A Nyírjuk ki Günthert! (2017) egy olyan rossz film, amit végig élveztem. és még csak nem is azért mert rossz, hanem annak ellenére. Valójában egy másfél órás, egyetlen ötletre felfűzött szkeccs-sorozat, de van benne annyi kraft, hogy szórakoztató legyen, mert nem gondolja magát többnek, mint ami (azaz belazult poénkodásnál), csak fontos, hogy a néző se akarjon ennél többet. Márpedig én utálom az akciófilmeket, az akció-vígjátékok is legjobb esetben határesetnek számítanak, de ez még csak az sem.
Az író-rendező-főszereplő Taran Killam egy SNL-szökevény (Saturday Night Live), és az egész olyan is, mintha haverok nekiálltak volna egy jutyúb-videót forgatni tévés komédiaszkeccsek modorában. Leszámítva persze, hogy jutyúboknál ritkán van pénz felrobbantani egy fél utcát, meg kipengetni Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzói gázsiját, pedig az vén csataló igazából csak a végén tűnik fel. Ami egy címszereplőtől nem szép dolog, bár pont Schwarzeneggernek elnézzük, hiszen színésznek sosem volt túl jó, kormányzónak meg a franc se tudja milyen lehetett, de a filmes világ jól megvan az erőletetett poénjai nélkül.
Szóval ez esetben ő Günther, a világ legjobb bérgyilkosa, akit egy másik bérgyilkos meg akar nem bér-, csak úgy gyilkolni, részben mert elszerette a korábbi párját, no meg a trófeája per pillanat a legértékesebb a széles e bérgyilkos szakmában. Persze Blake, a trónkövetelő egy béna pöcs, ezért toboroz maga köré egy csapatnyi hasonlót, és akkor másfél órán át lehet nézni, hogy Arnold bácsi szekvenciáról szekvenciára hülyét csinál belőlük (miközben egyesével ki is nyírja őket), és nem mellesleg magából, mert ha már ripacskodni kell, abban is ő akar a legjobb lenni.
Ja, és az egésznek van egy ilyen áldokuentumfilmes keretezése, mert az igazi bérgyilkos nem elsuhanó sötét alak az árnyékban, ahogy azt józan nemparaszti ésszel gondolnánk, hanem egy nárcisztikus alak, mint Blake, aki felbérel egy forgatócsoportot, dokumentálási céllal. (Ez olyasmi lehet, mint a madárfotózás, csak itt előtte le is lőnék a madarat, fotózva.)
Szóval a lényeg annyi, hogy béna de ambiciózus bérgyilkosokat gyilkolnak le viccesen, az egész még annyira sem erőszakos, mint egy húzósabb Tom és Jerry epizód, amúgy meg is érdemlik, az egyik folyton elsírja magát, a másik meg hány ha vért lát, avagy rajzfilmfigurák ők, akik rajzfilmerőszak által szenderülnek nemlétre.
Nem magaskulturális, nem drámai, nem korhatáros ökörködés az egész, viszont mérhetetlenül szórakoztatóbb, mint mondjuk a John Wick-széria, mert az túl hamar kezdte el túl komolyan venni magát. Na, ez a veszély itt fél percre sem fenyegetett, szerencsémre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése