2024. április 20., szombat

AH, ALMH (és mellesleg AHU)

Nem tudom, hányan nem tudták (eddig), hogy ma van Adolf Hitler születésnapja. De minimum két Adolf Hitleré egyszerre! Mert van ugye a született osztrákként német, tehetséges, de csak középszerű festőművész, aki karrierje későbbi szakaszában sikeres diktátor és tömeggyilkos, lett meg a Charlie Chaplin hasonmásverseny megosztott harmadik helyezettje. Másrészt viszont szintén ma született (csak még a múlt században) Adolf Lu Hitler Marak indiai politikus, aki pályája csúcsán környezetvédelmi, majd együttműködési miniszterként dolgozott Meghalaya állam kormányában. Meg voltak zűrös ügyei mindenféle militáns/fegyveres csoportokkal fenntartott kapcsolatai miatt, de hát nomen est omen, ahogy azt a művelt görög mondja, aki ugyan nem tud latinul, de szeret ilyen dumákkal villogni. A névadójával ellentétben ő még él, míg a másik Hitlernek már csak a klónja, az Elképesztően Durva Leleplezések Magazin kutatói szerint már a harmadik 1945 óta, mert a mosónők mellett a klónok is korán halnak, meg gyakran, már ha a kettő valahol nem ugyanaz. Esetükben.

Ez meg itt ALHM (a közeli haveroknak csak Dolfi Exminiszter Úr), akiről nem is lesz több szó, mert a névadója érdekesebb fazon. (Ja, ő a sapkás, a jobb oldali fazon Adolf Hitler Uunona, Namíbiából, szintén zenész politikus, de ő nem ma született, úgyhogy érdektelen.)

reddit.com

Adolf "Festőislehettemvolna" Hitler 1889. április huszadikán született, egy esős téli napon,  főleg sötétben, de valószínűsíthetően az anyjától, bár genetikailag ezt később sem vizsgálták ki, pedig a berlini években igény, az lett volna rá.
Eredetileg nyomorgó művészléleknek készült, de nem járt sikerrel, mert Bécsben tévedésből a Zeneakadémiára jelentkezett, ahová meg nem vették fel festőnek, mert azt hazudták, hogy náluk olyan szak nincs is, a termeiket meg nemrég festette ki Jákon Iszákovics Grünfeld rabbi unokaöccse és népi zenekara. Később sokan ezzel magyarázták Hitler antiszemitizmusát, de ez valószínűtlen, ugyanis életrajzírói szerint ekkoriban még nem is ismerte ezt a szakkifejezést.

Sokkal inkább akkor lett zsidóellenes, mikor 1923-ban Münchenben át akarta venni az államhatalmat, de egy elég zsidós kinézetű csapos a Hauptbierhofgarten sörözőben közölte vele, hogy Németország fővárosa Berlin, hatalmat ott lehet puccsal átvenni, már ha komolyan gondolja egyáltalán. És hozzátette, hogy ezt minden rendes német tudja, de valaki jöttment osztrák ugye...

Na, Adolfban itt szakad el valami, innentől nem ivott sört és nem evett húst, utóbbit azért  kerülte, mert tartott tőle, hogy véletlenül kóser is lehet. (Azt mondjuk nem tudta, hogy a zöldségek és gyümölcsök is kósernek számítanak, sőt, hogy a Bné Brák-i Landau rabbi döntése szerint például a Coca-Cola is az, csak Pészáchkor nem fogyasztható az esetleges kukoricacukor-tartalma miatt. Bár lehet, hogy kólát azt pont nem ivott...)
Minden esetre a börtönben, mikor a Mein Kampf című későbbi bestsellerét írta, már nagyon-nagyon aniszemita volt, főleg miután Rudolf Hess-től megtanulta, mi is az. Így mire 1933-ban tényleg hatalomra került (eddigre talált el végre Berlinbe), már egy igazi diktátorként lett sikeres, és bár fontolgatta, hogy beiratkozik végre egy rendes tömeggyilkos-tanfolyamra, végül a gyakorlati tapasztalatszerzést választotta, és lett belőle egy többszörös Caligula-díjas népírtó. Az egész civilizáció sérelmére.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése