2012. október 5., péntek

Nemzethy Könnytár



Olvasom, hogy Kerényi Imre egykori rendező, jelenlegi kurzusizé (szánalmas, ócska paprikajancsi, hogy finoman fogalmazzak) Nemzeti Könyvtár címen adat ki a mi (adófizetők) 300 milliójából könyvsorozatot, a centrális erőtér hívei és leendő hívei (sic!) számára. Huszonnégy kötet, darabonként tízezres példányszám, szerzők között a számára kihagyhatatlan Tormay Cécile, kiadja az állami Közlönykiadó, szóval a szokásos überfideszes tempó. Ráadásul  a kötetek fele „nyomott áron” a boltokban is kapható lesz, a többit középiskolák, közkönyvtárak és (figyelem!) vezető politikusok és önkormányzati vezetők kapják, ingyen. Egy könyvtárnak még jól is jöhet, bár az egész válallkozás igen gicssszagú. No de a politikai vezetők! Hiába no, havi másfél millából a nyomott árú könyv is drága lehet, pedig mennyire nemzeti, de mennyire iszonyúan elképesztően nemzeti… És persze hogy vágyik rá a helyettes államtitkárok kicsi szíve.
A lista amúgy meglepően elegyes Hermann Ottó a madarakról értekezik, Gundel Károly a vendéglátás művészetéről, de lesz Balaton-környéki kalauz meg Jókaitól is valami, nyilván fikciós próza és a nem bableves díszkötésben. De e sokszínűségtől csak még értelmetlenebbnek és feleslegesebbnek tűnik az egész. Szerintem az lenne a legjobb, ha Kerényi elvtárs az ánuszába helyezné az egyik kötetet. És csak aztán nyitná ki.

Mindenesetre én is ajánlok néhány méltán elfeledett klasszikust:

Ecetes-Reszelt Sylvia: Igen, igen, mindig!

 Trianont dicsőítő alapmű, melyben a két háború között élt, teljesen népszerűtlen szerző egy paralízises házmester érdektelen történetébe ágyazva fejezi ki megkönnyebbülését, amiért elcsatolták végre az a sok, mindenkinek útban lévő hülye hegységet, főleg a Kárpátok vonatkozásában. A Kárpát-medence épp elég a hagyományaira büszke magyarságnak, elvégre ősi fürdőkultúra vagyunk, vízibicikliről hátrafelé nyilazó suttyók... szottyadtak…..izé szittyák leszármazottai.

Erős Pista: A magyar konyha E-számokban

A népszerű birkapásztor és gassztroblogger legelső könyvében olyan örökbecsű recepteket találhatunk, mint a vegetás zsíroskenyér piros arannyal, a rizses marhamájkrém, a túró rudival töltött pulykafarhát és a hortobágyi gundel palacsinta roston. A szerző a kultúrtörténeti utalásokat is bőségesen adagolja, megtudhatjuk például mitől hányt a leggyakrabban II. József, hogyan találta fel egy konyhai műhiba nyomán a káposztás-mákos rétest Dobos József segédje, vagy mi volt Jókai kedvenc ízfokozója a nátrium-glutamát mellett.

Rézz Adolf:  Endlösung a havason

Az igazságtalanul antiszemitának tartott egykori székely lófő, az 1930-as években, berlini emigrációban írta meg ezt az önvallomással felérő önvallomást, melyben hitet tesz hazája és nemzete iránti izzó szeretetéről, valamint a történelmével kapcsolatos döbbenetes műveletlenségéről. Rézz alaptézise, hogy a magyarságot fenyegető legnagyobb veszély a turáni átok széthúzása meg a madárinfulenza, de a kettő igazából ugyanaz, mert mindkettőt a zsidók terjesztik. A zsidókkal persze nem az a baj, hogy zsidók (mert ugye nem antiszemita) hanem hogy élősködők, valamint terjesztenek is mindenfélét, és a pászkát écces csecsemők vérével készítik, legalábbis így mesélik Berlinben, a Birodalmi Fajnemesítő Intézet nagy tekintélyű tudósai. Csupa professzor ám!

Duális-Centrál Béla: Hogyha elindul a vonat… (Budapest pályaudvarai)

Égető kérdésekre válaszol ez az első kiadásban megjelenő alapmű: Tényleg leprás –e a Keleti vécésnénije, vagy csak gyerekkora óta nem fürdik? Miért nincsenek kóbor kutyák a gíroszsütők környékén? Melyik a legrégebben takarított vasúti kocsi, melynek egyik ülésébe még Kosztolányi Dezső égetett lyukat a cigarettájával? Ilyen és ehhez hasonló apró, mondhatni belsőséges titkokkal találkozhat az olvasó a könyv lapjain, mely végigvezet minket a pályaudvarok sajátos mikovilágán, beavatva azok gazdasági (mér’ száz a gépikóla decije?), higiéniai (vécé a mekdonáldcban!), közlekedésszervezési (ha a harmadik vágány után az ötödik jön, akkor az újságosbódé lesz a negyedik, de nem férünk be a bőröndökkel) és városképi (a Nyugatit az Eiffel-iroda tervezte, a Délit Nobelnek kellett volna)kérdéseibe.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése