A kaszt vagy a rassz?

Isabel Wilkerson egy fekete, izé... afro-amerikai író és újságíró, akinek könyvéből, ahhoz képest, hogy 1961-ben született, tavaly már film készült, ami egy kicsit Wilkerson életrajza is, ha már. (Az hogy megfilmesítik egy élő szerző írását az persze nem akkora különlegesség, de az már ritkább, hogy a személyét is.) A sztorija persze nyilván érdekes, hiszen mindössze harminchárom évesen ő lett az első fekete nő, aki Pulitzer-díjat kapott, ez ilyen Oscar, csak újságíróknak.

Mindig is valahogy nyakig volt a polgárjogi témákban, és ha jól tudom 2020-ban jelent meg a Caste: The Origins of Our Discontents című könyve, amiben valami olyasmit állít, hogy az amerikai feketékkel szembeni előítéletek, no meg az ebből fakadó kirekesztés történelmileg rokonítható az indiai kasztrendszerrel, meg a náci fajelmélettel, amivel mondjuk nehéz vitatkozni.  Merthogy a bőrszín avagy a rassz-hovatartozás önmagában már kevésnek tűnik. Elvégre az indiaiak lényegében egy rasszhoz tartoznak (ez mondjuk nem teljesen pontos), úgyhogy kénytelenek kaszt-alapon utálni egymást. A nácik meg azokat a zsidókat üldözték, akik lényegében ugyanolyan fehér emberek voltak, mint bárki Európában.

A könyv, ami lényegében egyfajta szépirodalomba oltott kultúrantropológia és társadalomtörténet, elég gyorsan akkora hatást keltett, hogy elkészült belőle az Origin avagy Származás című film Ava DuVernay forgatókönyve alapján és rendezésében. Kissé életrajzi dráma, kissé kiáltvány, kissé fene tudja mi, mert kissé zavarba ejtő, hogy akkor mi itt a szikár tény a szerző életéből, és mi a fikció.

Mondjuk valószínűleg a fikció a legkevesebb, mert például legtöbbször eleve mint non-fiction műre hivatkoznak  a könyvre. Mert van benne egy konkrét gyilkossági ügy amiben kikérik Isabel (Aunjanue Ellis-Taylor) véleményét, fehér férje halála, az idősek otthonába pakolt mozgássérült anyja, meg több párhuzamos ügy a rasszizmus témájában, aminek a nyomába ered. Ezek az élete tényei, miként az is, hogy valóban elment Indiába meg Németországba is, egyfajta kultúrtörténeti nyomozás keretében. (És vannak benne konkrét történelmi események rekonstrukciói is, mint a zsidó nőbe beleszerető náci párttag sztorija, csak persze minden át van szűrve, igazából kétszeresen is. Egyrészt mert az eredeti könyv azért mégis csak egy irodalmi mű, ha tényirodalom is, másrészt meg mindebből egy játékfilm készült, de ezektől a hitelessége valahogy mégsem kérdőjeleződik meg.)

Mindig is bírtam az igaz történeten alapuló filmeket, az valahogy ad nekik egy sajátos vajszínű árnyalatot, és ez is remek lett. Nagy vállalkozás volt anno Wilkerson külső és belső utazása (és nyilvánvalóan személyes tragédiái egyfajta feldolgozása is), de ebből filmet csinálni sem lehetett egy ujjgyakorlat.

Ez így most honnan?

Van abban valami báj, meg valami annál is alapvetőbb értetlenség, mikor késő este a Jutyúb eléb dob egy videót, amit nem tudom miből szűrt le az algoritmusa. Mert ha valamit nem szoktam hallgatni, akkor az az ilyen country-variáció, amit állítólag úgy is hívnak, hogy bluegrass. Vagy valami hasonló, de ennek még utána kell olvasnom a valahol. (Oké, megvolt, ez egy akusztikus hangszerekre épülő népzene féle az Appalache-hegység környékéről, és valami Izé And The Blue Grass Valakik nevű bandáról kapta a nevét - legalább is a wiki szerint, aki szerintem meg igazából Viktória, csak hülyén becézve.)

Szóval ennek bluegrassnak van egy egész minimalista változata, mikor egyvalaki penget valami szakadt hangszert, és esetleg énekel hozzá. Ha valaki még hegedül is mellette, miközben egy harmadik meg valami dobot nézeget, az a műfajon belül már a filharmonikus orkesztra. De az igazi az, ha valaki a csirkeól előtt vagy a kedvenc kecskéi társaságában danol, azt' ezt százezrek nézik. Kábé mintha nálunk a Puskás Valamiben (Aréna, Stadion, Űrközpont?) lenne nyolc egymás utáni hétvégén egy-egy ötvenezres táncház. Ilyen csűrdöngölős.

Hasmenéses autóverseny-propaganda, valamint a kommunisták

Ma az aktuális hasmenéses hányinger második napján, főleg autóversenyt tekintettem. A kettőnek nyilván nem volt köze egymáshoz, csak az volt a tévében sok, miszerint Forma 1, 2, 3. Persze fordított sorrendben, mintegy visszaszámlálás jelleggel, de a Forma Nullát már nem vártam meg, hátha kilőnek a valahová.

Amúgy jó volt, pláne ahhoz képest, hogy két napja mindenmentes száraztápon meg teán élek, az autóversenyhez viszont járt nekem magamtól egy adag Popcorn márkájú pattogatott kukorica, csak mert rendes vagyok. plusz ugye a versenyek izgalmai, amik jelentős részben arról szóltak, hogy esik-e épp Silverstone-ban, vagy már szárad a pálya az alattuk?

És hát az Egy Forma futamot a Lewis Hamilton nyert, aki ilyet már rég nem csinált, de ez legalább a hazai nagybritán versenye volt, bőgött is egy jelentőset, mint aki nem mindjárt negyven lesz, hanem csak négy múlt.

redbubble.com

De a legjobb az volt, hogy beolvastam a Zorigóba (mert a GP-hírek rovatuk néha szinte fogyasztható), ahol a tudósítások címábe már eleve le sem írták Hamilton nevét. Mert náluk az a policy, hogy a félig feka britet utálni kell, csak részben a bőrszíne miatt persze, de mindenféle emberi- meg polgárjogi kezdeményezések mögé is odaáll, azaz rohadt kommunista szélsőliberális anarchista majom (a nem kívánt rész sem törlendő!), szóval nehogy már valami jót kelljen írni, vagy esetleg a vonatkozó címlapos cikk címében emlegetni, a mocsadékot!

Mert ilyen az, mikor egy autóverseny (fodbalmeccs, kocsmai verekedés, elvadult Scrabble-parti) eredményét is a Párt irányvonala szerint kell tálalni, miközben persze komoly munka kitalálni, mi a Párt irányvonala aznap délután. Például nemrég még a Le Pen-féle francia szélsőjobb elsöprő sikeréről lelkendeztek, most meg az van, hogy "A kommunisták, a szocialisták és az antiszemita szélsőbal szövetsége nyerhette a választást, Macron és Marine Le Pen pártja előtt". Hát elvtársak, megdöglünk mind, nem csak a franciák, pláne mióta a kommunisták ránk hozták ezt a rohadás kánikulát. Rám meg külön a hasmenést, az különösen nagyon kommunista dolognak tűnik.

Nagyobb már Európa?

A Dagadt annyira gyorsan, mintegy hatékonyan teszi épp (újra) naggyá Európát, hogy álmában két macska és játszik egymással. Elmegy Kijevbe, hogy aztán ott ne történjen vele semmi, nyilván elmondta az ukrán elnöknek, hogy ő aztán kurvára denagyon békét akar, úgyhogy tessenek behódolni a VV Putyinnak, azt' akkor béke lesz, de akkora, hogy a fal adja a másikat.

Aztán elment Moszkvába is, hogy smúzoljon kissé a háborús bűnös tömeggyilkossal, és hívta mindezt "békemissziónak". Merthogy ő az akivel szóba áll mindkét fél, csak az nem világos, hogy melyik szarja le jobban és magasabbról. Ezért mondjuk kár volt utaznia, ezt skype-on is közölhette volna, hogy hé, kössetek már tűzszünetet, mer' én békepárti vagyok ám! És nyilván a kedvéért köt majd tűzszünetet az agresszor és a megtámadott, majd 2026-ban, vagy később, attól függ hogy állnak a  számok.

De legalább ilyen szép volt, mikor a pártvezér és kancellár elment Azerbajdzsánba is (és ha már egy országnak is lehet eposzi jelzője: a Baltás Gyilkost Hősnek Tekintőkhöz), és gratulált az ottani posztszovjet diktátornak, hogy milyen szép nyugalom lett is Karabahban. Ja, elvégre több mint százezer örmény menekült el onnan, és azóta meglepően stratégiai a nyugalom. Ez a hülye meg gratulál hozzá.

Miközben nálunk a kormánynak még valami keresztényvédelmi államtitkára is van (aki talán épp Csádban védi a keresztényeket), a faszit úgy hívják, hogy Azbej Tristan, és ebből már látszik hogy pont örmény származású. De egy rohadt szava nem volt arra, hogy a muszlim (ha már egyáltalán vallásos) azeriek pont a keresztény örményeket üldözték el onnan, ahol pár ezer éve éltek, mert nálunk akkora a keresztényvédelem, hogy nem is látszik. És ennek az államtitkárkának a főnöke, a Felcsútok Géniusza még gratulál is a diktátor kollégának, pedig akár csendben is maradhatott volna.

Csak épp akkora már az arca (szimbolikusan is), hogy nem bír csöndben maradni. Fingja a passzátszelet, amitől fél Európa bűzlik, de ezt már írtam korábban, és minek folyton?

(Ellenben ma olvastam a 444-en a nap "cikkét" arról, hogy szerdára két vármegyében is figyelmeztetést adtak ki a rekord hőség miatt. Csak azt nem bírták belefogalmazni, hogy melyik az a kettő - bár lehet, azóta már korrigáltak, annyira nem érdekel. Ja, és ezt a kretén vármegyézést hagyhatnák a francba, legalább ők. Azok megyék, ez miért nem elég?)

Mindenki örül? Na, csak azért!

„Mindenki örül, hogy rajtunk a sor, hogy ismét naggyá tegyük Európát!“ - így kommentálta a Dagadt (pontosabb a fészbuk oldala szerkesztője, gondolom), hogy Agyarország átvette az Unió soros, féléves elnökségét. Amit persze felcsúti úgy értett, hogy ő vette át, de ez most mindegy, már megszoktuk, hogy mindent ő csinál személyesen, kivéve ami el van baszva, mert azt mások, még csak nem is ők, többes szám első személyben.

De ez a Mék Juróp Grét Egen szlogen, ez valahonnan rohadt ismerős, csak nem a pszichopata Trampli Donáld elnök bácsi jelszava volt ez, Amerikával persze? De igen, természetesen, Európa erős emberének, aki a történelem főutcáján menetel a megvetésbe, még egy eredeti jelszóra sem telik, az is úgy kell lenyúlni az általa körbenyalt baromarcútól, ha már például az egész Szuvenírvédelmi Hivatal, meg annak a módszertana egy az egyben putyini innováció. Madart tolláról ugyebár, despotát meg kinyalt seggekről.

És mekkora arc kell már ahhoz, hogy azt mondja, hogy "mindenki örül" annak, hogy rajta sor. Szerintem az uniós országok vezetőinek többségét eleve kiveri a víz a gondolattól, hogy a pártvezér és kancellár akarja fújni a passzátszelet, mert ő és populista hatalomtechnikája (melyet "nemzeti politikának", sőt patriotizmusnak hazudik), nagyjából mindennel szembemegy, ami az EU-ban értéknek számít.

Amúgy Európát nem naggyá kell tenni, hanem az EU-t jobban működővé. Európa ugyanis nagy, az unió is nagy, csak a felcsúti-féle alakok akarják szétverni, miközben olyan baromságokat beszélnek, hogy ez az unió  lenne az új Szovjetunió. (Sőt a teljesen agyhalott felcsútista propagandisták szerint már rosszabb, mint a Szovjetunió).

Még szerencse, hogy ez a soros elnökség, ez inkább csak afféle porondmesteri pozíció, tényleges hatalom nemigen jár vele. De ami még külön tetszett, hogy a Dagadték szentmisével ünnepelték meg, a ma kezdődő fél évüket. Mintha maga a Felcsútok Géniusza katolikus lenne, pedig papíron református, valójában meg ócska szájkeresztény, nagyjából az egész sleppjével együtt. Európa egy jelentékeny része meg nem is keresztény, mert vagy magasról tesz a vallásra, vagy valamely másikat gyakorolja, a keresztények meg közel sem mind katolikusok. De ha már valami kereszténykedést akarnak leművelni a nem is értjük miért, akkor már szervezhettek volna valami ökomenikus bohóckodást, az egy kicsivel korrektebb lett volna, de csak egy kicsivel.

De ez van, a mi vezérünk épp passzátszelet készül... nos, fingani, és ennek megfelelően adja meg a módját, mintha bármit is számítana...

cartoonmovement.com

A gondolkodó állat

Mostanában egyre nagyobb bajban vagyok, mikor le kell szállítanom a szokásos havi szociálpszichológia alakú, tudományos ismeretterjesztő igénytelenségű cikkeimet. Mer' úgy 2015 óta írom ezeket, ha jól emlékszem, és már magam sem emlékszem, milyen témákat írtam már meg. Ma például nekiálltam valami játékelméleti ihletettségűnek, de úgy három bekezdés után megérett bennem a bizonyosság, hogy én erről már írtam, talán nem is olyan régen, szóval már valamikor időszámításunk után.

Úgyhogy bár ma kettőt is meg akartam írni, csak egyet sikerült, aztán jól lefagytam, hogy de akkor én most miről? Jelenleg úgy állok a magammal vívott meccsel, hogy marad a téma, csak kiemelek belőle egy szeletet, és azt fogom majd fú de részletesen, sőt, lehet hogy alaposan megírni: Nem kizárt, hogy igen szakszerűen.

De ha kitalálok egy másikat, ami még tuti nem volt, az lenne az igazi. Mondjuk valami ilyesmit, hogy "A tériszony hatása a párkapcsolatokra, a repülés és az óriáskerekek viszonylatában". Esetleg "Az alvás pszichológiája és politikai szociológiája napjainktól napjainkig." de tényleg, mostanában már néha elég marginális témákat veszek elő, és próbálok értelmezni az adott tudomány fogalomrendszerével, ami néha persze a szociológia lesz, nem mintha a többségnek feltűnne a különbség. pláne ha nekem se nagyon.

De asszem maradok a döntéselmélet heurisztikus izéinél, meg az önigazolásnál (mikor megmagyarázzuk magunknak, hogy jó ötlet volt zenélő szalámiszeletelőt venni kenyér helyett, mert a kenyérhez az úgysem lenne jó), az olyan hálás téma. Elvégre a legtöbben abban a hiszemben éljük a létezésünket, hogy racionális állatok vagyunk (én nem) és emiatt különbözünk el a természettől. Miközben simán csak gondolkodó állatok vagyunk, a gondolkodásunk viszont bazi nagy részben irracionális, de hát ezért szép a popszakma...

A kenyér halált okoz

Bírom az olyan ostoba "cikkeket", amik például arról szólnak, hogy a multivitaminok fogyasztása korábbi halálhoz vezethet. (Be se linkelem, amit mostanában olvastam.) Oké, van olyan vitamin amit túl lehet adagolni (asszem ezek a zsírban oldódók, mert amik vízben, mint a C, abból jobbára kipisiljük a felesleget), de egy átlag multivitaminban a napi szükségletnek csak bizonyos százaléka van, és az bizony kevesebb, mint száz. Hisz ezek csak kiegészítők.

De akkor miért van az, hogy egy nagymintás vizsgálatban is 3-4% hamarabb hal meg, mint akik nem fogyasztanak ilyesmit? erre két válasz is van:

- Az első, hogy 3-4% az bármilyen vizsgálatnál a statisztikai hibahatár, ennyivel félre is lehet mérni, pláne ha nem egyértelmű, hogy pontosan miért is haltak meg azok, akik. (Elütötte őket a villamos, pedig multivitamint szedtek?)

- A második meg hogy jó eséllyel azok szednek nagy dózisban vitaminokat, akik eleve nincsenek túl jó állapotban, szóval nem kell meglepődni, hogy elhullanak, mint az őszi légy. Avagy a fogyasztók közt eleve több az idős és/vagy krónikus beteg.

Ez kicsit olyan, hogy bizonyos jelenségek együttjárása nem jelent automatikusan oksági összefüggést. Mint ahogy a gyilkosságért elítélt bűnözők kilencvenpár százaléka rendszeresen eszik kenyeret, de én is, azt' mégse öltem meg még senkit. Egyelőre, tegyük hozzá, hisz ki tudja mit okoz a szeletelt rozskenyér. (Ja, és még valami. Bárki, aki kenyeret eszik, előbb utóbb meg fog halni! akkor is ha nem öli meg valaki más.)

Vagy ott vannak a gólyák. Sokáig volt érvényes az a megállapítás, hogy ahol több a gólya, ott több gyerek születik. De nem azért mert a gólya hozza a gyereket, hanem mert a gólyák inkább vidéken szeretnek fészkelni, falun például, ha már emberközelben. És jó darabig az volt, hogy falun, egy tradicionálisabb közösségben, jellemzően magasabb volt a gyerekszám, mint városban. És ehhez pont a gólyáknak nem volt közük. (De asszem ezt a példát már elsütöttem korábban valami hasonló téma kapcsán...)

Hurrá, optimizmus!

Rishi Sunak az Egybesült Nagybritán Királyság miniszterelnöke, mint annyi más elődje, az aktuális válság elől választásokba menekül, és bízik benne, hogy a pénteki szavazás után is ő marad a főkormány miniszterfő. Amire gyakorlatilag semmi esélye, de fő az optimizmus ugye, meg a lepényhal meg utoljára. Miközben a konzervatívok fennállásuk legrosszabb eredményére számíthatnak, valami elsöprő munkáspárti fölény mellett. legalább is ezt mérik a közvéleményt kutatók. (Hogy pl. a Labour akár 450, míg a toryk talán ha 75 képviselő helyre számíthatnak. És ezt körzetenként kell mérni, hisz arrafelé csak egyéni választókörzetek vannak, semmi pártlista, így könnyebb mellémérni, de ekkora különbségnél azért nehéz lenne Sunak folytatódó miniszterelnökségére fogadni. Nem is igen teszi senki.)

Szóval ő már nem sokáig lakik a Downing Street 10-ben, de ahhoz képest hogy hindu, mintha nem venné komolyan a karmát, a társadalomkutatást meg a fogadóirodákat, persze valószínű, hogy dehogynem, ez részéről csak a kötelező optimista duma, ha a szakadék szélén, akkor ott.

Nekem meg erről eszembe jut a Dagadt, akinek ilyesmi miatt nem kell aggódnia ugyan, de ettől még beszélhet hülyeségeket. (Tényleg, milyen lenne már, ha a Felcsútok Géniusza áttenné a székhelyét a Downing Streetre, persze csak azután, ha Brüsszel után Londont is elfoglalta...)

Most például azt a dumát tolja, hogy hamarosan az általa összekalapált "frakció" lesz Európa legnagyobb jobboldali frakciója. Pedig nem. Először is nem frakció, amit az osztrák meg a cseh nacionalista-protofasiszta kollégákkal összehozott, mert az EP-ben egy frakcióhoz kell 23 képviselő (ez megvan), de az is, hogy hét országból legyenek tagjai, a három meg nem hét, még a felcsútista matekban sem. Meg hát ők eleve nem jobboldaliak (az Európai Néppárt meg nem baloldali, bármit is hisztizik erről dajcstamás), csak populista hatalomtechnikusok, akik még simán liberálisok lennének, ha az hozná a több szavazatot. Esetleg félkatonai nácik, munkásőrök vagy vadakat terelő juhászok, amire csak igény mutatkozna.

Szóval valahol viccesek lennének ezek hurráoptimista pártvezér és kancellárok, mint a miénk meg nagybritánoké, ha közben nem lennének szánalmasak. Bár nem egyformán veszélyesek, ez kétségtelen, mert a demokrataság kettejük közül csak Mr. Sunak oldalán játszik.

A menekülő ember

A nagy menekülő című filmnek annyi a lényege, hogy Michael Caine meglóg az öregek otthonából, mert sürgős mennivalója van egy normandiai partraszállással kapcsolatos megemlékezésre. Ha már anno ott volt partra szállni, vagy hetven évvel korábban. Amiből látszik hogy Bernard (Caine) nem igazán fiatal már, amire még rá is játszik, de ez persze nem nehéz neki. Mert a film tavalyi, ő meg már akkor is kilencven volt. (Glenda Jackson, aki a feleségét játszotta, azóta meg is halt.)

Volt nemrég a Harold Fry valószínűtlen utazása, de a "vén fószer világgá megy" tematika igazi klasszikusa A százéves ember aki kimászott az ablakon, és eltűnt. (Utóbbit előbb olvastam, csak aztán láttam a filmet, de véletlenül mindkettő tetszett.)

Itt is kapunk egy klasszikus road movie-t, csak részben hajóval, egy csomó flashback-et a háborús időkből, meg a feleség szelíden ironikus drámáját. Ja és van Bernardnál újabb keletű veterán is, egy fekete fickó, aki biztos valahol a közel-keleten hagyta a lábait, vagy legalább is az egyiket, de az övé egy kevésbé kibontott történetszál.

Amúgy szépek a képek, részben mert szép a táj, de ez angol illetőségű filmeknél úgyszólván megszokott, a sztori meg szépen 8avagy különösebb pátosz nélkül) mesél arról, hogy igazából nem lehet szépen megöregedni, csak megöregedni lehet, de rengeteg mindent túl lehet élni közben, és nem érdfemes különösebben bánkódni az elmúlt idő miatt.

Lehet, hogy ez lenne A nagy menekülő tanulsága, de lehet, hogy valami más, tanulságokban mostanában nem vagyok jó.

Például nem tudom, mi elől is menekül Bernard, hisz ő lenne (az újságok szerint) a Nagy Menekülő, de ez nekem nem jött le a képernyőről. Viszont feltűnően hasonlít az egész Harold Fry sztorijára. Mindketten pontosan tudják, hová tartanak, és hogy nem lesz könnyű menet, mindketten otthon hagyják az asszonyt, akivel évtizedekig éltek egy igazi kispolgári életet, és aztán egyformán címoldalra kerülnek a lapokban, meg a tévé képernyőjére. És mindkettejüknek valahogy a múltjukkal kell megbékélniük, talán ez elől menekülnek.

Eltűnőben a visszavétel

A Felcsútok Géniusza szerint Az emberek megkezdték Európa visszavételét. Remélem tőle, mert leginkább ő akarja elvenni. Az a populista, öntelt hadoválás, amit mostanában, de főleg az EP-választások óta előad, egyszerre szánalmas és felháborító, ami legalább egy valamirevaló teljesítmény, ha sérelmünkre is.

Ilyeneket delirál, hogy "Eltűnőben az életünk kereteit meghatározó keresztény civilizáció", amin persze maga is dolgozik, hisz annyira keresztény, amennyire én helikopter. Vagyis nem igazán. Miközben a legkormányhitűbb szennylap már arról ír (közöl heveny epeömlést), hogy „Manfred Weber elképesztően frusztrált ember, megátalkodott ellensége Magyarországnak“. Mer' ez a Weber ez ilyen, tisztára meg van átalkodva, főleg ellenünk. Én mondjuk nem tudom, hogy kell átalkodni, főleg meg, de én nyilván hazaáruló vagyok, mert nem tetszik a Dagadt rendszere, nagyon nem.

Meg a felcsútinak az is baja, hogy a "brüsszeli bürokraták" folyton Ukrajnába küldik a pénzt. Ha már a a kedves mentora, VV Putyin volt szíves egy mocskos háborút indítani ellenük, akik ráadásul a szomszédaink. Ja, és Ukrajna is Európa, ha ez eddig nem esett volna le a főnöknek, nagy löttyös indulatában.

Persze hülyeségeket beszélni mindig könnyebb, és rendszerint kifizetődőbb, elég megnézni a legutóbbi kampányukat, ami annyi volt, hogy "Háború!", meg béke, és arcokat is mellékeltek hozzá, csak hogy tudja az egyszeri ember is, ha nem a felcsútista szekta nyer (az EP-választásokon, az önkormányzatit azt pont leszarták), akkor lesz itt olyan atomháború, hogy több már biztos nem. De szerencsére nyertek, csak nem eléggé, a többség azért más pártokra szavazott, miként az Európai Parlamentben sem vette be őket egy frakció se, most próbálnak hegeszteni valami alkalmi koalíciót legalább, de frakció valószínűleg abból se lesz.

Szóval hogy is áll most ez a "foglaljuk el Brüsszelt" projekt? Rosszul, Brüsszel feltűnően még mindig Belgium fővárosa, és nem mondjuk Komárom-Esztergom megyéé. Illetve vármegyéé. És egy rohadt főispán sincs ott, hogy rendet rakjon a mocsadék bürokraták között, persze jobban belegondolva a főispán is csak egy rosszul hangzó bürokrata. Várjuk Európa visszavételét, pláne mert a magyar pártvezér és kancellár kiközösítésére is egyre több az ötlet, hiába leszünk mindjárt a Soros elnökök... Te jó ég, a mik?

Szurk

Én annyira nem követtem a fodbal EB-t, hogy csak két nappal később értesültem róla, hogy kiesett a magyar válogatott, mert mondjuk pontosan ennyire érdekelt. Most viszont arról szól minden, hogy milyen remek volt szurkolni, csak azt nem tudjuk, az pontosan mit jelent.

Nos, szurkolni néha remek, de csak ha versenyautók köröznek egy pályán (ez palikul úgy volt, hogy aszfaltcsíkon), de ha mindig ugyanaz nyer, az kurva unalmas, leszámítva ha az illető az, akinek szurkolunk, mert akkor lelkesítő és unalmas.

A szurkolás egyébként azt jelenti, szurokkal önteni le a törököket a vár fokáról, igen lelkesen és közepes halálfélelemből fakadóan, ez ma azt jelenti, hogy a stadionokban lehet "mocskos buzik!" skandálással lelkesedni, hogy aztán legyen egy kis kocsmai verekedés is. A fogalommá vált B-közép például azt jelenti, hogy részeg és agresszív idióták balhét akarnak, de minden áron, így aztán meg is kapják.

Ez persze rém leegyszerűsítő és tudománytalan álláspont, de mindegy, soha nem voltam egy szurkoló alkat, így soha sem tartottam fontosnak elmélyedni a szurkolás árnyalataiban, lélektanában, vagy esztétikájában. (Bár egyszer, nem is olyan rég írtam valami sport-tárgyú szociálpszichológia cikket, mert akkor jó ötletnek tűnt, de emlékeim szerint a szurkolás ott is csak egy lábjegyzet volt, hogy identitásképzés meg hasonlók.)

Szóval én alkatilag nem értem a fradistákat és hasonlókat, de a még a Forma-1 Ferrari-fanatikusait se, és mostanában ott is leginkább csak annak drukkolok, hogy izgalmas legyen a verseny, de nem bír az lenni. A fodbal meg - legalább is válogatott szinten feltétlenül - a sportok március 15-ikéje, amennyiben az eget is piros-fehér-zöldre kell olyankor festeni, és aki nem tűzi ki a kokárdást, az egy hazaáruló mocsok. Persze a fodbalban és a március 15-ben közös, hogy mindkettő nagy üzlet, csak az utóbbi politikailag, az előbbi meg gazdaságilag is.

Amivel meg legyen boldog, aki erre gerjed, csak engem hagyjanak békén vele. (Avagy: csinálják otthon a négy fal között? Na jó, csinálhatják a stadionokban is.)

Sportjában él a nemzet... vagy hal. (vecteezy.com)

Csatába ereszkedni

Még mindig akkora békepártiság van a kormányhitű oldalon, hogy a fal adja a másikat. Kedvenc szennyoldalam főcíme persze a fodbalról szól, mi másról, de a mindent átható békeszeretet még ennek kapcsán is átszüremlik, miszerint következik a: „A mindent eldöntő, skótok elleni gyilkos csata“.

Gondolom a gyilkos csata is arra való, hogy béke legyen, és azért mindent eldöntő, mert ha a szoknyás viszkivedelők nyernek, akkor most azért fog kitörni az atomháború. Meg a valahányadik világ. Elvégre ha a diplomácia a háború folytatása más eszközökkel, akkor a fodbal a háború kiterjesztése más területekre. A fodbal az kérem harc, egy bajnokság az hadjárat, a fodbalisták meg hősök, akiket épp ezért jól meg is kell fizetni, ha már hamburgerek reklámozásából nem jön össze az új Ferrari. Egy háborúban, pláne egy gyilkos csata kapcsán semmi nem lehet elég drága, aki meg szánalmasnak tartja az egészet az nyilván egy mocskos hazaáruló. Aki vagyok.

Ehhez képest az úszás például maga a béke szigete. Az immár nagyjából NER-kompatibilis Indexen például az úszó EB kapcsán az a cím, hogy: „Mennydörgés Belgrádban, már nyolc aranyéremnél tartunk“. Oké, értem én, hogy a mennydörgés az másképpen égiháború, de mégis csak egy időjárási jelenség, ami nem gyilkos csata, még annak sem, akit agyonbasz a villám. (Mert az gyilkosnak gyilkos ugyan, de nem csata, a villámmal nem lehet megküzdeni. Annál már egy szélmalommal is esélyesebben.)

Szóval vannak egyfelől a labdakergetős csapatsportok, ott csatákat vívnak, meg az egyéni izék, ott simán csak versenyeznek. (Persze a labdakergetősöknél is csak az az igazi, ha (mű)füvön történik a megesés, elvégre van az a kifejezés, hogy csatamező, ami nem annyira illik egy fedett sportcsarnok műakármi borítására.)

Ez eddig egy kompakt elméletnek tűnik, hogy tehát az igazi harc a csoportos futkározás, de akkor mi van a boksszal, a birkózással, meg a vívással? Képzelem, ha azok lennének a Dagadt kedvencei, micsoda nyelvezetet találna hozzá a sajtója, te jó ég!

Szürke és majdnem monodráma és szórakoztató

Mármint A sarki iroda című film, csak hogy megint egy film legyen. Ebben Orson (Jon Hamm) egy élére vasalt , ötvenes hivatalnok, aki a meghatározatlan állagú Authority Inc. új alkalmazottja, és egy íróasztálnál... csinál valamit, egy szánalmasan csupasz és rideg, szinte monokróm, csupa beton irodaházban. Kimért és robotszerű módon, ahogy az a hely szelleméhez illene.

Például 55 perc koncentrált munka után engedélyez magának 5 perc szünetet, és mindegy, hogy ha épp a szünet leteltével kell pisilnie. Akkor is visszaül az asztalához, mert a következő szünetben annál nagyobb öröm végre vécére mennie. Amivel nyilván azt akarja mondani a költő, hogy a pasi eleve nem normális, csak épp egy fából faragott bürokratába fojtja a kitörni készülő őrületét.

Ami érthető, hisz számára a külvilág egy idegen, rigid, és ha nem is feltétlen ellenséges, de minimum közömbös hely. Ahol odakint - hogy kellően metaforikus legyen a cucc - nem véletlenül van csak borult ég, szállingózó hó és betonba álmodott civilizáció, bent meg a szögletes, szigorúan monoton módon semmilyen iroda, sok egyforma asztallal, meg egészen fura kollégákkal.

thoughtcatalog.com

És akkor egyszer csak talál egy ajtót a lift meg a vécé között, mögötte meg egy irodát, ami üres, de mintha csak valami magasabb beosztású főnökre várna. És ez az iroda más, mint a kinti teremkarám, például alkalmas tartósabb emberi tartózkodásra, és vannak benne színek. De csak ott. Amikor beszél róla a többieknek, a főnöke közli, hogy de nincs is ott semmilyen ajtó, tehát nincs mögötte semmilyen iroda (és rajta kívül tényleg senki sem látja). Vagyis tényleg nem nagy megfejtés, a hely csak Orson fejében létezik, az az ő menedéke, ahová időnként visszavonul, míg ki nem vágják a cégtől, persze csak miután elzavarják pszichiáterhez.

Ő meg visszamegy, beveszi magát a színes, életszerű irodába, avagy a film logikája szerint nyilván megőrül. Már ha őrülésnek számít, hogy visszavonul a saját belvilágába, de a külvilág nyilván annak veszi. Levedli a szögletes bürokrata álcáját, és nem hagyja magát kidobatni a biztonságiakkal, hanem visszamenekül a privát menedékébe. És itt a vége, elfutott végre, hisz a saját elménkből már tényleg nincs hova hátrálni.

A sarki iroda remek kis film, és tényleg kicsi. Jóformán egyetlen, unalmas térben játszódik, néhány karakterrel, és az elhangzó szövegek kábé kilencven százaléka Orson belső monológjainak füzére, minek következtében még az is gyanús, hogy az egész, tokkal-vonóval az ő fejében játszódik. Szóval monodráma ez a nyomasztóbb fajtából, ami viszont fura módon elég sokszor humoros is egyben, ami számomra azért igazi csemegévé teszi a műegészt. Kamaradarab egy szürreális világból, olyan sötét humorral, hogy röhögni sem lehet rajta. Vagyis éppen jó.

A Nagy Felszolgálás

Galileo Galilei 1633-ban ezen a napon (a main) vonta vissza tévtanát, mely szerint föld kering a Nap körül. Hogy virágföld vagy szántóföld az mindegy is, de a Nap körül nem kering semmi, mert a Nap egy nagy lámpa a lapos Föld (így, Nagy Betűvel) felett. Sőt, egyes elméletek szerint a ebből a Napból van vagy 365, és minden nap másik Nap világít, ezért pont ilyen hosszú egy év. Nem a szökőév persze, mert olyan nincs, az év eleve nem tud szökni, mert az ilyen idő, az meg legfeljebb eltűnt lehet, de annak a nyomában egy Marcel Proust nevű alakot küldött a Háttérhatalom, akiről azóta is kevesen hallottak. Még olvasva is!

Szóval Galilei tévedett abban, hogy a bármi kering a Nap körül, de tévedett a korabeli inkvizíció is, mikor azt mondta gondolni, hogy az egész fordítva van és a Nap a Föld körül (állítólag nyolcvan nap alatt). Mert a Föld lapos, ha nem az lenne, az ausztrálok leesnének róla, meg a délamerikánok is, plusz a délafrikánok, bár e három közül Ausztrália valószínűleg nem létezik, pontosabban csak annyira, mint Középfölde, azaz kissé. Elvégre még sohasem ismertem senkit, aki találkozott volna már olyannal, aki járt Ausztráliába, az ország neve is valószínűleg egy félrehallás, miszerint Ausztria, csak valakinek sok volt a sör, és nem bírta rendesen kimondani.

Szóval a lapos Föld egy nagy korong egy bura alatt, meg jégfallal a szélén (ezt hívják Antarktisznak) és a burán körbe vannak a napok, amik így mindig egy kicsit máshonnan világítanak, ettől vannak évszakok. A Hold meg nem sajtból van, csak sajt alakú ezüstből, de abból csak egyre futotta a Teremtőnek. Aki feltehetően egy kozmikus séf, és komoly teológiai valamint természettudományos kérdés, hogy akkor most előételnek vagy főfogásnak szán minket? Amúgy nem szán minket, ezért is fog felszolgálni, miután leveszi a burát (pontosabban a miénket), a különféle szentírások ezt hívják világvégének.

A klímaváltozásnak nevezett globális (korongális) felmelegedés pedig azt jelzi, hogy hamarosan elkészülünk, már kezdjük is érezni ahogy puhára fő bennünk a lélek, szóval hamarosan következik az Armageddon, magyarul a Felszolgálás. Persze Galilei mindezt még nem tudhatta...

A Bostoni Egyetemen legalább nagyjából tudják.

(bu.edu)

Belze Bubi

Nem, ő nem egy rajzfilmfigura vagy bárénekesnő a múlt század húszas éveiből, a Kolor Lokálból, hanem Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke. Akinek a Dagadt szerint „belzebubi“ szerepe van. 

Nyilván azért, mert felvették a tiszaparti Tiszapárt képviselőit a néppárti frakcióba az EP-ben, amitől Felcsúton időzvén Bicskéig felbaszódott benne az ideg, csak ezt így nem lehet lekommunikálni, még a kormányhitű médiában sem (ami ezúttal persze az állami médiarádió), úgyhogy marad a szokásos mantra. Miszerint háború emberek, há-bo-rú (!!!), meg a háborúpártiak, akik arrafelé javarészt a Néppárt. Hiszen ahogy szokásos péntek reggeli kinyilatkoztatásában felböffentette magából a Felcsútok Géniusza, gyorsuló ütemben formálódik Brüsszelben a háborúpárti koalíció.

De akkor idáig mi a vihar volt? Hisz eddig úgy tudtuk (tőle és kis hűbéreseitől), hogy ott már baromi régen háborúpárti a koalíció, mer' Európa nagy része eleve háborúpárti, de a Néppárt (aminek nemrég még a felcsútista szekta is tagja volt), na az főleg, és igen nagyon. És nem csak hogy pártolják a háborút, de „Ennek a koalíciónak a második programja az migrációpárti, ők a Soros terv végrehajtói, és újabb migránsokat akarnak Európába hozni ". Jó, mi? Ez a faszi volt már a Liberális Internacionálé alelnöke, most meg a liberálisok a démoni sátánok, nemrég még a Weber vállát veregette, most meg ő a Soros ellenség, az ördög maga, akinek patáinál csak szarvai látványosabbak. Ő meg harcos békepárti.

Köpönyegforgatásban már régen abszolút rekorder a pártvezér és kancellár, valóságfüggetlen ostobaságok puffogtatásában is feketeöves (ott mondjuk vannak derék újfasiszta versenytársai, szerte a kontinensen), de mindig tud szintet lépni, ha épp minőségileg nem is, akkor mennyiségileg. Márpedig minőségileg már egy ideje nem, van a:

- dollárbaloldal,

- a Soros-terv,

- a migráció,

- meg a háborúpártiság, azt' annyi.

Abban viszont tud csúcsokat dönteni, hogy percenként hányszor tudja kimondani hogy 'háború', elvégre ismétlés a tudás anyja, apja, valamint kedvenc háziállata. Csak épp ezeket a terapeutájának kéne nyomnia, valahol távol a közélettől, de nincs ilyen szerencsénk.

Az önző Én

Azt olvasom az internetes újságos világhálón, hogy valahol Puerto Rico közelében, egy szigeti makákók (akik majmok, bár ők ezt nyilván nem tudják, vagy nem így) az aktuális hurrikán után sokkal kedvesebbek lettek egymással. Pedig a cerkóffélék (cercopithecidae) családjába tartozó makákók arról hírhedtek, hogy egymás közt is agresszívak, két pengőért az anyjukat is, mert bár nem olvasták Darwint, de az evolúció az evolúció!

Erre a hurrikán után nem basszák ki egymást az árnyékból, miközben a negyvenplusz fokban pont az árnyék az egyik legfontosabb erőforrás, sőt az is lehet (bár ezt brit tudósok pont nem figyelték meg), hogy vesznek virágot meg bonbont egymásnak a születésnapjukra. Szóval a makákóknál a baj szolidaritást szült (bár a japán makákóknál tudja fene), ebből is látszik, hogy legalább nem emberek.

Nálunk ugyanis a szolidaritást többször annyian tartják fontos értéknek, mint ahányan gyakorolják, de hát mi vagyunk az intelligensebb faj, nálunk a dolgok már inkább fejben zajlanak. Elméletben védjük a környezetet, gyakorlatban bazi nagy benzinfalók ablakán vágjuk ki a szaros pelenkát műanyagba zacskózva, elméletben tisztességesek vagyunk, miközben nem kérünk és nem adunk számlát, de hazavisszük a fél gyárat/irodát, csak mert jól jön otthon egy harmadik négyes imbuszkulcs vagy tűzőgépes pendrive.

Aminek az a lényege, hogy az emberek többsége önző és képmutató egyszerre, nyilván mert ők már legalább is hallottak Darwinról. Utálom is őket rendesen.

közönséges makákó

(hu.wikipedia.org)

A ponyva újabb árnyalata

"- Mit csinál egy író, mikor nyaral?

 - Máshol próbál úgy tenni, mintha írna."

A Csábító leckék végre nem egy rossz film, de nem is elég jó. Mélyre menően emelkedett akart lenni, valami Dosztojevszkij-magasságú, de csal lektűr lett, ha már irodalmi hasonlatoknál tartunk. És ott is kell tartanunk, mert a a film nagy része narráció, a főszereplő  csaj több részletben, de a végére konkrétan felolvassa a novelláját, amitől ő elhanyagolt tinédzserből végre felnőtt lesz, a tanára meg egy roncs.

Mert az alaphelyzet az, hogy van egy festőien világvégi kisváros valahol Tennessee mélyén, és ott él a sikertelen íróból lett irodalomtanár, meg a csaj, akit a gazdag szülei magára hagytak egy bazi nagy házban, ezért író. Márhogy kitöltse valamivel az ingerszegény életét. És eme igyekezetében rákattan  a tanár úrra, vibrál is köztük valami, de igazából a szövegek szintjén zajlik a románc, mert a csaj ír, a pasi meg olvassa, és fotografikus a memóriája, úgy néha egyikük, néha a másikuk fejében szól a szöveg, gondolom innen a sok narráció.

Fizikailag igazából nem történik köztük semmi, egyszer talán csókolóznak, de gyanús, hogy az is fikció a fikción belül. Legfeljebb cigiznek együtt az iskolai focipálya szélén, meg kávéznak a nagydarab fekete tesi- (und fizika, asszem) tanárral, aki a baseballcsapat edzője, de nagyon jót sütiket is süt, csak titkolja a renoméja miatt. (Amúgy ő lenne a vígjátéki elem, ha már a műfaji megjelölésben a dráma mellett ez is szerepel.)

port.hu

Szóval Cairo (Jenna Ortega) meg Miller tanár úr (Martin Freeman) kapcsolata kicsit titkos és misztikus, ám egyáltalán me utópisztikus. A vége legalább is. Mert a pasi nem akarja a fizikai közeledést (amúgy is van egy nimfomán, alkoholista neje), az alapvetően érzékeny és sebezhető (mi több, sebzett) csaj meg átmegy Fekete Özvegybe, és bosszút áll. Bepanaszolja Millert az iskola vezetésénél, hogy kikezdett fele, ettől azt felfüggesztik, elhagyja a felesége, de végre van miről írnia. Amit Cairo művel, az meg maga az intellektuális bosszúpornó, csakhogy ugye pont ettől válik felnőtté. Hogy egy gátlástalan kis ribanc lesz belőle, aki a legjobb barátnőjét is kész már kicsinálni, ha az nem tart vele. Miközben értjük őt, csak nem szeretjük értre, a tanár úr meg egy nettó lúzer.

A Csábító leckékben a legjobb az atmoszférája, vonzó és nyomasztó egyszerre, kicsit mindenki szeretett volna egy efféle középsuliba járni annak idején,  miközben néha azért a hideg veríték kiveri az embert tőle. Meg a diákjaitól, írnám, ha nem csak kettőt ismernénk meg közülük, plusz a két elcsábítandó tanárt. (Persze ebből jön az atmoszféra nyomasztó fele, ebből az ürességből.)

A színészek jók, a képek hatásosak, a dramaturgia ötletes (remekül folyik össze a fantázia a világa a valósággal), de nincs elég súlya az egésznek. Dráma avagy sorstragédia helyett tényleg csak egy lektűrt kapunk, ami még mindig nem rossz opció, tekintettel a sok szemétre való filmre.

Ráadásul ebben a gimnazista csaj - középkorú tanár témában nem megy elég mélyre, az egész kapcsolat taglalása jobbára kimerül mindenféle irodalmi idézetek puffogtatásában, amik kissé üresen konganak, és a lányt nyűgözik le, de a nézőt kevésbé. Meg hát az egész egy képes hangoskönyv, ami nem lenne baj, csak akkor az a könyv legyen is olyan. Mert Cairo novellája mondjuk csak egy szoftpornó, egy kísérleti jellegű fantáziálás, aminek aztán túl komoly következményei lesznek, sérelmünkre is.

Indokolatlan többes szám

„Óriásit küzdött a magyar csapat, de a borzalmas holland bíró ellen nem volt esélye - Skócia ellen dől el a továbbjutásunk“ ez egy cím a Zorigóról ma estéről.

Hát ja, ha a fodbalisták kikapnak válogatottilag, az nem az ő hibájuk. Óriásit küzdöttek, csak az a kurva holland bíró, csak az ne lett volna! A hollandok az új svédek, bizony mondom néktek!

Elvégre a magyar az fodbalista nemzet (meg lovas, szóval egyben lovaspólóban is jók vagyunk, főleg az uszodában), és olyan nincs, hogy szarul játszanak a fijuk, hisz a szövetségi kaptányt is többszörösen szentté avatták már a kormányhitű médiumok, szóval a borzalmas nemzetköziek miatt nem nyer a válogatott. Tényleg, ezek hollandok nem európai uniósok véletlenül? Mer' azokkal hadban állunk a szabadságunkért, mert mi békepártiak vagyunk, ezért is foglaljuk el Brüsszelt. Majd később.

És ebben az egészben az a szánalmas, hogy van a Dagadtnak ez kattanása, hogy fodbal, így ebbe ömlik számolatlanul a sokszáz milliárd, miért nem bír ennek a neo-téeszelnöknek a színház vagy a zene lenni a hobbija? (Persze a zene nem a Közepesnél Kisebb Grófót jelenti, az nem zene, csak formailag, ám tartalom nélkül.) Ám mivel a felcsúti a fodbalt karmolja, a Zorigó bő nyáltermeléssel fröcsög mögötte, teljes nyelvszélességgel. Én meg csak nézek, hogy két hete még mindjárt kitört az atomháború, most meg semmi világvége, csak közepesen műveletlen pasik, akik egy felfúrt bőrgolyót kergetnek a füvön, rohadt unalmasan.

Ja, és indokolatlan a többesszám, hogy Skócia ellen dől el a továbbjutásunk. Mert az enyém ugyan nem, milliméternyit nem érdekel az egész. Csak ha ki lehet röhögni.

Az Ágikus Majtó

A Mágikus Ajtó című film rossz. Pedig nem különösebb hobbim rossz filmeket nézni, csak gyakran beléjük szaladok. Ebbe azért, mert egy urban fantasy, ami ráadásul Londonban játszódik, és a főszereplők közt ott van Sam Neill meg Cristoph Waltz. És bár klasszikus fantasyt nem szeretem (ahol szőrös-büdös férfiak harcolnak mindenféle sötét erővel, kardozva), sőt kiver tőle a víz (negatív értelemben), a jelenben játszódó nagyvárosi változat néha jöhet. Anno élvezettel olvastam pl. Neil Gaiman Sosehol (Neverwhere) című könyvét, ami szintén egy alternatív, de kortárs Londonban játszódik, de nem rémlik, hogy abból készült volna film, mondjuk szerencsére.

És lehet, hogy az eredti Tom Holt-regény jó, csak nem sikerült egy értelmes adaptációt kihozni belőle, de gyanús, hogy az alapmű sem egy Shakespeare. Mert a cselekménye (a filmnek) zavaros, de legalább értelmetlen, mágikus izéket izélnek fura alakok, a kötelezően lúzer fiatal főhős meg csak összejön a jócsajjal, miközben maguk is egy mágikus izét (az ajtót, azt) izélgetik, persze nem erotikus értelemben.

Ez a film annyit tud, hogy a közepétől egy kukkot sem értettem belőle, ami vagy annyit jelent, hogy lassan elhülyülök, de valószínűbb, hogy a a forgatókönyvíró és/vagy dramaturg nagyon be volt szívva, a rendező meg vagy részeg volt, és nem tűnt föl neki, mi a frász ez az egész, vagy pont így szerette a scriptet.

Úgyhogy annyi maradt meg belőle, hogy London, szépen fényképezve (valszeg az operatőr volt az egyetlen józan a stábból, mert nagyot ment), menő díszletek (oké, akkor a díszlettervező sem volt beszívva), és jó színészek elpazarolva egy ilyen hülyeségre. Amit azért végignéztem, mert a vizualitása tényleg jó, meg cuki a fekete csaj.

Ellenben még egyszer csak akkor, ha valaki komolyabb összeget fizet érte. Felárért még a könyvet is elolvasom, hátha kiderül, az meg remek, csak a belőle kivont mozgókép lett egy zagyvaság.

Ennyi

Az úgy van, tisztelt bíróság, hogy akkor én holnaptól várnám a békét. A kurva nagyot persze, mert a kurva kicsi béke az még a háború más eszközökkel, de azt velünk szemben vívja a felcsútista izé. Épp most olvastam Gustave LeBon könyvét (Franklin társulat kiadása, 1922. - mer' nekem ez megvan), aminek az a címe, hogy Vélemény és hit. Nem mintha nem foglalkoztam volna eleget ezekkel a témákkal, még anno, szociológus koromban.

Nos, nem kérdés, hogy a hazai szektások (a Fletó meg a Dagadt hívei) melyikben utaznak, szóval ha nyert volna a háborúpárti izé, akkor holnap dobnák ránk az atomotot, de mivel nem, holnapra várom az örök békét. És mivel ez hitalapú, sose fogom megérteni. "A hit birodalma mindig is a titokzatosság örökének látszott. És ezért van az, hogy a hitről kevés könyvet írtak, míg az ismeretről számtalant."

"A hit (croyance) a bizalom (foi) öntudatlan eredetű ténye, a mely rábír bennünket arra, hogy egy eszmét, egy véleményt, egy magyarázatot vagy egy tant egészében elfogadjuk. Látni fogjuk, hogy kialakítására az észnek nincs befolyása."

Tömör. Vallási kontextusban ez nyilván bonyolultabb ügy (maga LeBon is fejtegeti aztán), de politikailag ennyi. Mikor egy párt, vezér, mozgalom, sok hülye egyben szektaként kezd működni, ennyi marad. A kibaszott puszta hit a vezérben, mint afféle lokális megváltóban, pedig a megváltás művelete eleve globális und nem pártos.

De nálunk most két önjelölt izé a politikai megváltó, erről szólt ez az egész, de én nem akarok választani a Dagadt már Nárciszussz között. Szar nekem.

Na ennyit a választásokról.

A film, ami nem is az

Pontosabban filmnek film, de műfajilag egy átverés. Merthogy sérelmemre megnéztem A bérgyilkos, aki nem is volt (angolul kicsit egyszerűbb: Hit Man) című filmet, a minek ? Merthogy valami krimi-vígjátokot ígértek be, de úgy a harmadánál átment romkomba, márpedig a romantikus vígjátékokra egy ideje allergiás vagyok, tüsszög tőle a fülem.

Úgy indult, hogy van egy egyedülálló faszi (két macskával), aki valami helyi főiskolán tanít filozófiát meg pszichológiát (na ja, majd matekot, persze lehetne irodalomprofesszor is), akinek hobbija az elektronika, és bedolgozik a rendőrségnek, amennyiben lehallgatókat meg rejtett kamerákat buherál. Szóval igazán hiteles, mi több, hihető figura, aki aztán kamu bérgyilkosnak áll. Avagy továbbra is a rendőröknek dolgozik, csak innentől bérgyilkost bérelni akaró, csúnya rossz embereket kell lebuktatnia, hogy azok aztán börtönbe jól.

port.hu

Csakhogy beleszeret az egyik potenciális ügyfelébe, és önkéntes pszichológusaként (ha már azt tanít ugyebár) ledumálja a bérgyilkoltatásról, mert alapvetően megdugni akarja, ami meg nehéz, ha közben a csaj egy börtön bentlakója lesz a következő években. De hogy ezt lehet-e egyáltalán, ez lenne a kurva nagy, ám kurva unalmas erkölcsi (ál)dilemma, meg innentől tényleg egy romkom az egész, kis csavarokkal a sztoriban.

Az mondjuk még nem rossz, hogy a nő végül is megöli a férjét maga, elvégre az ingyen van, meg úgyis egy bérgyilkossal randizik, és innentől majdnem lenne egy erkölcsi dilemma (ami még mindig nem az, a gyilkost fel kell adni, azt' jónapot), de nem nagyon lesz, csak kis feszkó, meg a csókolózásba torkolló happy end. Pfujj...

És bár a sztoriban azért lenne kraft, de olyan vacakul van megcsinálva a szerelmi szál, ócska dramaturgiával, dermesztően bugyuta párbeszédekkel, hogy attól félrenyeltem a pirítóst. Ja, és szarok voltak a színészek, leszámítva talán a főszereplő faszit, aki a fogyasztható első harmadban minden ügyfélhez hozzáöltözött, és felvett egy-egy teljesen más karaktert, ami jó volt. De ennyi, semmi több, mert a többi sablonos klisék halmozása, sablonosan.

A Tét

Fú, már úgy izgulok, késő estére eldől, lesz-e Harmadik Atomháború.. izé, Világ, világháború, atomvilág, vagy atomvillanás valamerről, dehát mindenki érti. Mert ha a békepártiak nyernek a háborúban, akkor nem lesz, ha a háborúpártiak békéje jön el, akkor legfeljebb egy esőnapnyit marad el az Armageddon, már megint nem a brúszviliszi értelemben.

De ha a Dagadték nyernek az EP-választáson (ami amúgy valószínű), és eléggé nagyon nyernek, akkor nem lesz világháború, csak azokon a helyeken, ahol viszont az önkormányzatin nem nyernek egyáltalán. Azok kapnak a nyakukba atomot, nem mintha eleve nem atomokból állnának, de az ilyen bombák lényege, hogy egyfelől rakéták, másfelől meg azoktól túl pont sok lesz az atom bennük, amitől aztán gombafelhővé robbannak.

Én nem félek, egyfelől mert az életem eleve kudarc, avagy nincs vesztenivalóm, másfelől meg nálunk harminc éve felcsútista a bürgermájszter, szóval ránk nem dobnak lőni atomot, a hidrogénbomba meg nem számít, a víz kétharmada is hidrogén, azt' mégse nem veszélyes.

De a választások tétje akkor is nagy, mert fontos, hogy pontosan milyen nukleáristól nem pusztulunk ki. Én egy hagyományos atombombától szeretnék nem isa por es homuvá lenni, de van akinek jobban tetszenek az interkontinentális ballisztikus izék, azoktól nem meghalni szerintük sokkal jobb. Legalább is sokkal menőbb. Persze attól még mindig kaphatunk agyvérzést a felcsútista kampányplakátoktól, de az amúgy is a háborúpárti dollárbaloldal miatt lenne (miattuk kell ekkorát kampányolni szegény jó pszichopatáknak), szóval a helyes gondolkodás,  a szelektív észlelés és  a jól megválasztott drogok megvédenek majd bárkit a valóság ellen. Ami egyébként is unalmas, valamint.

Rep, Haza, Tér

Valami jutyúb videó közepén jött szembe a lelkesedő hirdetés, hogy hogy  az állam visszavásárolta a budapesti repteret. Pontosabban a nyolcvan százalékát, de erre már nem tért ki a reklám, no meg arra sem, hogy eben a gazdasági válsághelyzetben erre 1200 milliárdot basztak el. Mindez nem érdekes, mert a felcsúti eldöntötte, hogy nekik kell a reptér, és pénz nem számított. Még Korda Gyuri tatát is bevetették, mert neki valamikor még 1823-ban volr egy Reptér című sláger-szerűsége. (Tényleg, a bácsi miért nem megy már végleg nyugdíjba, és hagyja békén a kortárs magyar kultúrát az idegesítő manírokkal előadott ún. táncdalaival?)

Amúgy az volt a szlogen, hogy repülőtér hazatért, ami akkora baromság, hogy a fal adja a másikat. Elvégre egy repülőtér lényege, hogy maga nem repül el, oda van betonozva, és szerintem a pesti sem mozdult el Ferihegyről, még akkor sem, mikor épp francia tulajdonban volt a nagy része. (És még mindig a húsz százaléka.)

És nekem aztán nem szempont, ki a tulajdonosa, annyi számít, hogyan működik. Illetve annyiban mégis számít, hogy mifelénk az állam legendásan rossz tulajdonos, mert mindig túl sok elvtárs, meg "baráti" cég nyüzsög körülötte, akik afféle közpénz-szivattyúnak tekintik, már várom is hogy Lölö haver mikor kap meg ezerkétszáz évre valami reptéri koncessziót. Mindannyiunk javára persze, ahogy az már csak szokás nálunk.

Ez legalább nem Korda Bá'...

Mikolitus?

Megtekintettem Az akolitus című starwars-sorozat első két részét. (Az akolitus ilyen katolikus izé, gyakorlatilag templomszolga, de azt olvastam vészhelyzetben még gyóntathat is. Vagy valami mást. A sorozat címe egyébként angolul is The Acolyte, amit nem értettem, ez a szó nem szerepel a szókincsemben, a szótárban meg az volt akolitus, amitől nem lettem okosabb.) Ebben, mármint a tekintésben nincs semmi különös, így vagyok ezzel általában is, hogy megtekintek, csak itt már nem tudtam nem észrevenni, hogy mennyire egy kaptafára mennek ezek a cuccok.

Úgy tűnik kötelező elem egy Star Wars sorozatban, hogy a hős (vagy mostanában hősnő) bemegy egy szakadt kocsmába, ahol fura fejű idegenek vannak (amúgy két kezük és két lábuk lészen, semmi csápok és akkorák, mint egy ember, csak a fejük nagyon fura, hogy ebből is látszon, űrlények). Na ezeket a hős(nő) szétveri, persze a kocsmával együtt, és akkor el is indult a történet. Hogy mitől ilyen dühös/frusztrált, az a továbbiakból kiderül, az meg hogy mitől ilyen jó verekedő, az némileg később. Vagy fordítva, de a lényeg a szétverés.

indiewire.com

Ez egy magánéleti szál keretében van elmesélve, ahol a főszereplők lelkébe látunk, már amennyiben az két perces, tőmondatos párbeszédek által egyáltalán lehetséges. Nehéz gyerekkor, minimum egy halott szülő (tényleg, valahogy mindenki legalább félárva), valami isten hátra mögötti bolygón, ahol főleg sivatag van, esetleg jégmezők, és ez utóbbinál főleg esik is.

Ez után jön a politikai szál, hogy mégis hogy van az, hogy Szenátus meg mifene, meg galaktikus köztársaság, azt mégis valami harcos szerzetesrend (a dzsedik ugyebár) a hatalom egyik fő birtokosa, és tagjainak akkora arca van, hogy az űrből is látszik, ami jól jön, mert rendszerint pont arra van dolguk.

Mindenféle hülye bolygókon, ahol jellemzően vagy középkori városokban, vagy valami ultramodern metropoliszban üldöznek valakit, aki nagyon rossz ember/űrlény, ezért is kell jól megüldözni. Ennek folytán gyakran lövöldöznek és vívnak fénykardokkal, utóbbi akkor is jól jön, ha nincs náluk zseblámpa.

És minden egyes bolygón, akárhány féle lény is lakja, pont földi gravitáció van, naná hogy földi légkörrel, ami mindenkinek megfelel. Szóval egy baromság az egész, nem is írom le a sztorit, de én meg kényszeresen nézem, és általában még tetszik is, mert ami gyerekkorban akadt be (úgy a nyolcvanas évek legelején), attól az ember már nem szabadulhat. Mint ettől az új sorozattól, ami ahhoz képest szép teljesítmény, hogy a múltkor azt írtam, nem nézek sorozatokat. Igaz azt is hozzátetettem, hogy kivéve a Sztárvórzokat.

starwars.com

Háborús bullshit

A vasárnapi EP-választáson kapunk egy esélyt a háború megállítására - mondta a Dagadt az ő szokásos péntek reggeli rádiós igehirdetésében (hisz ezek nem interjúk, ezeknek a műfaja valami profán, aljas indokból elkövetett igehirdetés).

Nagyszerű, tehát ha jó helyre húzzuk az ikszet, Vlagyimir Vlagyimirovics Pszichopatov rögtön kivonul Ukrajnából? Nem, ez felettébb valószínűtlen. Akkor az oroszok megállnak és befejezettnek nyilvánítják a különleges katonai háborús műveletet? Nem, ez sem valószínű.

Szerintem a Felcsútok Géniusza arra gondolt, hogy az ukránok ne kapjanak több nyugati támogatást, és kapituláljanak szépen. lefeküdve a ruszkiknak. Hisz ő szabadságharcolhat Brüsszellel, kérhet hozzá fegyvert (persze csak szimbolikusan, persze), de még egy focimeccs-sorozatot is minősíthet hadjáratnak, ettől ő még kurvára békepárti. Már több,  mint húsz éve csak háborús metaforákban képes beszélni, nyilván mert ahhoz, hogy eljöjjön béke, szerinte háború kell. Meg békeharc, mint a létező szocializmusnak csúfolt rendszerben. (Ami nem volt az, csak valami fura, diktatúra-alapú államkapitalizmus.)

Ami neki személy szerint már tetszik, hisz maga mondta el egyszer az ő szájával, hogy neki és haverjainak nem is a diktatúrával volt bajuk, csak azokkal, akik azt működtették. ez mondjuk látszik az egész rendszerén, fasza kis önkényuralmat hozott össze, ráadásul választásokon legitimálva.

Az EP-választásoknak meg nem sok hatásuk lesz a háborúra. Az EU-ban ugyanis a nagy ügyek a Tanácsban meg a Bizottságban dőlnek el, az EP ezekhez képest csak harmadlagos. De egy populista eleve össze vissza beszél. Főleg, ha az önkormányzati választásokról láthatóan nincs semmi mondanivalója, de ezt a béke-háború baromságot mindenki érti. Az értelmesebbek azt is, hogy baromság.

A visszalépés méltóságtalansága

A hét közéleti híre végül is az, hogy Szenkirályi Alexandra visszalépett a főpolgárjenőségi versenytől. (Az nem tudom, hogy ő az ásványvízről van elnevezve, de inkább Szentkirályi utcáról, ahol nekem a kedvenc kínai büfém volt az egyetem alatt, persze nem a tulajdonosa voltam, csak a törzsvendége, de a csaj sem néz ki nyolcadik kerületinek. Vagy csak ügyesen házasodott tudjuk kivel.)

Mondjuk én pont nem vagyok érkelt Budapestben, nincs benne réászvénycsomagom, ahogy amúgy semmiben sem, de az a választás legalább érdekesnek ígérkezik. Mert nálunk harminc éve ugyanaz a polgármester, és ez szerintem így is marad, többek közt ezért gondolkodom azon, hogy elmenjek-e választani egyáltalán. Meg taknyos is vagyok, és tegnap délután úgy beállt a derekam, hogy még ma is mozgáskorlátozottnak számítom magam.

Végül is csak fáj, ha leülök, ha felállok vagy jha járok, de ez holnaputánra még változhat. Hogy a fűvárosban, az meg majd eldől, egyelőre a fene se tudja. Minden esetre az jellemző, hogy Dagadt a Békamenetenet sem szólt egy szót sem arról, hogy Szandrát visszaléptetnék, pedig nyilván ő döntött, és nyilván már régebben. A csaj meg az utolsó pillanatig nyomta, hogy dehogy lép vissza, hát micsoda ostoba feltételezés ez. Ő nyerni akar, hogy mégis hogyan, az persze rejtély volt. (Meg érdekes analógia, hogy pár nappal az orosz-ukrán háború kitörése előtt mondotta volt valamelyik párttévében Bayer Ötöszszámú Párttagkönyv, hogy mekkora nagy hülye, aki szerint háború lesz, mert nem lesz. Azóta meg folyamatosan van.) És hívják ezt a szánalmas bohózatot politikai politikai stratégiának, amihez innen is gratulálok.

Vitathatatlanul vitátlan

Megnéztem azokat, aki megnézték a tegnapi "vitát" vagy legalább ismernek olyat, aki már találkozott valakivel, aki látott már olyat... Szóval ezt az agyzsibbasztó ostobaságot nyilván nem fogyasztottam ( helyette volt ugye a következő rossz sci-fi), csak utólag valami best of-jellegű válogatást, mintha ennek a' izének lettek volna legjobb pillanatai. (Na jó, a kutyapárti humorista megint jót ment, azért, szép, mikor a "köztévének" csúfolt állami propaganda-csatornán a "köztévének" csúfolt állami propaganda-csatornának szólnak be. De a sportértéke ennek csekély. Egyfelől mert nem látni a reakciókat (pedig azokat aztán megnéztem volna magamnak), másfelől meg én bedobtam volna egy basszameget legalább, úgyis élő adás, kivágni így nem tudják, hogy aztán csúnyán néz az óvónéni, azt meg ki nem szarja le?

Felesleges volt az egész, szánalmas kis bolhacirkusz, ahol az Párt (egyik) tévéje megpróbálta eljátszani a közszolgálatiságot. Ebből annyi sikerült, hogy kurva unalmas lett, még jó hogy nem láttam. (Mint valami Lőrincz L. László krimiben, ahol a pasi felvesz valami kis izét a padlóról, megszagolja, megkóstolja és kiköpi. Galambszar, még jó hogy nem léptünk bele! - közli.  Bár szerintem ez is volt már...)

Amúgy politikai beszédeket sem fogyasztok jó ideje már, nemek tessék először elővezetni, hogy érdemes-e belehallgatni, illetve hol, de inkább elolvasom a leiratát. Egy leírt szöveg kevésbé fájdalmas, mintha közben Fletó vagy Dagadt hangját, isten ments, arcjátékát kelljen érzékelnem. Akkor már inkább valami darabolós horror, ott is az a lényeg, hogy lemészárolt alanyok már ne sikoltozzanak, csak legyen ott az asztalon a legbelsőbb lényegük...

És valóban még egy...

Hát, tényleg ezek hete van, mert belefutottam az Atlas című netflixes cuccba, ami műfajilag egy B-kategóriás sci-fi, Jennifer Lopez rajongóinak. 

Valami olyasmiről szól, hogy felelőtlen emberiség hagyta a fejünkre nőni a mesterséges intelligenciát, de annyira, hogy valami Harlan nevű paranoid android lett az első AI-terrorista, aki ugyan nem akarta eleve kiirtani az emberiséget, csak annak túlnyomó részét, de azért elég pszichopata volt, ahhoz képest, hogy árammal működött. Vagy működik, és ez itt a kérdés, rögtön a műegész elején. Mert Harlan már huszonéve lelépett a Zűrbe, valami távoli bolygóra nyilván, és vagy most is onnan szövögeti össze ördögi esküvését, vagy meg sincs már, mióta nem volt a közelben garanciális szerviz.

És akkor jön a képbe Atlas Lopez az AI-szakértő (és mint a végére kiderül, már gyerekként háborús bűnös), akinek az anyja építette házirobotnak az akkor még nem terroristát, és a lányával együtt "nevelte", szóval boldogtalanul élnek, míg a muter meg nem halta magát, robotilag.

De most, végre Lopez jól kihallgatja egy másik gépfejűből, merre is bujkál Harlan, és felkérezkedik az oda tartó zűrhajóra, hogy csatába ereszkedjen a robottámogatású kommandósok mellett, mint szakértő persze.

Hisz ő olyan szakértője a témának, aki pont a gyerekkori traumái miatt utál mindent, ami szilícium-alapú és okoskodik, ettől még használja az összes kütyüt, de olyankor belül biztos köp egyet a lelke. Itt meg az lesz a szitu, hogy a géperejű kommandósokat szépen kiirtják a lázadó replikánsok androidok, ő meg egyedül marad a túlélésért. Pontosabban ketten marad a saját AI-s önjáró izéjében, és a végére megtanulja kedvelni annak programozott, ám tanulékony személyiségét. Ja, és győz is, a jó mindig győz, de néha még a kretén is.

filmsor.hu

A film nagyjából egésze úgy van összelopva, a Terminátor, az Én a robot, az Aliens meg a fene tudja még mi az alapanyag, amit szépen összefoltoztak egy szar forgatókönyv keretében, egy videojáték képi világával. J-Lo amúgy lehet, hogy nem is rossz színésznő, bár ez itt pont nem derülhet ki róla, ahhoz egy rendes szerep kellene, mert az önmagában nem elég hogy kétségbeesetten néz sokat, meg hogy a rajongók kedvéért többször is bemutatják a híres fenekét, feszülős nadrágba csomagolva.

És jellemző mód még mindig miatta érdemes leginkább megnézni ezt a dolgot, no meg Mark Strong okán, bár szerepet írni neki is elfelejtettek.

Non-diszkurzív vitátlanság mindjárt

Fú, mindjárt vitát imitálnak a vitátorok, vagy hogy kell mondani, ha valaki csak imitálja a vitát? Vitaminátor? Szóval lesznek ezek politikus alakú perszonális személyek a Közvár Kertbazárban, tévéileg persze, és úgy csinálnak majd, mint 1.) az állampárt tévéje a közé lenne, ezért nekik kö(z)telességük beléje menni, 2.) ahol aztán valódi vitát folytatnak majd, olyan közéleti diskurzust vagy mit.

A valóság ezzel szemben az, hogy nálunk nincs is köztévé, nálunk a Pártnak van állama, annak meg állami tévéje, a köz, a plebsz, az istenadta nép meg nem csak nagyjából van leszarva, hanem nagyon. Amit meg vitának hívnak, az nyomorult bolhacirkusz lesz, mert az nem vita, hogy témánként mindenki kap ilyen másfél-két perceket szép sorba, és felmondja gyorsan a TikTok-videónyi szövegét, amit begyakorolt otthon a tükör előtt, meg az egy háztartásban élő társ-gyerek-kutya közönség felé. Persze közönség az itt nem lesz, minek is, a végén még véleményt nyilvánítana a sok marha, akiknek van pofájuk, hogy egyáltalán véleményük legyen. (Mondjuk innentől nem világos, hogy az egész baromságot mi fenéért nem lehet lezavarni egy kibaszott tévéstúdióban? Valaki közbeszerzésen nyert közvetítőkocsit, és nem tudja eleget túlszámlázni?)

Szóval van az a felcsútista hozzáállás, hogy mikroméretű párhuzamos monológok is párbeszédnek számítanak, mi több, vitának, pedig ez ebben a formátumban egy vita paródiájának is szar. Nem vicces, viszont nyilván unalmas, és írom ezt úgy, hogy az egész egy óra múlva fog csak becsapódni. (Másvalakik képernyőjére, mert ennyire azért nem utálom magam, majd utólag belenézek, ha elég sokan túlélték agyvérzés nélkül.) Itt már maga a formátum a röhejes, és még csak akkor jön a tartalom, ami abból áll, hogy mindenki reagáljon röviden a Párt kampányszlogenjeire. Mondjuk hülye is, aki odamegy, ehhez asszisztálni. Én nézek valami rossz sci-fit, most úgyis ilyen hetem van.

Háború és béke, bazmeg, ezeknek ennyi a mondanivalójuk a létezésről  általában, de nagyon nem tolsztoji magasságokban...

Semmiről sokáig

Na, az úgy volt, hogy tíz évvel ezelőtt megjöttek a Szutymákok, akik az urak űrből, csak biztos csápokkal (a fene se tudja, nemigen vegyülnek), és szeretnek a föld alatt élni, de nem vakondok, meg nagyobbak is. És már azóta ők irányítják az emberiséget, az ő szolgáik vagyunk rab, de mindahányan, bizony mondják nékünk.

Mindenki rabszolga, de nagyon mindenki, még a gazdagok és híresek és szépek is, legfeljebb egy vajszínű árnyalatnyival másképp, és csak maroknyi ellenálló tervezgeti, hogy majd jól ellenál nekik, csak valahogy nem látjuk kibontakozni az általános. Lázadást, sztrájkot, relativitás-elméletet, mindegy. A Föld mint olyan ugyan nem egy siralomvölgy, de csak mert golyó, és ugye van az a mondás, hogy egy kellően fejlet technológia egy kellően fejletlen civilizáció számára megkülönböztethetetlen a csodától, na itt még ennyiről sincs szó.

Mert az Elrabolt világ című filmszerű (filmjellegű) izé elvileg egyfajta inváziós sci-fi lenne, de inkább valami lepukkan városnegyedben játszódó kriminek látszik, miközben egyik sem. Mert egyszerűen nincs értelmezhető története. Van egy alaphelyzet, hogy itt vannak az idegenek, és a fentebb vázolt a helyzet, és ebből nem bomlik semmilyen sztori, ami vinne valahova. Az ellenállók egyik vezérét kéne követnünk, meg a tesóját (ha jól értettem), aki rájön, hogy a vezér nem halott, csak el van bújva, meg van a már nem annyira kövér nyomozó, aki valamit nagyon akar, csak nem értjük, hogy most melyik oldalon is áll. Illetve ül az autójában főleg.

Szóval látunk városi gerillákat, akik pont nem gerilláznak, egy nyomozót, aki nyomoz, csak nem tudni mit, űrlényt meg nem látunk, pontosabban egyszer majdnem. Történet meg ugye nincs, atmoszféra van csak, de azt meg nem lehet bő másfél órán át befogadni, nem is értem hogy bírtam végig?

Már eleve a megtekintés motivációja is az volt ez itt egy sci-fi és szar (merthogy 2,4-en áll épp az imdb-n, és rémesen rossz kritikákat kapott), vagyis igazi érdekesség. Márhogy mennyire szar, de ez annyira, hogy még az igazi trash-élményt is elveszi az embertől. Meg másfél órát az életéből, bár az enyémből pont ennyi akadt rá.

port.hu

Ok nélkül se lázadó

Az életérzés valami olyasmi, amit jobbára az élete helyett érez az ember, csak nem fáj. A biológiai értelemben vett életet mondjuk nem lehet nem érezni, én is rendszeresen érzem ha fázom, ha melegem van, és nem gondolom hogy halott vagyok, ha egyiket sem érzem, inkább csak jó az idő. A napos vagy felhős járás (hajóvonták találkozása tilos!), nem amit az óra csinál.

És ebben a mostani kapitalizmusban, aminél persze volt már rosszabb, mindenféle teljesen felesleges cuccot akarnak nekünk eladni, hogy az nem egy új telefon, kóla, édesség, sör, tucat-popzene, hanem az életérzés. Is egyben. Ilyenkor az emberek egy része lázadni kezd az efféle ostobaság ellen, és punk lesz, hippi, krisnás vagy natúr, E-szám mentes bioinformatikus.

És egész addig marad is biopunk, krisnás informatikus vagy mentes hippi, míg rá nem jön, hogy ezzel pont úgy a rendszer része, csak másképp pont úgy. 

Marcuse valami ehhez hasonlót hívott represszív toleranciának, hogy ugyanis egy liberális kapitalista demokráciában nem is lehet igazán lázadni. Mert egyrészt megveregeti az ember fejét a bárki, hogy persze lázadj csak, mi olyan liberálisok vagyunk, hogy még ez is belefér! Plusz másrészt a lázadás is csak egy piaci igény lesz, és ennek helyében rögtön legyártja valaki a kellékeit, és árulni kezdi. Amitől meg könnyen divatba jön az adott fajta lázadás, és mindenki lázadónak néz ki, aki csak akar. És olyannak, elvégre például a kék haj és a Ramones-póló is definiálja a punkot, minek ide bármi már?

Ilyenkor jön a kivonulás és/vagy a drog.

Mások és problémák

Nem tudom mire gondolhatott az a fazon, aki délelőtt saját magával verekedett össze za egyik  közeli buszmegálló mögött, a négyemeletes ház árnyékában. Középkorú, őszes alak volt, szakállas, és kábé az én testalkatommal, mégsem én volta. Igazából persze néha felpofoznám magam, csak nem tudom hogy kell, nincs meg a technikám hozzá, no meg ideológiailag sem vagyok elég képzett. De ez nem én voltam, én épp anyáméktól jöttem hazafelé egy adag friss cseresznyével, szóval ha sok minden miatt, és aktuálisan verekedtem is volna megammal, már csak a helyzet sem indokolta.

A pasi viszont nem csak ütni ás rúgni próbálta magát a falnak támaszkodva, de közben folyamatosan álmában két macska volt, és szidta egymást. Hogy te milyen szar alak vagy Géza (vagy Jenő, tudja fene), mire válaszolt is, hogy de én még az autómat is nekem adtam, te mocsok! És én például nem szoktam adni magamnak semmit, mert rendszerint időben rájövök, hogy az a valami már az enyém, ettől még időnként veszek magamnak valamit. de közben tudom, hogy aki veszi a tudom én, füstült sajtot, az ugyanaz, mint akinek veszi. Asszem, a komolyabb skizofréniát még gyakorolnom kell, már ha kell egyáltalán.

Az illető viszont elszán árnyékbokszolt (merugye az árnyékben) a buszmegálló közössége meg érdeklődve nézte, mi lesz a meccs kimenetele. Valahogy egyiknek sem jutott eszébe mentőt hívni, pedig az arc valami súlyosat szedhetett be (ihatott rá) valami súlyos traumára, amit érdemes lenne megtekintenie egy pszichiáternek. Nálam meg nem volt telefon. De mikor felértem, gondolkodtam, hogy tárcsázzak e, de az erkélyről pont láttam egy mentőt bekanyarodni a buszmegálló irányába, és mikor levittem a szemetet, elnéztem arra, és láttam, hogy tényleg ott állt meg.

Másoknak, mármint a hozzánk képest idegeneknek, az életünk vagy teljesen érdektelen, vagy valóságshow, középút nincs, az empátia, szolidaritás meg ilyen elavult fogalmak. Mondjuk nagy részünk már eleve igényt sem tart rá, vagy ha igen, már nem számít rá. Ez itt a szép új világ, a poszt-posztmodern információs kor, mikor inkább lájkolunk valakit a fészbukon, minthogy elmennék vele kávézni. (Mondjuk előbbi ingyen van, és gyors, utóbbi meg macerás, és a macera rossz, kivéve ha a másokat macerálhatunk. Mindegy, lassan megértünk egy világvégére, régi mániám ez nekem, és akinek kalapács van a kezében, az ugye mindent szögnek lát, én mindenben a végromlást. Nyilván magamból kiindulva.)

A mások problémája szórakoztató, és addig se a magunkéval foglalkozunk.

Nemír, de néha majd muszáj

Mostanában a nemírást gyakorlom, mert van olyan, hogy beveszem a fogamzásgátlót (csak nem tudom mikor, és hogy néz ki), de közeleg a hónap vége, én meg tartozom a kiadómnak a havi penzummal, nemsoká. Ötlet van, ihlet nincs, de majd ráveszem magam. Az ihletre. Nem tudom hogy kell, de rengetegszer sikerült már, megoldom.

De a blog az bonyolultabb ügy, ahol elszántság kell. Ám mostanában nem láttam olyan filmet amiről, olvastam ugyan olyan könyvet, amiről szívesen, de szerintem az ismeretelméleti filozófia itt nem sokakat érdekel (pedig rájöttem, mi az idő, meg hogy nem volt mindig, ami egy időtől legalább is fura), a politika meg kapja be, de feltétlen a másét.

Untam már a közéletet, nem is egyszer, de ez a mostani kampány, ez mindennek az alja. Mert az aljának sosincs vége, sok éve gondoltuk, hogy ennél nem lehet aljasabb és/vagy primitívebb, erre jön a Bébi Gyurcsány meg Pszicho Peti, szerintem a Dagadt meg a Tóni vagy túl sokat iszik, vagy erre verik ki, de már nem érdekel.

Most ot tartok, hogy szavazni sem megyek. A felcsútista szektára ugye eleve nem,  a Fletó meg már annyira nárcisztikus, hogy hányingerem  van tőle (és a bé nejétől, mondjuk másért, ő okos, csak akkora demagóg, mint ide Mátraháza), a magyarpéteri értelemben vett MP-től meg kiver a víz. A faszi nekem eleve gyanús, ő nem simán leváltani akarja a Dagadtat, ha nem ő akar lenni a másik. Egy populista demagóg bazmeg! És az nekem kevés, hogy otthagyta a szektát...

Maradna még a Kutyafarkú Kétpárt, csak ők eleve szánalmasak, esetleg momentán a Momentum, ők meg lassan esélytelenek, mondjuk ezért pont ennek nyugodtságával esetleg rájuk savaznék. (Ja, az önkoris választás nem érdekel, nálunk marad a harminc éve ugyanaz, ha mégsem, júliusban piros hó fog esni.)

Szóval a politika egy időre menjen a picsába, magamról inkább nem, majd valami kultúráról, ha már íráskényszeres vagyok. (Mondjuk Thomas Nagel Az utolsó szó című episztemilogiai cuccáról, annak a pár embernek, aki olvas úgyis mindegy. Szerintem, de ez már egy ismeretelméleti kérdés, hogy szerintük is-e?)

A közbeszéd nem hagyja békén magát még mindig

A felcsútista frakcióvezető nertárs szerint tenni kell valamit a kommentelők ellen, mert az internetes világhálón akkora gyűlölet fortyog, hogy az vezet a politikai merényletekhez, mint az történt épp Szlovákiában is.

Azt mondta, a jogalkotásnak fel kellene lépnie a törvény erejénél fogva az emberi méltóságot sértő és életellenes kommentek ellen. Mondjuk ez eleve akkora baromság, hogy a fal adja a másikat. Nyelvileg is, hiszen a jogalkotás hogy a túróba tudna máshogy fellépni, mint a törvény erejével? Másrészt meg mégis hogy képzeli ezt a fellépést? Gondolom úgy, hogy lehetne például egy Névtelen Kommenteket Leleplező Nyomozó Hatóság (esetleg hivatal, de a hatóság sokkal jobban utal az állam erőszak-monopóliumára), amit vezethetne mondjuk ő, persze miniszteri fizetésért, plusz juttatások, ha már a vezénylő csillaga kihagyta a kormányból. (A frakcióvezetés nem komoly munka, ha már a parlament is csak egy ócska bábszínház.)

Olyat is szólt Kocsisvezető Frakciómáté - utalva pont a Fico elleni merényletre - hogy "Magyarországon pedig ez a verbális erőszak, a virtuális térben zajló polgárháború mindenképpen megfékezendő". Ez remek, de veszélyes! Mert akkor például be kellene zárni a Megafont, ami ugye a Párt virtuális ökle, sőt, lehet hogy be kellene zárni pár súlyosabb arcot onnan, meg a Prosti Srácoktól, ha már ők névvel gyűlölnek. Jó, nem túl hatékonyan, a szektatagokon kívüliek inkább csak röhögnek a szánalmas egyenpropagandájukon, pontosabban röhögnének, ha nem közpénz jellegét épp elveszítő havi százmilliókkal tolnák meg őket.

Szóval vigyázni kell az ilyesmivel, mert míg a Mandiner névtelen kommentelői egymás belét ontják ki naponta és virtuálisan, sőt a Zorigó szövegipari betanított munkásai sem vállalják a saját szellemi végtermékeiket, de a mérhetetlenül békepárti Dagadt háborús metaforái azért már bő húsz éve mérgezik a hazai közbeszédet, és róla pontosan tudni lehet, hogy kicsoda, ismerik sokan, és ezért nem szeretik. 

És ha már Zorigó, a jeles rettegve uszító portál, egy lépéssel jut e a címlapján odáig, hogy kijelölje az igazi ellenségeket, nagy békepártiságában:

„történelem: Emberek tucatjait gyilkolták meg aljas szélsőbaloldali terroristák"

„Ukrajnát éltető merénylő akarta meggyilkolni Ficót - itt vannak a felkavaró fotók“ 

„ Magyar Péter egyik legfőbb rajongója pezsgőt bontana, ha Orbán Viktort lelőnék“ (Ez különösen tetszik, nem MP bontana pezsgőt, hanem egy rajongója, akit biztos ő maga választott rajongónak és/vagy fizet neki érte.)

Mondjuk a világháborút én még hiányolom kicsit, egy rendes heti világháború nélkül náluk már nincs is címlap. Még szerencse, hogy a frakció úrvezető szerint az ilyenekre a jogalkotásnak kell ráhatni, a törvény erejével által, pedig közéjük is lövethetne volna.

p.s. Nekem is sok már a politik, ja. Csak a téma az utcán lever, és bár szívesen írnék már valami jó aktuális filmről, de a Kingkong Godzillát rugdossa, vagy a Kungfu Panda 8 nem érdekel, ezek jó eséllyel nemhogy nem jók, de filmnek is alig...

Ki, be, le

Aszonta  Lézer János valami befektetés megfektetése kapcsán, hogy a nem kell nagy lakótömböket építeni a 18. kerületben, így aztán a vasutat sem kell a föld alá vinni (ja, eleve a Földön van, hol is lenne, a Marson?), mert az kurva drága lenne, meg a minek? A vasút az amúgy felcsútista kerületi kollégája szerint villamos, ami tényszerűen igaz, a villamos is sínen meg, azaz vas úton, de a köznyelv valahogy mégsem ugyanúgy nevezi a kettőt (pedig a nyomtávjuk is azonos), márpedig egy lakossági fórumon javallott a köznyelv használata, persze bazmegelős faszozás nélkül. Utóbbi hiába nagyon köznyelv. De ennyit a a kötött pályás villamosvasútról.

A nyelv viszont nehéz ügy, Lézer Miniszter Úr (úgy is mint közlekedési és  építésügyi) például azt szólta, hogy: „aki ezt a vasútvonalat elviszi, ki fog baszni magukkal”. Én először nem is értettem, ki itt a mondat alanya (a kibaszást az értettem, milliméterre pontosan), hogy akkor a vasútvonalat elvivők, vagy elvinni akarók magukkal, csak a miniszteriális fószernek nem megy nagyon a toldalékolás, alanyeset-tárgyeset, igeragzás meg az egyes és többes szám, szóval amit épp elbasz ki. Aztán leesett, hogy a "maguk" az itt az aktuális hallgatósága, akik biztos arra laknak, vagy csak a 18. kerületnek szurkolnak, és el lenne baszva a napjuk, ha elvinnék le a vasutat. A föl alá el, vagy mi van. Mert Jánosunknak szíve ügye  akerület, a sofürje már lassan segítség nélkül odatalál, így bármikor mehet megmenteni a lakóságot, az ottanit.

Erre a háborúpárti, guruló dollárokból keményen drogozó, szélsőbaloldali sajtó azon rugózik, holmi TikTak videókat idézve, hogy egy kormánytag nyilvánosan használja a baszik szót. Köznyelvi értelemben, azaz a nagy lakótömböket tervező befektető, aki ugye a vasutat, még szerinte sem akar közösülni az összes környékbelivel, de talán még a lakossági fórumon megjelentekkel sem. 

Csak simán szét akarja ba... kúrni a környék idilli világát, elvégre a google szerint: „A XVIII. kerület egy csendes lakónegyed, ahol a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér található. A Péterhalmi erdő fái békés sétákra invitálnak, a Bókay Kalandpark pedig kötélpályákkal és játszóterekkel várja látogatóit. Az alacsony árfekvésű Lőrinc-Center bevásárlóközpontban akciós divatáruk kaphatók, míg az Üllői úton kisboltok és autókereskedések sorát láthatjuk.“ 

Komolyan, kedvem lenne oda költözni, egy nemzetközi repülőtér közelsége maga a csend és a nyugalom záloga, várom hogy az Üllői Úti Fuck invitáljanak, meg az akciós divatáruk... És milyen príma kis lakossági fórumok vannak arrafelé, de tényleg. Már csak azt kell megtudnom, merre is fekszik ez a kis ékszerdoboz, csak nem tudom Miniszter Őr sofőrjének a számát. Úgyhogy maradok itt, a szintén édeni lakótelepen, vasút itt is van a közelben, bár hiányérzetet okoz, hogy mióta a taszári reptér nem működik (pedig ott még a klinton elnök különgépe is leszállt, még a múlt században) legfeljebb egy-egy súlyosabb közlekedési baleset után repkednek felettem a mentőhelikopterek. De azokat sem lehet a föld alá vinni, pontosabban csak túl drágán.