Technikai gondok

Napok óta ma bírom először bekapcsolni a gépem, szétment a hálózati adapter csatlakozója, egy nem egész kétszáz forintos izé, vettem egyet, de persze nem jót adtak a boltban, a régit birizgáltam össze... De most talán működik... Egy ideig.
Amúgy semmi különös, csütörtök-péntek szabadságon voltam (küldtek, mert nem volt mit csinálni), holnap lejár a három hónapos szerződésem, és mivel még senki nem szólt róla, asszem ez az automatikus hosszabbítást jelenti.... Dejó....


Médiakritika: ma láttam egy hülye reklámot, fene se tudja miről szól, de van benne egy rész, mikor a répának öltözött csávó táncol a nyúlnak öltözött csajjal: Ami ugye problémás, mi van ha csaj beleéli magát a szerepébe? És harap.
Egyébként én, ha járnék jelmezbálba (ihletet kapva) franciasalátának öltöznék, valahogyan.
Vagy tehervagonnak. További jelmezötletek: homokozólapát, mázas csupor (szexuális áthallásokkal), kupac sóder - ez utóbbi nem teljesen saját kútfő. Esetleg müzli.

Napi szöveg (egy kolléga a másikról): Rendes ember, kár hogy akkora bunkó!
Üdvözlet a két műszak, három fog, hat elemi világából.

Az Ember Aki Teszkós Szatyorral Jár Dolgozni

Az ember, aki teszkós szatyorral jár dolgozni, jobbára nő, de lehet férfi is. Meghatározhatatlanul középkorú (valahol harminc és ötvenöt között) és dohányzik. Buszmegállóban, gyárkapuban, bárhol, a cigit csak félig szívja el, ám gondosan a járdára dobja a maradékot, jusson az arra járó hajléktalanoknak is valami.

Az ember, aki teszkós szatyorral jár dolgozni jellemzően rosszul öltözött, legalább is azok szerint, akik magukat jólöltözöttnek tartják. Pedig ő is a kínai boltban vásárol, meg a vásárban a nejlonponyva alól, de ott is az olcsóbbat veszi, meg azt, ami jobban néz ki. Ami giccsesebb.

Néha tetoválása is van, egyszínű. Lehet sittes, MARI 1983 –típusú amatőr munka, meg virág, vagy delfin, vagy kígyó kisiskolás szintű vázlata, szamurájszintű művészi szóba sem jöhet.

A teszkós szatyorban zsömle van. Zsömle meg szalámi, pontosabban felvágott, még pontosabban olasz, zalai, soproni vagy szeletelt teszkós vastagkolbász. Plusz mackósajt, ritkábban joghurt, akciós.

Az ember aki teszkós szatyorral jár dolgozni Blikket olvas meg Sportot, valóságsóról beszélget a megállóban („az a Totya micsoda egy köcsög bazmeg, má’ aszittem  a végén megnyeri, el is kapcsoltam….”), és trágár. A bazmeg nála nem kötőszó hanem mondatvégi írásjel, ott viszi le a hangsúlyt.

Hobbija általában nincs, ha mégis akkor horgászik. A tópartra sörözni jár, a strandra is, a víz a halaknak való.

Azt szereti ami olcsó, ami a hülyének is megéri. Nem szereti a főnököket,  a szomszédját,  a politikusokat, bárkit akinek iskolája van.Várja mikor mehet már nyugdíjba, várja a szakszervezeti szaloncukrot, várja, hogy a gyerekei végre elhúzzanak otthonról, várja a halált.

Műszak után fellélegzik, mintha nem lenne holnap, mintha nem kellene újra hajnalban kelni, pedig de.

Az ember, aki teszkós szatyorral jár dolgozni, néha mi vagyunk.

Turkáló szóda

A címben jelzett szellemességet tegnap láttuk a Desedáról hazafelé a jellemző nevű Kemping utcában. A korrektséghez hozzátartozik, hogy, hogy legalább eltérő betűtípussal írták, de így is vicces, főleg ha megpróbáljuk elképzelni egyben.
(Ez jobb minta a "Láncos Palacsinta" amin évekig röhögtem Fonyódon, mer' ott csak a g betűről kopott le az a kis izé...)
A mai marhaságot pedig a tévében lőttem (mert xar az idő, így nem mentünk strandolni), a Minimaxon valami debil rajzfilmben. Mindenféle munkagépek lelkiznek (!) benne, meg építenek is, és közben ilyeneket énekelnek, hogy az építkezés a legjobb móka. Na ja, nincs is szórakoztatóbb egy kis hidegburkolásnál, és ha lehangolt vagyok némi malterkeverés rögtön feldob. A sóder meg jobb mint a pálinka, a fű és Fásy Ádám együttvéve...

Majden kommunista, majdnem sportos szombat

Hát, a négynapos munkahét mégiscsak ötnaposra sikeredett (kétszer is túlóráztam négy órát, azaz lett egy -egy 12 órás műszak), sőt majdnem hatnaposra,mert kis híján ma is be kellett mennem, de aztán mégse. Sőt hétfőtől bizonytalan ideig délutános leszek, így a hétfő délelőtt is szabad. A gáz az, hogy ilyenkor hiába alhatnék tovább 4-nél, nem megy, ma (szombaton!) is fél ötkor keltem, magamtól.
Így bár nem melózom, elfoglalom magam itthon, kutyát sétáltatok,  szobát takarítok, főzök, bélyeget áztatok (esetleg: bélyeget takarítok, szobát áztatok, kutyát főzök), meg ülök a gép előtt, amit amúgy napok óta be sem kapcsoltam.
Plusz arra gondoltam ideje lenne sportolni, mert úgy tűnik, a fizikai munka ellenére az utóbbi időben híztam (azért csak tűnik, mert lelki egyensúlyom megőrzése érdekében évek óta nem álltam mérlegre), így felmerült a biciklizés, mint lehetséges sport. Ámde: fel kellene pumpálni a bringa kerekeit, meg bekenni gépzsírral a mindenfélét, plusz a váltót is be kellene állítani, de minek. Egyfelől ugyanis félek biciklizni, a frász kerülget mikor tíz centire tőlem kilencvennel húz el egy teherautó, plusz szívhatom a szmogot, másfelől pedig hova is mennék? Mert körbe-körbe nem az igazi, mehetnék esetleg a Desedára, de most akkor most vagy biciklizünk, vagy úszunk, a kettő együtt túl sportos nekem. Úgyhogy asszem marad az úszás, a tóra viszont busszal megyek. De nem eszek lángost, és nem iszok rá sört, ez is hozzáad a fitnessz-tematikához egy hajszálnyit. Plusz a páromnak nincs is biciklije, így a közös tóparti  program eleve csak busszal kivitelezhető. Ja, és lehet, hogy sakkozunk is a parton, elvégre az is sport...

Egészmás: múltkor hallom a rádióban, hogy aznap van a védőnők napja, és eszembe jutott egy lényeges kérdés. Mi van akkor ha e nyilván nagyon emelkedett szakmát egy férfi választaná, hogy is hívnák őt, politikailag korrektül genderelve? Védő? Vagy védőférfi? (Miképp azt sem értem, hogy ha a női balett-táncos a balerina, akkor a férfi verzió miért nem balerino?)

A szavak és a dolgok

A hinduk (és persze a buddhisták is) alapvetőnek tekintik a reinkarnáció, no meg a karma fogalmait. Épp olvastam egy remek hindu (vaisnava) történetet/példabeszédet, ami azon alapul, hogy az ember a következő életében az lesz, illetve affelé megy, amire halála pillanatában gondol. (Ha a kutyádra gondolsz, kutya leszel.) Vagyis ha Istenre gondol, visszatérhet hozzá.
A példabeszéd: Egy indiai kereskedő (ismerve a karma törvényét) szerette volna, ha halála pillanatában Istent szólíthatja, és a biztonság kedvéért minden gyerekének Isten különböző neveit adta. Mert hogy, ha halálos ágya köré gyűlnek, és őket szólítja, szólítsa egyúttal Istent is.
Eljön a pillanat, fekszik a halálos ágyon (télleg, miről lehet felismeri a "halálos" ágyat?), körülötte a fiai. Körbenéz, és utolsó gondolata, mondata: "Ha mindenki itt van, ki van az üzletben?"

Szóval: ne az legyen az utolsó mondatunk/gondolatunk, hogy: "Úristen, elzártam a gázcsapot???"
Mert akkor gázóra-leolvasók leszünk következő életünkben. Ami gáz, ugyebár...

Hurrá délután!

Ma, holnap, meg remélem a jövő héten is délutános vagyok, ami azt jelenti, hogy nem kell hajnali 4-kor kelni, még júniusban is sötétben (és félálomban ) kutyát sétáltatni, hanem ülhetek itthon délelőtt, és csak kettőre kell menni melóba. Mondjuk 10-ig, de az nem is olyan vészes, ráadásul halál nyugalom van (mert majdnem mindenki más 6-tól 2-ig tolja a talicskát), meg közben sem találhatnak ki kreatív pluszfeladatokat. Legutóbb ugyanis másfél napig nem csináltam mást, mint apró csavarokat csavartam ki már összeszerelt sorkapcsokból. És nyilván a csavarkicsavaráshoz szükségem volt minden tudásomra, tapasztalatomra, ehhez már kellett a két diploma. A csavar becsavarásához feltehetően doktori fokozat is kellene, de én azt ugye végül is nem szereztem meg, a három évnyi PhD-képzés (hangsúlyozottan: ohne fokozat) meg nem jogosít erre, sőt egy megfelelő méretű csavarhúzóra sem. Így aztán remekül vacak szerszámot nagyjából félóránként szúrtam bele a kezembe, a hüvelykujjamon egy idő után több volt a ragtapasz, mint a szabad bőrfelület. de hát senki nem mondta, hogy egyszerű dolog csatlakozni a munkásosztályhoz.
Ám azzal, hogy most nem kellet óracsipogásra ébrednem, máris munkásarisztokratának kezdem érezni magam, a végén még újra csatlakozom az értelmiséghez, mely előtt mint tudjuk két út áll: az egyik az alkoholizmus, a másik járhatatlan - hát lehet, hogy akkor inkább mégse.
A délutános műszak viszont jó, lehet éjszakai filmeket nézni, aludni sokáig, plusza gép is működik végre, így nem kell nyolc órát egy helyben ülve sebesüléseket okozni magamnak - az ilyen szerelésre ugyanis tényleg nem áll rá a kezem.
Nem is tudom már, mi is a délutáni rádióműsor a Kossuthon - mert csak azt bírom hallgatni, a popzenének csúfolt kereskedelmi izétől ugyanis már rövid távon émelygek.A Kossuth meg unalmas, önismétlő és politikailag is egyre elfogultabb - de legalább valakik beszélnek a fülembe és nem én beszélek magamban. Persze, eljöhet még az az idő is, de nem szeretném a Gyárban megvárni.

Kultúrműhely

A Gyárban rendületlenül kijön belőlem a bölcsész. A napokban két példa is akadt erre:
   -Numero uno: Hallom, hogy valami nem stimmel a gépel, amin dolgozom, a szokásos ritmikus kattogás mellett furcsa vinnyogásokat is hallani véltem. Észrevételemet próbáltam megosztani egy arra járó mérnökkel, de nem bírtam kinyögni, mi is a furcsa, így valami olyasmi mondtam, hogy "Gond van a géppel, már nem csak ritmust játszik, hanem dallamot is!"
   -Numero due: Ma reggel kifogyott a higító a gép nyomtatójából és ettől megállt az egész. Elvileg már múlt hét elején rendeltünk, de még mindig nem jött, így ez alkalommal leginkább csak imitáltam a munkát. Pakolásztam a polcokon, söprögettem, ilyenek,de ez is hamar véget ért, és mivel nem tudtak értelmes tevékenységet kitalálni nekem, leültem olvasni. Az újságommal hamar végeztem, és nekiálltam olvasni bármit, ami a kezem ügyébe akadt, többek közt a gép dokumentációit is. Épp a higító tűzveszélyességénél tartottam (meg annál a bájos résznél, hogy adott esetben miképp marja szét a gumikesztyűt is), mikor egy kollégám rákérdezett, mi is csinálok. "Ha már nincs higító, legalább olvasok róla!"

Plusz ma nem bírtam megnevezni a mittomén milyen sorkapocs alkatrészét, azt az izét, ami fülöl van, alul menets és bele kell tekerni, meg színes is lehet. De itt már nem voltak szavaim, mikor érdeklődtem, merre is találom a hogyishíjjákot, így elmuttogattam, milyen alakú és mit kellen vele csinálni. Csodák csodájára a kollégám rájött mit keresek, így párbeszédünk ennyi volt: "- A fekete?  -Nem, a piros. - Arra."