2012. augusztus 18., szombat

Énekszó és tánc köszöncse


Gusztus huszadikán három dolog ünnepelődik: Szentisten István (az első asszem), az Alapkotmánytörvény meg az új kenyér, bár ez utóbbi szerencsére más napokon is van. Meg ünnepeljük a tűzijátékot, vagy az a kenyeret, mer ahhoz is kell tűz, de ez még nem egészen világos.

Nálunk gusztus huszadikán a jányok (a jányok, a jányok angyalok…) ilyenkor ünneplőbe öltözve mennek a teszkóba, ahol meglocsolják az István nevű pénztárosokat, illetve bárkit, akinek van István nevű közvetlen hozzátartozója. Ez után a biztonsági őrök díszmenetben bazmegelve kísérik ki őket durván. Ám miután a teszkó újabban zárva van gusztus huszadikán (mer’ nem tiszteli a hagyományokat) az egész átkerül tizenkilencedikére, vagy egy másik hónapba, hisz az érintett pénztárosokat májusban is Istvánnak hívják, legalább is nagy részben.

De az esti program évek óta ugyanaz: a teszkó mögött fellép Demjénrózsi meg Republikcipő meg a Somogy táncegyüttesből aki ráér, közben a játszótér sarkán besörözött tizenhat évesek hánynak, aztán tűzijáték. A tűzijáték közben autóriasztók random koncertje a menekülő kutyák balettjének aláfestéseként, meg a tűzijáték irányába szaladó családok, akiknél nyilván nincs otthon óra.

Falun persze nincs mindig tűzijáték meg teszkó, de az Istvánokat ott is meglocsolják, főleg a torkukat, hogy el ne duguljon. A vallásosak misére mennek, a nem annyira vallásosak a kocsmába, az egyáltalán nem vallásosak meg otthon isznak, pláne ha megjöttek a vallásosak a miséről, és van kivel inni. Meg nagy, durva, zsíros húsokat is esznek kis savanyúsággal, meg az új kenyérrel, ha már egyszer.

4 megjegyzés:

  1. Hát én meg voltam tegnap Tankcsapdán :-D

    VálaszTörlés
  2. Én meg Szekszpisztolszon lennék, 1978-ban, de nem négyévesen.

    VálaszTörlés
  3. Én meg itthon, ez tragikus. Idén még nemvoltamabadacsonyban!

    VálaszTörlés
  4. Én sem, de nem is baj, én már annyit voltam, hogy unom. Meg úgy az egész Balaton-témát úgy, ahogy van. :P

    Ja, amúgy én is itthon voltam. De nem baj. Volt dolog elég amúgy is... :)

    Plusz ha már, akkor én is: csak hogy műfajnál maradjunk: akkor én meg Mojinos Escozíos koncertre mentem volna... :D

    VálaszTörlés