Gyertek ide, itt válsághelyzetek vészesek!

A Felcsútok Géniusza exkluzív karácsonyi videójában azzal csábítja Magyarországra a turistákat, hogy itt aztán nincsenek migránsok. Ami nyilván azt jelenti, hogy mindenki aki itt van, az mindig is itt volt, már az ősei is itt voltak, a szíriuszos-táltosos paradigma szerint legalább húszezer éve. Más itt nincs. Például én sem vagyok, nagyjából a dészszüleim szintjén már senki sem volt magyar, migránsok voltak mind, mondjuk jobbára az osztrák-magyar monarchia más részeiből, de azon  kívülről is. Úgyhogy én egy többedik generációs migráns vagyok, nem is beszélve arról, hogy turistaként számtalan alkalommal elhagytam már az országot, de mindig visszamigráltam. (Nem tudom ez számít-e, Anglia, Spanyolország, Dánia vagy a görögbe menés, de a horvát tengerparton nyaralás tuti nem, azt a főminiszter is űzi. Gondolom azért küldi a prolikat a Balatonra, mert egyrészt az az övék  már, másrészt meg nem zavarják a dalmáciai vitorláson szalonnázását.)

A két indiai villanyszerelő, akikkel a minap találkoztam, szintén nem migránsok, alig két éve laknak és dolgoznak itt, ők egyszerűen dolgos turisták, járnak a helyi fürdőbe sokat, meg kirándulnak, és ha látnak egy látnak az erdőben egy füstölgő trafóházat, gyorsan megszerelik, aztán túráznak tovább.

Szóval mondjuk, hogy a turista nem migráns, pontosabban csak olyan rövid időre az, hogy az nem számít, illetve ha eleget turistáskodik, bármeddig maradhat. (Hétfőtől péntekig akkugyár, hétvégén meg múzeumlátogatás, Hévíz, buszos városnézés.)

Viszont ez az újabb turisták idecsábítása, ez kicsit döcögősnek tűnik. Mert a kampányvideóban nem egyszerűen azzal érvel a Dagadt (nevében a fészbukját csináló Fanni), hogy mi napi egymillió eurós büntetést fizetünk az uniónak (mert magasról teszünk a közös idegenrendészeti szabályokra), de cserébe itt aztán nincsenek migránsok, bazmeg!

Vagyis, ha jól értem, Kormány Viktor orbánfő (propagandacsapata) arra büszke, hogy nem tartja be az európai jogot, kurva sok pénzt szór el arra, hogy ne is kelljen neki, és ettől kéne vonzónak lennie Agyarországnak? Meg hogy itt is rohadt drága minden, de az emberek gyertyafényél mennek az éjféli misére (de az összes ám, keresztény ország, valamint isa por es homu vogymuk!), de előtte karácsonyi dalokat röhögnek szét a kandalló előtt, és itt béke van, a szomszédban van háború. Úgyhogy hülye nyugat-európai turisták, jöjjetek csak ide, nálunk csak háborús vészhelyzet van, évek óta! (És nem mellesleg, lassan tíz éve "tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet" is van, hivatalosan, és lesz is jövő tavaszig még biztosan! Csak migránsok nincsenek?) 

Komolyan mondom, ha például olasz  lennék, már venném is a jegyet a VisszÉrnél, csak ide. Mert ettől aztán boldog lenne a karácsonyom, pont ahogy a magyar admirális-generális fővezér kívánja.

p.s. Ezt talán már írtam, de evolúcióbiológusok szerint a homo sapiens sapiens Afrikából származik, azaz Európában (is) mindenki migránshátterű, csak kellő történelmi távlatból kell szemlélni a dolgot magát.

A forradalom nem a tévében lesz...

... legalább is ez az egyik kulcsmondat a bizonytalan identitású földalatti mozgalom kódszövegeiben. Az Egyik csata a másik után című Paul Thomas Anderson-filmnek - már túl a magánéleti megzuhanásokon - a legjobb része kétségkívül az, amikor a szereplők már annyira megszokják a nonstop küzdeni valamiértet, hogy lassan a kávészünet is haditanácsnak minősül. Mert Amerikában háború van, érdekcsoportok, eszmék és társadalmi rétegek vívnak egymással folytonos, jobbára összeesküvés-elméletekbe torkolló csatákat. Az összeesküvés-elméletek viszont ölnek, feltéve ha komolyan gondolják őket, mint itt az illegális bevándorlókat mentő  latino (und illegál)  akciócsoport, vagy a posztmodern, s corporate-hangulatú Ku-Klux-Klánként működő, kőgazdag náci seggfejekből álló Karácsonyi Kalandorok.

A főszereplő, álnevén Bob (Leo DiCaprio) az előbbinek volt afféle robbantási szakértője, ami fontos pozíció egy kvázi-terrorista sejtnél, amely persze hogy forradalmárként definiálja magát. Ott jött össze gyermeke, Charlene anyjával, akivel viszont nem lesznek egy család, mert a csaj megy a következő csatába, és nem mellesleg bizarr, talán az imádkozó sáskánál divatos násztáncot jár az őket üldöző karótnyelt katonatiszttel, Lockjaw-val (Sean Penn), bár a fejét nem harapja le. Mondjuk nem is sáskajellemű, viszont egyesek szerint egy patkány.

A fő történetszálban/ idősíkon Bob (igazából Pat, nem mintha számítana) és a már kamasz lánya még mindig bujkálnak a mindenki elől, de annyira, hogy a pasi maga elől is bujkál, főleg fű és pia segítségével, így nem igazán neveli a lányát, mint inkább gyakran van egy légtérben vele. Mondjuk a lány nevelné őt, de nem hagyja, plusz mikor konspiráltan találkoznia kellene a régi elvtárs-bajtársakkal, úgy be van állva, hogy nem is emlékszik a titkos találkahelyre.

Charlene anyja meg annyira fékezett habzásúan elvhű, hogy Lockjaw besúgója lesz, amennyiben valami alku keretében eltünteti őt a tanúvédelem, miközben bajtársait levadásszák. (És erős a gyanú, hogy, igazából Lockjaw a lány biológiai apja, elvégre már tizenhat évvel korábban is egy kúrásért cserébe hagyta  futni Pat/Bob csaját.)

Szóval mindenki gyanús, aki nem gyanús, ellenség lapulhat a telefonfülke mögött is, de legalább a érzelmi és rokoni viszonyok is zavarosak. És csak ekkor indul, úgy háromnegyed óra múltán az igazi cselekmény. De ebbe nem megyek bele, mert ez a film legalább annyira jó mint amennyire hosszú, ezt meg kell nézni. Van benne sok menekülés, konspiráció, árulás, forradalmi apácák, agyhalott milíciák, jó dumák, ócska akciók, még ócskább (közel)jövőkép és nagyon sötét humor. 

(Pl. Hogyan is likvidálnak egy fekával háló tagot a rohadt gazdagon árja felsőbbrendűek? Igen, elgázosítással, aztán jöhet a krematórium, mintha nem a 2020-as években lennénk, Ámerikában. Benicio Del Toro meg egy karatemester, és hitelesen csinálja, tényleg valami hiba van a Mátrixban.)

És mivel ez egy szürrealista ám mégis életszagú darab, explicit happy end ugyan nincs benne, de valami szomorkásan bizakodó feloldás talán, ám addig is sok a vér, a veríték és a könny, mintha maga Winston Churchill ígérte volna be. A permanens, de a háttérben zajló polgárháború az alap, minden egyéni vágy és sérelem csak ennek keretében értelmeződik, általában ezt hívják paranoiának, kivéve ha az embert tényleg üldözik.

p.s. Nem lennék meglepve, ha Sean Penn-t megkínálnák egy Oszkár-jelüléssel, bár van neki már kettő, szóval tőlem adhatják olyannak is, akinek még egy se van.

Dögöljön meg a szomszéd fűje mindig zöldebb is!

Az van, hogy a Dagadt ki nem állhatja az aktuális (egyben korábbi) lengyel miniszterelnököt, Donald Tusk-ot, ellenben a hozzá képest ellenzéki köztársasági elnök, Karol Nawrocki az első oszlopban szerepel a szeretem-gyűlölöm listáján. (Szerintem mindenkit el tud helyezni ezen, elvégre akit nem kedvel vagy nem utál, az számára nincs is.) Ami biztos okoz néha álmatlan kognitív disszonanciákat neki, elvégre a lengyel elnök szerepel az oroszok körözési  listáján, mert korábban ő bontatta le a szovjet emlékműveket.

És akkor most azzal jön ez a Nawrocki, hogy az ukránoknak nem kellene elfogadni Trampli Donáld aljas kis „béketervét“, ami egyoldalú  diktátum lenne, ráadásul arra sincs garancia, hogy a ruszkik betartanának egy bármilyen megállapodást. Már harminc éve sem tartották be, azóta még négyet-ötöt szintén nem, és ezek csak az Ukrajnával kapcsolatos nemzetközi szerződések. Ennyi erővel aláírhatnának egy szaros vécépapírt is, az is érne annyit, mint az összes többi, a diplomáciai papírgyárból.

Meg hát az is van, hogy ez a „békediktátum“ ez ismerős kifejezés kell hogy legyen a Felcsútok Géniuszának is, mert mióta felfedezte magában a kurvára nagyon nemzeti, jobboldali konzervatív populista népvezért, azóta naponta többször is fáj neki Trianon. Illetve kell hogy fájjon, ez a minimumkövetelmény arrafelé. Márpedig az ukránok saját trianonja lenne a Trampli-féle terv, ami ráadásul nemigen motiválná az oroszokat, hogy megálljanak, hisz ha ennyire bejött a háborús bűnökkel díszített katonai agresszió, akkor menni kell tovább. Ha egy üzlet beindul...

Mondjuk anno H. Adolf is így gondolkodott, be is kebelezte fél Európát, mielőtt kibelezték a birodalmát, rossz vége lett tőle, de nem csak neki. Úgyhogy valami pánszláv Anschluss-ba nem kéne beleszaladni. De mindez a hazai, tájjellegű döbröginket nem érdekli, ő nem néz távolabb a jövő évi választásnál, meg az aktuális fodbalkudarcoknál (látna tovább is, de nem néz), és egyébként is, ha nekünk volt Trianonunk, csak hadd legyen a mocskos ukránoknak is, a történelem mellékutcájában. Ez így igazságtalan, amit ők is megérdemelnek!

Dalok a második emeletről

Én az elsőn lakom. Lakok. De Roy Andersson svéd filmes biztos a másodikon, és onnan énekelte a címben jelzett című moziját, ami tényleg formabontó egy darab. Konkrét története nincs, elvégre a világ, amit elénk tár erősen szétesőben, így a Dalok... is szkeccsek laza, asszociatív egymásutánja, sok jelenet simán felcserélhető lenne egy másikkal, nem tűnne fel annak a koherenciának a hiánya, ami eleve benne se volt. E tekintetben már megelőlegezi a rendező egy későbbi darabját, az Egy galamb leült egy ágra, hogy tűnődjön a létezésről című veretes opuszt.

A kis szürreális életképek összekötő eleme itt Kalle, a bútorkereskedő (aki felgyújtja a boltját nagy nekikeseredésében), valahogy ő tűnik fel több történet-szilánk oldalvizén is. De kap egy kis teret a fia, aki addig ír verseket, míg beleőrül; a kétbalkezes bűvész, aki tényleg nekiáll kettéfűrészelni egy nézőt; a csődbe ment kegytárgy-díler, amint épp szemétbe dobja a feszületeket; a vén hülye tábornok, aki a karlendítéssel reagál a vezérkar születésnapi üdvözletére, és mindeközben a részvényárak zuhanása miatt a zombikként vonuló tüntetők, hangosan jajgatva korbácsolják egymást az utcákon. Ahol valamiért folyton dugó van, pedig senki nem megy komolyabban sehová. De van még egyházilag asszisztált emberáldozat, meg a legutóbbi világháborúból itt felejtett kísértet is. 

Repetitív, rideg-nyavajgós-bukolikus a cucc, de hát milyen is lenne egy abszurd szkeccsfilm, ami tényleg pár perces, egymáshoz csak lazán, vagy egyáltalán nem kapcsolódó párpercek összessége. Értelmezni meg bárhogy lehet, mindent elbír, különböző kommentekben egyaránt felbukkan, hogy ez igaz egzisztenciális dráma, az Élet abszurditásának görbe tükrében, vagy a végletesen elidegenedett posztmodern társadalom kritikája, miközben van olyan is, aki szerint ez csak „intellektuális faszverés“.

Szerintem egyébként a középső lehet a jó megfejtés, miszerint az ezredfordulóra, mikor a film készült, már éppen összerogyni látszott az addigi skandináv, ezen belül svéd jóléti modell, és sokaknak lett napi élménye az anyagi-egzisztenciális vészhelyzet. Valami bűzlött Dániában, meg máshol is a skandináv vidéken, és az akkor már egy ideje csak reklámfilmesként (magasan) jegyzett Andersson erre reflektál.

A fil képi világa hidegen szürkésbarna, nagy kopár terek, harminc éve ugyanúgy egyformán barátságtalan lakásbelsők, ezekkel a háttérben meg nem szép (azaz mindennapi) emberek minimalista párbeszédeket mantráznak egymással - úgyhogy a Dalok a második emeltről úgy kisrealista, hogy közben teljesen komolyan abszurd (szóval nem a monthy pythoni értelemben), a filmnyelve meg leginkább valami posztposzt expresszionista, már ha van értelme egyáltalán ennek a jelzőnek. És kicsit szimbolista is, ha már úgyis mindent belelátok. A felvázolt helyzetek az egyéni kis életvilágok szintjén tragikusak, de itt az északi félteke északibb felén már a tragédiák is ridegen banálisak, semmi latinos temperamentum, csak a részvétlenül lemészárolt jövők.

És az egész mindezzel együtt - jobb pillanataiban - rém szórakoztató, na meg hordozza azt vigaszt, hogy mi saját kis életünk azért nem ennyire szar. Bár közelebbről nézve, lehet hogy szarabb. Kivéve ha igaz az ötvenedik perc közepén bennem megfogalmazódott hipotézis, hogy a szereplők nagy része valójában halott. Elvégre túl sokan viselnek egyfajta hullasminket, és amit látunk, az csak részben a negyed századdal ezelőtti Svédország, de legalább ennyire a Purgatórium is, ami egyúttal megmagyarázná a teljesen élhetetlen környezetet. (És jut eszembe, gyakorlatilag csak azok mutatnak valódi, és néha egy kicsit pozitív érzelmeket, akiknek nem olyan az arca, minta egy temetkezési vállalkozó sminkelte volna ki őket, valami olcsó viasszal.)

Nem pártszerű, amilyen párti vagyok

A minap becsöngetett hozzám két felcsútista aktivista, hogy ellenzem-e a háborút. mondtam nem, én sziklaszilárd háborúpárti vagyok, szerintem a több háború a jó háború. Márpedig én jó háborút akarok, vagyis többet. kifejezetten zavar, hogy nem viszik el a fiatalokat katonának meghalni, részemről a vérüket ontanám Ukrajnáért, valamint London után Brüsszel a kedvenc városom. Úgy néztek rám, mintha legalább is lehánytam volna őket, pedig csak verbális-szimbolikusan, amiért megsértődni lehet rám, de megvetni nem érdemes.

Ellenben legalább nem kaptam a Bors nevű bulvárszemét csodálatos und ingyenes különszámából, ami csakis azzal foglalkozik, hogy a Dunatisza Párt hogy sodorná háborúba a minket, de azonnal, és parancsra, amitől az igaz magyar hazaffyaknak rettegni nemzeti minimum, aki nem fosik ritmusra, az a rendes hazai polgárháború helyett azt a másikat hazaárulja támogatni!

De legalább szemlézték mások, a jobbnál jobb, őszintébbnél őszintébb címsorokat:

- Az európai vezetők elkötelezték magukat a háború mellett

- 12 705 atombomba fenyegeti a világot

- Mark Rutte: Készen állunk a nukleáris fegyverek bevetésére

- Hamarosan sorozzák a horvát fiatalokat

- Ruszin-Szendi: Ha kell, mindenkit berántunk

- Pataky Attila: Nem akarom, hogy halálkultuszban nőjenek fel

- Németh Kristóf: Borzongok a háborús hírektől

- Tóth Szabi: Féltem a gyerekemet

- Gregor Bernadett: Ez minden anya rémálma

szabolcs24.hu

Basszus, ezt a halálkultuszt, ez tisztára el is felejtettem mondani a lépcsőházban kampányoló narancsgerilláknak. Pedig őszintén hiányzik már valami jó kis halálkultusz, elvégre a halál nagy misztérium, alapvető ösztön és az orromat is tisztíccsa. (A halottaknak is eldugul néha az orruk? Lehet, csak nem érdekli már őket.)

Mindegy, majd legközelebb, nyilván lesznek még ilyen becsöngető arcok a következő hónapokban is, ha már a jelek szerint lekerültem a Kubatov-listáról. (Mert egy darabig elkerültek, pedig pont láttam jönni az egyendzsekis pártsegédmunkásokat, de elég volt egyszer közölni velük, hogy bocs, én sátánista-anarchista vagyok, és rühellem a vezérüket, még a sóskafőzeléknél is jobban. Nálam az nagy szó!)

Csúcs ez az érzés, csak kinek?

Két cím a délelőtti Zorigó címlapjáról, de csak mert még mindig nincs itthon kávé, alacsony vérnyomás ellen:

„Botrány: Zelenszkij nemet mondott a budapesti békecsúcsra!“

„Házhoz megy a pofonért: Zelenszkij megszólalt a béketerv kapcsán – ez nem fog Trumpnak tetszeni“

Nemet mondott a mocsadék ukrán a náci a Galaktikus Méretű Világtörténelmi Budapesti Békecsúcsra? Hát ember az ilyen? Nyilván nem, különben alázatos hódolatát ajánlva járulna a ruszki diktátor, a jenki pszichopata és a hatalomba beleháborodott magyar despota elé. 

Elvégre a Trampli „béketerve“ nem tárgyalásokat kezdeményez az agresszor és a megtámadott fél között, hanem azt, hogy az ukránok adják meg magukat, legyen az oroszoké minden, amit épp most megszállva tartanak - és ez nem elég, kapjon a neoszovjet birodalom még néhány olyan területet, amit fegyverekkel nem tudtak elfoglalni. mintegy borravalóként, gondolom. Hogy figyu Vologya, nem kell még egy-két megye? Már csak azért, hogy a következő pár évben még ne indíts háború, Donáld kacsának köll a Békenóbel-díj, hogy boldogan éljen, míg meg nem hal.

Na igen, olyan még van, hogy egy háborús ország - mintegy elismerve a vereségét - átadja az ellenség által már jó ideje megszáll területeket, de:

1.) Ez nem „béketárgyalás“ lenne, hanem sima kapituláció,

2.) amit nem indokol a jelenlegi helyzet, hisz az oroszok sok mindent elértek ebben a háborúban eddig (rengeteg halott, komplett városok szarrá rakétázása, népírtás, civil célpontok támadása, és elszabadult diktatúra otthon), de győzni speciel nem győztek, rohadtul nem.

3.) De még egy legyőzött fél sem ad át önként plusz járásokat, hogy vigyétek még ezt is, nekünk már úgyse kell!

Szóval ha Zelenszkij belemenne ebbe, az részéről nettó hazaárulás lenne, ennek megfelelően annyit mondott, hogy hajlandó tárgyalni a javaslatról. Nem elfogadni, azaz feltétel nélkül kapitulálni, hanem tárgyalni. De azt se Budapesten, mert az nem semleges helyszín, hisz nálunk a Párt meg az ő kormánya már a látszatra se ad jó ideje, olyan mélyen van a felcsúti az orosz diktátor végbelében, hogy onnan már rég nem látja a világot. Nem rosszul  látja, egyáltalán nem látja. Morális gátlásai meg ugye talán sose voltak, érékek helyett csupasz érdekek, csak a szokásos üzletmenet.

És akkor a hazai kormányhitű  média háborog, hogy „...Trump új béketerve nem tetszik az európai háborúpárti elitnek és az ukránoknak“, pedig mi tudjuk, hogy a hülye hajú Narcisszusz egy zseni, megírta a Fészbuk a Mandíneren, vagy hol. És egy korszakos zsenivel az ember nem vitatkozik, hanem fürdőzik bölcsességének éteri fényében. Nyilván másnak is ez jut eszébe Trampli tatáról, aki egyszerre szép, okos, és végtelenül becsületes, egy guru, de komolyan.

Nem lehetetlen persze, hogy a Dagadt kampányzati okokból csak összehoz valami Trampli-Vologya kézfogást a pesti Duna-parttal a háttérben, de az ukránok nélkül az nem „békecsúcs“ lesz, csak sima reklámcsúcs, a reprezentatív hatalmi nyilvánosság habosítása. De azért lehet egyáltalán esélye, mert Putyinnak kell az EU-ba beépített embere, és egy másik miniszterelnök már nem lenne az, Tramplinak meg kell az a kurva Nobel-díj, de nagyon, és ha ezért háborús bűnös diktátorokat kell barátságosan hátba veregetnie, akkor úgy. (Kim Dzsongun Szeretett Vezető elvtárs-pajtás like this.)

Szóval Zelenszkijnek az lett volna a botrány, ha igent mond a pest-budai csúcsbékére. És nem mellesleg, ha az amerikaiaknak van köze az orosz-ukrán háborúhoz, onnan az óceánon túlról (és van, ők egy globális hatalom), akkor az Ukrajnát támogató EU-nak nincs? Esetleg nem kellene egy ilyen csúcstámadó találkozóra meghívin mondjuk valami vezetőt onnan? (Bár nem hiszem, hogy például Kaja Kallas, korábbi észt miniszterelnök, és az unió jelenlegi külügyi főképviselője fogna-e kezet a posztszovjet, ex-kágébés Putyinnal...)

mercurynews.com

A problémák önreflexív strukturálatlansága

Tegnap reggel esett az első hó. Nem leesett, csak esett, mert nem sok maradt belőle. Előbb átment esőbe, aztán havas esőbe, aztán valami barna trutymóba, amivé a lehullott falevelek rohadtak össze bárhol a környéken. Még szerencse, hogy nem is akartam menni sehová, lassan két napja szédülök, biztos a fronthatások, a kevés alvás vagy simán csak a karma miatt. Ez a karma amúgy két-három hetente beüt már évek óta, és a régebbi fejsérülés miatt még ma is néha túlélőtúra elmenni a sarki boltba. Nem panaszképpen, mondom, csak de. Viszont addig se költök, még tojást se ki.

Ilyenkor embereket csak az ablakból látok, meg néha a tévéből, de ott meg túl sokszor gyepálnak robotok dínókat és viszont, meg úgynevezett „híradókban“ tornádók dőlnek a sínekre az autópályán, ahol épp családon belüli erőszakot helyszínelnek bankrablók. (Valamint Brüsszel, de ez már show-t se érdemel.) Ezzel szemben az én jutyúbomon folyton elemzők szakértik a hazai politikát, meg önkéntes megmondóemberek influenszelik, mert már rég kiismert az a mocsok algoritmus. Mondjuk ehhez képest lassan már izgalmasnak tűnik, ha odakint esik, pláne ha hózik, én meg karamellás palacsintát égetek oda idebent.

Meg van időm hülyeségeket olvasgatni a neten. És ahogy itt is többször felemlegettem már, minden héten gyakran szembejön valami ótvaros baromság, hogy az intelligencia három, öt, egy, valamennyi jele, valamint hogy milyeneket csinálnak az intelligens emberek, akkor is, ha nem akarnak annak látszani. Ezek nyilván afféle ömbizalompunpák (by Uj Péter), hogy az egyszeri csökevényes olvasó jól érezze magát tőle: „Nézd már, kurva intelligens vagyok, hisz van macskám, mindenhonnan elkések, és kanállal eszem a nokedlit!"

Én általában nem vagyok intelligens, még az ilyen egófelszopó „cikkek“ szerint sem, de ez ma megváltozott: kiderült valami szokásosan indexes bulvárkontentből, hogy "Mindössze az emberek 30%-a beszél magában – és ez annak a jele, hogy kiemelkedően intelligens vagy.“ (Jó, hát kissé zavaros, hogy én lennék intelligens attól, hogy a többi ember háromtizede mit csinál?)

Persze szerintem ez annak a jele is lehet, hogy skizoid vagy és/vagy magányos, mint én, de esetemben természetesen ez az intelligencia megnyilvánulása. Például gyakran beszélek magamban írásközi szünetekben, mikor fel-alá viharzok a lakásban, és fogalmazgatom a legütősebb következő bekezdést. Állítólag Jókai is ezt csinálta a balatonparti sétáin (hogy otthon már csak leírni kelljen az aktuális fejezetet), csak én nem írok olyan hosszasan unalmas szövegeket, mint ő, és inkább erőltetetten vicceskedő vagyok, mintsem dagályos.

A cikk szerint "A magaddal folytatott beszélgetés ugyanis nem a zavartság vagy a szétszórtság jele, hanem az egyik legkomplexebb önszabályozási és gondolkodási folyamat. A kutatók szerint a magában beszélő ember valójában hangosan strukturálja a gondolatait, irányítja figyelmét, gyorsabban old meg problémákat és mélyebb önreflexióra képes.“ Húha, mintha rám öntötték volna a hájjal kenegetést, mert például  ilyen komplex képzavart se tud akárki csak úgy összerakni!

Egy apró gond van: Szerintem nem elég hangosan beszélek magamban, így túl gyakran a szabad asszociációk strukturálják a gondolataimat, ami mondjuk a konyhában sokszor vezet egészen furcsa ételekhez, bár a problémamegoldáshoz így is eljutok, amennyiben megeszem ahogy van. Legfeljebb többet nem rakok curryt a csokipudingba. Mert ugye van önreflexióm is, főleg mióta nem szedek rá semmit...

Jut eszembe, hajnalban megint havazott. Sőt, azóta is:

Pont amikor és ahol

Már leírtam itt is, hogy ha választani kellen, hol élnék és mikor, részemről az 1970-es évek második felének Londonját választanám. A punk nagy korszakát, és epicentrumát. Ehhez képest fura, hogy eddig valahogy nem került a szemem elé az Így csajozz egy földönkívülivel című ügydarab, gondolom a címe miatt. (A tudomány jelen állása szerint ez a „hangyák a gatyában"-effektus, mikor már annak gondolata is végtelenül taszító, hogy az ember belenézzen a filmbe.)

Pdgig a hülye című (2017-es)műegész pont 1977-ben játszódik egy nem túl vonzó londoni külvárosban, Croydonban. Van három fiatal srác, nagyon punkok, bár anyutól kérnek pénzt koncertjegyre, és akkor ők a királynő ezüstjubileuma helyett valami házibuliba tévednek be, ahol pont az emberi civilizációt tanulmányozza néhány földönkívüli. Hát igen, ha civilizációsan fejlődtünk is az elmúlt közel ötven évben, de kulturálisan az volt a csúcs (dobogós még a neogótika és az absztrakt expresszionizmus).

A három srácnak nem tűnik fel, hogy a vendéglátóik konkrét űrturisták (akiknek még a Westminster apátságot sincs idejük megnézni), ráadásul valami olyan faj képviseletében, melynek egyedei nem egyszerűen hisznek a lélekándorlásban, hanem emlékeznek is az előző életeikre. Fura fazonok, na. Ám a külvárosi mamahotel-punkoknak bejönnek, mert maguk is igen nonkonformak (szeretnének lenni), az alien csajok meg feszülős latexrucikat hordanak. Így a három csávóból kettő már fel is gerjed, a harmadik Enn (Alex Sharp) viszont félszegebb, de ép ezért bír összerezonálni Zan-nel (Elle Fanning), aki a maga kissé robotikus módján lázadozgat az eléggé falanszter-hangulatú saját kultúrája ellen. Úgyhogy bejön neki a punk, és a földi módon bulizás jogát követeli az egész croydoni űrlény-kolóniának. (Ami leginkább egy betépett osztálykirándulásra hajaz, nagyjából az is.) Végül csak ő kap egy 48 órás eltávot az ideiglenes emberi testében, úgyhogy gyorsan megtanul enni, és... na igen, kakálni is, ami új, gondolom addig főleg fényevő lehetett. Vagy csak annyira ideiglenes az emberi alakja, hogy arra a kis időre meglenne evés meg alvás nélkül...

És akkor jönnek tapasztalati kalandok (miszerint adatgyűjtés), egy kitekert felnövéstörténet, mert ugyan az idegenek valami nagyon fejlett civilizációt képviselnek, csak épp még gyerekek a nyári táborban. És mikor Zan punkoskodik, miközben még mindig nem igazán érti, mi is az, felfedezi magának a helyi klub kiégetten cinikus főnénije (Nicole Kidman), azaz űrlényül a „szülőtanár“, és berántja egy helyi zenekar fellépésére. Ami nagy dolog egy olyan faj képviselőjétől, akiről nem is tudják, mekkora punk, hisz osztódással szaporodnak, és kannibalizmussal tartják fenn magukat.

Mindez még érdekes is egy kicsit (csak a vége rémesen giccses), de nekem nyilván a miliő jött be elsősorban, a környezet, a zene, az eszement karakterek, bár kevesebb bizarr idegen szokás, és több plafonra hányós „hey ho, let"s go!“ jobban esett volna. Az egész film alapvetően fésületlen, csapongó és kicsit dedós, de ez inkább előnyére válik, mint hátrányára. Egynek mindenképp jó, Elle Fanning meg szerintem tényleg űrlény, egy Autisztikus Alien, úgyhogy Rómeót biztos nem tudná eljátszani a Júliában, de itt (miként az új Predator-film idegesítő androidjaként is) igazán önazonos.

p.s. Csak utólag vettem észre, hogy a film Neil Gaiman "How to Talk to Girls at Parties"  című novelláját adaptálta, és ő volt az egyik producer is. Márpedig NG ha nem is a kedvenc íróim egyike, de több könyvét is kedveltem már, mint a Sosehol (Neverwhere), vagy a Terry Pratchettel közösen elkövetett Elveszett próféciák (igazából: Good Omens). Ja, meg az Amerikai istenek is elég jó regény.

Nem jeles, de világ napok

Volt az az elméletem nemrég, hogy minden napra jut valaminek a világnapja,  de mára állítólag nem, azaz lehetne november 21. a világnapmentesség világnapja. De nem lehet, mert egyesek szerint a mai napra esik az öngyilkosság világnapja. Ám ha az öngyilkosság megelőzésének napjára gondolt az AI-alapú google-költő (mert csak ilyen van, pro-öngyilkossági meg nem van), akkor téved, mert az elvileg szeptember 10, szóval mindenki, aki még él, vagy élt még egy kicsit ama dátum után, a maga részéről megelőzte az öngyilkoságát. Ettől még halálra üthette el a villamos vagy agyonvághatta egy villám, szóval a halottakról nem tudjuk, lettek-e volna öngyilkosok mikor még éltek, de akik még mindig, azok eddig biztos nem. Vagy legalább is nem sikerült a projektjük.

A hírek tanúsága szerint amúgy csak híres emberek szoktak főleg öngyilkolni, egy nevesincs Áginak minimum a vonat elé kell lépnie hozzá, hogy lebénuljon a fél Dunántúl vasúti közlekedése, és akkor hír lesz az esetből, de belőle maximum egy monogram, a kisszínes rovatban.

Mindegy is, nem ma van a nap, mi meg nem vagyunk Robin Williams vagy Kurt Cobain, azaz nem vagyunk veszélyeztetett célcsoport (legalább is a téma médiareprezentációja alapján), mert egyfelől csak a celebek csinálnak ilyet, miként csak a jók halnak meg fiatalon. (Only the Good Die Young) Részemről se híres, se jó, se fiatal nem vagyok, szóval  változatos betegségek várnak még rám, ameddig egy kórházi ágyban párnák közt.

Van azonban a magunk halálra szekálásának jó pár  lassú, de kevéssé kifinomult módja is, ezek főleg a függőségek keretrendszerében értelmezhetők. Pia, drog, szerencsejáték, szervezett bűnözés, nemi úton terjedő fertőzések, plusz a média nagy része. És ez utóbbi egy hosszabb távon kihalásra ítélt, de ma még fajsúlyos szeletének, a tévének egyesek szerint tényleg ma van a világnapja. A tévé olyan drog, ami nem intravénásan vagy orálisan, hanem (audio)vizuálisan fogyasztva rombolja a központi idegrendszert, minek következtében a fogyasztó fejben előbb lesz halott, mint tényleg.

Legalább is ezt állítja róla a közvélekedés, de hát a magyar társadalom ezzel is úgy van, mint a pálinkával, hogy saját bevallása szerint senki sem fogyasztja, mert káros, felesleges és fújj, de mindenki ismer valakit, aki napi szinten túladagolja magát vele. Így aztán meg is van a többség véleménye róla. (Vö. „Alkoholista az, aki annyit iszik, mint mi, csak nem szeretjük!“ avagy „Én csak a Spektrumot meg a Mezzot nézem, de csak ha már kiolvastam az Anna Kareninát.“)

Pedig a közhelyszerű megállapítás szerint a tévé is csak egy kés, lehet vele ölni, meg sajtot szeletelni is, vagy csavarhúzó, ami hasznos szerszám vagy kellemes vodka-narancs (ja, mert angolul a vodka-narancs beceneve screwdriver). Ezek szerint a tévé egy tárgy, a fotellel szemben, de nem ellenpólusa, hanem természetes kiegészítője annak. Miként a napi sorozatok, a buborékmentes sör, a lyukas zokni/mackóalsó, meg a melletted unatkozó másik feled. (Legalább is így képzelem, nálam legfeljebb háttérzaj, de a nap nagy részében már az se, van itthon internet, vettem a boltban.)

A nemcsodálatos vilagnapok.hu szerint: "A televíziózás világnapján, november 21-én ünneplik a televízió szerepét a társadalomban és a döntéshozatalban.“ Ünneplik? 

Nem, két bekezdéssel később már az a brossúra, hogy „A világnap célja nem annyira maga az eszköz ünneplése, hanem inkább az a filozófia, amelyet képvisel.“ Hát, ezzel se vagyok beljebb, mert ugyan szokás mindenféle elképzeléseket, vázlatos elveket, terveket, sőt érdekeket „filozófiaként“ eladni, de a filozófia nem ilyesmi. (A normálisabb vállalatoknak nem is céges filozófiája van, hanem többféle policy-ja...)

Szóval mielőtt átmegyek nettó felesleges okoskodásnak látszásba, maradok annyinál, hogy a tévé drog, mert függőséget okoz, mint estemben a pia, az írás, a bolognai spagetti meg az online puzzle.

És mint drog, közép- vagy hosszútávon tényleg öl, például mert a lakóság nagy része onnan fogyasztja a fodbal nevű unalmas bohózatot. Hiszen a múltkori fodbalválogatottas lebőgés kapcsán (amit a nézők nagy része ugye tévén át), már a pártvezér és kancellár is megjegyezte, hogy a „fél ország meghalt” az Írország elleni vereséget követően. Nos, valahogy így.

glasbergen.com

A nem lopakodó önkényuralom (A pártállam hivatalos ökle II.)

Részlet egy tegnapi telexes cikkből:

„Egy cég sem tűri el, hogy valaki titokban a konkurensét segítse” – állapította meg az Alapjogokért Központ jogi igazgatóhelyettese, Szikra Levente, aki arra a hírre reagált, miszerint egy Dániel nevű, 22 éves, jánoshalmi fiatal arról beszélt Magyar Péter jánoshalmi fórumán, hogy azért rúgták ki a Külgazdasági és Külügyminisztériumból, hogy kiderült, rajta van a kiszivárgott tiszás listán.

Amire az érthetetlen módon „alapjogokért központnak“ nevezett állampárti csáp embere azt mondja, hogy ha valakinek nem tetszik a kormány politikája, akkor ne dolgozzon neki. Viszont  közszférában dolgozni nem jelenti azt, hogy az ember a kormánynak dolgozik, és nem is kell egyetérteni a kormánnyal. (Az exem is évekig dolgozott egy katolikus suliban úgy, hogy katolicizmust nyomokban sem tartalmazott, akkoriban legalább is.)

De mivel nálunk a kormány meg a Párt az egy, és ezek együtt az állam, a Párt pedig a Dagadt, így levezethető, hogy minden állami alkalmazott a vezérért dolgozik, afféle alattvalóként, legalább is az Alapos Jogtalanságért Központ szerint.

Hibátlan diktatórikus logika,  hogy aki „meggyőződéses tiszás, és alig várja, hogy kormányváltás legyen”, az mit keres „a gonosz, elnyomó, stb. Fidesz államgépezetében”.

Na most az van, hogy ha valaki szerint az államgépezet a fideszé, az mit keres egy ilyen nevű izében... központban? Mikor annyi szép álláslehetőség és karrierút állna előtte nemzetközileg is, elég csak Belaruszra, Türkmenisztánra vagy akár a NATO-szövetséges Törökországra gondolni, bár speciel Észak-Korea ellenjavalt, arrafelé légvédelmi ágyú elé kötve végzik ki a nem megfelelően aljas irányba  propagandistákat. Ott sima seggnyalónak lenni nem elég, hihetően el kell játszani, hogy az ember élvezi is. Bár tudja fene, lehet hogy ez a Szikrázó Levente tényleg élvezi, ez esetben önként és dalolva szerződhet bármelyik posztkomcsi diktatúrába. Ha csak addig nem asszimilálja a Borg.

Az Alapközpont Jogokért természetesen sok milliárd forint közpénzből működik, de hát ez van, ha a rezsim igényes, profi és szar propagandát szeretne magának, csúszómászó alattvalókkal. Mert ez gyülevész gyülekezet propagandán kívül mással nem foglalkozik, pedig a neve implikálná, hogy például jogvédelemmel, de persze olyasmivel csak a brüsszelita civilek (akik újabban megint kommunisták is) foglalkoznak, mint a TASZ vagy a Helsinki Bizottság, fújj! Ehhez képest az pártállam Központja olyan széljobbos termékbemutatókat szervez mint a hazai CPAC (szerintem úgy kell ejteni, hogy "Cépaci"), és harcos közleményeket ad ki, hogy „SOROSAID”: Globalista, hungarofób szervezetek sokaságát pénzelte a Nyílt Társadalom Brüsszelben", vagy "Tetszik vagy sem a háborúpárti brüsszeli globalista elitnek és hazai kiszolgálóiknak; alakul a budapesti békecsúcs!"

Mondjuk a békecsúcs annyira alakul, hogy még mindig, mire lesz valahol, már teljesen ki lesz alakulva. Vagy meg. 

Addig is fontos üzenet, hogy mindenki, aki nem a Pártra szavaz, az Brüsszelre szavaz! Részemről amúgy rendben, én direkt Brüsszelre fogok szavazni, akkor is ha maradnék annál az elnevezésénél, hogy Európai Unió.

p.s. És csak hogy legyen még egy példa: A Pázmány Péterről nevezett igen nagyon katolikus egyetem kirúgta egy oktatóját, szerintük azért, mert többen is panaszkodtak a stílusára, de az érintett Bognár Bulcsú a most induló munkaügyi perben azt mondja, más lehetett a gond vele. Miszerint megjelentette egy kutatása eredményeit egy folyóiratban, „melyben az LMBTQ-közösség társadalmi megítélését vizsgálta, különös tekintettel a vallásos emberekre és a téma politikai tematizáltságára“. Pályázott is ennek kapcsán valamiféle juttatásra a munkahelyén, amit elutasítottak, de teljesen véletlenül ez után jelent meg egy dékáni dörgedelem, hogy ők aztán a katolikus szellemiséget sértő(!) tanulmányok után nem fizetnek, az hétszentség! (Csak hogy stílben maradjak...)

Amiből megint csak logikus következtetés, hogy a maga tudomány sérti a katolikus szellemiséget (de csak ha már a témájától is sikítófrászt kapnak a Párt főférfiai), miközben pl. az egyházon belüli szexuális zaklatások eltussolása nem sérti, legalább is a mi kis geopolitikai realitásunkban nem.
Meg egyáltalán, hol van a mitugrász, kisbetűs tudomány a nagybetűs Hithez képest?

Felvilágosodás? Értelmezhetetlen szójáték!

Mennyi hatvan

Ma kereken hatvan éves Björk Guðmundsdóttir Izlandról globális énekesnő,  afféle alternatív popikon, mert feltehetően többen ismerik, mint ahányan hallgatják. De hát vagyunk így ezzel más énekesnőkkel is, nekem ismerős Taylor Swift vagy Katy Perry neve, csak nem hallgatom őket, de mindenféle hírportálok címlapfotón simám összekeverem őket. Ez még nem az ismerésük, de csaknem.

Ellenben Björk azért már minimum harminc éve a látókörömben van, nem bírom mindig minden zenéjét, de elég sokat ahhoz, hogy időnként hallgassam, és így elém dobja őket az algoritmus. És már tavalyelőtt is megemlékeztem itt a születésnapjáról, szóval nem ismétlem magam, úgyhogy csak néhány belilult idézet, meg egy véraláfutós klip, pár évvel ezelőttről. Elvégre valami régi rossz poén szerint zenéről beszélni olyan, mint zokniban fürdeni. Ezt én nem is értem, de hangzik valahogy, bár ennél még egy közepes zene is jobban.

„Ha valami olyasmit akarsz csinálni, ami még soha nem történt meg, meg kell engedned magadnak, hogy sok hibát kövess el.“

„A vallás egy hiba. Kimerültem az önszentimentalizmusától. Az ateistáknak is kiabálniuk kellene a figyelemért, mint a vallásosaknak.“

„ Be fogom bizonyítani, hogy valóban létezik lehetetlen.“

Levelet kapott lájf!

Viktor Győzovics Orbánov felrobbantotta az internetet: olyan levelet kapott Brüsszeltől, amitől mindenki lefagyott. Legalább is így fogalmazott a kormányhitű Zorigó, de én valamiért már nem hiszek nekik. Mert:

- Nálam tegnap este is volt internet, ma is működik, a CloudFlare minapi behalása persze nekem is feltűnt, de a Dagadt levelet kapása nem. Biztos csak lokálisan robbant fel a net, a szerkesztőségben. Esetleg még lokálisabban, mikor túlmelegedett a névtelen szerző laptopja, és nem csak a PornHub-ot nem tudta megnyitni, de a pasziánszt sem, és egy lerobbant gépen ugye globálisan nem volt neki internet.  („Ha itt nincs net, sehol sincs, ha nekem szar, biztos mindenkinek szar, hisz nem vagyok kivételes, egy szerzői álnévre se telik, bassza meg!“)

- És nyilván valami efféle műszaki hibából ered az a gondolat is, hogy „mindenki lefagyott“. Én például nem. Esetleg valaki? Jó, hát hideg van mostanában, de fagyás csak a talajmenti hajnalokon akad felénk, ami novemberben többek szerint is normális, a madarak se üvöltöznek az ágakon, de az erkélyemre járnak napozni. Meg magokért. És tisztára lefagyatlanok, bár nem kedvenc évszakuk a szerda.

- Mindezek mellet gyanús az is, hogy a Felcsútok Géniusza nem is kapott levet Brüsszeltől egyáltalán, mert szerintem városok kurva ritkán írnak levelet, már ha egyáltalán. Olyan van, hogy az ember egy városból, sőt, egy másik városból kap  levelet, ilyen velem is megesett már, még a múlt században párszor, de mostanában csak szolgáltatók írnak néha, hogy ha időközben rendeztem a hátralékom, a levelüket tekintsem tárgytalannak. (Pedig az elején van még olyan, hogy Tárgy: Fizetési emlékeztető, a fene se érti.) De a helyi Mindenügyi Holding még nem a város maga.

Szóval a levélben, amit nem Brüsszel írt (és nem is diktálta) valami olyasmi volt, hogy az EU-s unió adna még hitelt Ukrajnának, csak hogy még később is meglegyen az az ország,  mert ha nem lesz elég szuverénül meg, akkor sokkal  nehezebb lesz az Ukrán Szovjet Feudalista Oligarchiával tárgyalni.

De ettől a magyar főminiszerben felbaszódik az ideg, hogy neki ilyeneket ne irkáljon Brüsszel nevében a tuggyukki, mert neki nem diktálhat senki, a fejében szóló hangokon kívül. És egyáltalán, hova vezetne ez? A végén még az uniós jogszabályokat is be kellene tartanai, vagy mi? Meg a nemzetközi szerződéseket? Micsoda szolgaság lenne az!

És az ilyen behódoló mentalitás előbb-utóbb leszivárog a társadalmi-gazdasági struktúra alsóbb szintjeire is, hogy aztán buszsofőrök hadováljanak mindenféle menetrendről, meg ne ott álljanak meg a megállók helyett, ahol olcsóbb a sör. Az ilyen parttalan alkalmazkodásnak és szabálykövetésnek rendre az a következménye, hogy a fizikatanár nem a nőügyeiről mesél az ötödikeseknek, a forgalmista józanul indítja a vonatot, az atléták meg nem doppingolnak. A mindenféle szabályok egyszerűen elveszik az emberek szuverenitását, de annyira, hogy a végén csak a felcsúti döbrögi marad szuverén, mert mindenki mást lekorlátoz ő maga. Nem azért mert egy elnyomó despota, csak inkább ő, mint az idegen szívű (és helyrajzi számú) Brüsszel, akivel háborúzik.

Jobban belegondolva, az is lehet, hogy pont ez a szándék a Brüsszelnek betartás mögött. Elvégre egyszer már elmondta, hogy neki a Kádár-rendszerben nem a diktatúrával volt baja, hanem azokkal, akik működtették. Mert azok nem ő voltak. Ettől lefagyott, de aztán mázlijára összeomlott az egész szovjet érdekszféra, és lehetett végre egy olyan Párt, ami már faltól-falig ő maga.

Te jó ég, már megint csápok!

Nagyjából minden második rendes, lírai-kamaradrámai lelki élveboncolós filmre jut egy igazi gagyi szemétrevaló is, ami néha élvezetes, csak másképp. Ilyesmit főleg azért nézek, mert 1.) jókat lehet rajta röhögni/szánakozni, 2.) nem készül elég, sötét humorral átitatott kamaradráma, vagy hard sci-fi, és 3.) nem mindig akarok egy filmen vagy regényen/novellán túl sokat agyalni, csak sodorjon el a bűnös élvezet. (Mondjuk épp az utóbbi miatt, mostanában főleg életrajzokat olvasok, nem tudatosan, csak van belőle sok itthon, és a mások élete rendre érdekesebbnek bizonyul a sajátomnál, igazából a végkifejletétől függetlenül.)

Szóval valami filmmegosztón szembe jött a Harbinger Down című, tíz évvel ezelőtt elkövetett sci-fi - horror, és az ilyesmikbe bele szoktam nézni, ha már megvonom magamtól az édességet, és még egy jó sört sem vettem már egy ideje.

Eleve árulkodó egyébként, ha egy film stáblistával együtt is egy óra huszonkét perc bruttóban, ez rendszerint azt jelzi, hogy vagy ötlet, meg rendes forgatókönyv nem volt hozzá, vagy elég pénz, de leginkább ezek együtt. (Hiszen egy vacak ötletből eszkábált gyenge forgatókönyvre ki a frász adna pénzt?)

Ennek megfelelően ez az ügydarab is olcsó, hatásvadász (úgy értem, sikertelenül próbál hatást elérni, csak üldözi azt), és jobbára nevetséges. Van benne egy sosemvolt, 1980-as évekbeli szovjet holdutazás, aminek a leszállóegysége valahol a  sarkkörön van épp jégbe fagyva, egy halott űrhajóssal együtt, és ezt egy bálnakutató expedíció jól megtalálja. (A bálnakutatásra persze egy rákhalász hajóval mennek, pedig szerintem a rákok sokkal-sokkal kisebbek, mint a bálnák.) 

És nyilván nem érdekli őket a biztonsági protokoll, hogy ki tudja mit hozott le az a kapszula, ami egy amerikai holdkompra hasonlít, ami eleve baromság, hisz nem azzal jöttek vissza a Földre, a sajtból van a Holdról. Pedig érdekelhetné őket, mert a szakértőnek látszó csaj rögtön kiszúrja, hogy a zűrhajós valami fertőzésbe pusztult bele, nem a zuhanásba, de azért mintát vesz, pedig nem patológus, hanem bálnász. (Minden efféle filmben úgy kezdődik a bonyadalom, hogy a „tudósok“ rögtön baszkurálni kezdenek minden potenciálisan veszélyes idegen izét, aztán néznek maguk mögé hülyén, mikor egy csápos-nyálkás valami üldözi őket, csak mert itt a vacsoraidő.)

Az összes karakter tipikus B-filmes alak, van az önérzetes jócsaj, aki még egyetemista, az arrogáns seggfej professzora, aki mindenkit lenéz, a bölcs nagyapa kapitányként, a rákhalász csávók meg egyszerűek, mint a kőbalta, és ennek megfelelően igénytelen a humoruk, de legalább bátorak. Ja, az orosz csaj meg kemény, de van szíve, csak rég nem használta.

Aztán a játékidő felénél elkezdenek fertőződni (alig vártam már, hogy pusztuljanak), elsőnek persze az arrogáns seggfej kezd hisztérikusan csápokat növeszteni, hogy aztán összefröcskölje valami trutyival a többieket is. Közben valahogy kiderül, hogy a ruszki űrizé medveállatkákat vitt magával, amelyek a kozmikus sugárzástól összemutálódták magukat, és ettől alakváltók lettek. Meg asszem nagyobbak is, mert egy átlagos, középosztálybeli, kertvárosi medveállatka  0,2-től 1,5 mm-ig terjedő nagyságú lehet, de többségük fél milliméternél is rövidebb. És ilyen randa:

24.hu

És ezeknek a mutáns leágazásai az emberekből is csápos nyálkalényeket csinálnak, így azok nem élnek boldogan abban a kis időben, míg meg nem halnak. Mészárolnak, őket mészárolják, mindegy is, a sztori vége zavaros  a sok sikoltozás meg kamerarángatás miatt, de aztán mind meghalnak úgyis. A jócsaj az utolsó hulla (úgy láttam, a végére ő is meghunyt elhalni), ami végül is jó, mert így nem akartak folytatást készíteni hozzá a méltán névtelen alkotók. Vagy akartak, de arra már végképp nem tudtak pénzt szerezni...

A filmnek amúgy nem rossz a hangulata, legalább a fele elmenne egy erős kamaradrámának, csak ahhoz túl kellett volna lendüli a fogyatékos óvodásoknak szóló képregények nyelvi megoldásain. De a szereplők párbeszédei leginkább a Csórók Vagyunk Szeretetotthon irodalmi önképzőkörének felolvasásait idézik. A képi világ meg a VHS-korszak fénykorát, komolyan mondom, szinte hiányzott a monotonul eldarált hangalámondás.

Fortélyos ostobaság igazgat

A Párt saját magával együttműködéses rendszerének modellértékű esetét mutatta be a 444. Történt ugyanis, hogy a közizgatási és területszerzési minisztérium helyettes államtitkára levelezett egy üzenetváltást az államtitkárral, arról, hogy mi van az azzal a tiszapártos arccal, aki ugyan még jelölt-jelölt sem lett, de azért tárgyalni kéne róla a „főispáni értekezleten“. hogy mi a faszért, az a cikkből sem derül ki. Nyilván az érintett személyiségi jogai miatt, mert a mocsadék brüsszelita, külföldről fizetett független sajtó az ilyen píszi hülyeséggel is foglalkozik még.

Szóval az üzik, első  a helyettes alállamtitkártól, a másik a nemhelyettestől:

„jelölt jelölt nem lett , tegnap Kata említette, h a foispani értekezleten akarnak evvel foglalkozni.”

„Tisztelettel visszajelzest kerek majd valahogyan a Foispani Ertekezleten a temaban elhangzottakat illetoen, mert egyikunk sem lesz most!”

(Egyet hiányoltam a végéről, egy több évtizedes poént, avagy az apróhirdetést, miszerint: „Ekezetes irogepet vennek!“

Elég egyértelműnek látszik, hogy aki ebben rezsimben valameddig fel bír kapaszkodni az uborkafára, az onnantól már mindenben illetékesnek gondolja magát, hisz védeni kell a Pártot és annak vezérét a gazul ellenzéki ellenségtől, mert ezzel is csak a békét a saját zsírosbödönjüket védik. A hatalomtechnika egyik lényeges tartóoszlopa az ipari méretű gyanakvás, egy másik meg ezzel párhuzamosan a bosszúállás formájú leszámolás bárkivel, akinek nem tetszik a rendszer.

Az már csak hab a csinovnyikok torkán, hogy ezek a fenti szösszenetek elvileg ímélek, de olyan primitív stílusban, ékezetek és központozás nélkül, hogy ennél egy egységsugarú tik-tok függő tinédzser is igényesebben fogalmaz, a napi tíz gyalázkodó kommentjében. Egy kicsivel.

Állítólag minden társadalomnak olyan elit, ezen belül olyan gazdasági und hatalmi elit jut, amilyet megérdemel. Ezek szerint mi Pénztáros Lölőt meg Lator(cai) Csabát érdemeljük meg, ami szomorú, dühítő, és csak ezek után vicces, valahol a nagyon fekete humor keretrendszerében.

A pártállam hivatalos ökle

Az úgy volt, tisztel bíróság, hogy a pártvezér és kancellár nemrég kinyilatkoztatta, hogy nem fog interjút adni a Telexnek, mert nem nyilatkozik „olyan embereknek, akiket külföldről fizetnek”, sem olyan médiumoknak, akik „magyarnak tüntetik fel magukat, de külföldről kapják a pénzt, és mások zsebében vannak”. Pedig csak kivan már idegileg a nem a kézből etetett sajtótól, hogy ezek mindig kérdezgetik olyan dolgokról, amikről neki kurvára semmi kedve beszélni.

Meg amúgy is, vannak neki jól fizetett fogdmegjei, majd azok kicsinálják a sok mitugrász firkászt. Ott van rögtön a Szuvenír... Szuterén... Szuverén... enitás védelmihivatal. Na, az pont erre való, hogy visítsanak a nem kormányhitűek. És Láczi T. virtuális aldöbrögi tudja is mi a dolga, a Főnök kijelölte a célpontot, ő meg már tölti is az egyelőre csak jogi fegyverét. Valami nagy-nagy tüzet kéne nyitni, hogy remegjenek az emberek...

Úgyhogy közleményben jelentik be, hogy akkor ők most rendes vérebként torokra mennek, és a Telex szerkesztőségét minden eszközzel megpróbálják majd elhitelteleníteni, és persze ellehetetleníteni. Eleve az a címe az irományuknak, hogy "Dollár- és eurómilliók ömlenek a Telexre“, csak hogy mindenki lássa, milyen az adjisten. Aztán átmennek merengő költőbe: „Vajon mit vállalt mindezért cserébe a Telex?“ Nincs kétségük, a Telexet bizony anno a Biden-kormány pénzelte, hogy buktassák meg a kormányt, és bár elvileg csak a vizsgálat megindítását jelentik be közleményükben, de láthatóan kész van már az ítélet is, mint a Tanú című filmklasszikusban.

Úgyhogy ezzel a Rákosi rendszer legtökösebben elnyomó korszakát idéző szöveggel több probléma is baj:

- Először nyilván az, hogy a totalitariánus diktatúrák tempójában menetel a józan és és a méltányosság ellen, nem csak holmi lájtos önkényuralmak eufemizáló stílusában. Lánczi elvtársék kemények mint a kád széle, és kissé mintha sajnálnák, hogy ilyen papírokat kell gyártaniuk, a helyett, hogy rendesen odabasznának a szerkesztőségnek, karhatalommal.

- Mert bár ők hivatalosan egy hivatal, az álaluk legyártott közlemény nettó fröcsögés, kormányzati fekete propaganda, valahogy nem látni benne a Max Weber által leírt ideáltipikus (azaz elfogulatlan, normakövető und szakszerű) bürokrácia működésmódját.

-Ezek helyett kendőzetlenül fenyegetőzik, mikor (egyelőre még) semmilyen hatósági jogköre nincs, de a rezsim ott „dolgozó“ kitartottjai már igen szeretnének ilyeneket, mondhatni viszket a kezük a fegyver ravaszán.

Erre az egyik dermesztő példa ennek a verbális keménykedésnek a vége, miszerint:

"És ez még csak a kezdet. A Szuverenitásvédelmi Hivatal a következő időszakban további információkat tár a nyilvánosság elé, amelyből világossá válik, hogy a Telex egy ízig-vérig külföldről finanszírozott politikai nyomásgyakorló szervezet, amely hazudik a magyar embereknek a »függetlenségéről«.“

Magyarul reszkess geci, szét leszel ütve! És ez nálunk egy állami hivatal. Innentől mégis jogosnak érzem Magyar Bálint definícióját a rezsimről, azaz hogy ez egy maffiaállam. Hisz ha a stílus maga az ember, akkor az állami hivatal stílusa maga az állami működésmód. Ami Gerő Ernő elvtárs-pajtásnak is tetszen, miként Don Corleone is tapsolná.

A madár is ember (de nem minden rovar bogár)

A tavalyi Bird című brit mozi pont az a „kis életek“ típusú felnövéstörténet, amit igen bírok, és ahogy az az író-rendező Andrea Arnoldtól megszokott, ez is egy kissé szétcsúszott munkásosztálybeli családban, vagy inkább rokonságban játszódik. Középpontban egy a tizenkét éves csaj, Bailey zaklatott mindennapjaival, amiben épp nagy változások jönnek az alatt a kábé egy hét alatt, amit a filmidő átfog.

A faterja nősülni készül, a féltestvér bátyja szökni a terhes barátnőjével, miközben az anyja  a három újabb keletű gyerekével él, meg egy bántalmaztó kapcsolatban. Mondjuk Bailey és az apja Bug sem a Savoyban lakik, hanem egy lepusztult társasházban, amolyan cifra szegénységben. Azaz jó ruhákat hordanak, miközben lassan a fejükre omlik a szétgraffitizett lakás, és menő mobiljaik meg elektromos rollereik vannak, de igazi bútorokra már nem telik a családi kasszából. És történik mindez Észak-Kent csóró végén, a rozsdaövezetté vált egykori iparvidéken.

Bailey bátyja - saját definíciója szerint - valami suttyó „igazságosztó“ banda keretében terrorizálja a környékbelieket, de mikor egyszer a húgát is magával viszi, és rájuk hívják a rendőröket, a lány úgy elszalad, hogy másnap reggel valami réten ébred. Is találkozik a fura fejű fazonnal, aki Bird (avagy madár,  kissé a „bagoly mondja verébnek alapon), aki az anyját keresi, abban a lakókocsiparkban, ahol Bailey anyja is vegetált korábban.

És akkor van bőven sértődés, árulás, családon belüli zsarolás és erőszak, meg a nagytesó bevetése a mutter új pasija ellen, meg a fater legújabb nagy üzlete, a békanyálkából készülő lakótelepi drog. Szóval az egész eleve egy olyan permanens káosz, ami csak fokozódni látszik. Mert nehéz ügy a folyton átrendeződő rokonságban létezni, és a kissé álmodozó, ezzel együtt önreflexív (vagyis: koravén) kiskamasz lesz az, aki a legjózanabb tud maradni (minden értelemben) a gyanús ügyletekkel foglalatoskodó felnőttekhez képest, pedig épp akkor kezd menstruálni. (Ami azért is problémás, mert Bailey nemi identitása sem teljesen kiforrott még, többen is belelátnak a karakterébe egyfajta queer-azonosságot.) És nem mellesleg, Baileyt tényleg érdekli a világ, akkori ha csak a külvárosi lepattantság jut neki, így mivel folyton a telefonjával készít videókat, azokban feltűnően sok a madár, rovar és egyéb állat. Talán mert egy sirályban vagy egy pillangóban meglátja azt a harmóniát, amit a hozzátartozóiban csak néha és nyomokban.

Bird meg afféle furcsa, munkásnegyedbeli szuperhős, pedig csak annyi a szuperképessége, hogy a lehangoló helyzetekben is képes meglátni valami jót, plusz empatikus és mentálisan némileg sérült. De abban a közegben ettől máris olyan, mintha a Marsról jött volna, egy „csak ide“ jeggyel. (Attól most tekintsünk el, hogy egy ponton tényleg madárrá változik, az csak olyan látomásos betoldás a nagy kisrealizmusba.) Ám mivel Bailey sem teljesen evilági (pontosabban avilági) szerzet, előbb-utóbb szükségképpen barátok lesznek, Bird afféle pótapaként is működik a lány mellett, amennyiben megvédi őt, aki meg segít neki felkutatni a rég nem látott családját. 

És bár a sztori főleg dokumentarista módon földhözragadt, de az elejétől fogva van benne egy kevéske mágikus realizmus, épp csak annyi, hogy ne csússzon át valami tündéres-elvarázsolt fantasy skizofréniába, de ne is érezzük giccsesnek a befejezést. Pedig az, nem fájóan, csak kicsit túltolva az érzelmi nekilendülést. Amúgy klasszikus történet arról, hogy kell valakinek gyorsan, és csöppet idő előtt felnőtté válnia, ha már körülötte a többieknek ez az egész, mármint a felnőttség, vagy be sem következett, vagy komolyabb erőfeszítés nélkül elmúlt.

p.s. Az majdnem kimaradt, hogy ez a film szinte véletlenül került képbe, valójában csak azért, mert egy mellékszerep erejéig feltűnik benne Jason Williamson, aki a Sleaford Mods nevű poszt-punk, , lakossági beszólós rave duó egyik, szerintem kreatívabb fele. De tőlük már több számot is belinkeltem ide korábban...

Már megint mindenki komcsi még mindig

Még vasárnap este kezdte nyilvánossá tenni a Tisza párt (és tartott az egész talán ma reggelig), hogy kik a képviselőjelölt-jelöltjei, választókerületenként hárman, akikből csak egy-egy maradhat, de a másik kettőnek sem vágják le karddal a fejét egy mélygarázsban. (Ha még megvan valakinek a Hegylakó.)

És a kormányhitű sajtó a várt módon hiénázott rá a mocskos ellenzékiekre, akik nyilván hazaáruló ukrán ügynökök, valamint Soros. (Bár lehet, hogy egy ideje már Brüsszel a soros, néha le vagyok maradva egy csasztuskával.) Már azok a csodásan odabaszó címek is elbűvöltek, hogy "Orbán Viktor kemény üzenetben reagált a Tisza Párt jelöltjeire“ (minta nem reagálna naponta kemény üzenetben arra is, hogy szar volt reggeli kávé), vagy hogy "Előbújtak a háborúpártiak Magyar Péter köpönyegéből“. 

További helyezettek a kétszáz méteres aljasan nagyotmondás elődöntőjéből (hisz lesznek ezeknél durvábbak is):

„Magyar Péter a régi baloldal harmadik vonalával vonul harcba a Fidesz ellen“

„Igazi kommunista hatalomátmentés zajlik a baranyai Tisza-világban“

„Ezt nem láttuk jönni: Magyar Péter az élő bizonyíték rá, hogy a kommunista nem vész el, csak átalakul“

„Az Orbán-gyűlölő, Brüsszel-párti, baloldali szavazóknak szól a Tisza előválasztása – jelentette ki Mráz Ágoston Sámuel“

Vagyis egyszerű a képlet, meg a híveknek szóló üzenet: Ezek kommunisták, Karl Marxba oltott Che Guevara-alakú terroristák, egytől sokáig mind! Nem is igazi kormányhitű propagandaműves, aki nem tudja beleszőni a mondanivalójába, hogy kommunista. Az első reakcióik alapján a kommunista az e heti háború, és Brüsszel egy része, az ukrajnázás talán marad, csak hogy nemzetközi kontextust adjanak a itteni hazaárulózáshoz. (Bár egyesek szerint egy kommunista eleve hazaáruló, akinek már az oviban is az internacionálé volt a jele, vagy egy éhes proletár.)

És már indultak is a karaktergyilkosságok, ha valakit nem lehet személyében csesztetni, akkor jöhetnek az olyan „hírek“, hogy például Nyúzó Géza sopronjászudvarhelyi jelölt-jelölt egyik fészbuk-ismerősének nővére korábban egy DK-s önkormányzati képviselővel járt. Aki ma már egy malomtulajdonos kulák szeretője, és visszaállítaná a sorkatonaságot, három generációra visszamenőleg!

szerintem ezzel a lendülettel, plusz a pártvezér és kancellár bölcs ideológiai iránymutatása mentén karácsonyig fel lesz göngyölítve az egész kommunista összeesküvés, így aztán jövőre már nem is kell igazi választásokat tartani, ellenfél hiányában elég lesz egy Nemzeti Konzultáció, minimum 98%-os felcsútista tanúságtétellel.

Megvan a dátum!

Valamiért eleve szar reggelem volt, a fene se tudta hirtelen mi a baj. Annyi megvolt, hogy vacak az idő, rosszul aludtam, elfogyott a kávé és fájt a lábam, de ez ettől csak egy átlagos keddnek indult.

Aztán kávé helyett beleolvastam a Zorigóba (mostanában részben hanyagolom), hogy megfelelő hangulat hiányában legalább vérnyomásom legyen, és máris ott virított a főcím, ami utólag is értelmet adott a reggeli, ötórai depresszív teának:

"Megvan a harmadik világháború kezdetének dátuma – itt a német bejelentés“

Megtudhattam, hogy a harmadik világháború 2028-ban, délután fél háromkor fog kitörni, jegyek már előrendelhetők. Ami komoly haladék, hisz a méltán névtelen, zorigós propagandaipari arcok már minimum három éve tolják le hetente, hogy pillanatokon belül kitör a háborús világ, globálisan. Sőt, egyes még névtelenebb szövegipari bedolgozók szerint, már zajlik is a Harmadik Véhá, míg megint mások szerint az már meg is volt, csak nem vettük észre, ami meg most van, az a Negyedik előszobájának felvezetése, csak hogy legyen egy kis képzavar is.

És hát ki tudná jobban, mikor lesz világháború, mint a németek, akik ugye már kettőt is összehoztak belőle, mondhatni dominálják a világháború-kirobbantás műfaját. Ezzel együtt most a németek is azt számolták ki, hogy az oroszok lesznek a hunyók, egyrészt mert egy ideje már gyakorolják magukat a háború robbantásban ki, mondjuk Grúzia és főleg Ukrajna kapcsán, másrészt meg pont világháborút még nem hoztak össze. Csak reaktívak voltak, de mostanában láthatóan rámennek a hadi proaktivitásra is.

Szóval ha már a hetente világégést jelentő zorigósok szerint is van még kis időnk, akkor arra mérget lehet venni (illetve dehogy, akkor pont nem lesz), úgyhogy mindenki vegyen sok babkonzervet, multivitamint és atombunkert, valamint napelemes pornót, mert áram valószínűleg nem lesz.

Tuvalut mindenkinek!

Nemrég a Guardian oldalán olvastam (mert azt szoktam olvasni) egy cikket arról, hogy a Brazíliában megrendezett COP30 névre hallgató  klímacsúcson a Trampli Donáld-féle mindentagadó ostobasággal szemben egy, csak egy legény volt talpon a vidéken, aki a talpon levés mellett Tuvalu „klímaügyi“ minisztere is. Meg lehet hogy még néhány más dologé, elvégre az óceániai Tuvalunak van kábé 9600 lakosa, és négy sziget meg öt korallzátony összesen 26 négyzetkilométerén terül el, valamint fekszik. Persze ettől még lehet külön klímaügyi minisztere, tekintettel arra az érdekes tényre, hogy a pesszimista előrejelzések szerint már akár a jelen század második felében elsüllyedhet nagyjából az egész, olyan kevéssé lóg ki felfelé a vízből. Szóval a klímaváltozás nekik fontos, Tramplitól meg nem félnek, őket egyszerűen nincs miért megszállni, plusz Amerikához képest a világ végén vannak.

 

Engem viszont érdekelni kezdett ez a mikroállam (ami a Vatikán után a második legkisebb a világon, izé... bolygón), és elég jó helynek néz ki. Olyan emberléptékű, mondjuk másmilyen nem is nagyon tud lenni, hisz kisebb mint a per pillanat legnagyobb magyar falu, ami Tiszavasvári a maga több, mint 12 ezer lakosával. (Persze Tiszavasvárinak nincs klímaügyi minisztere, szerintem igény se lenne rá. Korallzátonyai sincsenek, csak címere.) 

Tuvalu jól belakható, mert nem nagy és nincs tömeg, ez itt például a nemzetközi repülőtere, gyanúm szerint az indulási oldal, a másik képen meg az érkezési:

atlasobscura.com

blogs.worldbank.org

Minden persze nem lehet egy ekkora országban, saját államfőre például nem telik nekik, úgyhogy mint a (Brit) Nemzetközösség tagjának, III: Károly a névleges főnöke. Persze nincs hadserege sem, miként város sincs ott, tizenegy kis falu adja ki a településszerkezetet.

Tuvalun nincs tankötelezettség se, de van felsőoktatás, mert Vaiakuban működik a Fidzsi Egyetem kihelyezett fakultása, nagyjából 100 diákkal.

És nem mellesleg a komplett lakosságnak van biankó menedékjoga Új-Zélandba, ha tényleg ők lennének majd a kortárs Atlantisz, mármint elárasztásilag. A bűnügyi statisztika elsőre rosszul fest, mert több mint 18 emberölés jut százezer lakosra, csakhogy tízezer lakos sincs, ami 2 gyilkosságot jelent, pontosabban jelentett 2012-ben, mert csak arról találtam adatot. Nem tudom hogy áll ezzel Tiszavasvári, de a bűnügyi híreket elnézve időnként ott is ölnek. És lehet, hogy Tuvaluban csak vacak év volt 2012, és utána évekig mindenki boldogan élt, míg el nem vitte a malária.

Szóval Tuvalu jó hely lehet, mindenkinek kéne egy, az enyémet Anglia déli partjaihoz kérném, de csak kevés pálmafával, viszont a Tuvalura jellemző összesen tíz kilométernyi aszfaltút az nekem is elég lesz.

bbc.com