Előemésztett Hazugságok Boltja

Az állásinterjúkon, no meg az önéletrajzokban azt várják el, hogy az ember hihetetlen mértékben feldicsérje magát, plusz lelkesedést mutasson egy olyan meló iránt, melyet nem is ismer (őszintén lelkesedni minimum három hónap után lehet, meg a szokásos próbaidő miatt ekkor érdemes). A valóság ezzel szemben az (legalább is az én esetemben), hogy a kötelezően elvárt közhelyek nagy része legtöbbször érintőlegesen sem igaz. Lássuk a típusmondatokat, cáfolatokkal:

1.  Szeretek és tudok is csapatban dolgozni. (Frászt, tudni tudok, de nem szeretek, adják ki a feladatot, én leülök egy csendes sarokba, és határidőre, evárt minőségben szállítom a végeredményt.)

2. Képes vagyok önállóan dolgozni. (De csak ha megmondják, mit is csináljak önállóan, és lehet közben kérdezni is.)

3. Jól kommunikálok. (Csak ne keljen túl sokat, most tényleg, mindent nekem kell elintéznem, és minden hülyével nekem kell beszélnem???)

4. Motivált vagyok. (Arra, hogy sokat keressek kevés munkával, azaz optimális legyen a lenyúlás/lógás hányados, legalább is számomra.)

5. Szeretek tanulni, szeretném képezni magam és szeretnék fejlődni. (De ha nem megy, ne erőltessük, elég a marha sok pénz is. Amúgy meg tanultam meg fejlődtem eleget, mert mire is van az egyetem? Lehetne már békén hagyni?)

6. Képes vagyok a cég érdekében tevékenykedni. (Rohadt kapitalista kizsákmányolók, dögöljetek meg a nevetek napján, éljen a forradalom. – Felkészül: „Akasszátok fel a királyokat”)

Etc, etc.

De most tényleg, azon túl, hogy elvárják a szabványszöveget, ugye nem hiszik el őket. Én pl. HR-csávóként lehet hogy jobban örülnék, valami ilyesminek, de legalább is értékelném:

„Én egy elég képzett, közepesen szorgalmas pali vagyok, aki már nem akar nagy tételben új dolgokat tanulni, de elég jól alkalmazkodik egy új munkahelyhez. Megbízhatóan dolgozom önállóan, nem lógok, és nem lógok feleslegesen a többiek nyakán, meg hamar átlátom a lényeges folyamatokat. Utálom a végtelenített értekezleteket, a rövid velősek jöhetnek. Nem vágyom csúcsfizetésre de szeretnék tisztességesen megélni. Nem pályázok senki helyére a cégen belül, de sokáig tervezek maradni, mert vagyok olyan kényelmes, szóval lehet rám hosszabb távon számítani.

Összegezve: áj em nát e szupermen, de ezért a pénzért az egyik legjobb, akit kaphatnak. Ráadásul nem lopok a munkahelyemről, de becsülettel beszállok a kávépénzbe. Még a vécét is lehúzom magam után!”

Mert talán mindenki tudja, hogy sehova nem szuperemberek kellenek, csak átlagosak, akik képesek működtetni dolgokat, úgy hogy közben nem tépik szék egymást, és nem alakítanak harcban álló törzseket (vagy birodalmi rohamosztagokat) a szervezeten belül. A többi már csak hab a torkán.