Láttam a napokban sok kukázót. Ez nyilván bármelyik tetszőleges napokra igaz, kukázók mindig vannak, mondhatni erős a konkurencia guberálásfronton. Kukázók persze voltak már gyerekkoromban is, csak feltűnően kevesebben, ma már egy sima alsó-középosztályi kinézetű, tűrhetően öltözött, konszolidáltan szemüveges arc is bármikor rárepülhet a szemetesre, és már nem zavarja, hányan látják közben. Hja, a kapitalizmus, a lakhatási szegénység (mikor van hol lakni, csak minden pénzed rámegy), az élelmiszer-infláció, meg az üres flakonok nyújtott alternatív jövedelem mind mind komoly felhajtóerőt generál.
Viszont az nem változott a sötét nyolcvanas évek óta, hogy minden komoly kukázónak van kukázóbotja. (Ami nem rokona a chatbotoknak, szemantikailag sem.) Azzal kotor a konténerben (egy vállig érő, bikaprosztata-vizsgáló állatorvosi gumikesztyűre nyilván nem telik, ha telne, nem lenne rá szükség), és egyúttal körbehordozza a lakótelepen, mintegy mestersége címerét. (Tényleg, mennyire kell lent lenni ahhoz, hogy egy a lakótelepi kukasziget is jó vadászgyűjtögető-területnek számítson?)
Nem ismerem a szakmai fogásokat, de úgy képzelem, a kukázóbot birtoklása egyfajta státuszjelző az újrahasznosító-körökben. Vagy az van, mint a Jedi-rend esetében, hogy egyfajta beavatás, mikor a padavan megcsinálja magának az első botját, onnantól lesz igazán a céh tagja, vagy pedig kitartó kukázással meg kell találni azt a félbetört partvisnyelet, amitől az embernek aha-élmény lesz, hogy ez az, megvan! Esetleg lehet örökölni is.
Magam még sosem kukáztam (na jó néha, ha például belejtettem a lakáskulcsom), de a kukák aurájából már hoztam el dolgokat, a minap egy szép régi Dickens-kötetet (Copperfield Dávid), ha már az előző tulajdonos volt olyan kultúrlény, hogy nem dobta bele, csak a tetejére tette. És egy lomtalanításból van a felmosóizé nyele is, az előző kettérozsdásodott a műanyagborítás alatt. (Hát ja, nem élő szövet a fémvázon, hanem műanyag a rozsdán…)
Ma meg szóltam is az aktuális kollégának, aki gondolta megvárja, míg bedobok egy nagy zsák visszaválthatóság-ígéretet, de mondtam hogy felesleges újra kotornia, konyhai szemét az egész. (Magam mindent újrahasznosítok itthon, amit én kidobok az már nagyon szemét.) De átpasszoltam a másik szatyorban lévő flakonokat, azt a kétszázötven forintot még kibírom hiányolni, meg nem kell idegeskednem a mindenféle kukázók miatt, akik még pont hetven flakont dobnának be az automatába, persze fejenként, mire sorra kerülnék. De nem kerülök, kettőből kettő vagy megtelik, vagy bedöglik, vagy az első okozza a másikat. Automatikusan persze.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése