Ma elég kevés tennivalóm volt munka közben, így jobb híján olvastam, egy műszak alatt csaknem végigolvastam egy Charles Bukowski kötete (Posta). Olyan jól elvoltam, hogy gyakorlatilag átszaladt fölöttem a nyolc óra, mondhatni kiestem az időből. És még mondja valaki, hogy a Gyár nem a művelődés terepe…
Viszont ihletet kapva a szerzőtől, elképzeltem, milyen lenne, ha irodalmi alteregója, Henry Chinaski nem melós lenne (minthogy az), hanem mondjuk egyetemi tanár, a maga keresetlen stílusában persze. Hát, talán valahogy így festene:
„Mikor a városba értem szakadt az eső, így még a tűző nap ellenére is bőrig áztam. Nem volt kedvem megkeresni a helyi egyetemet, mert elképesztően másnapos voltam az előző éjszakai Wittgenstein-olvasástól, no meg a keféléstől Mary-Louval, de azért valahogy összeszedtem magam.
Mikor végre beestem a campusra egyből a dékánhoz irányítottak. A dékán kicsi, kidolgozott izomzata ellenére is határozottan egérszerű figura volt, aki majd elveszett hatalmas íróasztala mögött. Arcáról a pozíciójára oly jellemző alattomosság sugárzott, nekem meg kedvem lett volna lehányni. A rohadt egzisztencialistája! De azért összeszedtem magam és a tőlem telhető legbehízelgőbb hangom szólítottam meg:
- Helló uram, a nevem Henry Chinaski és munkát keresek. Nem vagyok válogatós, bármit elvállalok: filmesztétika, hermeneutika szeminárium, kani etika, mindegy, ha kell még büfés is leszek. Isteni a sajtos szendvicsem.
- - Büfésnek nem vehetem fel, maga láthatóan részeg és bűzlik is. Örüljön, ha a filozófia tanszéken találunk magának helyet!
Erre idegesen rágyújtottam. A filozófia tanszék kemény hely volt, minden egyetemen, ahol eddig megfordultam.
- Nem lehetne mégis valami szelídebb helyen kezdenem? – kérdeztem reménykedve.
- Nem, vagy a filozófia vagy semmi. Legyen hálás ezért a lehetőségért is – felelte a dékán, papírjaimat lapozgatva- Holnap kezdhet, de legyen itt pontban kilenc negyvenháromkor, mi itt komolyan vesszük a munkaidőt. Ha késik, akár be se jöjjön!
- Oké itt leszek – és már húztam is el. Elegem volt a dékán érdektelen pofájából, meg szarnom is kellett.
Hazafelé vettem egy fél liter olcsó whiskyt meg egy karton sört, előételként az ebédhez, aztán kiadó szoba után néztem. Találtam is egy patkányrágta lyukat 1647. utcában, de legalább olcsó volt. Ráadásul a szomszédban egy szemüveges csaj lakott. Nagy, fekete keretes, vastag lencséjűű szemüveget viselt az izgató lófogai felett, egyből begerjedtem tőle. Már régóta csak a szemüveges nők izgatnak fel, a kurváknak (már ha van rájuk pénzem) külön fizetek is azért, hogy tegyék fel közben, de a múltkor a lovin is egy Optikus nevű lóval nyertem 2 a 9-hez oddszal 450 dollárt. Egyszóval a pápaszem nálam már fél siker, este át is mentem a csajhoz a maradék piával, de nem volt otthon, így csak a lábtörlőjén maszturbáltam egyet, aztán csöndben behánytam a kulcslyukon.
Másnap persze elaludtam, így miután egy kis vécéillatosítóval helyettesítettem a mosakodást, rohantam új munkahelyemre. A tanszékvezető, valami Jensen, már az irodájában várt, patkányfogaival idegesen rágcsálva a redőnyt.
- Hát most mit kezdjek én magával Chinaski? Az a hülye dékán ideküld nekem minden jöttment kretént, a héten maga a harmadik. Eh, mindegy, mit akar tanítani?
- Komparatív episztemológiát semmiképp. Ha ilyen szarságot akar rám sózni, már itt sem vagyok!
- Maga meg mire föl ilyen magabiztos? –kezdett vörösödni a tanszékvezető feje- Tökösebb fickókat is rúgtam már ki, magának sem muszáj megmelegíteni a székét. Azt tanít majd amit én mondok, itt nincs visszadumálás, ez nem az esztétika tanszék, a francba is! És borotválkozzon meg, rühellem a borostát!
- Szakállat növesztek – feleltem kurtán és kimérten, de nem bírtam ki röhögés nélkül- Már húsz éve, szóval nem most fogom feladni.
- Velem ne szórakozzon Chinaski! –Jensen feje már határozottan padlizsánszínűre váltott- Bortválkozik és kész!
- Oké, borotválkozom – mondtam flegmán. Végül is nem érdekelt. Kellett az a rohadt meló, nem voltam abban a helyzetben hogy válogassak. Hisz csak egy doktori fokozatot bírtam összekaparni, azt is nyelvészetből, de hát mit tegyek, mindig is rühelltem a tudományt. Csak megélhetésnek tekintettem. Az igazi hivatásom a kocsmai filozofálás volt, de a válság elsodorta ezt a máskor jól jövedelmező elfoglaltságot. Így maradt a tanítás.
Már vagy egy éve voltam ki nem nevezett altanársegéd a filozófia tanszéken, mikor a dékán felajánlotta, hogy véglegesít. De addigra végleg elegem lett a sok neopozitivista seggfejből, akik mindig a legvacakabb melókat tolták rám. Elegem lett a hajnali nyolcórás kelésből, a másnaposan végigunatkozott eszmetörténet vizsgákból, meg a véget nem érő tanszéki értekezletekből, ahol csak kibaszott ásványvizet lehetett inni.
Úgyhogy mikor kézhez kaptam az esetleges véglegesítésemről szóló levelet, nyomban bementem a főnökhöz, felkattintottam az öngyújtómat és szeme előtt elégettem.
- Kész, kilépek.
- Furcsa, már-már azt hittem magának mégis csak vannak ambíciói.
- Aha, de nem a tudományban, robotoljon maguknak más. Én megyek a lovira zsokénak, úgyis az akartam lenni gyerekkoromtól kezdve.
- De hát maga legalább száznyolcvan centi.
- És??? Majd nem én leszek az, aki nyer.”
Nos, ilyesmi jön ki az emberből nyolcórányi Bukowski-olvasás után.
Látod, ehhez nem tudtak hozzászólni!
VálaszTörlés