Éjszakai repülés

Most három napig, vagyis szombat reggelig éjszakás vagyok, ráadásul tizenkét órában, azaz este hattól reggel hatig. És hogy igazán szép legyen, tök egyedül, szóval egésznek van egy ilyen Stalker-fílingje, mikor ma reggel először találkoztam emberekkel szinte megijedtem Plusz éjfél után a fáradság meg az ingerszegénység okán már hallucinálok is, például Kövér László szigorú tekintetét érzem a sarokból, meg egy meghatározatlan állagú csütörtök üldöz, mondják is a gépek, hogy csütörtök.

Ráadásul az előttem járók mindig akkora kuplerájt hagynak rám, hogy órákig tart, míg az általam elvárt szintre hozom a rendet, pedig tényleg nem vagyok túl finnyás e tekintetben. Nap közben meg nemigen megy az alvás, így most, a második éjszakán még durvább lehet a helyzet. Ha megjöttek az ufók, majd szólok.

Lógok a szeren - avagy reménytelenül szerelem a gépet

Tegnap végre ismét délutános voltam, és maradok a héten, sőt ahogy a dolgok most állnak, a jövő héten is. Ami egyfelől jó, mert viszlát korán kelés, másfelől kissé rémes, mert helló problémák. A derék német (legyünk pontosak: NDK-s) gépek gyakorlatilag roncsok, úgyhogy ha délután négy után döglik be valamelyik (illetve majdnem az összes), már nincs kitől segítséget kérni, aztán csak jön a szerlem-szerelem-szerelem elektromechanikus romantikája, amitől egyre frusztráltabb vagyok. Mer’ én a bölcsészkaron szereztem a diplomám, a hibaelhárításnál így kisebb mértékben a tapasztalat, de főleg a megérzés vezet, meglepően sok, de a lepusztult roncsokhoz képest mégis kevés sikerrel. Így munka helyett jön a permanens szenvedés, meg cetliket írok a délelőttös műszaknak, de az ottani csávó sem nagy spíler, a másik meg mindent nagy adag ragasztóval javít. Pedig szerintem fel kéne robbantani az egészet.

Régebben még lehetett nyugodtan dolgozgatni, vagy a serény munka benyomását kelteni különösebb stressz nélkül, de mára az a teljesen igazságtalan helyzet, hogy negyven fokban sincs nyugta az embernek, egy szeméttelep közepén küzd roncsokkal fülig olajosan, a tévében meg a McLaren új üzemét mutatják (fehér, pormentes, ultramodern), direkt csak hogy idegesítsenek.

A tényleges munka persze nem halad, egyre nagyobb a lemaradásunk, így lehet, hogy a jövő hét is délutános (ez nem lenne rossz) vagy éjszakás 8ez már inkább), én mindenesetre újra intenzív álláskeresésbe kezdtem, egyelőre a borítékolható nulla eredménnyel. Márpedig (ha becsődölünk) én közmunkás nem leszek, nem fogok éhbérért kapálni valami kormánypárti albroki málnásában, inkább mosogatok Lándönben. Felkészül Barszelóna.

Énekszó és tánc köszöncse

Gusztus huszadikán három dolog ünnepelődik: Szentisten István (az első asszem), az Alapkotmánytörvény meg az új kenyér, bár ez utóbbi szerencsére más napokon is van. Meg ünnepeljük a tűzijátékot, vagy az a kenyeret, mer ahhoz is kell tűz, de ez még nem egészen világos.

Nálunk gusztus huszadikán a jányok (a jányok, a jányok angyalok…) ilyenkor ünneplőbe öltözve mennek a teszkóba, ahol meglocsolják az István nevű pénztárosokat, illetve bárkit, akinek van István nevű közvetlen hozzátartozója. Ez után a biztonsági őrök díszmenetben bazmegelve kísérik ki őket durván. Ám miután a teszkó újabban zárva van gusztus huszadikán (mer’ nem tiszteli a hagyományokat) az egész átkerül tizenkilencedikére, vagy egy másik hónapba, hisz az érintett pénztárosokat májusban is Istvánnak hívják, legalább is nagy részben.

De az esti program évek óta ugyanaz: a teszkó mögött fellép Demjénrózsi meg Republikcipő meg a Somogy táncegyüttesből aki ráér, közben a játszótér sarkán besörözött tizenhat évesek hánynak, aztán tűzijáték. A tűzijáték közben autóriasztók random koncertje a menekülő kutyák balettjének aláfestéseként, meg a tűzijáték irányába szaladó családok, akiknél nyilván nincs otthon óra.

Falun persze nincs mindig tűzijáték meg teszkó, de az Istvánokat ott is meglocsolják, főleg a torkukat, hogy el ne duguljon. A vallásosak misére mennek, a nem annyira vallásosak a kocsmába, az egyáltalán nem vallásosak meg otthon isznak, pláne ha megjöttek a vallásosak a miséről, és van kivel inni. Meg nagy, durva, zsíros húsokat is esznek kis savanyúsággal, meg az új kenyérrel, ha már egyszer.

Szabadság, Béláim!

Na ez az, amikor a fagyi visszanyal: annak idején Maris találta ki a Bélát (merugye BéLaci), most meg rá kell jönnöm, hogy egyre több Béla jön szemben, ha nem is mind ember. Hisz jövő héten szabadságon leszek, munkatársaim szerint hosszú szabadságon, mer' egy egész hétig tart. (A rövid szabadság amúgy a hosszú hétvége, csak hogy nyelvileg zavaros legyen.)
És ezen a hihetetlenül hosszú szabadságon ellátogatok Bélavárra, majd Alsóbélatelepre (Ami igazából Balatonfenyves, de a vasúti megálló mégis e néven adódik, miközben majdnem Fonyód.) Innen már csak Bélapátfalva hiányozna, bár gyanús, hogy ott nem Béla pátjától (az mi is?), hanem az apát beléről lehet szó, az meg egyáltalán nem érdekel. Meg rémlik, hogy van/volt arra valami cementgyár, csak lusta vagyok utánanézni (ami így a gép előtt ülve, Gugli után X-ben jelentős lustaságra vall), de az is csak egy egész kicsit érdekelne. Például milyen a szendvics a gyári büfében, jó-e a közlekedés, miből van a cement, ilyenek...

p.s. Bélapátfalván a cement stimmel (mégis megnéztem) de van nótaverseny is! A pát meg a jól hasadó ásványok jelzője, pl. mészpát, földpát, bélapát.