Minden hiba szándékos, ezek simán a műfaj sajátosságaiból fakadnak.
„Tisztelt hölgyeim és uraim, kedves barátaim, elvtársak! Van az az úgy, hogy embernek beszédet kell mondania az életében, ki kell állni, és megemlékezni méltón. Valami felemelő érzés annyit mondhatok, de ezt önöknek, ha fogalmazhatok így nektek köszönhetem, nektek, akik annyi ármány után ellenére engem megválasztottatok, belém helyezve mintegy a bizalmat jól. Engem választottatok, még egyszer mondom engem, a házipálinka meg a sajtos pogácsa mellett, és jól tettétek. Hisz nemes őseink, Árpád vezér, Szentisten (izé... István) meg a Nagy Ho-Ho-Ho-Horgász szellemei ma aktuálisabbak mint valaha, az egykor volt márciusok üzenete könnyebben hallható és érthető mint eddig bármikor. Hisz a forradalom üzenete maga is forradalmi, az idők szavát érteni kell, tudni kell érteni, illetve meghallani, mert e tudás birtokában magunk is többek, bölcsebbek leszünk és többet hallunk meg ööööö…. az idők szavából, na. Valamint követeljük, hogy. De erről később.
Mert a mai kérdés is az, hogy rabok leszünk vagy szavazunk, a helyes válasz pedig: és. És mi mégis láncot hordunk, hiába kecsegtetnek a fényes karddal, már ha lehet vele kecsegtetni, illetve ha tudjuk azt hogy kell. De mi nem leszünk gyarmat, legalább is addig nem, míg meg nem találjuk azt a gyarmatosítót ki szívünknek kedves. Az szép, okos és autokrata mint az állat, és nekünk hozza az üveggyöngyöt, vagy legalább közeli családtagjainknak. Hisz mi vagyunk a haza egyetlen esélye, nekünk jár a, különben nem leszünk gyarmat, de ezt már nyilván mondtam. Mert mit adtak nekünk a rómaiak a közbiztonságon, a vízvezetéken, az utakon és az oktatáson kívül, kérdem én mit, hát semmit. Ezt majd át kell írni Eu-ra államtitkár úr….. ja, ezt nem kell felolvasni. Öh, izé, bocsi, tehát: ti mind indivudu… invidium…. inivvudim… egyéniségek vagytok, és a korszellem szerint ezt a vanást meg kell tartanotok, és rá kell hagynotok fiaitokra is, örökségül persze. Mert ugye vannak fiaitok? Fiaoknak lenni ugyanis kell, ez is a korszellem szelleme, diktálva, mert ők viszik tovább amit. A múltba tekintetünk kell, de a múltat építjük is. Újjá. Mert már a múlt sem a régi, de még lehet.
Mit üzen nekünk március idusa az óvakodáson túl, tőle? Hát, hogy él még e nép Tokaj szőlővesszein, és csepegtet is még Mátyás bús hada a sírnál, hol más nemzetek süllyednek el, a teszkóban meg akciós a virsli. És ezt így együtt üzeni, becsszó, tegnap mondta nekem szkájpon, mert március az olyan, hogy üzen, még egyszer mondom: üzen. Tehát keljünk fel a gaz gyarmatosítók ellen, viszont vegyünk virslit, de csak ha szeretjük, mert a magyar az olyan, hogy senkitől nem tűri el, hogy megmondja neki, szereti-e a virslit. Meg hogy sajt legyen-e a pogácsán, vagy töpörtyű. Mert a pogácsa mi vagyunk kedves barátaim, elvtársaim az Úrban, és ez a pogácsa hasít, mint a szél, vagy legalább is nagyon dinamikusan csinál valamit, amit a pékáruk általában szoktak. Illetve amit nem szoktak, de ettől olyan megnyerő, egyedi és példamutató. Legyünk ugyanis példa Európa, továbbá Ázsia és Ausztrália-Óceánia elnyomottan sínylődő népei előtt. Továbbá követeljük, hogy.
E szellemben kívánok boldog és kellemes cézárgyilkosság-évfordulót minden magyarnak, kivéve a nemfideszeseknek, mer’ azok rohadjanak meg a nevük napján, vagy akár kicsit előbb is, ahogy a naptárból a legjobban adódik. Álságos békesség! Erős várat mi ismerünk! No pasaran!”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése