2012. április 3., kedd

Ünnepi készülődés hangulatban


Idén szerencsére hétvégére esik húsvét, így már hét közben lehet készülődni, sürögni-forogni, bár, hogy a sürgést hogy is kell csinálni, azt nem tudjuk. Mert a húsvét nagy ünnep, ekkor született, (vagy halt meg esetleg támadt fel) a Jézus nevű Krisztus, akit templomokban láthatunk gyakran, felszögezve a falra. Meg a nyúl is ilyenkor tojik, pirosat. (Ami persze nem jelenti azt, hogy tojik a felszögezett Jézusra, csak ünnepli a tavaszt, már amennyire egy nyúltól telik.) Meg ilyenkor a legények felveszik legszebb hétköznapi ruhájukat és meglocsolják a kertet, a torkukat valamint a lányokat, bár őket nem sörrel. Ezért csokinyulat kapnak, vagy nem.

Nálunk húsvét vasárnap mindig ugyanaz a menü, ez már egy tradicionális hagyomány:  trappistasajt-leves disznófüllel, főételnek rántott foxi tejszínes fokhagymával, a desszert meg túrós bejgli barna sörben párolva. Idén igen jónak ígérkezik a foxi, jó zsenge, csak nehéz megborotválni mielőtt levágjuk.

Meg jönnek rokonok is, vagy nem, de a lényeg hogy együtt legyünk. Ja, és festünk tojást, népiesen persze hagymahéjjal meg vegetával, zokniban. Meg festünk sonkát is…

2 megjegyzés:

  1. Báli pizsama....
    A menü ínycsiklandó, csak várj amíg megírom hogy nálunk ténylegesen (effektíve) mi volt. Gondolok itt szenes csokis süteményre, stb...

    VálaszTörlés
  2. Na bumm, az általam készített sütemények nagy része nem ég meg, viszont kanállal kell enni. Mert a tészta darabokra esik, az egyben maradt részeket már én rombolom szét, azt' az egészet leöntöm valami krémmel. kicsit olyan, hogy régebben bármit kezdtünk készíteni bográcsban, mindig paprikás krumpli lett belőle, most meg majdnem minden torta somlói galuskaként végzi.

    VálaszTörlés