Ma van William Butler Yeats (1865-1939) születésnapja, az igensokadik, Dublinban. Máshol nincs születésnapja, mert máshol nem született, legalább is nem abban az életében, mikor híres költő lett remek, bár kissé túlzottan pátoszos versei által. (Egyéb életeiben persze máshol is lehetett születésnapja, például Velkij Szorocsinciben, ahol egy muzsik harmadik fia volt, még a tizennyolcadik században karmikusan, és nem sejtette, hogy egy kolléga, bizonyos Nyikolaj Vasziljevics Gogol majd ott fog leszületni az 1800-as évek elején. Legalább is így meséli a gurum, Rámaláma rinpócse.)
A legtöbb emberhez hasonlóan Yeats is mint egészen kicsi csecsemő kezdte karrierjét, amit ekkoriban még nem az irodalom (és kisebb részben a képzőművészet) határozott meg, hanem főleg rossz minőségű pelenkák, amiket a cselédlány, bizonyos Rosie sosem mosott ki rendesen. Rosie amúgy túl sok barnasört ivott, és a szomszédok szerint hajlamos volt a kurválkodásra, de mindez szerencsére kevéssé volt felfedezhető a kis William későbbi költészetében.
Az ír kultúra und történelem már ifjan is érdekelte, főleg mert családja politikailag a kétszikűek rendjébe tartozott, a mutter (bizonyos Susan Mary Pollexfen) erősen a britek oldalán hímzett oltárterítőket a Hölgyek Teadélutánja Klub heti eretnekégetésein, míg a fater, mint bohéman jól kereső festőművész, két pohár sherry után már az Ír Szabadállamról (meg Rosie-ról) fantáziált.
A tinédzser már nemsokára költő, immár Angliában lakva lett igazán nagyon ír hazafi, biztos honvágya volt, így az írségét főleg írással élte ki, és mivel akkoriban a Star Wars még nem volt feltalálva, a kelta mondavilág szimbólumaival volt kénytelen dolgozni. Főleg Londonban, ahol már akkor is sok ír volt, viszont feltűnően kevesen írtak közülük, szóval nem volt nehéz kitűnnie.
Csinált is Ír Irodalmi Színházat (Irish Literary Theatre), egy ilyen ír mondavilág-alapút, de az írkedés mellet érdekelték a spiritiszta-okkultista marhaságok is, belépett például az Arany Hajnal Rendbe, aminek tagjai pont ilyenekkel foglalkoztak, két pohárka ópiumos abszint társaságában. Mondjuk Yeats az irodalmi Nobel-díját nem pont ezért kapta, legalább is állítólag.
A díj ugyanakkor az a csúcs volt, ahonnan már nem lehetett feljebb, úgyhogy a húszas évek második felétől már leginkább csak betegeskedéssel töltötte idejét, néha pihenésképpen írt (elvégre a krónikusan betegnek levés egész embert kíván), aztán nagyon pihenésképpen meghalt, ami szerencsés kimenetel, mert így csak egy világháborút kellett átélnie. Szerintem neki elég volt annyi, egy nagy nemzeti költőnek egy háború/forradalom pont kellő mennyiség az életműhöz.
poetryfoundation.org
________________________________
Ír repülő a halálát jósolja
(An Irish Airman Foresees his Death)
Tudom, fent a felhők fölött
egyszer elér a végzetem;
nem bántott, akit üldözök,
akit védek, nem szeretem;
az én hazám: Kiltartan Cross,
népem: földünk szegényei,
őket a vég, ha jó, ha rossz,
nem sújtja s nem emelheti.
Nem törvény, szónok, taps, tömeg,
s nem kötelesség, a szívé,
egyszerűen az élvezet
hozott e dúlt felhők közé;
mérlegeltem, mi volt s mi lesz,
és úgy láttam, mindegy, mi vár:
egyensúlyban tartja üres
életem az üres halál.
(Szabó Lőrinc fordítása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése