Lustaságok vásáranap

Jeles nap a mai, mert vasárnap van, szóval túléltük a szombatot és nem várjuk a hétfőt, de nem megyünk templomba, mert a közelben nincs olyan ami érdekelne minket, és lenne ott sajtos pogi is kávéval. Valami ilyesmi életérzés söpör végig a lépcsőházon, pedig rohadt korán van még, a lakónépesség rajtam kívüli többsége még aluszik, és álmában csenget egy picit. Miszerint keljen fel ma fél tizenkettő előtt az, akinek két vér szerinti anyja van. (Ez fontos kitétel, ez a „vér szerinti“, hisz nálunk felvilágosultabb lépcsőházakban azért vannak leszbi párok, örökbefogadott gyerekekkel. Itt nem, ez egy konzervatív-szocialista lépcsőház, rasszista felhangokkal. Gondolom én, mert nem ismernem a lakókat, ezért a biztonság kedvéért egy saroknyi távolságon belül, ha nem is köszönök mindenkinek, de sokszor gyanús, hogy kéne.)

Gyerekként valahogy mindig arra gondoltam, hogy az emberek a hétvégén valami olyasmit csinálnak, amit igazán szeretnek, mert nincs iskola meg munkahely (illetve van, csak üresen áll, valamint tátong - bármit is jelentsen ez), de hamar kiderült, hogy az emberek dögleni szeretnek. A tévé előtt a fotelban, csak semmi kirándulás vagy legalább legózás a szőnyegen, pedig én tízévesen pont ezeket szerettem csinálni, de rajtam kívül senki. Később bulizni szerettem (volna) a hétvégén, de sosem voltam egy party animal, és mire főiskolás lettem, kiderült, hogy hétvégén valóban nincs is jobb, mint a döglés.

Ebben nyilván szerepe volt annak is, hogy akkoriban hétfőtől péntekig csekély négy-öt bulit sikerült abszolválni, és azokat kis is kellett heverni valamikor. Pláne, hogy elég lelkiismeretesen jártam órákra is (sőt, ez később, a pesti egyetemi évek alatt is megmaradt), de néha így is furdalta lelkemet az ismeret, hogy nekem itt mégis tanulnom kellene főleg. Bár ezt rajtam kívül valóban kevesen gondolták így. Plusz még mindig senki nem akart legózni velem.  (Én meg azóta is ha rosszat álmodok, az gyakran annyi, hogy valamiből vizsgáznom kell, de nem hogy nem voltam egy órán sem, a tantárgyról is csak ködös sejtéseim vannak...)

Úgyhogy a vasárnap jobb híján a feltöltődés ideje, ez lenne a döglés deklasszált lakótelepeken honos, polgárinak gondolt neve, de jobbára ez csak annyit jelent, hogy bazmeg, holnap már megint hétfő. Így aztán a többség a szorongásos-neurotikus tünetegyüttesét tölti újra, egy önfeledt másfél nap után, ami akár annyira önfeledt is lehetett, hogy valóban élmény megtapasztalni, miszerint túlélték a szombatot. Gondolom én másokról , én majd mindennap ugyanazt a neurózist töltöm újra, de ha nem, na az a hétvége akkor is ha kedd estétől tart csütörtök délutánig.

A szerző épp fejben hétvégét tart...

A múlt században persze.

p.s. Tényleg írtam a minap egy hosszabb szöveget a szubjektív időről, és igen, a hétvége sem egy naptári szakasz, hanem egy lelkiállapot. Miként például nagyban,  a Nagybetűs Tankönyvi Történelemben is volt a hosszú tizenkilencedik század (1989-1914), meg a rövid huszadik (1914-1990, mondjuk), talán nem kell magyarázni, hogy miért pont a mettől-meddig.

A boldogság nem-buddhista fogalma is a nem egyszerűen hosszú, hanem állandó hétvége lehet. Azaz döglünk, de fejben még legózunk azért, átélve az aktív nem-cselekvés élményét, ami közben bármikor megpihenhetünk.

Példátlan siker, ahogy vártuk (Történelmi!)

Na kérem, utánaolvastam a  washingtoni „csúcstalálkozónak“, ami ugyebár nem is volt csúcs, hisz egy nagyhatalom meg egy kis ország vezetője smúzolt, csúcstalálkozót meg nagyhatalmak közt szoktak tartanai. Egy orosz-amerikai, orosz-kínai, sőt indiai-amerikai, na azok csúcstalálkozók, a Dagadt amerikai látogatása inkább csak audiencia volt, Trampli Donáld megtolta kissé a felcsútista kampányt.

Nem ingyen persze. Mert eredetileg a pártvezér és kancellár azzal a dumával ment oda, hogy ő most jól összetérdencsúszik egy mentességet az orosz olajat érintő amerikai szankciók alól, de nyilvánvaló volt, hogy ez nem lesz ingyen. Az egyik opciónak az látszott, hogy majd amerikai fegyvereket kell vennünk százmilliárdokért, vagy mondjuk amerikai atomtechnológát, szintén annyiért. Vagy mind a kettőt. De az biztos volt, hogy a fosszilis meg a nukleáris energia közül valamelyikben be kell feküdni a jenkiknek, mert nem csípi azt a fehérházi pszichopata (inkább valami főtanácsadója), hogy olajat-gázt, meg atomerőművet is a ruszkiktól veszünk okosba'.

És hát így lett vala. Mert lett menteség, a Reuters szerint egy évre csak, de ezért kapásból közel ötszázmilliárdot kell levásárolnunk Amerikában. (Rosszindulatúbb olvasatban: ennyi a kenőpénz.) És ja, fegyvert veszünk főleg, meg nukleáris fűtőelemeket, meg LNG-t, ami cseppfolyósított földgáz. (Nyelvtannáci félperc: Sok marha következetesen LNG-gázról beszél, pedig a betűszó annyit jelent, hogy liquefied natural gas, szóval az LNG-gáz az magyarul cseppfolyósított földgáz-gáz lenne. Bacon-szalonna ugyebár...)

Szóval most úgy tűnik, hogy extra szuttyogtatás nélkül vehetünk még egy évik orosz olajat, de nem ingyen, hogy ez így megéri azt nem tudom, de talán. Mármint gazdaságilag, mert amúgy elvi kérdés lenne, hogy a háborús bűnös, tömeggyilkos Putyin dugja fel magának az olaját, bár azt nehéz, de egy plutóniumrúddal már megoldható lenne, azt most úgyis a jenkiktől veszünk majd.

Amúgy meg a múltkor hatszázmilliárdért vett az állam ők vannak (mint afféle családi XIV. Lajos) irodaházakat a Tiborcz Panasza Istvántól, csak hogy családon belül maradjon a pénz, ehhez képest valamivel kevesebb delláért még kapunk is valamit. Már ha kevesebbért, mert azért van szó moduláris (asszem ez annyit lejent, hogy kicsi és legóból épült) atomerőművekről is, arról csak szándéknyilatkozat van, de az viszont 20 milliárd dollárról, ami azért hat és fél ezermilliárd HUF, amiből máshol két komplett olimpiát is megrendeznek. (A tavalyi párizsi pl. 9 milliárd volt, euróban, úgy, hogy eléggé túlszaladtak a kereten. De ki enne ma már tavalyi párizsit? Tiszta szikkadt lehet, és szürkészöld...)

Egyszóval meglátjuk, mibe fáj ez majd nekünk, illetve hogy Donáld kacsa hány hét múlva táncol vissza a z egésztől, miután együtt golfozott valami texasi olajmilliárdossal. (És nem mellesleg: nyilvánvalóan nem „tárgyaltak“ semmiről Washingtonban, ez egy előre lezsírozott deal volt, csak kampányilag el kellett bábozni. És ez abból is látszott, hogy a kormányhitű kitartottak mekkora elánnal álltak bele, minden felcsútista portál percről-percre és élőben, é csak náluk, és nemcsak náluk, de náluk nagyon, és hát a főnök is külön kampányt épített az egészre. Pedig miután pofára estek a most esedékes lett volna „békecsúccsal“, nyitott szájjal nem szalad volna be még egyszer a faszerdőbe. Annál dörzsöltebb és gyávább egyszerre.)

p.s. Mindenhol azt olvasom, hogy micsoda szimbolikus jelentősége van annak, hogy a szekta kemény magját fapados géppel reptették,  pedig dehogy. Nincs olyan, hogy "fapados gép", olyan van, amin csak turistaosztály létezik. A fapados, (igazából diszkont) a légitársaság üzleti modellje, hogy pl. A-ból B-be repülnek, nincsenek csatlakozó járatok, minimalizálják a költségeket, rugalmasan árazzák a jegyeket, meg ilyenek. És értem, hogy a felcsútista sleppnek is van saját üzleti modellje, de annak lényege pont a költségmaximalizálás (papíron), de repülni azzal sem lehet...

Frankie sokadszor újratöltve

Épp túlestem a Frankestein idei, Guillermo del Toro által sérelmemre elkövetett filmes adaptációján, pedig meg se akartam nézni, hisz tudom mi a vége, de pár perc alatt beszippantott. Főleg a látvány, az atmoszféra, de jók lettek a karakterek meg a dialógusok is, meg hát a különc rendező (aki több, mint tíz év alatt hordta ki a Nagy Művet), itt-ott tekert egyet a sztorin, csak hogy az jöjjön ki a végén, amit ő itt és most ki akar hámozni ebből a gótikus-misztikus, antiutópisztikus, nagyjából klasszikusból. És meglepő módon nem a róka sokadik bőre lett a vége, hanem egy elég eredeti darab.

Az 1994-es, Kenneth Branagh-féle változathoz képest del Toro egyszerre tér el és marad hű Mary Shelley regényéhez. Legalább is amennyire emlékszem, marha régen olvastam már. De az tuti, hogy a még korábbi filmváltozatokban rendre horrort csináltak a sztoriból,  pedig ez dráma, meg elmélkedés arról, mi van ha az ember istent játszik, azaz életet akar csinálni valami nem hagyományos módon. (Mondjuk a középkori alkimistáknak is komoly kattanása volt a homonkulusz, a mesterséges ember, rögtön a bölcsek köve, meg az aranycsinálás után.)

De a regényben Victor és a névtelen teremtmény (aki nem igazán szörny, csak annak nézik, ezért néha úgy is viselkedik) kapcsolata a lényeg, ez Branagh-nál már előjön, itt meg ezen van a fókusz. És a regényhez hasonlóan szépen két fejezetben kapjuk meg a sztorit, egyszer elmeséli a jégbe szorult hajó kapitányának Frankenstein doktor, aztán a csontkamra-szökevény (egy ponton valahogy így utal magára), de ez nem két párhuzamos történet, hanem az egyik a másik folytatása,  míg össze nem érnek a szálak.

Ja, és a különbségek: az apróság, hogy Elizabeth itt nem Victor hanem az öccse, William mennyasszonya, az viszont már komolyabb, hogy végül a pasik bármelyike helyett a szörnybe lesz szerelmes. Mondjuk Mia Goth játssza (nomen est omen alapon), neki pedig meg se kell szólalnia ahhoz, hogy az emberbe belefagyjon a forró kávé, annyira nem evilági, de lehet, hogy egyszerűen csak több horrorban láttam, mint bármi másban.

Különbség aztán az is, hogy a családon belüli erőszak keretrendszerében itt a kis Frankenstein a szörny, mert apja ez esetben egy vén zsarnok, aki testi fenyítéssel nevel, és bár orvos, de nem menti meg a fiatal feleségét, Victor szeretett anyját. Szóval a felnőtt doktor Frankie (aki báró is) gyerekkori traumák miatt akart istent játszani, de pont olyan szar alak lesz, mint a faterja. A szokásos ügymenet szerint hullákból összerak egy működő embert, de nem tudja mit kezdjen vele. Eleve felnőttként kezeli, pedig az fejben még csecsemő, türelme meg nincs hozzá, úgyhogy láncon tartja valami alsóbb szinten. Elizabeth ébreszti rá a teremtményt, hogy máshogy is lehet viszonyulni a másikhoz, amitől az kezd nem csak biológiailag embernek lenni. (Ezt a melót fejezi be később a vak öregember.)

Plusz itt kapunk még Victornak egy pót-apát, egy gazdag fegyvergyárost, aki nem mellesleg Elizabeth nagybátyja, és egyszer majd kérni fog valamit, és nyilván azt, hogy ne kelljen meghalnia nemsoká. De támogatja a hulla-projektet, és a doktornak ennyi számít, mert láthatóan csak azok az emberek érdeklik, akiknek a maradványaival szakszerűen tud legózni.

Szóval néhány sajátos eltérést leszámítva a jól ismert sztori, már Branagh is azzal ment neki a saját projektjének, bő harminc éve, hogy ezúttal végre valaki hű lesz a regényhez, és nagyon mást itt se kapunk, leszámítva a gyerekkori háttérsztorit.

Viszont elképesztő a látványvilága, sohasem véresen realista, inkább olyan, mintha valami különösen kegyetlen mesefilm lenne, nyilván mert minden el van túlozva benne. (Méretekben is: Ha abroncsszoknya van a csajon az akkora, hogy nem értjük, hogy fért ki az ajtón, a családi kastély ebédlője akkora, mint egy sportcsarnok, a torony, ahol a doki kísérletezik egy gótikus felhőkarcoló, ahonnan szó szerint patakokban folyik ki a a vér, és sok hasonló.) De pont a túlzásoktól nem lesz horror, csak látványos, mint egy lezuhant csillagromboló. És a túlzáshoz tartozik, hogy a szörny/kreatúra gyakorlatilag egy superman, bazi gyorsan gyógyul, hiába lövik darabokra, és egymaga megemel egy fregattot (vagy mit), de ebben legalább van valami mélyen tragikus is. mert ugye magányos, a világ peremén tengeti napjait, de nem tud meghalni, bármi szörnyűség történik is vele.

És hát igen, kicsit nyúlós-nyálas a magánéleti-érzelmi szál, a végére már-már egy romantikus-egzisztencialista giccsbe csúszna át az egész, de a vége főcím szerencsére megmenti ettől a nézőt. Ám a két és fél órából az első kettő egészen rendben van, Mia Goth mellett Oscar Isaac (Frankie) és Christoph Waltz (Harlander, a fegyvergyáros) is jól hozza a maga figuráját, nem ezért fognak Oszkárt kapni, de megfutják a kötelezőt.

Annyira, hogy lehet, a hétvégén még egyszer megnézem, de csak az első felét, ahol még visszafogottabb az érzelmeskedés.

A költséges primitivizmus és a visszahatás

A rogánfejű propagandaminiszter égisze alatt az elmúlt kicsi több, mint három évben csekélyke 226,9 milliárd forintocskát égettek el olyan épületes kampányokra,  hogy Soros,  Brüsszel, Zelenszkij mind az ellenségeink, és ne hagyjuk! Valamit semmiképp se hagyjunk, hogy pont mit ne, az az óriásplakátok tőmondatos üzeneteiből már nem jött le, de a lényeg hogy nemet kell mondani az arra! Ellenben hagyjuk magunkat visszaküldeni a nemzeti konzultációt, mert különben mind meghalunk. (Oké, amúgy is meghalunk mind, de jobb lenne később, és nem Brüsszel ostromakor.)

Ezeket a „kormány információ“ fedőnevű pártkampányokat talán tavaly futtatták a csúcsra, hisz Ártunk és Ormányunk szerint ha nem ők nyernek az EP választásokon, akkor ledobják ránk az atomháborút a bárkik. Ők nyertek, mondjuk a valaha legrosszabb eredményükkel.

Csak ugye kisebb probléma, hogy miközben a kormányzat féktelenül puritán módon működik (hangsúly persze azon, hogy féktelenül), épp az elszabadult propaganda miatt bukott meg a kormány spórolási terve. Ez kicsit olyan, mint mikor valaki le akar fogyni, de gyenge jellem, ezért a biztonság kedvéért az összes pénzét kokainra költi, hogy így akkor már tuti nem vesz hirtelen felindulásból másfél kiló zsírban sült bonbont. Ráadásul bonbont a rendőrség drogosztaga árul, kokaint meg a régi haver, szóval nem kérdés melyiket válassza.

Merthogy ezt a pénzt nagyrészt egyetlen cég, egy pártközeli arc a saját lábunkon álló vállalkozása hörcsögölte be, hogy aztán előállítsa a világszinten is ordítóan primitív, óvodás szint alatti, közterületi vizuális környezetszennyezéseit.

Ez a legújabb (Telex/G7)

Ettől persze lehet még puritán a kormányzás, amennyiben azt teljesen hanyagolják, az egyik tegnapi posztban említett repülős osztálykirándulás is pont annak a legjobb illusztrációja, hogy ők inkább kommunikálnak, hisz ha mesékkel etetik a népet, azokban mindig győzhetnek, és ha van elég egyujjas agyú az országban, már mehet is tovább a hatalmi gőzhenger. És hát van elég, legalább is eddig volt.

A média maga az üzenet (the media is the message), mondotta volt még a távoli hatvanas években Marshall McLuhan. Ez csak annyit jelent, hogy a médiumok (a könyv, a tévé, az internetes világháló) önmagukban is befolyásolják, hogyan érzékeljük és értelmezzük a világot, függetlenül attól, milyen konkrét információt közvetítenek. Mert minden médium „kiterjesztése” az embernek: A kerék a láb kiterjesztése, a könyv a szemé, az elektromos média pedig az idegrendszeré, és ezek a kiterjesztések mind megváltoztatják, hogyan tapasztaljuk meg a a körülöttünk lévő valóságot.

Márpedig ha a kommunikáció (praktikusan: propaganda) maga a kormányzás, akkor a kormányzás a média, vagyis az ember (The Man) érdekeinek, mániáinak és mentális defektusainak kiterjesztése. Első körben egy országra, de szándéka szerint minimum az egész kontinensre. Több kontinensre akár.

A propaganda pedig szükségszerűen rohadt primitív, elvégre tömegekre kell hatnia, így a kormányzás is primitív, ami meg hosszú távon nyilván visszahat művelőire. Mint azt épp láthatjuk is megjönni.

Kék luxusgombák

Amikor egy médiumot elkezd bekebelezni a mostani rezsim, rendszerint exponenciálisan növekvő sebességgel kezd távolodni a valóságtól. Ma például azt olvastam a valaha szebb napokat megélt indexen, hogy luxussá válik a magyarok kedvenc csemegéje. Nem is tudtam hirtelen, az mi lehet? Pálinka vagy valami szalonnás pacalkolbász? Lángos? Mondjuk a lángos az már luxus bárhol, kivéve otthon készítve, de nem, a fékezhetetlen agyvelejű szerző a libamájra gondolt. Az lenne a magyarok kedvenc csemegéje, és nem a kis hubi sörrel meg a csokinyúl.

Szerintem meg egyrészt a libamáj sosem volt nagy népi kedvenc, legalább is az elmúlt nyolcvan-száz évben biztos nem, ellenben nem válik luxuscikké, hisz régen az. Luxuscikké lassan a gumiszerű, ipari trappista válik, meg esetemben mondjuk a szusi. Vagy bármilyen édesség, még jó hogy olyat csak keveset ehetek. De kétségtelenül irigylem azt, akinek most kezd luxuscikké válni a kilónként 23 ezer pénzért mért cucc. (Amúgy libamájban még a Kádár-rendszerben is, mármint az előzőben, nagyhatalom voltunk, csak épp hézagmentesen ment is az egész exportra, főleg a franciáknak. Ami fontos volt, mert cserébe a az elvtársak tudtak francia konyakot inni, hogy a saját  májuk is hízzon kissé. Hiszen a konyak a munkásosztály itala volt, amit vezetőin keresztül fogyasztott, mint az köztudott.)

Élni persze amúgy is luxus, lényegében persze halottnak lenni is az, hisz olyankor lemaradunk a komplett jövőről, a legegyszerűbb meg sem születni. De ha már így esett, meg kéne tanulni fotoszintetizálni, téli álmot aludni, és valahogy hallhatatlannak lenni. De ha ez együtt túl nehéz, akkor a leideálisabb életforma a gombáké, vagy valami egyéb telepes élőlényé, mindegy is. Mert onnantól, hogy valaki gomba, már nem érdekli a divat, a politika, a sci-fi sorozatok vagy autóversenyek, a libamájból meg pont azt szereti, amit az emberek már amúgy kidobnak. Csak jó helyre kell nőni (hisz arrébb menni utána már nem lehet), mert egy francia étterem mögött  ugyan van esély bomló májra, de arra is, hogy az ember a levesben vagy valami mártásban végezze. A fenébe, gombának lenni is túl bonyolult. Akkor legyünk inkább a kék szín egy különösen intelligens árnyalata az égen, és máris meg vagyunk oldva. Nem az örökkévalóságig (ez esetben ez lenne a luxus), csak pár milliárd évre, de pont ennyi ideig nem fog érdekelni minket a libamáj ára.

Állami osztálykirándulás

Na, akkor végre ma van a történelmi nap, no nem a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulója (elvégre a mi naptárunk szerint november van, de mikor én még az előző Kádár-rendszerben voltam általánosan iskolás, nem is volt matekóra ma), még csak nem is a mi Kis Októberink volt régebben pont ilyenkor, hisz az tényleg októberben volt, ekkora már le is verték a forradalom lázadásos komponensét.

Hanem ma van az, hogy a Felcsútok Géniusza, több tucatnyi ingyenélő seggnyalója társaságában már Amerikában egyesül az államokkal, mert tárgyalni fog Trampli Elnő Kúrral, gondolom nem magyar idő szerint, szóval majd. (Amúgy a NER Force One hívójelű nairbus fedélzetéről tényleg nem ingyenélő seggnyalók posztoltak vigyorgós szelfiket a dagadt döbrögivel, elvégre nem ingyen élnek kurva jól, hanem mert segget nyalnak, és az kemény munka lehet, még a sima kurválkodáshoz képest is. Azt Icus a sarokról például felárért se vállalja.)

Először nem volt világos, a felcsútinak miért kell ennyi udvaroncot közpénzből utaztatnia, mert egy normális országban elmegy a kormánydelegáció egy kisebb géppel, a többi százhatvan hűbéres meg vesz magának repjegyet egy-egy menetrend szerinti járatra, hisz elég pénzt vágnak ahhoz hozzá. De aztán rájöttem, hogy:

- Ez afféle jutalomutazás, amíg a főnök tárgyal a Fehér Ház romjain (az egyik szárnyát konkréten ledózerolták, hogy Donáld kacsának legyen szép nagy, dúsan aranyozott bálterme), addig ők várost néznek, aztán csinálnak pár alákérdezős „interjút“ a kormányférfiakkal (hisz kormánynők nincsenek), aztán este együtt basznak be a hotel bárjában. Költségszámlára.

- A mi döbrögink szeret mindig két számmal nagyobbnak látszani mint amekkora. A jelentősége persze. Úgyhogy ha néha az amerikai elnök is visz újságírónak hazudott propagandistákat a különgépén, akkor neki is egy csaknem teltházas géppel kell érkeznie, csak hogy a Holdról is látszon az ő világtörténelmi jelentősége. Ja, meg a pápa is így szok utazni, ő meg nemrég volt a Vatikánban a szűk, huszonhat fős családdal, csak hogy a fehér szoknyás bácsi is érezze rosszul magát, hogy neki egyik unokája sincs ott, pedig aznap különösen jó a svédasztal a fogadáson.

- Meg amúgy is: A pártvezér és kancellár egy beleszarós csávó, az a típus, akit személyében meghívnak egy házibuliba, de ő tizenöt részeg haverral érkezik, hogy aztán másnak már ne nagyon legyen kedve maradni.

- A jutalomutazásból ráadásul jövedelemadót se vonnak le, azt amúgy se szeretnek fizetni a fiúk céghálói.

Egyébként meg majd meglátjuk, hogy lesz-e értelme vagy valami eredménye ennek a „polgármester úr a falubusszal visz minket a meccsre“ hangulatú osztálykirándulásnak (az uralkodó osztályénak). Egyelőre annyit látni, hogy megpróbálja rádumálni a hülyehajút, miszerint minket mégse csesztessen szankciókkal, csak mert nem tőlük vesszünk például gázt, hanem a putyini diktatúrától. És az nagyjából előre borítékolható, hogy saját és lakájai véleménye szerint példátlan sikert ér majd el, de hát ez van, ha az ember alkatilag történelmi léptékű. Hogy ez siker lesz-e, az már középtávon eldől majd, de pár napot biztos várni kell, mert Trampli tata úgy működik, mint egy retardált óvodás a Nyuszi csoportból, mindig annak az álláspontjával ért nagyon egyet, akivel utoljára beszélt. Így aztán ha még három nap múlva is az lesz amiben történelmileg esetleg megállapodnak, akkor van esélye, hogy akár hónapokig is úgy maradhat.

De addig is az állami százmilliókkal megtolt „influenszerek“ legalább kirándulnak egy interkontinentálisat, szaros nyelvvel ugyan, de akolmelegben.

Ez meg egyszer volt már itt is, de mióta láttam a bábként mozgó Dagadtat mint Amerika Kapitányt, ez járt a fejemben:

Hammer to Fall

Avagy lesúlyt a kalapács, nem a szimbolikus hanem a konkrét. Mert ilyenek ezek a dél-koreai  bosszúfilmek, hogy előszeretettel kalapáccsal vesznek elégtételt a rosszfiúkon a bosszút jogosnak érző főszereplők. Ez működött már az 2003-as Oldboy híres jelenetében is, és működik az általam csak most megtekintett, Kim Jee-woonáltal rendezett, Láttam az ördögöt című, 2010-es műegészben is. Ráadásul mindkét film egyik főszereplője Choi Min-sik, aki itt is kalapáccsal teszi harcképtelenné áldozatait, csak épp ez esetben nem ő a boszúálló, hanem ő a sorozatgyilkos Jang Kyung-chul, akin bosszút áll egyik áldozata vőlegénye.

Mert megölni egy kommandós-aszcendensű különleges ügynök mennyasszonyát félnetek jó lesz, de a civilben iskolabusz-sofőrként ténykedő hentes és mészáros ezt nem tudja. Ő csak az éjszakában vadászik a magányos fiatal nőkre (mit tehetne, ez a hobbija), akik mondjuk lekésték a buszt vagy defektet kaptak, hogy aztán kalapáccsal verje őket eszméletlenre, és az otthoni kínzókamrájában bontsa fel őket karajra, tarjára, combra meg fejhúsra.

Jelen esetben azonban mellényúl, mert a csaj apja rendőrparancsnok, a vőlegénye meg ugye Kim Soo-hyeon, John Wick korai koreai kiadása, így a fater adja tippet, hogy a ki a négy gyanúsítottjuk, a csávó meg egyenként rájuk támad. Pontosabban csak háromra, mert a harmadik a hunyó, de addig is az elsőnek kalapáccsal veri szét a farkát (mi mással, ugyebár), a másikat a robogójával együtt gázolja el, és csak aztán veri péppé. Aztán igazi tettest az utolsó pillanatban mégsem öli meg, hanem marad az eredeti tervnél, miszerint lenyelet vele egy GPS- jeladót, amiben valami lehallgató cucc is van. És onnantól fogva ha a pszichopata ölni megy, megy utána, és egyre félholtabbra veri, és teszi egyre nyomorékabbá.

Mert a bosszú lényege ez esetben nem az, hogy fájdalmasan ugyan, de gyorsan haljon meg a főgonosz, hanem hogy addig kínozza, ameddig csak lehet. Ami persze emberileg nem érthető, no nem azért, mert ne érdemelné meg, hisz minden bosszúfilmnek az a veleje, hogy az ember elégtételt érezzen, látva megdögleni a rosszakat, lehetőleg fájdalmasan megdögleni. Csakhogy itt Jang Kyung-chul addig is erőszakol és öl, amíg kibontakozik rajta a bosszú, szóval Kim Soo-hyeon feláldoz néhány ártatlant, mert elvakítja a bosszú, sőt az áldozatok közt lesz halott menyasszonyának húga is. Nem csoda, hogy a végére zokogásba tör ki, mert egyrészt körülötte majd mindenki halott, másrészt viszont (részben ezért is) nem tűnik el a fájdalma a bosszútól. Verte volna szét Kim fejét azzal a nagy kővel, rögtön annak leleplezésekor. Bár gyanús, hogy az is csak fél órára hozta volna ki a lelkiállapotából.

A Láttam az ördögöt nagyon sötét film, nagyon kemény és erőszakos, a sorozatgyilkos extra kegyetlen, a haverja meg nyersen eszi az emberhúst, miközben a rendőrök béna amatőrök, és csak a bekattant bosszúálló az egy legény talpon a vidéken. (Ez mondjuk igazi tömegfilmes közhely, miközben ez minden, csak nem hollywoodi tucatvacak. Itt nincs semmi bravúrosan megkoreografált küzdelem, csak véres egymásnak esés, van a gonosz aki nagyon az, meg a veszteségtől kiégő néhai jófiú, aki szintén átmegy mészárosba. Ez amolyan „két nappal a világvége után“ helyzet, amire nagyon nem vágyunk. Ha ez lesz utána, inkább pusztuljunk bele a világvégébe, de ha ez van már most is, akkor elbasztuk.

Akiknek már nem kell külön vélemény

Megkaptam tegnap a postaládámba bele az aktuális Nemzeti Inzultációt. Gondoltam kitöltöm, pont fordítva, mint azt a felcsútista propagandagyár óhajtaná, aztán szokás szerint faszt rajzolok rá, vastag fekete filccel, és visszaküldöm. Aztán mégis összetéptem, mert tényleg felhúztam magam rajta, jobban mint a korábbiakon, pedig azokon is fúde.

De ez már minden alatti. Van ugye a Tisza párt állítólagos adóreform tervezete, ami szerintük pont nem az, amit az ormánypropaganda sulykol (és talán jobban tudják, milyen terveik vannak), és erről meg kell kérdezni a népet. Mert ugye Brüsszel bele akar rántani minket az ukrajnai háborúba, ehhez vannak itthon is kis segédei („pártok“, pedig csak egyre gondolnak, de annak sem írják le a nevét, mert nem érzik magukat perképesnek), és ez adóemeléssel járna, mert a háborúba főleg a pénzünk lenne belerángatva. 

Most szólok, ebben az értelemben már évek óta benne vagyunk, hisz az EU komoly pénzekkel segíti az ukránokat, az EU meg mi is vagyunk, akármit is ordibál a Dagadt. És nem azért, mert a volt Szovjetuniótól nyugatra mindenki annyira önzetlenül jófej, csak Putyin cárevics lábában is benne van a Hitler-bugi, ha gond nélkül bekebelezheti Ukrajnát, miért is állna meg ott? Jó, talán NATO-országokat nem merne lerohanni (ebben bíznak a volt szovjet tagköztársaság balti államok), de ez is csak egy remény, pszichopata diktátoroktól nem feltétlen lehet elvárni valamiféle józan racionalitást. Lásd Adolf néptárs esetét.

Szóval van ez a kérdőívnek csúfolt, a Völkischer Beobachter legszebb pillanatait idéző propaganda-uszítás, nem idézem ide, mindenki hozzáférhet, de tényleg ilyen típusú „kérdések“ vannak benne:

A háborúpárti brüsszeli vezetők azt parancsolnák nekünk, hogy mostantól minimum heti rendszerességgel minden magyar dugja meg magát hátulról, az ukrán nácik megsegítése érdekében! Ön mit szól ehhez?

A.) Örülök neki. Már eddig is szerettem megdugni magam hátulról, de most hogy ezzel az ukrán náci barátainkat is segíthetjük, naponta megteszem majd, csak béke ne legyen, a kurva életbe!

B.) Ellenzem, ezért én inkább mást se dugok meg hátulról, ha ezzel is a békét védhetem, ami majd el fog jönni, a ha Trump és Putyin Elnök Urak aláírják a Magyar békecsúcson, mondjuk Hódmezőtarjánban.

És akkor még szembe jött egy telexes videóösszeállítás, ahol az utca embereit kérdezték a konzultációról, akiknek amúgy láthatóan van hol lakniuk, szóval itt érzek némi fogalomzavart, mert szerintem az utca embere a típusos hajléktalan.

Mindegy is, ettől még tanulságos volt például a riadtan suttogó néni, aki láthatóan névmágia-révületbe esett, mert úgy hivatkozott a legerősebb ellenzéki erőre, hogy „a másik oldal, amelyik egy folyóról van elnevezve“. Mintha a Tisza mára már valami elátkozott kifejezés lenne. Gondolom ha meglát egy cipőbolt kirakatában egy Tisza edzőcipőt, keresztet vet, és gyorsan előhúzza a Semjén Zsót megáldja a békéscsabai kolbászfesztivált című laminált szentképét, amit a biztonság kedvéért mindig a táskájában hord, mert távol tartja a liberálkommunistákat.

És ha jól tévedek, ez a nő volt az is, aki persze nem verné nagy dobra a véleményét, Hogy Pénztáros Lőrincet is rühelli, mert „Ha meghallja, nemtom, lehet hogy vérpadra kerülök“. Ha meghallja a tugyukki döbrögi, de ugye Magyar Péterhez hasonlóan neki sem mondja ki a nevét, hisz a névmágia az komoly dolog, az nem szarral dobálózik, mint egy állatkerti majom. Ez azért szép orwelli pillanat volt, mágikus realizmusba csomagolt önkényuralmi reflex.

Ennek szellemében jött a szolgalelkűség a köbön a kormányhitű Zemberektől: 

„Épeszű ember nem válaszol úgy..., ahogy nem az elvárt“ 

„Fideszes vagyok, nem szoktam agonizálni, hogy irányítottak-e a konzultáció kérdései”

Voltak persze tömörebb kormányhitű megfogalmazások. Mint a bácsi, aki nem akar adót. Gondolom mert nyugdíjas, így SZJA-t nem fizet már, a 27%-os áfáról meg nem hallott, így azt hiszi, hogy egyáltalán nem adózik.

De a legjobb az az utcai ember volt, aki arra a kérdésre, hogy mit szól a kérdésekhez, annyit mondott, hogy egyetértek minden kérdéssel, jó kérdések, lényegertörőek. A válaszlehetőségekről nem volt véleménye, de a kérdések jók.

Gondolom az egész milliárdos kampány-parasztvakításnak ez is volt az egyik célja, nem?

p.s. Voltak persze normális megszólalkók is, csak nekik nincs sportértékük, mert nincs meg bennük az a freak-show megalapozású humorfaktor.

A videónak  meg itt a linkje.

Neki se mondjuk ki a nevét!

(reddit.com)

Kefél, lő, meghal

Aileen Wuornos hét férfit ölt meg, amiért ötször mondtak ki rá halálos ítéletet, ehhez képest béna volt az amcsi gazságszolgáltatás, mert csak egyszer végezték ki, bő tíz évvel az ítélet után. Máig is, a legismertebb sorozatgyilkosok között tartják számon, most pedig igazságot tennének a nevében. Mondjuk hét gyilkosságért lehetett volna hét halálos ítélete is, de kétszer azért, például rögtön az első esetnél, önvédelemből ölt.

A rém (Monster) című 2003-as film az ő történetét dolgozza fel, elég erős hatásokra építve. Magát Aileent Charlize Theron adja, aki tizenöt kilót hízott, és kábé ugyanennyi sminket dobott le a szerep kedvéért, elvégre egy lepukkant prostit kellet játszania. Aki tényleg a legalja, white trash alakoknak kell csak, lompos, loncsos és bozontos, benzinkutak összeszart mosdójában tisztálkodik, és amikor nincs dolgozásban, ócska lebujokban issza le magát.

És egy ilyen bárban fut össze a nála jóval fiatalabb különc leszbi, Shelby (Christina Ricci) szedi fel, bár Aileen eleinte ezt nem akarja (csak fokozatosan jön rá aztán, hogy ő is leszbikus), de aztán berúgnak, és együtt töltik az éjszakát. Már bontakozna a kapcsolatuk, de ezt Shelby (a valóságban Tyria) szülei eleve nem nézik jó szemmel, meg hát ugye jön az első gyilkosság. Ami ugye önvédelem, mert a reménybeli kuncsaft, aki az út szélén szedi össze a nőt, összeveri, megkötözni, és csak aztán kezdi erőszakolni, pedig hiába prosti a csaj, ezt már nagyon nem akarja. De kiszabadítja magát, és mivel saját testi épsége érdekében eleve pisztollyal a táskájában jár, halálra lövi a delikvenst. És csak azután rugdossa véresre.

Szóval már több okból is le kell lépnie, Shelby megy vele, Aileen megpróbál valami rendes munkát szerezni, naná, hogy nem jön össze, kiáll megint az út szélére, de a soron következő kuncsaft is golyókkal a testében végzi, és ebből csak kettő van a herezacskójába. Aztán innen nincs megállás. Shelbynek érthetetlen módon egy idő után elege lesz abból, hogy a párja már mindenkit lepuffant, aki elvinné egy körre pénzért, pedig ha belegondolunk, mi más tehetne? Rájött, hogy leszbi, nem akar férfiakkal kefélni, de kellene a pénzük.

A vége persze az, hogy rendőrök elfogják, bíróság, miazmás, az excsaja ellene vall, és bár Aileen a saját bevallása szerint a börtönben megtér Jézushoz, akivel majd együtt jön vissza a mennyből a végítélet fennforgásakor, de ez már nincs benne a filmben. Csak egy felirat, hogy tizenkét év halálsor után végül 2002-ben kapta meg a méreginjekcióját.

Magában a filmben az a fura, hogy szinte sajnáljuk a sorozatgyilkost, mert nagyjából úgy mutatják be, mint egy mocskos világ lecsúszott és megalázott áldozatát, azt persze a fene tudja menyire volt az, de dramaturgiailag teljesen hiteles a cucc. Talán ezért is van Aileennek máig is jelentős kultusza, hogy ő nem egy Ted Bundy, a mosolygós pszichopata, aki tényleg önként és dalolva dolgozott meg a kivégzéséért, mikor úgy 30-40 nőt ölt meg, már maga sem emlékezett rá pontosan.

No meg Charlize Teron élete átalakulását és egyben alakítását produkálta, pont olyan trampli, mint a valódi Aileen volt, meg is kapta érte a Golden Globe, meg az Oscar-díjat jól. A huszonéves Christina Ricci meg egyszerre nagyon cuki, rém romlott, és meglehetősen drámai, csak ahogy szokott, nem is értem ő miért nem Oszkár még mindig...

Globálisan természetes

A 34 éves, ugandai születésű, indiai származású Zohran Mamdani nyerte a New York-i polgármester-választást. Ami elég menő, mert a fazon egyszerre muszlim és szocialista, Trampli Donáld nyilván agyvérzésközeli állapotba került ettől. Pedig ő Washingtonban meg Floridában lakik, amik földrajztudomány aktuális állása szerint New York-ban vannak, szóval Mamdani neki nem polgármestere, miközben ő még mindig az új polgi elnöke. Nyilván annak őszinte sajnálatára, a győzelmi beszédében be is szót a Csodálatos Hajúnak (Trampli így is hivatkozott már magára), ami egy bevándorló, szociáldemokratától legalább is a minimum.

Mondjuk az efféle választásokban a nagybritánok előrébb járnak, ott  már régebben is volt muszlim tagja a Lordok Házának, a szintén muszlim Sadiq Khan meg már 2016 óta London polgármestere, no meg volt már hindu miniszterelnökük is Rishi Sunak személyében. (Sőt női miniszterelnök is volt már, eddig három (Margaret Thatcher, Theresa May, Liz Truss), a jenkik meg összesen két vesztes elnökjelöltet tudnak felmutatni női vonalon (Hillary Clinton, Kamala Harris), ráadásul midketten a Trampli tata ellen vesztettek, ami különösen kínos, avagy szégyenteli. Egy ekkora fogalmatlan bunkóval szemben veszíteni? Szánalmas...

Amúgy meg ez az egész csak maga a globalizáció egyik fejleménye (már túl azon, hogy a koreai porszívóm, meg az amerikai farmerem is Pakisztánban készült), úgyhogy igazából nem is nagy szám, hogy egy igencsak multietnikus Egybesült Államokban meg Egybesült Királyságban mindenféle származású, bőrszínű és vallású emberek mindenféle fontos pozícióba kerülnek.

Az igazi truváj az lenne, ha pl. Amerikában egy vállaltan ateista lenne az elnök, az ott elképzelhetetlen, minden politikus annyira szájkeresztény (afféle kötelező talajgyakorlatként), mint Makó Jeruzsálemtől. A briteknél meg az lenne a nagyot gurítás, ha a minielnök mondjuk kiírna egy népszavazást a monarchia eltörléséről, és a nép azt meg is szavazná. Na, ezek igazi sci-fik lennének, pont mint nálunk egy leszbikus (azaz egyúttal nőnemű) kormányfő, de nekünk csak orbánfők jutnak, nyilván mert ideológiailag nem vagyunk elég képzettek, illetve bele vagyunk ragadva egy száz évvel ezelőtti, autokrata-paternalista izébe.

Bele kéne húzni, mert nem tíz évre vagyunk lemaradva Ausztriától immár hetven éve mindig. (És tényleg, 1925-ben Bethlen Pista bácsi volt az orbánfő, aki a mostaninak is egyik példaképe, bár inkább Gömbös Gyulaként viselkedik, az osztrákok meg 1955-ben lettek igazán függetlenek, miután kivonultak a szovjet, meg a nyugati szövetséges csapatok.)

Lesz majd szilveszter is

Ma van Guy Fawkes Night, vagy Day, ebben megoszlik a véleményem, mindkét verzióval találkoztam már. De tekintettel arra, hogy ezt tűzijátékkal szokták ünnepelni, inkább nájt, viszont láttam már azt is, hogy az angol fiatalság már napközben elkezd inni az esti bulira, úgyhogy valóban tudja a fene. Amúgy az angol wikipédia is minimum négyféleképp emlegeti (Guy Fawkes Day, Guy Fawkes Night, Bonfire Night, Firework Night), ami szépen mutatja, hogy milyen komolyan haldoklik már a klasszikus brit liberalizmus, belefulladva saját magába.

Egyébként ilyenkor azt ünneplik emlékezni, hogy sikerült meghiúsítani egy I. Jakab király (aki igazából James volt, ráadásul skót) elleni merényletet. Mondjuk a vonatkozó uralgó nem volt egy arannyal hímzett jellem, azt a kevés vallásszabadságot is vissza akarta venni, amit korábban, mármint az anyja, Mária királynő alatt némileg élveztek a katolikusok. Elvégre Nagytermészetű Nyolcadik Henrik óta az anglikán volt az államegyház, és amit a Tudor-dinasztia dagadt kúró- és zabálógépe (aki amúgy tehetséges államférfinak indult, csak aztán agyára ment a minden) eldöntött még 1534-ben, az az 1600-as évek elején is eldöntött maradt. Legalább is a Dzsémsz Jakab szerint.

Szóval meg akarták ölni az összevissza esküdők, 1605-ben, a parlament, azon belül is a Lordok Háza felrobbantása által, de lebuktak, és ki lettek végezve jól. És az ő szakértőjük, mármint a „Lőporos Összeesküvés“ néven ismert ad hoc gerillamozgalom katonai szakértője volt ez a Guy Fawkes, aki annyira belebetegedett a kivégzésébe, hogy meg is halt tőle. Persze a legtöbben így vannak ezzel, ha felakasztják őket.

Szóval ma van az évfordulója annak, hogy nem sikerült a felrobbantás, ezért kell bulizni, meg tűzijátékozni, hisz épp elmúlt a Halloween, és messze még a szilveszter, bár a nagybritánok december 24-én inkább részegen buliznak, mintsem a családdal, arra ott a 25. nap, úgyis akkor van igazából karácsony. (Bár nem értem ez nekik miért fontos, Szilveszter az több pápa volt, Karácsony meg egy főpolgármester, de egyik sem Angliában.)

Csoportosan elkövetett

Tegnap este egy hír kiverte nálam a biztosítékot, ami nem szokatlan, ilyen hírek gyakorlatilag minden napra jutnak, jellemzően az országra, ahol élünk:

"A nyomozó ügyészség csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat Iványi Gábor, Gurmai Zita MSZP-s országgyűlési képviselő, Donáth Anna volt momentumos EP-képviselő, Szél Bernadett és Herényi Károly volt országgyűlési képviselő és két társuk ellen."

Amiről nekem meg az a véleményem, hogy a hatalom méltóságtalan urai menjenek a pokolba, de ezúttal szó szerint. A Dagadtnak az a baja Iványival (aki, ha jól tévedek, az első két gyerekét keresztelte, sőt ő adta össze az alanyt az Anikó asszonysággal), hogy a lelkésznek nem tetszik a rendszer. Ezért aztán hosszú évek óta folytat módszeres boszúhadjáratot ellene, és magasról szarik rá, hogy emiatt hány hajléktalan kerül vissza az utcára, vagy hátrányos helyzetű, esetleg speciális igényű gyereknek nem jut többet iskola. Mert ő harcol, elsősorban a saját démonaival (ez azért már világosan látszik), és ha valaki nem hajlong előtte az pusztuljon! És ez a mocsok játssza meg a nagy keresztényt, vonul el családig a dúsan aranyozott Vatikánba a pápával fotózkodni, miközben állítólag református. És speciel azt sem hiszem el neki, hogy egyáltalán hisz bármiben, a hatalmon meg a pénzen, meg az ezekkel járó talpnyaláson kívül.

Az úgy volt egyébként, hogy még 2022-ben ment a NAV házkutatni, lefoglalni, meg ilyen polgárbarát dolgokat csinálni, erre a fent említett politikusok elállták az utat. Állítólag egy NAV-os arcra csúnyán néztek, egyet meg meg is löktek, hát naná, hogy bűnözőként kell kezelni az összeset.

Arról meg, hogy "költségvetési csalással" vádolnak végletekig kiéheztetett jótékonysági szervezeteket (meg egy nem szájkeresztény kisegyházat, ami fenntartja azokat) az közröhej. Az állam e helyett például adhatott volna pénzt, a felcsúti vejének egyetlen irodaháza egyetlen emelete elég lett volna, hogy kifizessék, igaz akkor hatszáz milliárdból rögtön leugrott volna mondjuk pár százalék, és akkor a Récsöl meg a Pesta gyerekei tuti éhenhaltak volna Miamiban nyaralva. Oké, egy csomó jótékonysági intézmény tovább működhetett volna, de erős a gyanú, hogy valamelyik nagy (és kicseszettül "történelmi") egyház kinézte magának az ingatlanokat, meg esetleg magukat az iskolákat. Hogy majd ők jól működtetik tovább, elvégre a hit alapja náluk az agymosás, ahhoz meg be kell habzsolni minél több sulit

Ezeknek semmi drága, csak a villák, meg a yachtokkal ékesített nyaralásaik.

Menő, fiatalos, szánalmas, kínos

Be kell vallanom, egyre szórakoztatóbbnak találom a kormányhitű sajtót. Azon a főcímen például, felröhögtem hogy: "Orbán Viktor kemény üzenetet küldött a háborúpárti európai vezetésnek“.

Már-már érdekelni kezdett, milyen lehet az utcai békaharcos kemény üzenete, eleinte arra tippeltem, hogy elküldte a kurva anyjába az egész Európai Bizottságot, mert a diplomáciában az kemény üzenet, bár a Csöcsös Tocsogó Bár és Grillben a köznapi kommunikáció része.

E helyett annyit böffentett fel a pártvezér és kancellár, hogy Magyarországnak nem dolga finanszírozni Ukrajnát. Fú, ez aztán kemény, mint a kád széle, már csak arra vagyok kíváncsi, milyen a felcsúti, mikor kifejezetten barátságos akar lenni. Puszi, puszi, virág?

Igazából azért szórakoztató a felcsútista propaganda, mert folyton megpróbálják felpozicionálni a kövér döbrögit. Hol világpolitikai tényező, de csak szerényen persze, mert lehetne akár galaktikus vezér is, hol meg szuperhős harcos, akit mondjuk AI-vel kell lefogyasztani, mert az ócska képregénykultúrában sem bevett egy dagadt szuperhős.

444.hu

Na most, ez annyira kínos lehet nekik, miután a független und ellenzéki sajtó, no meg a közvélemény egy jelentős része ezen röhög. Elvégre erőltetett, szánalmas és végtelenül primitív, komolyan olyan, mint egy óvodai jelmezbál, ahol a homokozó és a hinta ura demonstrálja épp a hatalmát. Mondjuk lehet, hogy Trampli Donáldnak ez bejön, hiszen nemrég szintén AI-videóban vadászgéppilótaként, de koronával a fején szórta meg szarral az ellene tüntetőket. Sok-sok szarral. Mondjuk ugyanez jut eszembe a fenti képről is, hogy ez primitív kivagyiság már az a szint.

Amúgy a Dagadtnak nem Magyarország Kapitánynak kéne lennie Amerika Kapitány helyett? Hát hazaffy az ilyen, de tényleg? Vagy az imperialisták láncos kutyája (és ja, Putyin is imperialista), ha még megvan valakinek ez a kifejezés az ötvenes évek sötét történelméből? Oké van ott egy koronás címer, de (itt a piros) hol a piros fehérzöld?

Szíjjártó Kakadunak meg szólhatna már valaki, hogy Pókember egy tinédzser srác a története szerint, ő meg kereken 47, azaz magából csinál hülyét ezzel a borzalommal.

Mondjuk ő meg a főnöke mintha szeretne hülyét csinálni magából. A múltkor valami jutyúbos  műsorban vágták be azt a videót, ahol a felcsúti halad a Karmelita folyosóján, a nagyon fontos kormányülésre, és közbe valami asszisztens csaj felkérdezi (de tényleg mintha papírból olvasná), hogy nem felejtett el valamit a főminszter elvtárs? Merthogy kurvára nem töltötte még ki a Nemzeti Inzultáció kérdőívét. Erre a főnök megkérdezte a már ott üldögélő Kakadut, hogy ő föladta már. Az meg lelkes, mint akinek dupla kakaó jutott az óvodában, hogy naná, épp csak azt nem tette hozzá, hogy szívecskéket is rajzolt lá, meg pöttyös labdát.

Na, ez most az ő kommunikációjuk nekik, amiből elég egyértelműnek tűnik, hogy nem a mi valóságunkban léteznek, és nem elment az eszük, csak azt hiszik, hogy ez a menő, fiatalos kommunikáció. Hát egy faszt!

Intelligens ágens

Mindig bírom azokat a cikkeket, amelyekből kiderül, hogy nem vagyok túl intelligens, például mert nincs macskám, és bár rendszeresen álmatlanságban szenvedek, nincs elég nagy rendetlenség az íróasztalomon. Mondjuk íróasztalom sincs.

Erre most szembe jött egy különösen kretén szöveg, hogy aki ezt a négy mesét szereti, az akár intelligensnek is tekinthető Mások által intelligensnek mondottnak:

- Shrek – Az intelligens humorral rendelkezők választása

- Harry Potter – Az empatikus gondolkodók kedvence

- Az oroszlánkirály – A bölcs elemzők meséje

- Jégvarázs – Az érzelmi zsenik meséje

Nos, a humorom még lehet intelligens, de nem vagyok empatikus gondolkodó (bár ismerek patikusokat), de nem vagyok bölcs, se pedig érzelmi zseni. Bár az gyanús, hogy ezek a minősítések csak jól hangzó baromságok, pontosabban nem is hangzanak olyan jól, ezek csak olyan dumák, amivel az ezo-csajok demózzák, hogy szeretnének intelligensnek látszani, miközben gagyi meséket fogyasztanak főleg. Úgyhogy ezeket fel kell emelni kissé, hogy ugyanis valahogy bele lehessen hazudni őket az autonóm magaskultúrába, pedig

A Hairy Potter soha egy fél percig sem érdekelt, bármekkora hiszti is volt körülötte, a Jégvarázsról azt se tudom micsoda, az Oroszlánkirályt viszont kifejezetten utáltam. A Shrek még csak-csak, az első két rész fogyasztható, de nem kellett volna annál tovább erőltetni. Viszont az üzlet az üzlet, ha egy franchise beindul, már nem számít az ízlés, bár őszintén szólva nekem is van DVD-m (asszem a második) de már a fene sem tudja, hogy vettem vagy kaptam. Bár azzal nagy bajom tényleg nincs.

Szóval kultúrafogyasztási szokásokból azért nem érdemes az IQ-ra következtetni, mert erős a gyanúm, hogy bár a kettő között van valami összefüggés, de ilyen egyszerűen nem feletethetők meg egymásnak. Például mert az ember sokszor azt fogyasztja, amit a tömegkultúra elé lök, nekem is itt megy a háttérben a Kung Fu panda 3, nem mintha érdekelne, de civilizációs alapzajnak megteszi, ha már egyedül élek, és akarok a sajátomon kívül más hangot is hallani, és addig sincs ingerem, hogy magamban beszéljek, mint Robert DeNiro a Taxisofőrben.

Meg hát mégis csak jobb, mint a Sztárban Sztárbox, vagy hasonló szemetek. Vagy mondjuk az Agymenők végtelenített ismétlései.

Intelligens humor (Jutyúb)

Koncentrált, hatásos és aljas

Tölgyessy Péter vagy idős korára meghülyült, vagy csak kitört belőle  a féktelen önbizalommal kombinált szolgalelkűség, ami mindenképp rémes kombináció. De hát miután volt a néhai SZDSZ elnöke is, 98-tól beült a felcsútista frakcióba, ami nehezen értelmezhető elvszerű döntésként, pláne 2002 után, a polgári körözős, „a haza nem lehet ellenzékben“ idején.

Magyarország olyan kis pont, de a felcsúti olyan jelentős – jelentette ki a Partizánban, hozzátéve, hogy a miniszterelnök egy számottevő tényező. Ja, meg a tüske a köröm alatt, a bot a küllők között (ő mondta a saját szájával neki), akit ugyanakkor az EU vezetői már bottal sem piszkálnának, he nem lenne muszáj. 

Plusz TP szerint Magyar Péternek kincs koncepciója a kormányzáshoz (ez mondjuk könnyen  lehet, de a puding próbája ugyebár, no meg tényleg szeretném látni, ahogy ez a mostani banda megbukik), ez látszott a 23-i beszédéből is, ami „félperces internetes poénok sorából” állt, miközben a döbrögi igen koncentrált és összeszedett volt. Ukrajna, Ukrajna, Brüsszel, Brüsszel, másról sem szólt az egész főminiszteri agymenés, többek között az 56-os forradalomról se, egy állítólagos „állami“ (azaz nem párt-) „ünnepségen“. Amúgy beleolvasva a a Dagadt beszédébe, nekem az jött le, hogy a korábbi önmagához képest is szétesett volt, , a gyűlöletbeszéd jól megy neki, és ezzel próbálja elfedni azt, hogy kormányozni egy ideje már nem szok.

És mivel kormányzás címén csak propaganda zajlik, azt kellett felhangosítania, igen koncentráltan persze, miközben megpróbál világpolitikai tényezőnek látszani, pedig nem erre kapott felhatalmazást. Már amennyiben, hiszen a választási csalást hivatalos politikává tették, a választókerületek átrajzolásával, a pártpropagandát nyomató „közmédiával“, és egyáltalán, a szinte korlátlan állami pénzből űzött hazug kampányokkal. Ebben most a legújabb Nemzeti Inzultáció igazi szintlépést jelent, ahol megint csak az állam pénzén hazudnak valamit a riválisról, hogy aztán kérdéseknek álcázott önkényes vádaskodásba csomagolva csúsztassák azt a nép elé, hátha elég sokan szeretik majd az efféle moslékot.

TP arról is hadovált valamit, hogy arról is beszélt, hogy a magyar ellenzék szörnyű zsarnoknak tartja a pártvezér és kancellárt, amiben speciel igaza van. Miként igaz az is, hogy egy zsarnok, az ő lassan teljesen neofeudális rendszerével.

De hatásos, kurvára hatásos, mondjuk főleg a polgári demokrácia (volt nálunk egyáltalán olyan?) apró darabokra pofozásában. Az Európai Uniót azért még ő sem tudja szétverni, bár igénye nyilván lenne rá, csak az uniós vezetők mára már igyekeznek átnézni rajta, amikor csak lehet, ami azért az országnak nem sok jót jelent.

A karma nem kegyelmez

Valamikor hajnali négy körül kimentem vécére, aztán mikor mentem volna be a fürdőszobába (mert az két különböző helyiség, ahogy az normális. (Tényleg nem bírtam soha megszokni az olyan fürdőszobát, ami egyúttal a vécé is, pedig a hotelekben meg az amerikai filmekben mindig ez van.) Szóval behaladtam volna a fürdőbe, amikor a tök sötétben teljes lendülettel rúgtam bele a küszöbbe, ami pár centivel feljebb van a padlóhoz képest.

Szolidan felüvöltöttem, sőt az istent is emlegettem, nyilván negatív értelemben, de legalább nem tudtam visszaaludni a fájdalomtól. Lehet,  hogy mégis van valami ebben karma-dologban, elvégre rémes egy alak vagyok, és ennek megfelelően szar dolgok történnek velem.

És mivel halottak napja van, én meg nem vagyok halott, csak sebesült, kimentem volna a temetőbe a nagyszüleim sírjához (még egy akciós mécsest is vettem, csak az volt a gond, hogy a lassan elfeketülő körmű nagylábujjamat nyomta a cipő, de pont úgy hogy napkelte után is csillagokat lássak miatta. Nem baj, gondoltam megyek szandálban, ami így november elején nem igazán számít szezonális viseletnek, de elég tavaszias napsütés van (ami meg nem számít szezonális időjárásnak), úgyhogy nem volt esélyes, hogy lefagyjon a lábam. Aminek épp van elég baja anélkül is.

Úgyhogy elővettem a nyárról megmaradt szandált, ami viszont alulnézetből így festett:

A teknős épp lopja a show-t.

Nem láttam esélyét, hogy nem fog két darabra esni már egy rövid sétától, úgyhogy a temető elhalasztva, elvégre az ott elhantolt rokonok úgysem mennek sehova, de a sírkövek is ritkán indulnak túrázni unalmukban. Sőt, a mécsesek sem romlandók. Pedig a családilag érdekelt sírok nemrég lettek felújítva, képen láttam már, de gondolom élőben is pont ugyanolyan élmény. Pláne, hogy meglett a szemüvegem, ami valamiért a fürdőszoba polcán volt, ahová meg elsőre ugye nem sokerült bejutni.

Látni mondjuk nem sokkal többen látok vele, mint nélküle, mert koszosak a lencsék, hiába törölgetem az erre dedikált mikorszálas kendővel.Az ablaktisztító szerrel meg nem merek rámenni, a fene tudja nem tüntet el valami fontos bevonatot a műanyag lencséről. (Mittudom én, UV-szűrő réteg, az biztos van rajta.)

De legalább nem látom túl élesen a körmöm alatt feketedő száradt vért, meg a kissé bedagadt kisujjamat. de pont ez a kettő az, ami miatt épp fájdalmas cípőt húzni. Papucsban meg nem mehetek a ház előtti kukáknál messzebb, már csak a maradék önbecsülésem miatt sem, 

Rohadt egy karma.

Tabukat hallunk jönni

Már megint szembe jött a trágárság-téma valami pótkasztben, hogy az nem is humoros ha valami humorista a sztendapolós jópofáskodásokba olyanokat mond beleszőni, hogy „egy faszt!“. Hogy ugyanis ez nem is vicces, mert öncélú, alpári, hatásvadász, valamint. Milyen meglepő, egy sztendapos performansz az hatásvadász? Ki hitte volna?

Amúgy megint le kell szögezni a nyilvánvaló evidenciát, miszerint trágár szavak nincsenek. Egy szó, hangsor, mifene, nem bír önmagában rossz, rémes, elkerülendő lenni, csak van az a fránya konnotációja neki, amitől a fasz az a trágár, a pénisz meg nem, pedig lehetne pont fordítva is, történetiség kérdése az egész. (A fasz egyébként valószínűleg finnugor, de csak talán, nincs igazi etimológiája, pontosabban tudja fene.)

Szóval a trágárság nem a szavakban van, hanem a fejünkben, bizonyos hangsorokat tabusítunk mindenféle okokból, mert hát a nyelv nemcsak veszélyes fegyver, de társadalmi-kulturális különbségeket is kijelölünk általa. Aki azt mondja burgonya, az egy kifinomult alak, aki szerint viszont az krumpli, az egy paraszt. A tabusítás meg úgy kezdődött, hogy eleinte nem mondták ki az istenek, vagy bizonyos istenek nevét, aztán azt se, hogy tigris vagy medve, mert az erős és veszélyes entitások neve is erős és veszélyes, megidézi az illetőt, az meg ugye senkinek sem jó.

Így aztán a tabusértés eleve egyfajta agresszió lett, ha rosszat akartak valakinek, csak kimondták, hogy a medve igyon rád vizet, és az illető máris pánikba este magát. És valahol itt szokták keresni a trágárság gyökereit:  az eredendően vallási und egyéb hiedelmeken alapuló tabuk tudatos megsértése lenne az, mint az agresszió egy fajtája, ami egy eltartott kiujjú teadélutánon megengedhetetlen, egy kocsmai verekedés előkészületeinél viszont elkerülhetetlen. (Ilyen értelemben az „agresszív fasz“ kifejezés például az „aki mondja másra..-“ típusos esete, mert lefaszozni valakit, eleve agresszív gesztus.)

És aztán a tabusított szavak először tényleg kulturális, meg szociális státuszjelzők lettek, aztán ennek nyomán bizonyos csoportokban a normál kommunikáció standard elemei.

Amikor három, szellemileg kissé leárnyékolt szobafestő-cipőfelsőrész-készítő álldogál fülig festékesen a kocsmapultnál, ott gyakori, és ha nem is elvárt, de normális a bazmegelés. „Tisztára kivoltam bazmeg, el is mentem megkérdezni bazmeg, hogy akkor ezt így most hogyan bazmeg?“

Itt jól láthatóan nem trágárság a bazmeg, senki sem akarja, hogy akihez beszél, az megbasszon valakit, lehetőleg ott és akkor, a bazmeg ez esetben pusztán mondatközi és mondatvégi írásjel. Vessző, vessző, pont. 

Mert a bazmeg bizonyos csoportkultúrákban egyáltalán nem áll tabu alatt, nem gond kimondani, sőt, mint látható funkciója is van. Hisz nyolc fröccs után nehezebben megy már a hangsúlyozás, így helyette bazmeggel tagolják a mondatot, amúgy értelmes, csak épp érdektelen, de ettől még jelentésteli egységekre.

Vagyis könnyen lehet, hogy nincs generális trágárság, ami adott csoportban és szituációban fülsértően tabusértő, agresszív bunkóság, az máshol és máskor maga a természetes nyelvi kód. Legalábbis valahogy így képzelem, persze ideológiailag nem vagyok elég képzett, mint ahogy nyelvész sem.

p.s. Amikor viszont influenszerek egymás közt bífelnek, és ez nagyon krájndzs, mert nincs meg az a pozitív vájbja, akkor ezt sokkal agresszívebb támadásnak érzékelem, a saját nyelvhasználatomhoz képest, mint megannyi bazmeget. Ha úgy tetszik, az ilyesmi számomra a trágárság egy sajátos alesete.

Tabusértés (fészbuk.kom)

Nem kell!

Bájer „Ötös Számú Párttagkönyv“ Zsót barátilag felszólította Nagy Ferencet (Ferózza a fene, nem a nyolcvanas évek végén vagyunk, mikor még volt valaki) néhai rockzenészt és aktuális rendszerkonform közhülyét, hogy kérjen bocsánatot, Ne tőle, hanem azoktól a nőktől, akiket a gyorsan szimbolikussá vált Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatója futtatott striciként.

Merthogy a békameneten azt mondta Ferenc nertárs (aki lehet, hogy már nem volt nagyon szomjas, vagy épp már alapbeállításon is ekkora pöcs), hogy a diri „csak kereste a pénzt ezzel, lányokat futtatott, a lányok is keresték a pénzt ezzel, mindenki jól járt, nem?”

Ja, ez akkora tahóság, hogy nem lehet otthon a négy fal között csinálni, mert kifolyik az ablakon. Úgyhogy Zsót, aki kész bárkit bármikor nyilvánosan szarházi, utolsó mocsok baromállatnak nevezni, és az illető pofánveréséről fantáziálni, szóval még ő is erősnek érezte ezt a beleszarós hozzáállást, ami azért figyelemre méltó. Pedig ez nálunk maga a hatalmi működés, márpedig Ferenc nertárs egy ideje kinyilvánította: neki már nem kell gondolkodnia, ő csak követi amit a Dagadt mond, márpedig ha a vezére és sleppje tesznek magasról minden morális elvre, akkor ő sem cselekedhet másként. Ez a minta, a rezsim legjobb és egyben kötelező gyakorlata, Ferenc csak utólag is megdolgozik a Kossuth-díjáért.

Amivel meg elérte azt, hogy már jó ideje eszembe sincs Beatricét hallgatni, pedig tizenévesen még szerettem, de ma már nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy az énekesükből milyen undorító egy vén fasz lett. És nem, ezt sem tudom finomabban kifejezni.

p.s. A HVG címlapcikke szerint: Nagy Feró: „Ha a Bayer Zsolt ezt mondta, akkor majd elküldöm én a picsába, jó?” Hiába na, vén kecske is megtolja a show-t, avagy vén kandúrok cicaharcra fel!

A szolgálólány esete a kisasszonnyal

Képzeljük el, hogy 1843 van, és egy másik kontinens, de korántsem olyan látványos, mint amilyen 2043 lesz majd, festői romokban egy atomháború után. De ez mindegy is, miként az is, hogy Az utolsó dolog, amit Mary látott túl sok jelenete játszódik gyertyafényben (azaz majdnem sötétben) hiszen a címszereplő speciel vak. Nem volt mindig az, csak megvakították, de annyira nemrég, hogy az első jelenetben még csorog a vér a szemét takaró kötés alól, miközben épp a tárgyalása zajlik.

Mert Maryt azzal vádolják, hogy szakszerűen lemészárolta az egész családját, sőt csatolmányként a szolgálókat is. És mivel egy bibliázós értelemben puritán közegben vagyunk, a nyakig gombolt ítélkező férfiak rögötön Lucifert látják a rémségek mögött, pedig vagy százötven évvel vagyunk már a hírhedt salemi boszorkányperek után. (Plusz a jeles ám ostoba alakok azt sem tudják, hogy a modernitásban Belzebubra szokás hivatkozni, mint mostanában nálunk az államkormány-férfiak.)

Az ördögi megszállottság persze csak járulékos következménye Mary (Stefanie Scott) pokoli természetének, hisz az egész ott kezdődik, hogy a kis cafka leszbikus, legalább is korábban szerelmi viszonyba keveredett háztartásuk egyik szolgálólányával, és innen a valláskárosult wannabe inkvizítorok szerint már egyenes út vezet a gyilkosságig. (Aki buzi, azt megszállja az ördög jól, és akit megszállt az ördög, az meg van szállva teljesen, elvégre Luci Ferenc nem végez félmunkát, tehát gyilkol, ha alkalma van rá, ha meg nem, csinál magának.)

A film maga epizodikus visszaemlékezések sorozata, hogy hogyan talál egymásra a két csaj, hogyan kap tőle agyvérzést a család, hogyan büntetik meg őket, és a büntetések hogyan erősítik meg a kapcsolatukat. De annyira, hogy már szöknének is, csak elhuny meghalni a család matriarchája (aki maga a járási főinkvizítor banya, plusz beesik egy idegen, ami némileg átrajzolja a helyzetet. Eleanor, a szolgálólány (Isabelle Fuhrman, Az árva címszereplője) ekkor már némává lett fojtogatva, asszem, de ettől meg  megcsonkítja kissé az erőszakoló idegent, aki döglött csirkét hoz ebédre. Levágja egy ujját, mire a halott nyanyának a ravatalon elkezd feketedni a sajátja, aminek nem sok jelentősége van, de felettébb misztikus, meg addig is történik valami ebben a nagyon lassú filmben. A gond amúgy nem is a súlyos testi sértés, hanem hogy a családtagok megint egy légtérbe találják a két lányt, úgyhogy kezdődhet a műalkotás harmadik harmada, a kölcsönös megtorlás mentén, terror-horror, aminek Mary már családtagból szolgálóvá lefokozva indul neki.

Az utolsó dolog, amit Mary látott ezzel együtt nem horror, hanem egy fojtogató kamaradráma, kevés szóval, sötét képekkel, nyomasztó atmoszférával, hisz ezek a rohadtul istenfélő istenbarmai megcsinálják maguknak a földi poklot, elnyomással, erőszakkal, elhallgatással és képmutatással dekorálva, aztán büszkék arra, hogy milyen kurvára vallásos életet élnek. 

Nem a leszbikus szál itt az érdekes, hanem az, hogy abban a közegben eleve bűn, ha valaki őszinte az érzelmeit illetően, sőt gyanús, hogy már az is, ha egyáltalán mer érzelmekkel bírni egyáltalán.

Úgyhogy mikor az egész díszes család meg lesz mérgezve jól, és nyilván pokolra jut, nem lehet őket sajnálni, hisz a bigottságuk mögül már rég nem látszott ki az ember. Már ha emberek voltak még egyáltalán, és nem kegyetlen biorobotok, elsorvadt lélekkel.

Van még egy kis misztikus kitérő (talán hallucináció), ami megmagyarázza, hogyan lett megvakítva Mary (szerintem ő csinálta magának), mert amit utoljára látott, az neki is sok volt. Meg így legalább az akasztófa alatt már csak azt láthatta, ami fejében volt, és az szépre emlékezés keretrendszerében működött.

Valami középszar horrorra számítottam. csak bele akartam nézni, de ez a film igazán erős, drámai darab, még csak nem is hor ror, hor nem ror, de csak jó hangulatban érdemes nézni, csak hogy legyen honnan összébb zuhanni.

A bal lábam

Kellett nekem ma reggel felmásznom a fészbukra (muszáj volt, vártam valakitől egy üzenetet), rögtön szembe jöttek mindenféle kormányhitű megmondóinfluenszerek, magukat véleményvezérnek vágyó orbánista csicskák, de tényleg sorozatban. Gondolom azért, mert a múltkor óvatlanul belenéztem egy-két efféle morális hulla profiljába, most meg azt hiszi az algoritmus, hogy engem ez érdekel.

Minden esetre a legmenőbb kétségtelenül Szánthó Miklós volt, aki a viccesen „Alapjogokért Központ“ nevű felcsútista megmondásgyár és közpénzszivattyú intellektuálisan kicsit sem izgató igazgatója, aki valamiért azt hiszi, hogy neki saját véleménye van. Miközben akkora lakáj a fazon, hogy nehéz nem hasoncsúszva elképzelni. Most azzal az épületes címmel posztolt, hogy: "A Békemenet, mint a trendforduló valósága“.

Mióta a felcsúti bejelentette, hogy kétszer annyian voltak, mint bárki más, aki ott se volt, nem bírnak lehasadni a saját hazug sikerpropagandájukról, úgyhogy Sz. Mikhlós elvtárs rögvest öt pontban foglalja össze, mitől akkor a truváj a Vezér elé tömegesen menetelve járulás.

1. Brüsszel le akarta informálni az uralkodást, illetve le akarta uralni az informálódást, álhírbotrányokkal főleg, de a családi adókedvezmény, meg a döbrögi podcast-turnéja lenyomta őket a picsába.

2. Tizenöt év töretlen sikerei beérik a gyümölcsöt, a tisztára párt meg semmi újat nem hoz, leszámítva, hogy megadóztatnák a járulékok adóját.

3. A háborús menetet megelőző békemenet (jó hát csak időben, de megelőzte, nem?) a digitális térben is tarolt, főleg Mátészalka és Pornóapáti térségében, valamint este hét körül. Ettől viszont kipukkadt a tiszás lufi, hisz a Mandiner meg a Zorigó is példátlan kormánypárti fölényről számolt be, az ármánypárttal szemben.

4. Amit a döbrögi ígér, azt meg is tartja, mert csak olyat ígér, ami megvalósítható, és meg is lehet csinálni. MP viszont csak lihegve másolja a fényes tekintetűt, és van pofája nyílt fórumokat tartani ott, ahol a vezér csak zártkörűen, a rajongóitól körbenyalva.

5. És egyáltalán, a kihívó célja – mint korábban is – a provokáció, a balhézás, a konfliktuskeresés. (Nyilván mert ő hirdetett több „hadjáratot“ is Brüsszel ellen, a Botaküllőkközt-paradigma jegyében.) Valamint Béke!

Ja, semmi értelme, szerintem az arc kitalálta, hogy legyen öt pont, így aztán az eleve semmitmondást kellett kihúznia addig, ami persze inkább unalmas, mint szórakoztató, pedig én röhögni akartam rajta, ha már elém dobta a gép. A kommentelő harcosok szerint persze ez "100%-ban független és objektív helyzetértékelés“, valamint "Valami esetleg nem tetszik, háborúpárti lippsik?“

És akkor ez még csak a neofeudális rezsim legviccesebben bajszos zenebohóca volt, de jött a többi Arcos is a Klubból:

- Mostanra kétség sem férhet hozzá, hogy a Fidesz eredményesebben mozgósított október 23-án.

- A Facebookon is a Fidesz tarolt október 23-án. (Írja a valamelyik Dániel a fészbukon. Így könnyű.)

- Nagy bajban vannak a liberális uszítók.

Magam, mint liberális (?) uszító nagy bajban vagyok, akkorákat uszulok mostanában, hogy tisztára fáj tőle a bal lábban, de hát eleve a jobb lábam a jobb, a bal meg visszeres, nyilván politikai alapon, miközben minden autós tudja (kivéve a hülyengol angolhülyéket), hogy a kormány helye a bal oldalon van! Jó, ez baromság, plusz anno a szegényhülye Thürmer-féle Munkáspárt szlogenje volt, még valahol a zavaros kilencvenes években.

Nna, megyek, írok valami tudományosat, nyakamon a hónap vége, a fészbukra meg leközelebb hunyorítva nézek csak. Vagy leveszem a szemüvegem, úgy máris nehezebb olvasni a szánalmas ostobaságokat -ilyen az, mikor egy mindennapi egészségügyi probléma mentálisan hasznos.

Lázadás, zászlószív, komfortzóna

Állítólag ma reggel videón üzent nekem a pártvezér és kancellár, hogy ébredjek meg lázadjak! Nem tudom, rég nem kapcsoltam már be a videót, pedig egy csomó minden még VHS-en van meg, így kikapcsolva meg nem hallatszik ki belőle semmi. De utánaolvasva a a dolognak kiderült, hogy csak a csütörtöki nagybeszéd-gyűlés részletét rakta ki, márpedig az már akkor sem érdekelt, szóval nem baj, ha ma még nem lázadok.

Ébredni mondjuk ébredtem, úgy hat utám, ami persze mára már öt után, de hát így jár az ember, ha egész véletlenül jól alszik. Merthogy akkor viszont keveset. De vasárnap reggel negyed hatkor még sötét van kint, a fenének van kedve rögtön lázadni, pláne mióta elfogyott itthon a kávé. Meg őszintén szólva engem nem zavar, ha Brüsszel nem akarja, hogy hazafi legyek, azt akar az a város is amit akar, ez a hazafiság meg amúgy is csak egy üres szó, annak mondjuk lenne svungja, ha a honleány akarnék lenni, de az se.

Viszont mindig tetszik, mikor egy másfél évtizede egyfolytában teljhatalmat gyakorló, a parlamentet évek óta kiiktató (vö. rendeleti kormányzás) önkényúr lázadni akar, de folyton. Tudja fene, ha viszket neki vakarja meg, ha lázadni akar utazzon el egy kisebb lakatlan szigetre, lázadjon a kókuszpálmák ellen, amíg ki nem lázadta magát alaposan, aztán kezdjen el kormányozni, itthon mert azt jó ideje nem műveli már.

Egyébként úgy tűnik, a felcsúti döbrögi fejében van valami algoritmus, ami mindent beszoroz, kettőtől tízig valamennyivel. Az ő szektája minden idők kétszer annyiját menetelte össze, mint a konkurencia, háromszor akkora tempóban növekszik a gazdaságunk, mint Európa többi részéé (csak rosszfelé, de ez részletkérdés) valamint végtelenül többen hallgatják az ő állami rádiós interjúit, mint Magyar Péteréit. (MP állami rádiós interjúit ugyanis nem hallgatja senki, tekintettel arra, hogy ilyenek nem is léteznek.)

Ráadásul a felcsúti fejében a szorzógép személyiségszinten is működik, mintha egyszerre több ember lenne a főminiszter, és nem csak a testzsírszálakék vagy az életkor értelmében (avagy három normális húszéves veszett el benne?), hanem mentálisan is. Eleve mást ad elő itthon és nyugaton, és keleten is, mindig az a kedvenc focicsapata, amelyiknek épp a VIP-páholyában fogyasztja a szotyoládét, ú úgy békepárti, hogy folyton harcban áll, és úgy keresztény, hogy gyűlöl(tet) mindenkit, aki nem, vagy nem pont a semjénzsolti értelemben az. Ez egyesek szerint a skizofrénia spektrum személyiséghasadásos változata, mások szerint csak simán szélhámosság, nekünk mindegy is, egy döntéshozó esetében az eredmény számít, a szándékai le vannak szarva. Avagy aha jót akar, de minden összeomlik körülötte, akkor menjen a francba, ha saját érdekei mentén, mintegy nem szándékolt következményként, de mégis jó dolgokat csinál, akkor megtűrjük. 

A képviseleti demokrácia kontextusában ezt hívják politikának.

- O -

És közben nem értem (de röhögök rajta), hogy a főnök - nyilván elirigyerlve a kihívója nagyot menését - egy úgynevezett "országjárást" hirdetett maga is. Ami mindössze annyit jelent, hogy öt városban tartanak analóg találkozókat a digitális polgári körharcosoknak. Ez így elég vékony, ráadásul csak a zártkörű fészbuk-polgáriakban regisztráltak regisztrálhatnak, azaz a kemény mag nyugdíjas tagozata lesz ott a zártkörű rendezvényeken. Ami tényleg röhejes, hiszen ebben akkor most mi is a kampány? Aki egy ilyenre elmegy, az eleve hívő, a vezér személyi kultuszának meg a propaganda alternatív valóságának lelkes kis munkása, akit kurva rég nem  semmiről meggyőzni. (Na jó, talán arról, hogy ne csak lelkes legyen, hanem szorgos is, de Özvegyné Teljesen  Aranka meg a Dekázós Tibi a lakótelepről nem azok a tőrőlmetszett véleményvezérek, akik széles rétegek győznének meg a Kávézó Sörözőben meg a lépcsőházban, szóval kampányszempontból érdektelenek. Lájkolni meg amúgy is lájkolnak, zászló, zászló, szív! (Ezt egyszer úgy hallottam, hogy László, László szív, de kikértem magamnak, az egyetem óta nem füveztem, és akkor is életemben összesen vagy háromszor.)

Szóval a zártkörű országjárás az olyan, mint fejben bowlingozni, hogy ugyan folyton tarolok, csak ezt mások nem akarják észrevenni. (Súlyos esetben ez amúgy a skizofrénia spektrum egy másik gyakori árnyalata.) A kampány lényege ugye az lenne hogy megerősíteni az eddig is híveket, és meggyőzni a bizonytalanokat. Na most, megerősíteni azokat, akik egy ilyenre elmennek már nem kell, a bizonytalanok meg semmit nem látnak-hallanak az egészből. 

Avagy marad az a megfejtés, hogy a felcsútista főkutyáknak kell az ilyesmi, mert olyan kellemes, száraz, meleg érzés, mikor lelkesen tapsolnak az embernek. De így az "országjárás" meg csak annyi, hogy a saját kis komfortzónájukat (véleménybuborékjukat) ideiglenesen kihelyezik más városokba is, és remélem úgy járnak majd, mint még '94-ben a Boross Péter nevű véletlenül miniszterelnök.

Ő ugyanis a nyilvánvaló bukás előtt közvetlenül még azt mondta, hogy a MDF fölényesen nyerni fog, mert a kampányban sok helyen megfordult az országban, és akárkivel találkozott, mindenki azt mondta neki, hogy a MDF-re fog szavazni. Egy MDF kampánygyűlésen, milyen meglepő!

Mondjuk nem lenne ellenemre, ha ez a mostani bagázs meg a hűbéruruk is így járnának, sőt!

A hatástalansági hányados

Azt olvastam a minap (ami tegnap volt, a tegnapelőtt már néhanap), hogy száz emberből 3-5 egyáltalán nem képes élvezni semmiféle zenét.  És elkezdi boncolgatni a cikk, hogy miért nem, de szerintem mindegy. Én például nagyon sokféle zenét élvezek, számosat meg igen, de sosem érdekelt, hogy miért jön be a ska vagy a death metal, miért unom rohadtul az összes „elektronikus tánczenét“ és miért viseltetek őszinte, izzó gyűlölettel a mucical meg az operett iránt.

Túl minden neurológiai rejtvényfejtésen, ez alapvetően ízléskérdés, akit viszont egyáltalán nem mozgat meg semmilyen zene, az meg úgy van huzalozva. Én például nem bírok élvezettel nézni semmilyen labdasport csapatjátékot, úgy untat az összes, hogy az elmondhatatlan, miközben százmilliók őrülnek meg a fodbalért vagy a kosárlabdáért. Mert én meg így vagyok huzalozva. És nem fontos, hogy melyik agyterület, meg a milyen kulturális hatások eredményeképp, feltehetően egy felületes alak vagyok, de nem izgat, miért nem izgat a foci.

Ez a zenenemszeretés meg valami olyasmi lehet, mint hogy az emberek (sőt, asszem általában a főemlősök) szintén 3-5%-a homoszexuális, miközben máig nem értjük pontosan, mi lehet ennek az evolúciós értelme, és egyáltalán, mekkora is a szerepe a genetikai meghatározottságnak? (Állítólag a melegséget kódoló génvariációk egyúttal a szaporodást is segíthetik, miközben a genetikai faktor magyarázóereje a saját nemhez vonzódásban, nagyjából egyharamadnyi. Bármit is jelentsen ez.)

Úgyhogy talán a zene hatástalansága is olyan, hogy némileg genetikus, némileg szocializációs, valamilyen arányban és egymásra hatásban, de ez tényleg nem lényeges, gondolom vannak nagyobb problémáink is a világban, avagy súlyosabb kérdések.

(De ha már feldobtam a témát: A zenei anhedóniának nevezett „betegség“ (már mi a vihartól lenne ez az?) tünete, hogy az alany számára a zene valahol az unalmas és a zavaró kategória között bolyong, mint nálam a csapatos labdázás. Az idegtudósok meg tök nyugodtan arra jutottak, hogy a zeneélvezők agyi hallás- és jutalomközpontja közel helyezkedik el egymáshoz és összekapcsolódik. Ám a zene ellen beoltottak esetébe az agy e két területe egyáltalán nem lép interakcióba zenehallgatás közben, szóval a hallásközpont nem piszkálja az örömgócokat. mondjuk nem értem, ezen mit kellett olyan sokat kutatni, ez elég logikusan hangzik.)

Jut eszembe, nekem vagy nyolc éve nincs szaglásom (egy vérömleny a homloklebenyben, és ki is lett iktatva az illetékes agyterület), de a mindennapokban fel sem tűnik, hiszen korábban sem voltam egy kifinomult szimatú hígmagyar vizsla, és a dezodorokat vagy arcszeszeket sem tudtam megkülönböztetni egymástól. De pontosan tudom a hogy a saját életvilágom mitől szagtalan, és már legalább van mire fogni, azt jónapot.

Az igazán fontos kérdés meg esztétikai természetű, azaz hogy ez itt alant például miért ilyen rohadt jó?

A hánymillió politikai elemző országa?

Annyira megmozgatta a közéleti jutyúb népét ez a csütörtöki menetelős farokméregetés, azaz hol voltak többen a kit támogatva, hogy majd mindenki ezen rugózótt már tegnap is. A győztest hirdetés kényszere ülte meg a sok wannabe influenszer tudatát, úgyhogy hirdettek is mindannyian, nagyjából politikai szimpátiák függvényében. A lélekben felcsútisták szerint soha nem látott hatalmas egy Békamenet menetelt, az ellenérzésűek szerint viszont egyértelmű a tisztára párt(nak látszók) előnye. (Ma összesen négy csatornába néztem-hallgattam bele, mindegy is melyekbe, a jelenség a lényeg.)

Nincs is ezzel gond, arra való az internetes világháló megosztó videója, hogy mindenki mantrázhassa a magáét, sőt, ez a fajta civil aktivitás kifejezetten pozitív a demokrácia lehetséges visszavétele szempontjából. (Na igen, a megafonosok és a hasonló hatalom által futtatott médiakurvák persze nem tartoznak ide, ők annyira civilek, mint egy besült kézigránát.) A vicces viszont az, hogy a civil indulat helyett túl sokszor jön szembe a szakértőnek látszás görcsös akarása, miszerint ők, a beszélő fejek, nem egyszerűen a közélettel foglalkozó polgárok, hanem szakértőelemző-értelmezéssegítők. Miközben attól, hogy valakinek véleménye van valamiről, még nem feltétlenül ért hozzá. Mondhatni a vélemény meg az érdeklődés szükséges, de nem elégséges feltételei a szakértésnek.

Így aztán jönnek sorba a bájos ostobaságok, mikor az adott arc igenis akar terminus technicusokkal dobálózni, csak mondjuk kosárlabdát rúg be a jéghokikapuba.

Például: „ A Tisza párt nyerte a tematizálási versenyt.“ A mit? Mozgósításit esetleg, hisz ez igazából arra vonatkozott, hogy a non-felcsútisták többen vonultak a felcsútistáknál. Csak az van, hogy a nappaliból podcast-et tartalomgyártó fazon egyszer beszippantott egy kifejezést, hogy „tematizálás“, és akkor már jó is lesz ez ide. (Komolyan, már-már fájóan hiányzott egy „narratíva keretezése“, sőt átkeretezése fordulat, de máshol azért rám talált. Igaz az abban a formában, hogy „... és ez a narratíva tök fílingesen volt keretezve.“ Brrr...)

A másik ilyen közhelyesdő szakkifejezés a „kognitív disszonancia“ ezt négyből négyszer láttam jönni, hiába no, rohadtul tudományosan hangzik. Kár, hogy túl gyakran értik úgy, hogy akinek ilyenje van, és nem szed rá gyógyszert (mint Döbrögi nertárs), az egyszerűen csak hazudik. Pedig a kognitív disszonancia az ellentétes tudattartalmak által kiváltott belső feszültség, mondjuk amikor egy függő azt mondja, hogy á ez semmi, bármikor abba tudom hagyni, és szeretné is hinni, miközben tudja, hogy nem. Ez politikusban úgy néz ki, hogy ő aztán a belét kidolgozza a népért, és ez is a vágyott önképe, csak közben tisztában van azzal is, hogy igazából egy még nagyobb villára hajt, egy Ferrarival, lehetőleg Floridában.

Az efféle fogalomzavargásokhoz képest a stiláris bakik inkább csak megmosolyogtatók, hiszen ahol fát vágnak, ott több is veszett Mohácsnál:

„Az én szájízemnek ez egyáltalán nem tetszett.“

„Minden szintjén nem állja meg a valóságot.“

„Nem is az az igazi kérdés, hogy ki nyert a győzelemmel...“

p.s. Ja, és ha már valami vicces, azon nagyot néztem (utólag nyilván, talán a hávégén), hogy kik ültek be a Felcsútok Géniusza mögé biodíszletnek a Kossuth téri, államinak hazudott, iskolai ünnepségeket idéző, valójában pártaktíván. Mert 2002-ben még mondjuk Makovecz Imre vagy Egerszegi Krisztina adta az arcát a hatalom arcátlanságához, de már ebből maradt Gigi, Kuki meg Kiki, plusz néhány NER-es szőke, és Eperjes Szamóca pánikrohama.