Lassan indulni kell, pedig maradnék még, ősz van és begubózva tenném el magam télre. Ehhez képest reptér és London, múzeum és színház és asztalfoglalás, vadidegen emberekkel kellene beszélnem, angolul, de nem ez a gond, hanem hogy emberek. Szociális fóbiáim vannak, én úgy lettem szociológus, hogy ne kelljen emberekkel beszélni, most meg ez a házi feladat. Páromtól, aki szintén.
Jól érezném magam egy emberek nélküli világban, illetve dehogy, disszonáns vagyok, mint egy félresikerült túrós táska. a mazsola még megvan, de a töltelék már megromlott. Szeretném magam emberekkel körülvenni, de ezekkel?
Az embereknek szaga van, borzasztó ízlése, sőt véleménye. Melléd ülnek a buszon, számolják hányszor fújod ki az orrod, blikket olvasnak, barátokköztről dumálnak, beleállnak az aurádba a kolbászszagukkal, kis patkányforma kutyájuk van, és menőnek tartják céklavörös hajat.
Dosztojevszkij szerintük szovjet pártfőtitkár volt, Széchenyi egy tér, a kínai kaja az, ha rizs van a pörkölthöz és Micimackó vezetékneve Egynaponhogyha.
Ehhez képest én meglepően sok normális embert ismerek, vagyis mégis jól érzem magam egy velük berendezett világban, csak egyre nehezebb emberekkel találkozni, úgy értem újakkal. Pedig hiányoznak, még úgy is hogy utálnivalóan antiszociális vagyok.
Álmomban két macska voltam és játszottam egymással. Akik nem utaznak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése