Adott nap tizenkét órát dolgozni szar dolog, rosszab, mint egy pártkongresszus majonézes smukkandorral, rosszab, mint egy gyökértömés egy normális fogorvosnál, és csak egy kicsit jobb egy enyhébb közúti balesetnél. De akkor igazán elviselhetetlen, ha nincs is munka, ha azért kell tizenkét órát ott lenni (két év után megtnultam a szakszót: "hosszúzni"), mert így jött ki a naptárbul, ez itt a mindenmásodikpéntek, csak épp nincs mit csinálni. Mivel egydül vagyok, magányosnak és feleslegesnek érzem magam, nincs kedvem dolgozni, még jó, hogy nincs is mit, ötkor már ásítozom, makogok a telefonba hétkor, és már olvasni sincs kedvem a gépek mellett. Olvasni sincs kevem nekem??? Egy engem??? Ez nyilván a közeli vég jele. Kiflivéget eszem (aztán a közepét, szigorúan belülről kifelé), bárgyú mosollyal hallgatom a hülye kosutrádjót, már ez a vasalbertes, templombajárós, erdélybentőkéslászlós, majifijatalozós, szakrálisturulos ötödrangú kulturális szemétdomb sem akaszt ki, ami egyébként tök jó az alacsony vérnyomásra kávé helyett. De most csak vegetatíve működöm, az unalom lassan öl, de ööö... kurva unalmasan. Meg lassan, bár ezt mondtam már.
És mikor kimegyek vécére, automatikusan viszem a kis vizespalackomat, lerakom a mosdó feletti polcra, végzek, kézmosás, fogom a palackot és indulok vissza. Közben eszembe ju, minek is hoztam? Tudat alatt nyilván vizeletmintát készültem begyűjteni, csak tudnám hogy kinek és miért. De ha valakinek kell, majd legközelebb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése