Tegnap azt mondja a
rádióban a Grosics Gyuláról nevezett
(naná sporttagozatos) általános iskola igazgatója, hogy „2008-ban, mikor
felvettük a Gyula bácsi nevével fémjelzett iskola nevét…”, én meg félrenyelem a
vajas kenyeret, mert:
-
Egy iskolaigazgató (aki ugye
tanár, bár sporttagozat esetén felmerül a gyanú, hogy tesitanár, ami meg
köztudottan nem ugyanaz) ne egyszerűen a magyar nyelv alapjaival legyen tisztában,
hanem használja azt kifinomult módon. Ezt a mondatot azonban még egy alapfokú
magyar nyelvvizsgán is kiröhögné a vizsgabizottság. Szóval tudjon akár spontán is megfogalmazni egy értelmes összetett mondatot, akkor is, ha nem magyarszakos, hisz nyilván ez lenne az evidens védekezés.
-
Az milyen dolog már, hogy egy élő
emberről nevezünk el valamit, utcát, iskolát, kerületi nemibeteg-gondozót,
bármit? Mert ehhez alapesetben halottnak kell lenni, az elnevezés ab ovo
megemlékezés az illetőről, egy szimbolikus emlékmű. Itt viszont a 88 éves
névadó születésnapját ünnepeltetik a gyerekekkel, aki szintén valami magyarnak
hangzó nyelven hatódik meg, de neki megbocsátható, már csak a kora okán is.
Viszont ez róla elnevezett iskola olyan lehet, mint mikor a spórolós özvegy már
előre felíratja a saját nevét is a közös sírkőre ( a második évszám
kihagyásával persze), aztán évekig nézegeti, hogy de kár hogy meghaltam (csak
tudnám, mikor?), pedig olyan jó ember voltam…
-
Az igazgató azt is elmondja, hogy
a gyerekek mennyire tisztelik a Gyulabácsit, de szerintem inkább meglepődtek,
hogy még él, és nem a Rákóczi-szabadságharc hőse i.e. (Internet előtt)
valahányszázból. Így ztán igazi csasztuska-stílusban nyomják soronként
váltogatva az „olimpiaibajnok-világbajnokiezüstérmes etc.” mantrát, és
hallhatóan gőzük sincs mi az az aranycsapat. És nem is kell, hogy legyen,
akkoriban még a szüleik sem éltek, de iskoláinkba lassan visszatért az a szép
korszak, mikor csillogó szemű kisdobosok és úttörők szavalnak fejhangon hülye
ünnepélyeken, amik attól ünnepélyesek, hogy sorba kell állni, meg csöndbe kell
maradni és nem szabad feltűnően ásítozni. Bár, jobban belegondolva, lehet, hogy
ezek az idők sosem múltak el, most már csak az iskola köpenyt meg az úttörő
cserkész nyakkendőt kell megint kötelezővé tenni.
-
Ezt a „jó tanuló, jó sportoló”
fasiszta-sztahanovista izét viszont a jelek szerint rendületlenül viszik
tovább, a jó gyerek még mindig az, aki alul traktor, felül békegalamb. (Az „elég
jó matekos, tehetsége művész” meg szóba sem jön.)
A tesitanárok országa, voltunk, vagyunk és még kapunk fogni
egy vajszínű árnyalatot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése