2012. február 13., hétfő

Buszmegálló blues - a gyár előtt, hazafelé


Két, némi jóindulattal középkorúnak saccolható nő áll előttem a megállóban, arcukat már meggyűrte az élet meg a nikotin, monoton hangon kárálnak:

-          Háde vádádáábadádádá, ádevádáddbe kurva teszkó dábádádá!
-          Jáje mágábbádáddábevádá krumpli hágebáválá dábábádá szalonnával.
-          Asse gebedábá bádávádá lidöl badaba miafrász teszkóban.
-          Há mé agadabaadá hónaprabadabadá.
(Fordítás:  „Be kellene vásárolni holnapra, valahol, hazafelé”.)

Aztán áttérnek az élet nagy dolgaira, hogy például milyen busz áll meg a 8-as megállójában, illetve megáll-e a nyolcas a nyolcas megállójában. Később felmerül, hogy a közeledő busz, bazi nagy nyolcas számmal a homlokzatán, vajon milyen busz is, meg arra megy-e, amerre a nyolcas. Plusz megáll-e a ruhagyárnál, ahol a nyolcas meg szokott? Az már szerencsére nem lesz a diszkusszió tárgya, hogy m ilyen is egy nyolcas számjegy (ha már a buszra betűvel nincs kiírva), így az „állított végtelen” ontológiai és szemantikai problémája nem kerül elő. Csak az érkező busz sofőrjétől érdeklődnek hosszan hogy ő (!) nyolcas-e, a sofőr bólint, és tényleg, ránézésből úgy (ezerkilencszáz) ötvennyolcas lehet.

Én meg arra gondolok, hogy csak befelé szondáztatnak, a csomagot meg csak kifelé nézik, így csak az a kérdés, hová suvasztják el a vodkásüveget a műszak vége felé? Bár valószínű, hogy eleve ásványvizes flakonban hozzák, az újrahasznosítható.

1 megjegyzés:

  1. Hahahaha hahahahahahahahaha hahaha. Bruuuuhhhhaahahahahahahahaha!

    VálaszTörlés