2011. november 10., csütörtök

Hülye angolok, angolhüjék - Londoni impressziók I.


Londonban lenni általában jó, sőt most is az (annak ellenére, hogy a város egy nagy építési terület néhány bennszülöttel és sok fényképező turistával), de mintha ezúttal az átlagnál is buggyantabb hely lett volna. Néhány szilánk, rendszertelenül, ötletszerűen:

No. 1. Gurulós bőröndök

Ez már régi sláger, a flaszteron vonszolt gurulós kofferek jellegzetes kattogása már tavaly is az év hangja volt, de ez a műfaj is az extrém irányába mozdul. Vannak először is a rózsaszín, lila meg hasonló modellek, e területen a kitörési pont az átlátszó bőrönd lenne, így legalább mindenki látná milyen menő cuccaink vannak. (Meg hogy kit érdemes eme cuccokért lecsapni egy sötétebb sarkon, melyből Londonban mint tudjuk van számos, sejj.) Plusz minden turista lelkesen mosna a hotelszoba fürdőjében, mert senki nem merné egy átlátszó bőröndben hazavinni a szaros alsógatyáját vagy lehányt pólóját.
Az igazán érdekes azonban az, hogy egyre kisebb táskákat is kerekeken vonszolnak a hülyék, nyilván teljesen indokolatlanul. Az aktatáska méretű izé például már teljesen  értelmezhetetlen. Mert a nagy, maffózós-hullaszállítós hajókoffereknél még értem, hogy nem jó cipelni, de egy laptopot meg egy könyvet talán egy netfüggő éjjeli bogár is elbír, a műanyag kávéspohara mellett.
A jövő útja itt egyértelműen a gurulós pénztárca, illetve a gurulós kulcstartó, hisz minek fáradságos módon a zsebünkben hurcolni mindezeket? És ezzel eljutva a fejlődés végére, jöhet az önjáró (self-propelled!) bőrönd vagy az érintőképernyős, virtuális bőrönd letölthető ingekkel és fogkefével. És persze utazni sem kell majd fárasztó, fizikai módon, a jövő utazása nyilván valami fészbukos alkalmazás lesz, ha már répát termelni is lehet ilyen módon…

No. 2. Kurvabarbik

Avagy ijesztő lányok a londoni éjszakában…
Van az úgy, hogy az ember nyugodtan ücsörög egy pubban, kávézóban, pizzériában, és egyszer csak megjelenik egy csapat ordenáréra sminkelt, fél- vagy egészen részeg buta luvnya, valami rózsaszín vagy neonzöld egyenpulóverben (a „Miss Little Bitch” és hasonlóan szellemes feliratok viselése opcionális).
A lányok amúgy tényleg a barbis és a kurvás stílus egyesítésével próbálkoznak, sikertelenül. Vagy sikeresen, már amennyiben az ijesztő hatás a céljuk. Amúgy hordában közlekednek, pezsgőn, sültkrumplin és embervéren élnek, fő tevékenységük a hangosan káromkodás (esetleg az ordítva káromkodós énekelés), a buszok előtti tántorgás és forgalmi akadály képzése, gyakorlatilag bárhol. Nem veszélyeztetett faj.

No. 3. Elvarázsolt kastély

Lánykori nevén Kensington Palace. De a kívül zajló (és a jelek szerint soha be nem fejeződő) felújítás örvén kissé szétdúlták a belsejét és most valamilyen posztmodern-übergagyi hercegnős-horroros „kiállítás” zajlik benne, The Enchanted Palace címmel. Műanyag katonák, kinyúvasztott játékbabák, hülye hangeffektek és egy bugyuta történet és permanens félhomály, minek eredményeképp épp a palotából érzékel keveset a ledöbbent turista. Oké, Dájána hencinő ruhái sem voltak túl érdekesek, de régebben legalább valami történelmi hangulatot is meg lehetett érezni benne, mára meg maradt a kínos röhögés. Ja, és nem is posztmodern, a recepciós csaj szerint ugyanis ez egy modern kiállítás, bár ő nyilván esztétikából doktorált.

(Folyt. köv.)

3 megjegyzés:

  1. Ma szörfölgettem a neten és véletlenül belebotlottam egy [url=http://a2.ec-images.myspacecdn.com/images02/150/3f7585a6303a41ffa9369edead1059b5/l.jpg]"ismerősbe"[/url]. Igazi sztárral találkoztunk és még csak észre sem vettük. :) (énekesnő amúgy) Mik vannak, mi? :)

    VálaszTörlés
  2. Ez meg kicsoda?

    Egyébként ez minden illúziómat elveszi. Kedves László! Légy sokkal lelkesítőbb, különben nem megyek vissza többet! Utazni egyébként már nem szeretek (úgy értem reptér, meg becsekkolás, meg - motoznak-e stb...)
    Szóval next házi feladat valami jó impressziót írni (kivéve a cornish!)
    Pá!

    VálaszTörlés