Kiáradás

Háromnapos ünnep van, most nyilván a természet leány ölén kellene feküdni, vagy ha ez nem, az erkélyen a kutya mellett, de úgy van meleg, hogy közben nincsen jó idő. A Szent Lélek/Szellem/Pétervár ettől még nyilván kiárad, bár ez az esőre álló nyilván neki(?) sem a kedvence, elég a saját kiáradás, minek a vízé is, ugye.

Amúgy a pünkösd változatlanul rejtély, szerintem néhány keresztény misztikuson kívül, már ha vannak ilyenek, a hívők tömegei nem értik igazán, nem véletlen, hogy a népszokásoknak (pl. pünkösdi király választása, aki némely helyen egy évig ingyen iszik a kocsmában) nem látszik sok köze lenni a spirituális tartalomhoz, legfeljebb annyiban, hogy a buli előtt vagy után mise van. Főleg előtte, utána már nemigen érdemes. Meg lehet zarándokolni, ami ugye kocsival/vonattal nem akkora kihívás, de a végén mise van.

Nekem meg, nemkatolikus nemkereszténynek marad az extra munkaszüneti nap, de az is jó. Úgyhogy azt hiszem ki  is megyek Krinsna-völgybe holnap jól, ha már vallási okokból nem dolgozom.

p.s. A szentlélek az a hindu/vaisnava felfogásban nagyjából paramatma, azaz felsőlélek, vagyis a minden élőlényben meglévő isteni „darabka”, kiterjedés. Ezt legalább értem.

Határidők

Még mindig majdnem bajban vagyok a határidőkkel. Csak majdnem, mert az utolsó pillanatra minden elkészül. Így vagyok havonta leadandó cikkeimmel is (a mondás szerint az amatőrnek ihlet kell, a profinak előleg - nos, nekem inkább határidő, azaz lapzárta), meg most épp az adóbevallásommal. Miután kiderült, hogy a hónapokkal ezelőtt postázott igazolásaimat rég megette a kutya (nyugodtan fogjuk rá), ma beszereztem újra mindet, ehhez képest maga a kitöltés fél óra alatt megvolt, inkluzíve borítéknyalás. Még nem az ígért söralátét, bár ha a sör kis hordóban van...

Viszont már megint dolgozom szombaton, de a következő után saját szakszervezetet alapítok és sztrájkba kezdek vagy egyszerűen nekiállok géprombolni. Az utóbbit mondjuk csak akkor, ha nevezett gépek addig szét nem esnek maguktól, amire persze van esély.
Persze lehet, hogy még mindig komfortosabb a kissé slampos műhelyben gályázni, mint Erikának a skót határ mellett, a fertőtlenítő-fasisztákkal.Mi nyilván ősemberek vagyunk, mosogatógépünk sincs, bár a tejedobozt néha elmosom...

Nemzeti veteményes

Az imént – nagyjából véletlenül – belenéztem a parlamenti közvetítésbe, ahol Mostantól Legalább Is Formálisan Főméltóságú Áder János szónokolt éppen, a helyzethez illő röhejes kenetteljességgel. Olyan ordas lózungokat öblögetett a nemzeti érdekről, meg a haza szolgálatáról, hogy átlagos plafon már rég leszakadt volna, de a parlamenti ülésterem mennyezete nyilván jó erős, meg hozzászokott brutális semmitmondáshoz. Hosszan nem időztem persze, mert egyfelől máshol a Top Gear ismétlése ment paralel (ami sokkal érdekesebb), másfelől a politikusi beszédek fogyasztása közismerten több egységnyi agysejtet pusztít el, mint egy hordó amontillado. Csak nem annyira élvezetes.

Az viszont feltűnt, hogy Áder határozottan úgy néz ki, mint egy kovászos uborka (csak nem csöpög), és úgy is beszél, mint aki szomorú beletörődéssel várja, hogy megegyék a pörkölt mellé. Ez a mosolytalan fej újdonság a hazai politikatörténetben, elődei csak sima zöldségek voltak. Göncz Árpád mondjuk egy joviális patiszon, Mádl Ferenc egy szikkadtabb petrezselyemgyökér, Sólyom László zöld/erős paprika, Scmitt Pál pedig egy fonnyadásnak induló póréhagyma. De egyik sem volt eltéve ecetes lében.

Szóval mostantól egy savanyúság testesíti meg egységemet a nemzettel, pedig én egy desszertet szerettem volna, de milyen is lehet egy máglyarakás-jellegű államfő? (Talán, mint doktor Kövér, asszem ő például szívesen rakatna máglyákat…)

Pszeudo-London hétvége

A hosszú hétvégén abszolváltunk egy kétnapos pesti rándulást (ki), ha már Londonba amúgy is csak az O- és Paralimpia után megyünk, valamikor októberben, vagy máskor. Ezzel együtt megint sikerült összehozni az ottani hangulatot:

-          Voltunk múzeumokba meg ettünk kínait meg pizzát, vacsorára meg vettünk poharas tésztát, szusit meg flapjack-et. Meg ittunk Dáktörpeppört… Ez így egy az egyben a lándöni stíl minálunk.

-          Amúgy kimentünk ferihegyre, beszálltunk a gépbe (csak épp a repülős emlékparkban kiállított Tu-154-esbe), aztán kiszálltunk és a kétszázas busszal kulturáltan behaladtunk a városba.

-          A városi turisták szokásos „ha vécét látsz, használd!” elve itt is maximálisan működött, meg volt lábfájás is, mely szintén a flasztertúrák kelléke.

Amúgy Pest kezd londonosodni, gyakorlatilag minden ki van írva angolul és a frekventált helyeken több a külföldi mint a magyar, ez persze már így van egy ideje, de a Big Bus Tours feliratú, denagyon ismerős festésű emeletes busz (legalább is nekem) újdonság, pláne ha jobbkormányos is

Ha pedig London megnyilvánul Budapesten, akkor érdekes topográfiai felfedezések adódnak. Mert ha mondjuk a Szent István bazilika a Szent Pál, akkor a Lánchíd a Millenium Bridge és a Nemzeti Galéria nem a National Gallery, hanem a Tate Modern. De ha a Lánchíd mégis inkább a Tower Bridge (bár régebbi nála, de legalább egy évszázad), akkor az Akadémia a Tower. És ha a Hősök tere a Trafalgar (a nagy fallikus oszlop okán), akkor a Szépművészeti a National Gallery, de ha a városliget a Hyde Park, akkor a Dózsa György út az Oxford Street, ami ugye már elég bizarr… Abba is hagyom.