I have survived

A szombat úgy túlélhető, ha tízkor lelép az ember, de akkor minek is megy be, minek cseszik szét a  jól megérdemelt hétvégéjét? A válasz: mert nálunk a kapitalizmus sem racionális: sejtések, megfelelni-vágyások, megúszás-kísérletek, olcsó középvezetői menedzser-tanfolyamok, lapítások és stresszre fogyasztott féldecik szabályozzák az amúgy totálisan kiszolgáltatott munkavállaló napi- avagy hetirendjét. Mert a rendelés/kapacitás hányadost nyilván csak Drakula gróf számolná vérszívás-egyenértéken, meg a diör munkahelyem, ahol kötelező túlóra meg szombati műszak áll szemben a nálam többet kereső diák(???) munkások álmatag semmittevésével, de valakiknek legalább jó.
Azaz a régi, szocialistának csúfolt államkapitalista katyvasz megy tovább (derék viktorunk szerint jó is ez így), mindegy mit csinálsz, csak termelj, termelj vagy meghalsz (melósul: meghalol), úgyis a termelékenység a lényeg, az ember a leggyorsabban cserélhető alkatrész. És valóban, egy pneumatikus munkahenger látványosan többet számít annál, mint akinek lelke van, mert bár mindkettő cserélhető, de az egyik drága, a másik meg mit sem ér. Nekik.
A Füredi csomópontban borús az ég, de rohadt meleg van. Az egyetlen vigasztaló gondolat, hogy a felhők felett mindig süt a nap, kék az ég és nagy a hideg (bár odalent kapitalizmus van), de egy fapados jeggyel sok minden elérhető. (Az igazgató bácsinak sietős:  piramis gyorsan épül, rabszolgák gyorsan jajgatnak.Barátjuk a szódagép.)