Volt az előző rezsimnek egy sajátos kattanása a pesti kossuth-térrel kapcsolatban (már túl a kretén „nemzetfőtere“-mantrán), hogy annak valamiért pont az 1944-es állapotát kell visszaállítani. Merugye 45-ben jöttek a kommenisták. (Akik addig is voltak, a hatalmat Rákosiék meg 1948-ban vették át, dehát 45-ben ugye a felszabadító Vörös hadsereg szabadult el. És annál mennyivel éterien jobb is volt '44, mikor a német megszállást élvezhette a nép, meg miniszterelnök lett Szálasi F. nyilasvezérből (október közepén, éppen holnapi évfordulóval), szóval nem értem, hogy akkor miért nem mondjuk 1938?)
De nagy löttyös indulatból elkövetett agyontérkövezést nem úszhatta meg egyetlen rendes főtér se (inkluzíve a miénk itt, a délnyugati végeken), plusz a nerista dölyfösök végre eltakaríthattak a környékről olyan szobrokat, amik nekik nem tetszettek. Nem esztétikai szempontból, csak ugye kormányzás helyett szerettek identitáspolitikai hisztiket művelni, így aztán :
- József Attila helyére gróf Andrássy Gyula lovas(!) szobrának másolata(!) került.
- Nagy Imre szobrát csak a Jászai Mari térig száműzték, de Vértanúk teréről, minta pont ő nem lett volna az…
- Károlyi Mihálynak viszont Siófokig kellett szobornia, pedig ő gróf volt, ami elvileg tetszhetett is volna a bársonyszmokingos-vadászkastélyos parvenüknek. Ja nem, ő földet osztott, a saját nagybirtokával kezdve, ami pont az ellentéte volt mondjuk a lázárjánosi közműködésnek.
Mindezek mellett pedig - és ez az egész bejegyzés apropója - a nagy felújítós, 44-es visszaállítós hevületben elvitették a „A forradalom lángja” című emlékművet, ami 1996 óta volt ott emlék. Az volt az eredeti duma, hogy persze majd jól visszateszik, aztán (a zindex vonatkozó cikke szerint) Mécs Imre egy kőfeldolgozó telepen találta meg, hát istenem, nagyon hasonlított a parlament előtti térre, összekeverte a daruskocsis bácsi. Mécs Imre amúgy is SZDSZ-es volt, és csak másodsorban ötvenhatos forradalmár/elítélt, vagyis a például Kövér L. elvtárs szerint a Sátánt szolgálta. (Különben miért mászkált volna leendő sírkövek között, ah nem leendő holt lelkekre vadászott?)
És egy ideje megy már egy online petíció, hogy ha már nincs NER, akár lehetnénk egy normális hely is, ahol visszateszik a helyére ezt az emlékművet. Nem mellesleg - bár erről tudtommal nem petíciózik épp senki - eltakaríthatnák a szomszédos Szabadság térről azt a „német megszállási emlékmű“ néven futó szimbolikus környezetszennyezést, ami egyszerre vérprofi, giccses, hazug és szar. Pontosabban az utóbbi a korábbiakból következik. De azt se lerombolni kéne, van olyan találmány már, hogy szoborpark, a sok lenin-alakú marxengelsz közt biztos elférne, és népegészségügyi szempontból is hasznos lenne, ha kevesebben kapnának tőle agyfaszt.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése