Máma már nem durvul tovább...

Az eddigi választások előtt ilyenkor már mindenki azon nyávogott, hogy milyen hihetetlenül durvul a kampány, illetve hogy ez a színvonaltalan sárdobálás (tényleg, lehet színvonalasan is sarat dobálni?) már nem is kampány, hanem  az istenadta nép hülyítése, mintha lehetne más is egy tömegdemokráciában.

Na, ez idén elmaradt, hiszen nincs is kampány, illetve van, csak az 2002 óta tart folyamatosan, így fel sem tűnik már, megszoktuk, mint az ipari trappistát vagy a szomszéd hülyegyereket. Kampány helyett botrányok vannak, pártszóvivő-szintű (vagyis gyengeelméjű) egyujjas üzenetek, meg tucatnyi komolytalan kamupárt a méteres szavazólapon, szóval gumicsontok. Programok azok nincsenek, innen nézve érthető is, hogy a versengő felek között érdemi, pláne közvetlen vita nem volt, nem van és nem is várható. Főminiszter úr elve tizenéve elszokott attól, hogy tőle olyat kérdezzenek, amire nem szeretne válaszolni, meg hát nincs is mondanivalója, programja, ő maga mondta. (Mondjuk ez unikális, hogy egy nagykutya nemcsak bevallja, hogy nincs programja, de kicsit még büszke is rá, hogy ő aztán milyen jófej, ő a pilóta aki részegen, műszerek nélkül repül bele a viharfelhőbe és közben valami háborús indulót fütyörész. Igen öntudatosan és pálinkaszagúan.)

Vagyis egy vita úgyis csak annyiból állna, hogy:” - Rezsicsökkentés! – Anyád! – Te anyád! – Rezsicsökkentés! – Rohadj meg! – Te rohadj meg! – Anyádcsökkentés!Rezsirohadás! Csökkenjmeg!”

Ez meg ugye kinek hiányzik.

Így marad az, hogy a tokás főminiszter naponta többször munkavédelmi sisakot (opcionálisan védőköpenyt) vesz fel az öltönyhöz (miután tilosban parkolt a fodrásza előtt – azóta valaki már fel is festette az érintett járdaszakaszra, naná, narancssárgával, hogy: „Royal Parking”), és avat, avat, avat mint egy szalagátvágó-automata. Valószínűleg nincs az a csirkekeltető, vagy tejüzemi női zuhanyzó, aminek az avatásán meg ne jelenne ezekben a hetekben, és fel ne vázolná széles ívű elképzeléseit a jövőről: Termelési központ! Rezsicsökkentés! (ómagyarul: közmunka,szolgáltatók  kivéreztetése). Esetleg: Termeléscsökkentés, rezsiközpont! Ja és még hatszámjegyű növekedés, nulla számjegyű adó, meg ócsó energia, sőt legócsóbb evör, mintha legalább is gigantikus gázmezőink lennének, vagy a Mindenhez Értő Főminiszter feltalálta volna a hidegfúziós reaktort.

Szóval, ha valaki mostanában tervezi felújítani a kerítését vagy az udvari budit, az ne csodálkozzon, ha egyszer csak megjelenik egy fekete kisbusz, kiszáll belőle néhány mérsékelten értelmes tekintetű baltafejű meg egy köpcös, szétfolyó arcú kis fickó (aki amúgy nem hasonlít a botoxolt-fotosoppolt óriásplakátjára, ne tessenek csodálkozni), és „Tisztelthölgyeimésuraimkedvesbarátaim” néven mutatkozik be. Majd szónokol arról, amit lásd mint fent. Reméljük amúgy az avatásitisz gyógyítható, és már kezelik szegényt, így talán nem jut el a végstádiumba, és nem avatja fel rövid, frappáns szónoklattal azt, amit reggel a vécén alkot. Mert az már tényleg nem a magyarság világraszóló sikere, ha néha már komolyan így gondolja is.

Rendszerhiba

masfel hente rossz a laptopom' ha jo lesz majd irok. addig szunet. mindnenki egyen sok vitamint, stop.

Money for nothing

Hát, lehet hogy jön vissza a délutános műszak, miközben már épp kezdem megszokni a koránkelést. Gondolom most, miközben reggel négykor (ami még nem is reggel, hisz hideg van, sötét és a tévében csak ismétlések mennek) egyáltalán nem vagyok lelkes. Amúgy nem lenne baj a négyórai ébresztővel, ha pl. ötkor visszafekhetnék, de nem, akkor indulok dolgozni.

És persze kettőkor tetszik a délelőtti műszak, belegondolni is szörnyű, hogy csakk akkor kezdenék, és maradhatnék este tízig. Az igzi problém persze nyilván az, hogy nincs kedvem dolgozni, gyakorlatilag szinte soha. Valaki tényleg ajánlhatna egy olyan munkát, hogy én sokat olvasok, nagyokat alszok, és mindezt rengeteg pénzért, plusz ingyen kaja, szolgálati masszőr és saját valami, mindegy mi, csak másnak ne legyen olyan. (A durva, mutáns herpersz nem ér, azt beszerezhetem magamnak is.)

De ha ilyen nincs, mégis csak elmegyek politikusnak, de nem árulnék zsákbamacskát (sőt, külön-külön zsákot és macskát sem), lenne egy precíz megvesztegetési listám, mikor milyen természetű és értékű dolgokat fogadok el, illetve mennyibe kerül nálam egy szavazat a parlamentben/önkormányzatban/felügyelőbizottságban/Nagy Népi Hurálban. Államtiktári kinevezésem esetén pontosan melyik típusú nokiás dobozt kell megtölteni, pontosan milyen címletekkel, illetve melyek a kedvenc trópusi/hegyvidéki üdülőhelyeim. Lenne mondjuk egy excel-táblázat, hogy adott összegű közbeszerzés levjajazásáért mennyi jár nekem, és mennyit kell fizetni a Lajosnak meg a Zsoltnak, már ha a delikvens nem akar reggel egy lófej mellett ébredni.

Így a rendszer tiszta lenne és átlátható, a korrupció nem csak intézményes (mint most) de világos és  rendszerszerű is. Én meg ráérnék nyolckor kelni, és gyárat csak két esetben látnék belülről: ha felavatok valami új gyártócsrnokot, vagy ha veszek egyet. Esetleg kapok ajándékba, egy alig ismert, de nagyszívű és önzetlen barátomtól...

Mi a magyar? (Rút szibarita váz...)

Aszongyák a dunatévén pödört bajszos, népviseletes magyarok Helsinkiből (tényleg, helsinki az nyugat???), hogy ők nagyon őrzik a magyarságukat, ennek okán időnként csizmát (szerintük: csimmát) húznak meg kalapot, inget-gatyát nyilván, aztán danolnak a csitári hegyekrűl, meg hogy "szántababámsejhaj", meg táncolnak is, színpadon, jelmezben, ahogy nyilván minden igaz magyar.

Én meg nem értem. Szóval az a magyar (őrzi magyarságát), aki egy 18. század végi, 19. század eleji paraszti életmód kiragadott elemeit adja elő kétszáz évvel később egy (poszt)modern városi világban, valahol messze innen? Nem lehetne úgy magyarnak lenni, hogy pl. a kortárs kultúrát fogysztja? Tudomisén Esterházyt olvas, Kispált hallgat, netalán Megaxfaktort néz vagy hasonlót? Barátok köztöt néz? Az is magyar, és valszeg közelebb áll egy finnországi, kanadai vagy ausztráliai magyarhoz, mint a mezőkalászosi ijjujujj csűrdöngölő.

Mert a magyar nem bajszos (jó én az, de szakállas is), nem csimmában jár meg pörge kalapban, és nem erőspistát fogyaszt reggeli kávé helyett. A paraszti kultúra egy rezervátum, lehet játszani olyat, Cseh Tamásék is jól elvoltak indiánnak, de ne tessenek már azt mondani, hogy ez a magyarság, mert ez hazug baromság. (Ehhez képest pártunk és kormányunk is ennyit gondol a magyar diaszpóráról, hogy kell nekik népdalkör meg táncház, csekészet meg egyház, aztán fúdenagymagyarok lesznek. Pedig dehogy. Nyócker megvolt, for exaple?Jancsó, Tarr Béla, Quimby, Hevenyszívlebeny, Kurtág, Eötvös, Eörsi, Kispál, Kertész, Nádas, Kocsis, Dragomán, Háy, Petri, Dresch, Spiró, hiphop, slampoetry, rockabilly, fúziós jazz, dekonstrukció, hommage, terror,horror, szabadvers, avantgarde, intertextus, animgif, mém, link, irónia, szakrazmus, orbánviktor ehhezképest kiafaszom? We didn't start the fire.)

Szóval mindez a magyar, és rengeteg minden egyéb, és akinek csak Wassalbert meg népdalkör, az egy lelki nyomoronc, és sajnálom, de nem szánom, csűrdöngöljön egész nap Torontóban mondjuk, de nekem ez hadd ne legyen kötelező

A végén a csűrdöngölős is elmegy fagyasztott pizzát venni, nem vág mangalicát az erkélyen. Én is megyek pizzáért (vagy inkább rendelek), csak közbe nem mutatok képet. Márhogy nem vagyok képmutató, pusztán korom gyermeke (és a koromhoz képest jól nézek ki...), de kérem szépen, én nyelvem és szocializációm, tudásom és kötődéseim révén pont annyira vagyok magyar, mint egy pödört bajszú táncházos. Csak másképp, hisz eleve sokféleképp lehet.

A dolgok állása

Nem, nincs is kedvem írni mostanában, mert egyfelől vigyáznék a jó kedvemre, de ami itten történik az nem ad okot a jó kedvre. És most hagyján, hogy durvul a kampány, de ami itthon van, az végkép csak frusztrál. (Nagyszülő(k) mentális und fizikai leépülése, mint napi programszervező elv.)
Pedig lehetnék vidámabb is, például süt a nap (sajnos a viktátorra is, pedig szerintem ő már eljátszotta erre a jogosultságát, sütkérezzen a lecsúti stadióny lámpáinál), a kutyának elmúlt a szorulása, a munkahelyen meg elég jól elvagyok, meg én vagyok ismét és nyilvánvalóan a nélkülözhetetlen.
Meg tervezzük a nyári nemnyaralást (deutazást), meg persze ősszel lándön, addig meg heti szinten utazunk elméletben/virtuál. Viszont gőzöm sincs mi lesz addig, mi lesz akkor, mi lesz egyáltalán, nagymamám gyakorlatilg másfél éve fel sem igen kel, senki nem tudja mire készüljön vele kapcsolatban, hol jobban van, hol halni készül, mi meg már örülünk, ha megküzdünk azzal a nyűgős gyerekkel, aki (újra) lett. A második, és immár múlhatatlan gyernekkor eljöve, mi meg nem vagyunk képzettek, empatikusak kissé, de hozzá már néha tényleg valami leszedált pszichiáter kellene. Napi 8-12 óra gyár után meg már ritkán bírok az lenni.

Ilyenkor  kultúrember horrort olvas, annak ugyanis az a lényege, hogy valakinek nagyon-nagyon rossz (meg fáj), nem a szörnyes-misztikus, hanem a darabolós-fűrészes változatban, mert egy megerőszakolt, megcsonkított majd elvágott torkú brazil örökösnő fikciós sorsához képest az életem egy rózsaszín kéjhömpöly, egy én kicsi pónim, egy hippivé vált Songoku, h már rajzfilmek. (Horror és háborús dráma, modjuk durva csonkolással, amúgy a fogfájásra is jó, a srapnel meg a tekszaszi láncfűrészes egyből relativizálja a szuvasodást, ha nem is boldogan, de legalább megnyugodva dőlünk hátra a foghentes székében. Nekünk azért még így is jobb.)

És ha már a cím egy Wim Wenders-filmből kölcsönzött, lenne egy másik is, ott pont azöregség meg a haldoklás a téma, dokumentarista feldolgozásban, Villanás a víz felett ha valakit érdekel.