2024. április 18., csütörtök

A már többször meghalt, de ma született, nem igazán bárány

Ma van David Tennant skót színész születésnapja, aki pont akkor született, mikor Einstein elhunyt meghalni. A naptár szerint persze nem ugyanabban az évben, de ennek semmi jelentősége, mert a Dr. Who című dokumentumsorozat szerint a faszi időutazó, úgyhogy David John McDonald névvel eljátszhatta a születését 1971-ben, hogy később beférkőzhessen a BBC nevű tudatipari ügynökségbe. Ez amúgy annyira összejött neki, hogy a keze még a Rojálsekszpír Kámpániba is betette a lábát, ami persze nem volt nehéz, hisz mint Time Lord eleve ő volt Hamlet is, II. Richárd és szerintem Connor MacLeod, szóval a skótság jól ment neki, az időutazáshoz meg fontos skill, hogy tudjon színészkedni.

Amúgy a felesége korábban a lánya volt (ezt is a dokumentumsorozatban láttam), ez biztos valami időhurkos cucc miatt lehet. Hiszen az idő nem ok-okozati összefüggések szigorú rendje, hanem valójában egy nemlineáris, nem szubjektív nézőpontból sokkal inkább egy nagy hullámzó gömb, egy össze-vissza katyvasz. Vagy valami ilyesmi. De ebből már érthető, hogy ő írta Shakespeare szonettjeit, amiket Van Gogh képei ihlettek, valahol Kr.u. 1 000 000 000-ban. Illetve érti a fene...


Időutazónak lenni olyan lehet, mint ahogy a tralfamadoriak eleve látják a világot, azaz minden időpillanatot egyszerre, azaz aki most halott, azt nem siratják, hisz egy csomó más pillanatban meg tökre él. Nézőpont kérdése az egész.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése