Végre megvan a kedvenc bézbólsapkám (a nem annyira kedvenc eddig is megvolt), ami fontos, ha kimerészkedek a házból. Mert odakint telibe süt a Nap, én meg szúrást kapok tőle könnyen, plusz a felül ritkul a hajam, avagy férfiasan kopaszodom, így fejtől le is éghetek.
Ja, és a hajam meg pont úgy fest, mintha nem járnék fodrászhoz, és magamnak nyírnám, de kézigránáttal. Ebből az eleje igaz is, rendszerint a fürdőszobatükör előtt küzdök egy szerintem papírvágó ollóval meg egy hajnyíróval, de kézigránátot eddig leginkább csak a tévében láttam. Meg gondolom valami múzeumba is biztos, de ahol tankok vannak meg világháborús vadászgépek, ott én ilyen apró részletekre nem figyelek.
A sapka viszont fontos, mert egy hosszabb szakállal meg napszemüveggel (ami szintén kell a Nap ellen, a fejemen nem csak a teteje érzékeny rá) már régi ismerősök sem ismernek meg, legalább is azok, akik nem követték evolúciómat az elmúlt másfél évtizedben. Egyesek ezt öregedésnek hívják, pedig az evolúció sokkal kifinomultabb kifejezés, akkor is ha visszafelé viszi az embert, a hanyatlásba. Mert okosabb nem lettem a korral, kicsit olvasottabb talán, de ezzel párhuzamosan romlik a memóriám, úgyhogy az olvasottságot ez rögtön ki is egyenlíti.
De bizonyos szokásokba még mindig nem hanyatlottam bele. Például nem hordok táska vagy hátizsák helyett teszkós szatyrot, nem köpködök az utcán, bazmegelni csak írásban szoktam, a buszon mindig oda ülök, ahol várhatóan nem kell majd átadnom a helyem (de nekem sem szokták, annyira nem nézek ki korosnak), és még mindig ott tartok, hogy az elmúlt immár ötven évben egyetlen focimeccset sem láttam. Na jó, végig. Mert egyszer még általános iskolás koromban voltam úttörőtáborban Bükkszentkereszten, és a harmadik nap már akkora tévéhiányom volt, hogy beültem a t9bbiekkel a kajáldába valami meccset nézni. Húsz percig se bírtam ideggel.
De ennyit a bézbólsapkáról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése