2012. november 8., csütörtök

Betonkutya és náci pizza



Tényleg valami hiba lehet a mátrixban, a paranormális jelenségek áthatják mindennapjaimat, például nem látom a logikát a munkabeosztásomban, a könyvtári határidőkben meg abban, hogy miért dühös az, akinek szomorúnak kellene lennie és fordítva.

És persze az apróságok. Megfigyeltem mostanában, hogy a kutya (kutyám, kutyánk)határozottan jobban szeret a flaszteren közlekedni, mint a fűben, ami nem vall rá, meg egyáltalán, nem valami kutyás. Pedig a fűben lehet kutyapisit szaglászni, döglött madarakat tanulmányozni, füvet legelni valamint nyomokat hagyni magunk után. Ennek ellenére az eb csak a fiziológiailag szükséges minimumot tölti a füves részeken (mert jó érzékkel nem kakál a járdára), de a szaglászást is inkább a betonon intézi. Lehet, hogy öregkori  szenilitás, v agy szénanátha, vagy csak túlságosan urbanizálódott az elmúlt két évben. Vagy megszállták az idegenek.

Aztán kutyasétáltatás után pizzát sütöttem(illetve mirelit pizzát tettem a sütőbe, ami azért nem ugyanaz), ahol a szakácsművészet kimerül a doboz kibontásában. De hogy kreatív legyek, szokásommal és fennen hangoztatott hitelveimmel ellentétben kecsapot is csorgattam rá, mert a mirelit pizza azért elbírja, legalább lesz valamilyen (konkrétan kecsap) íze. Szép merőleges csíkokban oszlattam el rajta az anyagot, a vége pedig egy takaros piros horogkereszt lett, négysajtos alapon. Mármost vagy tudattalan náci voltam mindig is, vagy liberális demokrata létemre váratlanul benácultam (mondjuk külföldön mindig eléggé utálom a külföldieket, Londonban például a sok hülye német, de főleg olasz turistát, akik jellemzően üvöltöző és tülekedő, estére részeg középiskolások osztálykirándulásaiban materializálódnak), esetleg és vagyok Hess vagy egy másik főnáci aktuális reinkarnációja. Vagy csak simán egy ősi indiai napszimbólummal szakralizáltam silány ebédem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése