Négy nap híján péntek tizenharmadika van, nem is megyek ma boltba, nem akarok visszadátumozott joghurtot venni kuponra, készpénzért akarok! De arra még várok, hogy utalják a lottónyereményem, elvégre amint lesz rá pénzem, rögtön veszek majd egy lottót, lehet hogy már idén, de az előleget akár most is várom. A várás ingyen van, a joghurt nem, de hát az élet igazságtalan, hiszen joghurtot enni összehasonlíthatatlanul jobb, mint várni rá.
Arra meg például egyáltalán nem érdemes várni, hogy a World Happiness Report, vagyis az oxfordi Jólléti Kutatóközpont (Wellbeing Research Centre) által évente csinált Világboldogság-jelentés szerint mi legyünk a legvilágboldogabb ország a bolygón, valamint szerteszét. Még Oxfordból nézve se, ahol nagyon Anglia van, itt meg nagyon nem, mi ugyanis a balsors akit régen tép népe vagyunk, akik a közhiedelemmel ellentétben még nem bűnhődtük meg a jövendő múltat. Se.
Ellenben a finnek a legboldogabbak, már megint, akik nem igazi rokonaink, csak nyelv, de azok tényleg, a turulhitű hülyék minden hőzöngése ellenében is.
Sosem voltam Finnországban, nekem kábé a kilencvenes évek Aki és Mika Kaurismäki-filmjeiből van meg az életérzés, miszerint a finnek jobbára kövérek, zsíros a hajuk, munkanélküliek és alkoholisták, ami főleg az éghajlatból jön, hogy néha túl sokáig van sötét, néha meg nem eléggé. (És még mondja valaki, hogy nem rokonok...)
Ehhez képest az említett jelentés is arról szól, hogy nem ér fülig a szájuk folyton, inkább csak mernek depisek is lenni, ami hosszabb távon jót tesz a mentális egészségnek, nem stresszelik túl magukat a melóval, ellenben pihennek eleget, sokat vannak fák között meg tóparton és jó az oktatási rendszerük. Ezek meg pont ránk nem jellemzők, mi mindig görcsösen akarunk jobb életet láttatni, mint amilyenünk van, stresszelünk és a stresszre iszunk, kövérek vagyunk és zsíros a hajunk, és leginkább csak a fészbukon hagyjuk el Fekvehányás utca undorítóan otthonos akolmelegét. Vagyis nem szarul vagyunk, csak késében, mondjuk a finnekhez képest.
Így aztán még még harminc-negyven év, és hol sírjaink domborulnak, nemlétező unokáink már egy tóparton dumálják ki a szorongásaikat, vodkamentes naranccsal oldják a szörnyen megterhelő háromnapos munkahét feszültségét, és csak akkor zsírosodik majd a hajuk, ha azon a héten az lesz a trend, és ilyet töltenek le maguknak reggel.
Egy másik változat szerint viszont a maradék ivóvízért vívott negyedik világháború után (egyben az ötödik szünetében) radioaktív mutánsokra vadásznak majd a Kárpát-medencei sivatagban, akiknek finom a húsa ugyan, de tartós fogyasztásától kihullanak az ember fogai. A fülein át.
Addigra persze a pár nap híján péntek tizenharmadika is elmúlik, a jelenből nézve pedig ez is valami, van még két joghurt a hűtőben, és az egyik citromos, már csak a kifogyott zabpelyhet kéne pótolni tarhonyával, ami viszont nincs itthon. Nem is vagyok boldog.
Nemi úton terjedő boldog finnek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése