Történelmi

Ma Párizsban a Bastille elfoglalásával kitört a francia forradalom, a Nagy De Nem Októberi. Illetve 237 évvel ezelőtt, mint az köztudott, de lassan számolok fejben kivonni, meg nem is emlékszek jól, pedig egyszer láttam róla egy könyvet a tévében. Emberek hangosan kardoztak benne, meg fáklyákkal mentek, de csak fekete-fehérben, mert akkoriban még nem volt feltalálva a színestévé-operatőr. 

Arra viszont emlékszem, hogy napra pontosan kétszáz évvel később temették el a Káder-rendszert itthon, a Káder nevű János által (szül. Kádár Csermanek), aki a Szocialista Munka Hősével is kitüntetett volt, még mielőtt meghalt. Hogy a temetés időpontja mennyire volt szimbolikus (ha már a szimbolista költészet is jobbára francia találmány), azt tudja fene, lehet hogy csak a péntek miatt, mert a nemzetközi munkásmozgalom péntek délután már éppen nem a gyárban lóg, de még nem kezdte el (nagyon) a hétvégi ivászatot. (A francia forradalom egyébként kedden tört ki, én csütörtökön születtem, húsvét meg a leggtöbbször vasárnapra esik, így a péntek még szabad is volt.)

És ahogy a forradalom felfalta gyermekeit, főleg a jakobinusok által, úgy a róla elnevezett Kádár-rendszer Csermanek elvtársat, vagy legalább is a magához való eszét, minek következtében már egy hatalmából kiszorított vén hülye maradványait földelték el. Amiket aztán később deréktól felfelé el is loptak. Biztos valami fekete miséhez kellettek, nagyon titkos összeesküvők szerint az ilyesmihez ideálisak a néhai diktátorok csontjai, de csak ha a rumba áztatják őket holdtöltekor! (A maradék rumot ilyenkor meg lehet inni, de ez az elhunytat már nem vigasztalja, mondjuk más sem, tekintettel nem élő állapotára.)

A magyar társadalom egy része a mai napig nosztalgiával tekint a Kádár-korszakra (a legvidámabb gulyáskommunista barakkra), mivel akkor rend volt és létbiztonság, csórók voltunk de nem haltunk éhen, valamint voltak Táncdalfesztiválok is, meg bólogató műanyag kutyák Ötvös Csöpi szolgálati Zsigulijának hátsó ablakában. (És csak a Balaton volt a Riviéra, a Sport szelet a Mars csoki, és a zöld üveges Kőbányai a már majdnem dobozos.)

Mindez persze egy vérbe fojtással indult, de mivel már most, három hónap után találkozom olyanokkal, akik szerint a felcsúti rezsimje nem is volt olyan poshadtan aljas, nem csoda, hogy a kivégzéseket is hamar elengedte az istenadta nép. Nem kis részben a Zsigulik okán.

De legalább a névadó Lenin-díjas hülye nem nyugodott békében, mondjuk az elég szar ügy, hogy nekünk egy sírrongáló kell a történelmi igazság árnyékának elbábozásához is, még szerencse, hogy ellenben képzavarokért még mindig nem megyek a szomszédba. (Nincs is itthon a szomszéd, akit nem ismerek, de nemrég szembe jött egy idegen a lépcsőházban, szóval lehet, hogy mégis. De ez is szimbolikus.)