Találtam reggel az erkélyen egy döglött feketerigót. Gondoltam én, hogy nem kellene feketekávét innom felkelés után karmikusan, elvégre magamhoz képest kialudtan éreztem magam, és ez nagy szó, nekem már régóta alapbeállításom a folyamatos alváshiány, ami kellemetlen, frusztráló (Néha fél éjszaka azon stresszelek, miért nem alszom már? Hát mert stresszelek!), valamint egészségtelen. Ja, és fárasztó.
De ma kialudtan ébredtem, bár kissé szomorúan, mert véletlenül jókat álmodtam, és akkor szembe jön a világ, hogy ja, ez még mindig én vagyok és pont itt, a fenébe is... De egy kávé jól jön ilyenkor, a rigó az erélyre halva meg nem. Nem elszomorít, azon már túl vagyok, a rigók még hozzánk képest is korán halnak, ami nem szomorú, hanem természetes. Ellenben az erély ablakán láttam valami elkenődést, meg egy-két tollpihét. És igen, tegnap eset meg mintha valami csattanást hallottam volna afelől, de gondoltam csak valami hülye autós megint úgy teszi kettesbe a szuzukit, hogy közben a fékbe lép. (Gőzöm sincs, van-e ennek értelme, életembe nem tudtam autót vezetni, de ez így igazán szakbarbáratlanszerűen hangzik.)
Ilyen csattanás volt már korábban is, ugyanezekkel a nyomokkal, de akkor pont odanézve a fotelből még láttam elrepülni a madarat. Utólag belegondolva, lehet hogy ő kicsit arrébb halt meg, vagy később éhen, mert már nem ment úgy a repülés.
Ez meg szar érzés. Elvégre a madarak voltak itt előbb, a hülye emberek csak pár évtizede kúrták ide ezt a kádárista lakótelepet. De mi vagyunk az uralkodó faj, azt' annyi. Nettó bionácik vogymuk, meg szeretünk üvegen kinézni, a madár pedig jön este fény felé, és csattan.
És ennek fényében az sem felemelő, hogy egyszer olvastam egy statisztikát, miszerint csak a mi éghajlati övünkben egy átlagember hány tucat pókot nyel le életében. (Muslicákról szó se essék...) Elvégre a pókokkal semmi bajom, amíg tiszteletben tartjuk egymás territóriumait.
És itt jön a másik rémes aspektus, a territórium. Alapvetően zsigerileg irtózom minden rovartól, de a múltkor is hagytam a szekrény mellett a sarokban a pókhálót, hisz arra nem járok, be se férnék, másfelől meg ha ő kivégzi a szobába betévedő többi nem minden bogár rovart, az részemről egy jó deal. De nem tartanék tarantulát, vagy ilyesmi.
A távolságtartás a lényeg.
A nem rovar élő állatokkal semmi bajom, most is van teknősöm ugye, volt már kutyám, az tök rendben, ám a döglött állatokkal, de a döglött emberekkel sem tudok mit kezdeni. (Igen ha az állat nem halott hanem döglött, akkor az ember is, elvégre attól, hogy mi csinálunk atomfegyvert meg klímaváltozást meg mulatós zenét, attól még biológiailag állatok vagyunk lenni.)
És a döglötthalott állat az rémes, évekig vega voltam, de ma is a májkém meg a parizer a legdurvább amit megveszek a boltban, azokon látszik a legkevésbé, hogy korábban még járkáltak alkatrészeiből van turmixolva.
De mikor látok egy szűk utcában egy gázolt macskát, szétloccsant koponyával, kifordult belekkel, akkor inkább visszafordulok, mert a mellette (közelében) elmenés helyett, inkább kerülök egy párhuzamos utca felé, hisz annak statisztikailag csekély az esélye, hogy ott is legyen valami hasonló.
Így a rigó az erkélyen az tetemileg úgy járt, hogy a felmosó nyelével, még elég messziről és lendületből, lepöcköltem.
Nem egy viking temetés, de neki ennyi jutott. Ha Radzsasztánban születik újjá mosónőként, ahhoz azért jár majd egy rendes hamvasztás. (Brrr... most elképzeltem, milyen lett volna, ha rendezek egyet rigó bácsinak - ja igen, hím volt - az erkélyen. Mert onnan már csak egy lépés a Disznópörzsölés a Füredi csomópontban című népszínmű...)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése