2012. május 27., vasárnap

Kiáradás


Háromnapos ünnep van, most nyilván a természet leány ölén kellene feküdni, vagy ha ez nem, az erkélyen a kutya mellett, de úgy van meleg, hogy közben nincsen jó idő. A Szent Lélek/Szellem/Pétervár ettől még nyilván kiárad, bár ez az esőre álló nyilván neki(?) sem a kedvence, elég a saját kiáradás, minek a vízé is, ugye.
Amúgy a pünkösd változatlanul rejtély, szerintem néhány keresztény misztikuson kívül, már ha vannak ilyenek, a hívők tömegei nem értik igazán, nem véletlen, hogy a népszokásoknak (pl. pünkösdi király választása, aki némely helyen egy évig ingyen iszik a kocsmában) nem látszik sok köze lenni a spirituális tartalomhoz, legfeljebb annyiban, hogy a buli előtt vagy után mise van. Főleg előtte, utána már nemigen érdemes. Meg lehet zarándokolni, ami ugye kocsival/vonattal nem akkora kihívás, de a végén mise van.
Nekem meg, nemkatolikus nemkereszténynek marad az extra munkaszüneti nap, de az is jó. Úgyhogy azt hiszem ki  is megyek Krinsna-völgybe holnap jól, ha már vallási okokból nem dolgozom.

p.s. A szentlélek az a hindu/vaisnava felfogásban nagyjából paramatma, azaz felsőlélek, vagyis a minden élőlényben meglévő isteni „darabka”, kiterjedés. Ezt legalább értem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése