Szociomókus

A múlt hét végén a párom nekiállt szociológusnak lenni, avagy megejtette az első konzultációját Pécsen. Én pedig elkezdtem irigykedni és visszavágyni az egyetemre (szigorúan mint hallgató, a tanításhoz momentán annyi kedvem van, mint egy mandulaműtéthez, bár a fagyival együtt már abban is lehet valami vonzó), talán a tanulás maga hiányzik. Elvégre épp tíz éve végeztem Pesten, de utána is mindig volt mit tanulni (PhD, nyelv, miegyéb), és egy ideje ez tűnt el az életemből.

De ennél is jobban hiányzik a társaság, pontosabban a társalgás, mert a Gyárban legfeljebb arról ehet beszélgetni, hogy ki mit fogott a hétvégi horgászás alkalmával, mennyit kapált a keretben, vagy menyire rozsdás már az autója alváza. Meg hogy mennyire nem szeretnek olvasni, pontosabban nem szoktak, szóval elev kisem derülhet, hogy amúgy bejönne-e nékik. (Mert a félreértések elkerülése végett, a Metró, izé Metropol buszmegállói tanulmányozása még nem számít olvasásnak, legfeljebb szigorúan technikai értelemben, mármint hogy betűket szavakká olvasunk egybe a képek alatt. Mint ahogy –és ez itt most teljesen mellékszál- attól, mert minden második ember teszkós pontokért vett Fila-táskával/ hátizsákkal/ szütyővel/ akármivel nyomul az utcán, az még nem divat. Csak szegénységi bizonyítvány, illetve cinikus marketing, hisz a Fila-táska per pillanat azt jelenti: „én a teszkóban vásárolok”. Ügyes.)

De vissza a témához. Hiányzik az értelmes társalgás lehetősége, mondjuk az egyetemistaként oly sokat látogatott söröző-szemináriumok, mikor az órák előtt, után, és néha helyett üldögéltünk egy sarokasztalnál és kötetlen munkaidőben, hetente többször megváltottuk a világot. Eleinte persze  mindig olyan alaptémákat feszegettünk, hogy melyik tanár hülye, ki kivel kefél, és egyáltalán: hová tűnt Damon Hill? De aztán jött a szociológia, filozófia, meg persze az elkerülhetetlen politizálás, de ilyenkor néha többet lehetett tanulni mint a tömeges és jobbára unalmas előadásokon. Ez a menza-egyetem hiányzik, ami valahogy átszőtte a mindennapokat, és a kicsiben (egy-két kollégámmal) még oktató koromban is műveltem. Az igazán jó beszélgetéseket a langyos sörről lehetett megismerni, nem a vita heve miatt, csak mert bele se ittunk a nagy ívű érvelések közben. Na, én épp a langyos és majdnem teljesen buborékmentes sörre vágyom. Nem konkrétan nyilván, szimbolikusan (de ezt már hozzá kell tenni, mert a Gyárban nemigen értik a képes beszédet, úgyhogy néha már magamnak is túlmagyarázok, túlértelmezek dolgokat. Mint most is.)