharnak küldenek emlékeztetőt már idén ősszel?

A párocska nyilván toronyórát szeretne lánccal, jacuzzis alfa rómeót, meg egyiptomi nászutat Májámi Bícsen (ha még most neikállnak a család barátai, jövő nyárra ott is felhúzhatnak néhány piramist, múmiásan dobozolt egyiptomiakkal, a parton légkondis napernyőkkel), szóval jobb ha a kedves rokonság tudja, miért veszi fel a következő bedőlő hitelét.

Ez a fajta esküvői hiénázás amúgy teljesen összefér a kapitalizmus szellemével, de az esküvők körüli felhajtást mondjuk nem értem. Hülye ruhák, húsz éve  (talán nem véletenül) nem látott rokonok, kínos feszengés, a társaság egyik  fele eleve nem ismeri a másikat (jó esetben a szülőket meg a házasulandók néhány közös barátját leszámítva), így a násznép gyorsan két frakcióra szakad, a határokat meg majd csak az alkohol oldja fel, de akkor már minek.

Egy ilyen lakodalmi esküvő egyrészt felesleges, másrészt kurva sokba kerül, akkor már inkább költse az ember egyiptomi nászútra Májámi Bícsen, é akkor nem kell igen hülyén néznie maga elé pár nappal később, hogy akkor most mégis mi a túrót kezdjenek tizenkét szett kristálypohárral, közös életük kezdetének megalapozásaként. (Igen tudom, van már online kívánságlista is, és akkor az ember nem kap nyolc kenyérpirítót, de az meg annyira direkt lejmolás, hogy ennyi erővel egyszerűbb behaladni a kinézett rokon lakóingatlanába, és elhozni a plazmatévéjét.)

Vagyis házasodni kizárólag két tanú, és maximum négy családtag jelenlétében leszek hajlandó valaha (az egyik lehet a tanú, így egyszerűbb), akiket aztán meg lehet hívni egy ebédre egy jó étterembe, de lakodalom az nem lesz. Akkor sem ha véletlenül házasodnék. Nászajándékot elfogadok, számlaszám mellékelve.

A lakodalom a proletariátus operabálja, olyan is.

Boldog lyukból bolond szél fúj

Állítólag az ember 44 éves korában a legboldogtalanabb. Nekem ez már nincs olyan messze, úgyhogy izgatottan várom a boldogtalanságot, milyen lehet a legboldogtalanabbnak lenni, főleg az eddigi boldogtalanságokhoz képest. Asszem boldog leszek attól, ha nem leszek sokkal boldogtalanabb mint most, ráadásul azzal a derűs gondolattal működhetem, hogy ez itt a gödör mélye, innentől már csak felfelé vezet az út, és a fény az alagút végén még nem a szembe jövő vonat.

Az persze érdekes, hogy mivel is lehet mérni a boldogtalanságot. Erre a belinkelt cikkből sem derül fény, csak annyit tudhatunk hogy a bevett kvalitatív és kvantitatív társadalomtudományi módszerekkel dolgoznak, ami ugye semmit nem mond el és legfeljebb annyira izgalmas mint egy vesekő. Az viszont kiderül, hogy sok éve már mindig a dánok bizonyulnak a legboldogabbnak, nyilván sokat fejlődtek a Hamlet nevű trónörökösük óta, aki azért nem volt az a kifejezetten mosolyalbumba való csávó.

Viszont az is hamar leesik, hogy bár persze fontos a gazdasági helyzet (a pénz nem boldogít, de a hiánya határozottan boldogtalanná tesz) meg a szociális háló (Nyuszi rokonai, barátai és üzletfelei), de mindeközben a dánok tömik magukba a legtöbb antidepresszánst, gyakorlatilag úgy eszik mint a cukorkát, és lássuk be, egy betépett társadalom joggal érezheti magát boldognak, ha egyszer az.

Erre lehet azt mondani, hogy de ez csak kémiai boldogság, de hát az igazinak gondolt boldogság is az, legfeljebb ott az idegrendszer állítja elő a megfelelő vegyületeket és nem a gyógyszeripar. A gyógyszeripar persze számos munkalehetőséget is teremt, relatíve jól fizet, így aztán az érintetteknek még több okuk van a boldogságra, pláne ha dánok.

A saját boldogságunkat pedig úgy tudjuk maximalizálni, ha még 44 éves korunk előtt dánok leszünk, (vagy ha ez ne megy legalább Dániába költözünk), addig is sok barátot gyűjtünk nem elsősorban a fészbukon, két pofára tömjük az antidepresszánsokat, és nagyon koncentrálunk arra, hogy minél előbb kisimult ötvenesek legyünk. Mert az ötvenesek és hatvanasok boldogabbak a negyveneseknél, előre tehát az öregedés útján, legyünk betépett nyugdíjasok. (Nehogy már a nyúl vigye apuskát!)

