2026. október 18., vasárnap

Jereváni rádió újratöltve

Még mindig habzik az az ellenzék által görcsösen tolt fekete kampány, hogy egy alsósoknak tartott foglalkozás maga a „genderpropaganda“ (bármit is jelentsen ez, ha már a társadalmi nemek léte tény, nincs mit reklámozni rajta), mert olyanokat tudnak ott meg a szekszuálisan éretlen gyerekek, hogy egy lányból is lehet majd tűzoltó, nem csak virágbolti szakácsnő bazmeg! Botrány, valamint ez veszélyes! 

Az egész nyilván szót sem érdemelne már megint, ha nem lenne meg a hűséges, szellemileg eléggé leárnyékolt és bármitől rettegni kész felcsútista köménymag, aki aztán a közösségi médiában, meg a hagyományosban is osztja… ha nem is az észt, de a morális pánik alapú politikai marketinget Miszerint világvége jön átműtött gyerekek és gyarmatosító pénzügyi atomvilágháború képében, már amelyik előbb lesz veszélyesebb. 

A hagyományos hírtévérádiós médiának meg persze még mindig a azok a nyugdíjasok jutnak, akik számára nincs az a DPK-tábor, amitől tömegesen kezdenék érteni az online világot, de a betelefonálós műsorok még ismerős terepet jelentenek, az a safe space nekik. Bár ettől a kifejezéstől egy szenior kádéenpés rögtön Szent Apage Satanashoz kezd imádkozni, nagy félelmében neki, hogy távozzon sántán az a Gender. 

És ott elő lehet adni, hogy a szekszuális buzipropaganda már az óvodákban tombol zajlani, ami persze olyan, mint a viccbeli jereváni rádió, hogy nem Moszkvában, hanem Leningrádban, nem Volgákat, hanem Moszkvicsokat, és nem osztogatnak, hanem fosztogatnak. Ehhez képest pedig szintlépés, mikor Néni néni azt delirálja, hogy náluk a városban, de összes környező falvakban is már mindenhol tüntetnek az emberek ez ellen, ő csak tudja, ért az óvodapedagógiához, mert hetvenháromtól hetvennyolcig egy nagyvárosi óvodában takarított, csak később elcsábította az elektronikai ipar, és onnantól a tévégyárban porszívózott irodákat. De ott se tűrte elfogadhatatlannak, hogy tönkrevágják a magyar gyerekeket, akik csak normálisan akarnak óvodába járniuk. Erre meg szoknyát adnak a fiúkra, meg kirúzsozzák őket! (Azok akik odamennek bugyiba meg kifestve érzékenyíteni, bizony.) 

És nem az van, hogy nem tüntetnek tömegesen a fel- és nekiháborodott tömegek, csak épp azt nagyon nyakonfont… azaz körmetekert módon teszik, amennyiben a véleményüket kőkeményen megtartják maguknak, de az ettől az csak még erősebb lesz! Nehéz dió az ilyesmi, kemény ügy, de aztán bele lehet telefonálni a rádiótévébe, és az már önmagában egy több falura kiterjedő tüntetés, amennyiben sokkal többen hallják, mintha az ívoda és oskola előtt táblákkal ugye. (Az ívoda az a kocsma, persze olyan, ahol málaszőr is van a kicsiknek.) 

p.s. És ugyanezen az Egyfelé Tartó Vélemények piacán zelenszkijeznek is ezerrel, hogy ide ne tolja a pofáját az ukrán náci (aki zsidó is, meg véreskezű tömeggyilkos!), mert 56-ban az ukránok verték le a forradalmat. Most meg az oroszokra támadtak rá, akiknek semmi közük 56-hoz, az teljesen a második ukrán front volt, még 44-ben, és ez így van, bármit hazudik a sajtókormány! Ja, és egy másik Bácsi néni szerint eleve ne jöjjön az ukrán elnök a huszadik évfordulóra. Vagyis egyesek fejében már 2006 volt a forradalom, az igaz 56. Én meg itt élek, a fenébe is. 

p.p.s. Közben meg én hülye belenéztem a jutyúbon a tegnapi kiváló fogolykiváltó imakommandóba, ahol egy eddig ismeretlen entitáshoz, bizonyos „Fogolykiváltó Miasszonyunkhoz“ imádkozott O. Zoltán hírhedten plebános atya, én meg akkora pogány eretnek vagyok, hogy hangosan felröhögtem. De ő csinált hülyét magából, az egyházából, a követőiből, megérdemli(k) a röhögést, meg én is néha.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése