Na, ez bejött, A nagy árvíz című dél-koreai moziban (rend.: Kim Byung-woo) tényleg világvége, van de teljesen. Nem csak az emberiség készül kipusztulni, de a földi élővilág egy nagyobbik része is. (Gondolom a halak megússzák, egy biblikus léptékű özönvizet nekik azért illik.) És persze az egész úgy kezdődik, hogy jön a kurva nagy aszteroid alakú üstökös kisbolygó (a nem kívánt rész törölhető), az Antarktiszra becsapódásilag, amitől utána az özönvíz, csak épp Noé bárkája egy űrállomás.
Ennyit bírt összehozni a Nemzetközi Akármi, hogy inkább nem szólnak az embereknek, úgyis feltűnik nekik, ha a harmincadik emelti lakásukban lassan derékig ér a víz, de kitalálják, hogy majd egy űrben csinálnak androidokat mesterséges értelemmel, ha jól vettem ki, ezek ilyen biorobotok, szóval tudnak nőni meg enni meg kakálni, csak az intelligenciát meg az érzelmeket úgy töltik rájuk.
És a főszereplő csaj (Kim Da-mi) pont ezzel foglalkozik, a mesterséges intelligencia mesterséges érzelmeinek fejlesztésével, neki már a fia is egy homunculus, a fejlesztés egyik fő kísérleti alanya. Szóval Gu An-nát (tényleg így írják, koreai) meg kell menteni, mikor jön víz, kapja a hívást, hogy menjen a felsőbb emeletekre ő is, majd jön egy ügynök, aki elmenti kivinni... elviszi kimenteni, szóval mentés lesz. (És spoiler: ja, a fiút tényleg lementik, neki csak a tudata kell, anyut meg felrakják egy űrhajós rakétára, de ő is meghal bele.) Aztán kezdődik elölről az egész, én meg látom már, hogy egy időutazós sci-fi lesz ez a katasztrófafilm, hogy An-na nyilván egy időhurokba kerül, mint Bill Murray abban a kretén vígjátékban (Idétlen időkig), csak itt nincs hód vagy mormota, meg nem lesz szerelmes.
De persze még ez se, a csaj tényleg nincs már, csak őt is még időben lementették, aztán újra meg újra lefuttatják rajta élete utolsó egy-másfél órájának szimulációját, hogy az ő érzelmi intelligenciáját is fejlesszék... Jó, ezek után már nem érdemes megnézni, poén lelőve, de ennél azért csavarosabb a cucc, nekem meg utána kellett olvasnom, mert elsőre nem áll össze az egész sztori, sőt gyanús, hogy azóta se.
A film amúgy jó, a látványvilága erős, a műfajokat pont úgy keveri, ahogy azt egy koreai darabtól elvárom: tényleg egy sci-fi alapra épített anya-gyerek dráma, háttérben a globális kihalással, egy thriller keretrendszerében, ahol ugye semmi sem az, aminek elsőre látszik, és nincs is túlhúzva az egész, bőven belül marad a két órán.
De pont itt van az egyik kihagyott lehetőség, én még elnéztem volna úgy húsz percig. Például hogy kiderüljön, miért kell egyáltalán tovább élnie az emberi kultúrának, mikor az egésznek az az alaphangulata, hogy nemhogy megérdemlünk egy világvégét, de pont egy ilyen impotenset, akarom mondani impozánsat.
Meg hogy ezek a mesterségesen tenyésztett, mesterséges tudatú izék mennyiben is lesznek emberek (hát jobban, mint a Terminátor, ez azért lejön), illetve ők majd evolválódnak-e odáig, hogy megérdemeljenek egy kipusztulást?
Ja, meg hogy hol fog majd élni az új emberi faj, lakható lesz-e majd nemsoká a Föld, vagy már középtávon is kopoltyút kell növeszteniük?
Valahogy utalásszerűen ezeket még elnéztem volna, de értem, hogy itt az anya-gyerek dráma volt a központban, mert a vége felé el is hangzik, hogy az a koncepció, miszerint az emberi fajt úgy kell újjáépíteni, hogy az alapoktól, azaz kell 1 db Gyerek és 1 db Anya, mint prototípus, aztán meglátjuk.
Én meglátnám, működik-e?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése