2011. szeptember 7., szerda

Valótlan világ

Orbitális közhely, hogy manapság semmi sem valódi már, avagy egy művilág műtermékeivel kapcsolatban keltenek bennünk művágyakat, gonosz iparmágnások marketingesei bla-bla-bla. Ez így, önmagban már tényleg bárki könyökén jön ki (inclusive intelligens mosópor, meg az a török pasi, a Bifidusz effendi), én sem csodálkoztam sok éve, mikor feltűnt, hogy a sárga Fanta narancstartalma egy százalék, legfeljebb azon röhögtem, mikor a gyümölcstartalom megduplázásáról beszéltek a reklámban. (Lehet az már három százalék is, persze a ennek egy része eleve répa.) Meg a csalános samponon sem lepődtem meg, mármint hogy almaillatú, mert lehet, hogy tényleg van benne csalán, hiszen a szememet tényleg csípi Az már érdekesebb, hogy mi lenne, ha minden eredeti lenne. Nos, néhány lehetséges következmény:

-         Eltűnik az epres joghurt, illetve kaviár-árban mérik majd, ha nem lehet fakéregből és madárürülékből előállítani az eperaromát. De semmi baj, lesz majd cukorrépás joghurt, meg krumplis, de az újkrumpli idején azt is próbálják majd hamisítani.
-         Nem lesz internet, cédé, sőt a videó/magnókazetta sem, csak bakeliten terjed a zene, mert azt nem lehet otthon másolni, de legalább is macerás a nappaliban a lemezvágó szett. A könyvek okán pedig megszűnik a fénymásoló is, elvégre az eredeti az igazi!
-         A szappanokra csak annyi lesz írva: állati zsír tisztálkodási célra, a drágábbakba raknak egy kis levendulát, rozmaringot, pizzaszószt, de a többség natúran büdös lesz. Tisztít, de semmi illatosítás.
-         Az egyetemisták kétharmada a második évig sem jut el, sőt a többség már az első félév szemináriumi dolgozatainál elvérzik. Hisz nem tölthet le kész szövegeket a netről, ami ugye eleve nem is lesz.
-         Mobiltelefon lehet, de sms-ben továbbított hangulatjelek nem lehetnek, mert ugye az eredetiség… (Ugyan ezért blogok sem igen lesznek, a reciklikált gondolatok miatt.)
-         Az már szót is alig érdemel, hogy nem lesznek gyorskaják, szilikoncicák, sitcomok és bulvárlapok…

De ha csak a felesleges dolgok tűnnének el (az eredetiséget figyelmen kívül hagyva), akkor sem lenne orrszőrnyíró, elektromos fogkefe, egérpad, kertitörpe, kindertojás, fagyasztott kakaós csiga, Disney Chanel, Orbán Viktor, rágógumi, kétrétegű vécépapír, London Eye, 91-es busz, tejbegrízpor (csak tejet kell hozzáadni!), toalettkacsa, Havas Henrik, poháralátét, autóverseny, piszoár, öngyújtó, ajándékbolt, kalauz, energiaital*, kutyavécé, mézes pálinka, musical, élményfürdő, tévéjósok, reklámajándékok, Power Point, partidrogok, plazmatévé, szextelefon, zöld ketchup, Luxemburg, hajfesték, Norbi, benzinkúti shop, stewardess, futballhuliganizmus, kenyérpirító, Calgon, polgárháború, vállalati bulik, Valentin-nap, művirág, hegymászás, léböjtkúra, Fenyő Miklós, névjegykártya, nemesi cím, halálozási rovat, lovas szobrok, teleshop…
És így tovább, a lista tetszőlegesen folytatható, but we didn’t start the fire… 

*Amúgy sosem értettem miért van az összes energiaitalnak ugyanaz a vacak íze? Két lehetséges magyarázat adódik: 1: A Red Bullt (Toro Rosso, Krasznaja Bika, következő névjavaslatom: Scarlet Bull) másolja már mindenki, meg a hozzávalókból eleve adódik a szörnyű (tutti-frutti, jajj, hol itt a gyümölcs mind???) íz, vagy 2: Az összes többi is redbull, csak így úgy tűnik, mintha lenne választásunk.

2 megjegyzés:

  1. Ahm! El torro scarletto/rosé.
    Öööö és az oktatásban is csak eredeti dolgokat lehetne mondani?

    VálaszTörlés
  2. no, az oktatás eleve nem eredeti, az rabszolgaság...

    VálaszTörlés