Vagy simán patkoljunk el huszonévesen, még boldogságindexünk csúcsán valamilyen különösen ocsmány betegségben, és nem illan el a korral a boldogságunk. Én erről pont úgy lekéstem, mint arról hogy dán legyek (bár szeretem a sajtot és az Olsen-banda filmeket), így aztán majd jövőre kiderül, milyen a legboldogtalanabb életkorban lenni. Ha egy fokkal jobb mint az általános iskolában, már nem lehet akkora gáz.

Kis vidéki

Azt olvasom, hogy Budapest szenved leginkább az őszi poloska-inváziótól. Na, megint ez a vízfejű budapest-központúság, mintha én itt vidéken, nem szenvednék eléggé. Pedig de. Hetek óta szellőztetni sem merek, mert jönnek a zöld izék lábakkal, meg repülnek, meg egyáltalán.

Az is érdekes, ahogy pestről nézve minden vidék, ami mondjuk Budaörs után jön az M7-esen, vagy más hasonló után másik autópályán, gadnóz, nem autózom, miközben én egy városi, lakótelepi csávó vagyok, két főútvonal kereszteződésében lakom, és az erkélyem a szemben lévő tízemeletesre néz, meg az rendes esti autóbalesetre. A közeli teszkóban vásárolok (néha), kerülöm a közeli mekdoneldszet (majdnem mindig), százhúz tévécsatornát váltogatva bambulok a laptomomba, van két diplomám, az évi rendes nyaralást Londonban ejtem meg ősszel, és bár inkább bölcsész lennék, az elektronikai iparba ténykedek épp. De bizonyos kontextusokban én vagyok a "vidéki". 

Márpedig a vidéki, bizonyos nagykörúton belüli szubkultúrákban (és igen, tudom hogy ez is előítélet, meg túláltalánosítás, de én is így működök) az valami melegítőnadrágos, bajszos, falusi suttyó, aki műveletlen ugyan, de legalább ne is lát túl a falu határán. Az, hogy a vidék (ami nálunk tényleg egyenlő azzal hogy Magyarország mínusz Budapest) az eleve nem csak falu, hanem egy csomó város is, városias kultúrával, plusz hogy a falu az nem egyenlő azzal, hogy lepusztultság plusz disznószag, az bizonyos nézőpontból nem releváns. Van a főváros, a többi vidék, pont. A pesti egyetemi évek alatt rengetegszer találkoztam ezzel a mentalitással, mintha a földrajzi koordináták eleve determinálnák az embert. (Részben persze igen, a Rózsadombra születni nem pont ugyanaz a helyzet, mint egy borsodi faluvégre, a rosszabbikra, de biztosan nem születési/lakóhely szerint érdemes értékelni, pláne ha összemossuk közben Szegedet egy baranyai zsákfaluval mondjuk.)

Ráadásul pestinek lenni még mindig túl tág keret, lehet például utálni a sznob budaiakat, de egy Belváros - Józsefváros különbség is meghatározó lehet, és a végén persze itt is eljutunk oda, hogy a Lófasz utcaiak utálják a Citromhányás utcaiakat, be se mennek ugyanabba a kocsmába, és máris előállt egy rendes alvég-felvég konfliktus, mint bármelyik modellértékű faluban.

Mert igazból minden nagyváros az valójában rengeteg kis falu (most jöjjek elő megint  Londonnal? mert az aztán tényleg!), így aztán mindenki vidéki, lakóhelytől függetlenül, avagy kifordítva mindenki rózsaszín.

Csak a pestieket jobban szívatják a poloskák, ami azért történelmileg és társadalmilag is érthető, sőt némiképp igazságos.

Mukásság

Reggel fél hatkor , mikor a legsúlyosabb arcok jönnek szembe a buszon az MP3 lejátszóba menekülök, a sehallselát-projekt a legjobb opció, mert az már tényleg tragikus, mikor rendes családanyák már a munkába menet is csak a munkáról tudnak beszélni, mintha nem az töltené ki a következő tizenkét órájukat valami gép mellett egy kellemetlen gyárban. Az ilyen fixációt legfeljebb a japánoktól szoktuk meg, arrafelé már szabadságra sem mennek az emberek, nehogy cserbenhagyják a cégüket. (Már nem a saját cégüket, hanem valami mikiegeres-alsógatyás, viszkivedelő pedofil jakuzáét, kinek ők derék - és főleg lojális - bérrabszolgaként dolgoznak, mint a Valamilyen Korporésön megbecsült le sem szart alkalmazottai.)

De tényleg milyen már az, mikor valakinek alig van élete a munkáján kívül, mikor az a viszonyítási alap mindenhez, mikor a munka határozza meg az emberi kapcsolatait valakinek, mikor az élet az a gyár vagy a hivatal vagy a bármi, meg hazafelé a bolt, mert be is kell vásárolni, meg tévében a barátokközt ha vén még olyan...

Én ellenben tényleg csak pénzért dolgozom, csak annyit, amennyit muszáj, mert én alapvetően emmittevő szeretnék lenni, ahhoz értek is, van benne gyakorlatom és a motivációs faktor is hibátlan. Már csak az kellene hogy valaki fizessen érte, és esküszöm hogy tényleg nem ülök buszra többet reggel fél hatkor, legfeljebb csak hazafelé.

Nem szeretnék munkanélküliséget, de munkásságot sem, valaki hagyhatna már rám egy nagyobb vagyont, nem dolgoznék többé, de vennék még egy új fikuszt,mert a mostani szerintem magányos, ellenék az öntözésükkel, meg néha mosogatnék is, plusz rengeteget dolgoznék,  bélyeggyűjteményem fejlesztésén. Meg kiraknék ilyen sokezer darabos puzzle-okat, persze csak ha nem fizetne érte senki mert egyfelől onnantól munka lenne, másfelől meg ha lenne rá pénzem, nyilván nem szorulnék rá a fizetésre. És ez igen szép lenne, elvégre Kant szerint szép az ami érdek nélkül tetszik, és számomra a rengeteg felesleges tevékenység pont ilyen, főleg ha nem kell időre meg pénzért csinálni, illetve csak akkor. Mert ha mégsem szakad a nyakamba hirtelen egy nagyobb vagyon, marad az érdekből dolgozás, ami logikusan nem szép, és amit a reggel buszozó családanyák sem szeretnek, meg sem szoktak, legfeljebb beletörődtek.

Amúgy brit tudósok nemrég arra jutottak, hogy tíz emberből négy, az hat.

A nap hírei

Lemondott a botka nevű szocialista izé, nem tudjuk miről, mert azon kívül, hogy ő lett volna egy zuhanórepülésben lévő párt miniszterelnök-jelöltje, meg óriásplakát arca, nem volt miről lemondania. Arról meg minek, úgysem lett volna sosem miniszterelnök (szerencsénkre), ha mondjuk  a polgármeterségéről mond le az még talán hír, de ez csak a szokásos politika bulvár, ügynöközés/árulózás, sértődöttség.

Miközben Las Vegasban tömegmészárlást rendez egy nyugdíjas, de csak ötven igazolt halott után lesz belőle vezető hír a hazai portálokon, addig is botkázunk vadul, szanyitibor böffent egy vodkaszagút arról hogy a másik összeszarta magát, mi pedig ezt az óvodás, kai-pisi-fing típusú kommunikációt a legnagyobb természetességgel tekintjük politikának, és csak ezt.

Nálunk egy népszavazás is a kaki-pisi vonalon kampányolódik, a hazudzás és az ijesztgetés mellett, és amikor mindezt a négyzetre emelik (elköltött pénzben is), akkor elnevezik "nemzeti" "konzultációnak".

Pedig a politika valami olyasmi ami most épp Katalóniában történik, ahol valódi kérdések mentén, valódi érdekek és érzelmek feszülnek egymásnak, kár hogy rohamrendőrökkel, ám sok hülye megélhetési politikus mellett ott van valami népi elhatározás is. Nálunk meg a népakarat annyi, hogy mindenki menjen a francba, és nem merjék emelni a sajtos pogi meg a tokaszalonna árát. Akkor béke lesz, ellenkező esetben viszont rengeteg fröccsöt fogunk inni, és hangosan szidjuk majd mindenki kurva anyját  sarki kocsmában, elvégre ilyen az igazi forradalmi hangulat, közvetlenül a gyötrő másnaposság előtt.

És ebben a közegben tényleg az a politika, hogy melyik jobbikos buzi, melyik kádéenpés kokainozik, meg ki az elempés ügynök az emeszpében, vagy a bíbíszíben vagy valamelyik másik betűszóban.

Amikor meg egy eszement embereket gyilkol laszvegaszban, abban az a hír, hogy "sokkoló videót", vér és bél, pánik, de szerencsére jó messze tőlünk.

Még jó hogy a botka nem a laszvegaszban polgármester, most arról is mondhatna le, sérelmünkre.