A szoba ez esetben egy 2019-es film, van ugyanis - többek közt - egy 2015-ös elrablós-fogvatartós dráma is, de ez egy amolyan misztikus-thrilleres dráma, horror nélkül, abból elég egy egy hétvégére. Mondjuk elég csavaros, csak már meginr sikerült középszerű színészeket szerezni hozzá, akik vagy szürkék, mint a járdasziget, vagy ha a karakterük kiborul, akkor vagy kiabálnak, vagy könnyes szemmel bámulnak a semmibe, nagyjából a ttól függően, hogy férfiak vagy nők. Itt Olga Kurylenko meg egy Kevin Janssens nevű pasas hozza a megbízható középszert, mint egy épp új életet kezdeni készülő házaspár, Kate és Matt.
Az új élet meg úgy kezdődik, hogy vesznek egy házat a semmi közepén, ahol a semmi egy erdő, na persze. Innentől sejthető, hogy vagy kísértetház lesz az, vagy a környéken sorozatgyilkol Belező Géza, a nyúzó. Szerencsére egyik sem, bár a ház elátkozott a maga módján, ami abból is látszik, hogy sokáig volt lakatlan, mert a korábbi lakókat legyilkolta valaki, aki azóta is diliházban van, csak nem tudják, hogy ki ő.
Plusz a házban van egy rejtett szoba, ami arról rémes, hogy teljesíti az ember kívánságát, de bármit, ami anyagilag megragadható. Matt először csak újabb üveg viszkire vágyik részegen és hangosan, de mikor az ott terem, már másra is. Reggelre van egy eredeti Mona Lisája meg némi Van Gogh, aztán Kate viccből kér egymillió dollárt, és akkor már az is.
Viszont kiderül, hogy amit a szoba ad, azt nemigen lehet kivinni a házból, mert ott egyből porrá válik, mintha nagyon gyorsan telne felette ez idő. erre mondjuk csak akkor jönnek rá, mikor a csaj már kívánt egy gyereket, akit így nem szintén nem lehet kivinni a házból, mert tíz perc alatt képes éveket öregedni. (Ja, az újrakezdés annak szól, az végre kiderül, hogy Kate-nek volt már két (kate?) vetélése, amire majdnem ráment a házasságuk.)
És innentől mellékesebb a misztikus szál, a természetalatti gonoszság meg hasonlók, egy ideig egy rendes két és fél személyes kamaradrámát láthatunk. A házaspár elhidegül egymástól, a pasi kissé megkattan attól, hogy ember-e egyáltalán a "gyerekük", és bezárkózik a szobájába, a neje meg csak a gyereknek él, akiből egy ház körüli séta nyomán hirtelen nyolc-tíz éves kölyök lett. Ez a rész tényleg jó, erős az érzelmi dinamikája, kár hogy nem telt jobb színészekre.
És akkor ez most teljesen spoileres lesz: Matt faszi megkeresi a korábban a házukban gyilkoló gyilkost az emegyogyóban, akiről később, egy telefonhívás kapcsán kiderül, hogy ő is egy ilyen kívánt teremtmény, aki azért ölte meg a "szüleit", mert csak így maradhatott életben a házon kívül is. Ami persze nem nagy nyereség, mert helyette a vigyorgóban él hosszú évek óta. Sőt először apu megölte anyut, aztán ő aput, mert a természet elrendezése, hogy a gyerekek rendszerint túlélik a szüleiket, de úgy tűnik ez természetfeletti törvénye is.
És akkor a közepesen kis erkölcsi dilemma, hogy Kate és Matt most akkor mit tegyen a fiúval? Matt már meg akarja ölni az izét, Kate meg ingadozik, mint a középparaszt, de addig is benn tartja a házban... de a végén a csávó megoldja magának, némi gyilkossági kísérlet és nemi erőszak után (vö. "Dugjuk meg anyut a vonaton")
Az egész sztori tulajdonképp elég csavaros, a film dramaturgiája feszes, a hangulata hibátlanul nyomasztó vér és belek nélkül is, csak épp a főszereplő páros annyira rohadtul irritatív, hogy az ember egy szeneslapáttal csapná le őket, minimum a játékidő egyharmadától. A kicsávó, aki aztán nagycsávó, és lesz ami lesz belőle (isa por es homu), meg nem sok emberit hordoz, miközben még így is ő a legazonosulhatóbb karakter. Lehet hogy ez maga az alkotó koncepció, hogy a néző idegenedjen el általában az emberektől, hisz ki tudja, az utcán szembe jövők közül ki ölte már meg a "szüleit", csak hogy lemehessen végre a teszkóba szusit venni? Ha ez volt a cél bejött, nekem már több szomszédom is gyanús, úgyhogy most nézek még egy kis Wallace és Gromitot, csak hogy ne álmodjak hülyeségeket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése