Ugyebár az van, hogy szép napos szombat délutánokon, mikor a madarak boldogan üvöltöznek a fákon, az ablak alatt meg rohadék esküvői konvojok dudálnak félóránként, nos akkor darabolós horrort kell nézni, az egyensúly végett természetesen. De ma borús, esős, idő volt, úgyhogy ilyenkor vígjátékot, ugyanezért.
Ennek jegyében találtam rálelni a Jóságos ég című francia vígjátékra, amit elsőre, a leírás alapján elég sablonosnak találtam. Mert arról szól, hogy öt apácából négy (az ötödik a főnökasszony) kitalálja, hogy elindul egy bicikliversenyen, hogy a pénzdíjból segíthessenek egy öregotthon felujításában. Mondjuk biciklizni pont csak egyikük tud, a nagyszájú mégcsak nem is novícia... Banális alapeset, na ja, de nem volt kedvem valami Adam Sandler-féle ostobasághoz, úgyhogy maradt ez.
És marha jól szórakoztam. Ez a film egy telivér francia komédia, szerencsére a kevésbé ripacskodós fajtából, így a humora is karcosabb, de mivel francia, a végét azért csak elérzelgősködik, de addigra már ezt is meg tudtam bocsátani neki. Mert bármennyire is limonádé egy darab, jókat röhögtem rajta. Az egyik apácának ben nem áll a aszája, a másik meg harminc éve némaságot fogadott, meg ugye ott van az a csaj, aki korábban egy motoros bandában tolta, és kábszert árult fegyverért, aztán a Biblia megmentette az életét, miután felfogott egy neki szán golyót.
Ja, és van még a konkurens apácarend, akik viszont szigorúak, profik, a főnökasszonyuk meg a másiknak gyerekkori riválisa, és ők is indulnának a versenyen. Úgyhogy a helyzet egyre inkább eldurvul, minden kis piszkos trükköt bevetnek egymás ellen, nyilván igen kevéssé keresztényi módon.
És tényleg egy kicsit nyálas lesz a vége, az előre kiszámítható nagy kibékülés, de addig is tele van helyzetkomikummal meg verbális poénokkal. És a színésznők láthatóan élvezik a mókát, mi meg ezen túl a francia vidéki tájat is, meg hogy a karakterek tényleg elég földhözragadtak, és csak annyira karaikatúra-szerűek, amennyit a komédia műfaja megkíván. Itt nem spiritualitással átitatott angyali lények esnek hasra a biciklivel, hanem már eleve kissé tenyeres-talpas középkorú nők. Akiket így aztán tényleg könnyű megkedvelni. Nekem például sikerült, bár nem tudom, hogy egy ilyen könnyed kis vígjáték mennyire számít bűnös élvezetnek.
Talán nem nagyon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése