2012. február 1., szerda

Szobafogság

Beteg vogymuk (isa por es homu, ugyebár), immár harmadik napja, és a helyzet nem sokat javul. Láz folyamatosan, orbitális köhögés, étvágytalanság, generálisan vacak közérzet. Hétfőn még dolgoztam, illetve a munkahelyemen töltöttem az időt, mert hazaérve már 39,5-öt mutatott  lázmérő, szóval a munkát jóindulattal is csak imitáltam. Aztán tegnap elmenetem orvoshoz, aszonta légcsőhurut, a rondábbik fajtából, egész heti szobafogság, sok fekvés, antibiotikum, köptető, gyulladáscsökkentő. Brrr...
Pedig gyerekkoromban szerettem beteg lenni, egy kis megfázás, influenza, gyomorrontás mindig jó érv volt az iskolába menés ellen. Most azonban, hogy öregszem, már egy meghűlés is csúful lever a lábamról (igazából már egy állott franciasaláta is napokra kiüt), így a betegség már nem szórakoztató, a tizenöt éves önmagammal szemben alig várom, hogy vége legyen.
Pedig:
- Betegen nem kell dolgozni, de fizetnek a nemdolgozásért. (Viszont: még mindig jobb dolgozni és jól lenni, mint itthon szenvedni.)
- Van időm olvasni, meg filmeket nézni egész nap. (De nincs hozzá türelmem.)
- A család átvállalja  a kutyasétáltatást. (Ámde a kutya egész nap mellettem fekszik és aggódó tekintettel figyel, ami egyrészt hosszú távon idegesítő, másrészt ugye fingós kissé - vagy nem is kissé.)
- Addig alszom reggel, ameddig csak akarok. (Csakhogy a rohadt köhögéstől alig alszom.)

Viszont meg kell állapítanom, hogy a köptető még mindig finom szirupban található, igaz nem követem el azt a hibát mint gyerekként, mikor egy egész üveg ánizsosat megittam, majd egy napig nem jöhettem ki a vécéről.
A tévéműsor meg igen ócska napközben, úgyhogy teleshop helyett mégis olvasok, vagy ülök a fotelben a laptoppal, mint most is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.