Nehézsúlyú irodalom

Ma vittem vissza a könyvtárba az aktuális köteteteket, és láttam, hogy az egyik könyv, egy közel kilencszáz oldalas kis szösszenet úgy néz ki, hogy már az ócskapiacon sem igen lehetne elsózni, pedig egész biztos, hogy én voltam az első olvasója, azaz nekem sikerült egy olvasással majden a papírhulladék szintig leharcolni. De nem tehetek róla, teseenek tartósabb könyveket csinálni, olyanokat amiket az ember vihet magával a buszon, a munkahelyére, olvashatja a parkban is.

Egy ilyen vaskos kötet például eleve ne legyen fehér borítójú meg papírkötéses, koszolódik és gyűrődik ugyanis, ne csináljanak rá hülye aranyozott dombornyomású főcímet (mert a festék két nap alatt lekopik, és fehér alapon a fehér feliratot onnantól csak kitapintani lehet) és legyen mondjuk minimum kétkötetes, kt darab, egyenként 4-500 oldalas könyvet így is épp elég cipelni. (De legalább nem kall a kettőt egyszerre, leszámítva azt az időszakot, mikor épp az első kötet végére érnénk, és a biztonság kedvéért a másodikat is hurcoljuk magunkkal.)

Plusz nagyon gáz, ha kiesik a könyvjelző (vagy az annak használt kártyanaptár, blokk a sarki boltból, vagy a szelet vécépapír a tudjuk honnan), minmum százötven-kétszáz oldalas adagot lapozhatunk át újra...

Sport & Charity

Majd minden documentary műsorban feltűnik mostanában a jótékonyság motívuma, a tortasütős csajok a leukémiás gyerekek pénzgyűjtő gálájára sütnek, a motorépítő csávók a háborús veteránok javára árvereznek egyedi choppert, az autófelújító fickók meg egy remek Las Vegas-beli jótékonysági szervezetnek gyűjtenek, bár ez utóbbi esetben nem derült ki, milyen szervezetről is van szó? Remélhetőleg nem az ínhüvelygyulladásos krupiék idősotthonának, vagy a Középnyugati Tahók „Kurvasokat Veszttetem, Repülőjegyre Gyűjtök” Alapjának.

De ha már ilyen fontos a jótékonyság szerintem lehetnek prioritások: gyerekek, állatok, öregek, betegek előre, elvégre ők azok, akik mások segítsége nélkül nem tudnak kimászni a bajból, vagy csak az elve gázos alapbeállításaikból. A szomorú alkoholista egykori élsportolók segítő egylete is érdemes a támogatásra persze, de csak akkor, ha a környéken már nincsenek számottevő éhező gyerekek meg kivert kutya, az ugyanis, hogy a Totya még focista korában rákattant a kokainra viszkivel, most meg segélyből él, mérsékelten hat meg. Mondom, mérsékelten, vagyis igen, rajta is segíteni kell, csak ne álljon előre a sorban.

Mindez arról jutott eszembe, hogy az egyik csatornán épp egy egykori focistát láttam panaszkodni arról, hogy de szarul él, a háttérből ítélve kicsit jobban csak, mint én. Hát istenem, lepattant a Suzukija már, nekem meg biciklim van, és valamelyik bunkó szomszéd arról is lelopta a fékbovdeneket a közös tárolóban, szóval nem igazán értem a panaszt abban az országban, ahol nagyjából négymillióan élnek a létminimum környékén, egyszerűen fogalmazva szegények. És azért az tudható, hogy egy profi focista nem keres rosszul (teljesítményarányosan nézve meg pláne), és ha lenne agya tudná, hogy az ember nem a sportolóságból megy nyugdíjba, szóval lehetett volna tervezni, mert félrerakni, focifüggetlen egzisztenciát építeni, ne adj isten tanulni is. Tessék példát venni a Kovács Istvánról (nem, nem fogok kokózni), ő tanult is, meg vállalkozást is épített, és bár ma is egy félmüvelt izé, de kétségtelenül volt elég esze ahhoz, hogy felépíítse az életét. (Ha már profi bokszolónak nem volt nagy szám, javarészt negyvenes mexikói villanyszerelőket vert meg, a nagykutyák közül eggyel sem találkozott (legfeljebb koktélpartin), világbannok meg úgy lett, hogy az aktuális, üzleti okokból lemondott a címről, összerakták egy gyengébbel, de az első címvédés sem sikerült már. Vagyis nem vette el az aktuális világbajnoktól a címet, de legalább egyszer sem tudta megvédeni.)

Szóval az egy százalék az jövőre is megy ez kutyamenhelynek vagy szegény gyereket segítő alapítványnak, a nyomorgó élsportolók meg várjanak a sorukra. Mint már kifejtettem, az élsportot amúgy is ellenzem, amelyik megél a nézőkből-reklámokból, az tartson el profikat, a többiek meg csinálják azért mert szeretik, ne tömje őket az állam, azaz mi, pénzzel, csak mert könyvelés vagy tanítás helyett ők inkább főállásban kajakoznának. És nem, nincs ennek akkora közvetett társadalmi haszna, hogy megérné, nem kap kedvet az egészséges életmódhoz (ami nem is biztos, hogy a sportossal egyenlő, és biztos, hogy nem az élsportossal) a sok, tévé előtt sörrel meg szendviccsel szurkoló fotelpatkány, a nemzeti büszkeség meg inkább csak azoknak fontos, akiknek kicsi a farkuk/mellük, ez zavarja is őket, és olimpiai pirosfehérzölddel kompenzálnak. Én is fotelpatkány vagyok, kövér és elég lusta, utálom a focit, de bírom az autóversenyeket, és soha eszembe nem jutna beleülni egy formula egyes autóba (egyszer ültem egyben, alig fértem bele, széltemben, hosszomban egyaránt) versenyezzen vele a rossznyavaja, a frászt kapnám az első kanyarban nyilván, én kérem csak nézni szeretem, az autókban meg izzadjanak a jó fizettet gladiátorok, engem szórakoztatva.

Káni Kula Bá'

Most már tényleg elég volt a melegből, a fene sem bírja már ezt a hőséget sokáig tovább, valamint. A kutya legszívesebben kimenne zuhanyozni, ha be tudna mászni a kádba, ha lenne a csap kezeléséhez rendes hüvelykujja, ha tudná hogy működik, illetve ha nem lenne víziszonya. (De azért egy hideg vizes szivacs így is segít.)

Rajtam viszonyt a zuhany is csak átmenetileg segít, eleve izzadós vagyok, plusz kövér, ráadásul fejre izzadok, pontosabban fejtől lefelé fokozatosan csökkenő mértékben, persze a munka okán a lábam izzadság nélkül is passzentosan belerohad a munkavédelmi bakancsba, mely télen ideális viselet, nyáron viszont előzetes a pokolban ránk váró dolgokból. Főleg a szagélmény okán. A hétvégi szellőztetés ellenére szerdára már olyan büdös, hogy nem elég egyszerűen kirakni az erkélyre, de az ablakot is be kell csukni, ha nem akarok álmomban hányni (És nem akarok, ki akarna? Gusztustalan plusz életveszélyes.) Csukott ablak mellett aludni viszont reménytelen, reggel egy csatakos csomóvá gyűrt rongy, leánykori nevén lepedő mellett ébredek.

És akkor lehetne pl. zuhanyozni hűs vízben, de olyan nincs. Van a hidegvizes csapból folyó melegvíz, meg a melegvizesből folyó forró, ebből kellene a hűset kikeverni, egyelőre nem megy, de a NASA állítólag már dolgozik rajta, 2045-re ígérnek eredményt. Amúgy mosakodáshoz csak folyékony szappanom van, kétféle kivitelbe: hagyományos flakonos, illetve zacskós, ez utóbbi eredetileg hagyományos szappan celofánban, csak a kánikula hatására sértődötten halmazállapotot váltott.

A reggeli kukoricapehely hideg tejjel, feltéve, ha előző este nem felejtettem el ellenőrizni, hogy van-e tej a hűtőben, ha ugyanis nincs, a szekrényből előhalászott, frissen felbontott dobozba én bele nem iszom. Ekkor lehet enni vajas pirítóst, a vaj percek alatt olvad, a pirítós meg sokáig marad meleg. Kutyasétáltatás, szemétlevitel, porszívózás, mosogatás, bevásárlás, hangos beszéd, sűrű pislogás, erőteljes rágás  vagy hirtelen mozdulatok, egyszóval bármiféle fizikai tevékenység után (esetleg közben) az aktuális póló a szárítókötélen landol.

A munkahelyre menet puhára párolódom a buszon (saját levemben, kevés fűszerrel), bent pedig ravaszul elhelyezett (és nagy sokára kikísérletezett) ventilátor-rendszerrel próbálom szárazon tartani magam, hisz rövidnadrágos-szandálos időben én ugye vastag, kantáros hosszúnadrágot viselek, plusz ugye a bakancs, a szükséges vastag zoknival. A ventilátor-szisztéma elég jól működik, nyilván izzadok, mint a vágóállat, csak relatíve gyorsan párolog, a cuccom meg nagyjából száraz marad. Az persze feltűnő, hogy a folyamatosan vedelt hideg szóda ellenére a piszoárba alig helyezek el valamit, még jó hogy nem vagyok élsportoló, mert akkor magyarázhatnám órákig a dopping ellenőröknek, hogy de tényleg nem megy több..

A ventillátoroktól viszont vörös a szemem mint a nyúlnak, ez ellen lehet védekezni szemüveggel, de a sima szemüvegem nem jó, mert távolba nézésre való, nem is hordom folyamatosan, az ipari védőszemüveg meg rém viccesen áll (bár huzat ellen nagyon hatékony), így munkavédelmileg ellenjavallt, mert mi van ha bejön valaki és félrenyeli a rágóját a röhögéstől ahogy meglát. (Megvan a megoldás, az ajtónak háttal kell ülni! Csak akkor meg az a baj, hogy én kapok infarktust ha egyszer csak valaki mögém lép, mert nem látom ahogy bejön, és a munkavédelmileg indokolt, unalom és huzat ellen védő fülhallgatóim miatt nem is hallom. Matt.)

Vagyis az igazi megoldást az jelentené,, ha valaki betiltaná végre a kánikulát(szerintem  szó amúgy is kutyaszart jelent magyarul), alaptörvényben rögzítené, hogy a maximális megengedett hőmérséklet hazánkban 25 fok Celsius (és ezt csak borús idő esetén érheti el), valamint hetente legalább kétszer eljárná az esőtáncot. Vagy mindezt egyszerre.

Önreferencia

Van mostanában az a közkeletű gondolat, hogy míg a kormány(párt) határozottan és egységesen nyomul előre, zárt alakzatban, mint egy missé korrupt ám elszánt német tankhadosztály, addig az ellenzék az önmarcangoló töketlenkedés mintapéldája, önsorsrontó lúzerek gyülekezete, eleve meg sem érdemli a lehetőséget. Vagyis a fideszesek szégyentelen, arrogáns seggfejek ugyan, lopnak mint az állat, és még büszkék is rá, de hát nincs kire/kivel leváltani őket, nincs potens szereplő a másik oldalon, akire szavazni egyáltalán érdemes lenne.

Pedig az a helyzet nem pont ez. Egyfelől, mert egy liberális demokráciában (és másmilyen nem nagyon van, a demokrácia vagy a szabadságra épül, vagy nem is létezik – lásd a putyini „irányított demokráciát”) nem az erő kultuszának kellene dominálnia, az az autokrata, sőt, fasisztoid rendszerek sajátja, a demokrácia az deliberatív, vagyis értelmes vitán alapul, na jó, kellene alapulnia.

Másfelől a hazai politika nem a határozott/töketlen tengely mentén osztható fel, sokkal inkább az önreflexivitás, illetve annak hiánya alapján. Az ellenzék önreflexív módon viselkedik, azaz folyamatosan figyeli, elemzi saját helyzetét is, vitázik, taktikázik, újragondol, összeveszik, kibékül, értékeket és érveket próbál egyensúlyba hozni, hol hatékonyabban, hol teljesen dilettáns módon, de legalább megpróbálja. És mivel eleve több párt játszik ugyanazon a térfélen, többen hajtanak ugyanazon szavazókra, az összefogás kényszere és a versengés szükségessége közt őrlődnek folyamatosan.

Ezzel szemben az orbán-pártban (ez a fidesz utódpártja) nyoma sincs az önreflexivitásnak, ők az önreferenciában utaznak. Vagyis egy pillanatig sem elemzik saját lépéseiket, sem előre, sem utóla, mondjuk nem is kell, hisz nekik adott a főnök megfellebezhetetlen döntése, a miniszterelnöki toka felett ott az erő és a mindent lebíró akarat (tényleg, pont mint a Puffin-lekvárnál), nem kell hát ötletelni meg elemezni, lehet tovább haladni, nincs itt semmi látnivaló. Így aztán marad a saját magukra hivatkozás, az önreferencia, amikor minden döntésüket a saját korábbi döntéseikkel magyarázzák. A giccses emlékművel például csak a kötelességét teljesíti a kormány, mely kötelessége egyenesen az alaptörvényből származik, melyet persze ők írtak maguknak senkit meg nem kérdezve róla. Vagy a fidesz frakciója felszólítja (sic!) a kormányt, hogy tegyen már valamit a mezei pockok ellen, mintha a fideszes képviselők nem egytől egyig orbán kesztyűsbábjai lennének, mintha lenne valódi parlament a mostani fideszes törvénygyár und szavazógép helyett, illetve mintha e törvénygyár lenne az. Így aztán a kormánypárti kígyó nem hogy a saját farába harap, de lassan körbeér saját magán és eltűnik hirtelen, ez az a pillanat, amikor a semlecigabriellák már csak ennyit válaszolnak egy amúgy releváns újságírói kérdésre, hogy: Csak! És tényleg, racionális érvelésnek már nem marad tér ott, ahol fokozatosan eltűnik az összes lehetséges külső hivatkozás, és egyedül a vezéri akarat marad, a ’csak’ további indoklást nem igénylő vállrándítása.

És ez az üresség szükséges ahhoz, hogy működjön az orwelli trükk, azaz tetszőlegesen lehessen cserélni a mindenkori hivatalos álláspontot. Hisz ma Keletázsiával állunk háborúban, Óceánia mindig is Keletázsiával állt háborúban, akkor is, ha a múlt héten Eurázsiáról állította ezt a pártlap. Ha nincsenek referenciák, nincs racionális érvelés, akkor elég hazudni valami orbitálisat, és onnantól az lesz a hivatkozási alap, minden igazság origója. Gyurcsány még maga volt a patás ördög, mikor Putyinnal vacsorázott, meg a Déli Áramlat gázvezetékről tárgyalt, orbán most alig látszik ki Putyin fenekéből, kilóra eladja neki az energiaszektor nagy részét, így aztán a házi talpnyalói már a menthetetlenis mentegetik, hogy például az oroszoknak igenis lehet keresnivalója Kelet-Ukrajnában, a maláj gép meg miért ment arra? Ott kérem épp Vlagyimir Vlagyimirovics emberei cívódnak kissé, védik az orosz érdeket, ne tessék arra csak úgy repülgetni, mert ahol fát vágnak ott hullik a forgács és légvédelmi rakétákkal lődöznek bevodkázott kozákok.

Képzeljük el, hogy ha most mondjuk Bajnai lenne a főminiszter és barátkozna/üzletelne az oroszokkal, hogy üvöltözne az összes selmecigabriella nemzetáruló kommunistáktól, és nagy hangon követelné, hogy a NATO azonnal avatkozzon be nálunk is. Hisz ez itt az 1984-ből ismerős duplagondol, vagy az Állatfarmból a „négy láb jó, két láb rossz” ideológiája, ha ők csinálnak valamit az csak jó lehet, ha az ellenfeleik az csak rossz, mert ők a jók és mindenki más rossz. És ezt hogy lehet igazolni? Egyszerű, bele kell írni az alaptörvénybe, esetleg annak asztalába. Mindegy, a lényeg csak annyi, hogy ők legyenek önmaguk egyetlen hivatkozási alapja, így nem jön szembe a valóság. Egy darabig legalábbis.

Emlékműterv-műleírás

Mivel jól láthatóan (sőt, tapinthatóan) szezonja van a figurális köztéri szobroknak (meg a dinnyének, de ez most mellékszál), én is előállnék egy tervvel, egy olyan figurálissal tudják, nem ám modernista izével, hogy két tojáson egy kocka, mert az hogy néz már ki? Meg azt nem is érti a nép, a népnek kérem figurális kell, félpucér alakok hősiesen néznek valamerre, miközben bronzból öntött leplek nem lobognak körülöttük dinamikusan, a műkő talapzat felett. Ilyen szobor alkalmas emlékműnek, ezt már majdnem értik az emberek. Na, mondjuk a biztonság kedvéért írjuk is rá nagy betűkkel mi ez, hátha járnak köztéri emlékművünk felé hülyék is, persze nem annyira hülyék, csak olyanok akik azért olvasni még tudnak és értik a tőmondatokat, és akkor már igen jó lesz az emlékművünk, méltóságteljes és makulátlanul pontos. (Mert a makulásan pontos az nem elég jó, az nem felel meg perfekt cionista perfekcionista tökéletesség utáni olthatatlan szenvedélyes vágyunknak.)

Na szóval, én arra gondoltam, hogy valahol székesfővárosvármegyénk egyik reprezentatív terén állhatna a Halálcsillag Áldozatainak Emlékműve, mementóul a sok ártatlanul elpusztult (és amúgy is kényszersorozott) birodalmi rohamosztagos emlékének állítva, akiknek semmi közük nem volt Leila Hercegnő Szenátor Asszony elrablásához, illetve ha igen, csak parancsra cselekedtek. Persze a Halálcsillag Hadügyi Főbázison voltak komoly, magas rangú háborús bűnösök is, de legfeljebb majd azt külön ráírjuk az emlékműre, hogy az ő emlékükre nem vonatkozik a mementó emléke. (Darth Vader reichmarshall például elmenekült, ő s második világháború Halálcsillag áldozata lett villámcsapás által, de az meg természeti viszmajor.)

Az emlékművem, illetve az áldozatoké nagyon látványos lenne. Egy békésen lépegető, Csubakkára taposó birodalmi lépegetőre zuhanó csillagrombolót ábrázolna, melyre épp tüzet nyit a Millenium Falcon, körülötte halott rohamosztagosok. Meg timpanon, dór oszlopokkal, csak. És a timpanonra fel lenne írva (Arial betűtípussal), hogy: A Halálcsillag Áldozatainak Emlékére, Kivéve Főtiszttől Felfelé – Emlékük Örökké Élni Fog. (Ha túl hosszú, lehet két timpanon is, azt amúgy is szeretem, mert kifejező, és kihasználhatom végre a háromszögű vonalzómat teljesen.)

A szimbólumok rendszere világos ás átláthatóan transzparens: a lépegető a rohamosztagosokat szimbolizálja, Csubakka a hősies küzdelmüket a barbár lázadók ellen, a Millenium Falcon az eredendő gonoszságot, mely legyőzi őket, a csillagromboló meg csak szép, férfias és erőt sugároz. Mondjuk zavart okozhat, hogy pont a lépegetőre zuhan, de fontos tisztázni, hogy zuhan, tehát nem támadja maga is áldozat, a barbárság áldozata. (Itt indokolt lenne egy X-szárnyú beemelése is a kompozícióba, de az statikailag nehezen kivitelezhető, persze van az a pénz, amiért megoldanám.)

Az emlékmű legalkalmasabb helyszíne a Városliget lenne, ahol hátat fordítva az 56-os emlékműnek (magam sem bírom látni azt a nonfiguratív izét, hál hol ének ezek, a 21. században???) a park fái felé tájolódna, a kutyaszar és a bokor alatt pisilő öregasszonyok irányába. A műre az optimális rálátást a közeli nyilvános vécéből lehetne élvezni, onnan érvényesülne kifejező ereje és elsöprő gondolatisága, teret nyitva a szabad asszociációk terének mintegy. Persze csak feliratok adta értelmezési keret keretein belül.

Felmerülhet persze a gondolat, hogy a Halálcsillag áldozatainak inkább azokat kellene tekinteni, akik meghaltak azon a bolygón (a  neve most nem jut eszembe, de mind meghaltak, az biztos) amit szétlőve felrobbantott, de ezt most ne keverjük ide. Nekik majd tervezek egy másik szép emlékművet, majd lesz benne timpanon meg kettőskereszt, meg felrobbanó országalma a bolygó szinonimájaként szimbólumaként.

Ez úton várom az egyszemélyes, meghívásos pályázati kiírást.

Egy mondat a zsarnokságból

Hát kérem, én télleg sajnálom az ilyen lelőtt gép utasait, meg gázai gyerekek övezeteit, de én mostan nem ezekről akarok beszélni, hanem a hogyishíjjákról, hogy vót ez a buzivonulás, mer ezek buzulnak, meg vonulnak egyszerre és fertőzik a fijajinkat, akik is szintén buzulnak meg drogoznak, meg neveletlenek, én mútkó szálok fela buszra, mer vak vagyok és látom hogy csak ülnek meg bámulnak ki a zablakon nem aggyák át a hejüket egy sem, itt tartunk ez az ország kéremszépen, mer ezt meg kell mondani hogy ez a neoliberális nevelés az oka a magyarbálinték monták hogy lehet buzulni nyugottan, meg rugdalódni a miniszterelnökur fejivel a szobrával neki, hát az ijesmit télleg be kéne tiltani mosmá, mer én megmondom őszintén ez csak a zsidók érdekeit szolgájja, ők lassan kiszorulnak onnan izraelből kell nekik uj gyarmat, szerintem a gépet is ők lötték le az amerikajiakkal, hogy aztán jöhessenek gyarmatositani, a pápa is bocsánatot kért a zsidóktól, hát a főrabbijuk vagy mijük mikó kér má bocsánatot mitölünk, akik itt igaz magyarok vagyunk elnyomva kérem, eztet ki kell mondani végre, meg meg kell védni a kormányunkat akiket mi választottunk kétharmadan, szóval szerintem ilyenkor az ilyan gyurcsányók-féléknek kuss legyen má végre, hát elzavarták a a szemetet, ne akargyon visszagyünni meg furja a tarlosurat pedig dejó főispán vagy polgári mester vagy mi ő minekünk, de ezek támadják, mer csak gyülölködni tud ez a mocsok banda, pedig nekik is keresztényi szeretett kellene, mint minekünk, meg hogy halgassanak az orbánurra, aki a lelkit kiteszi értük, aszt csak gyalázzák, tudomásul kell venni, ez keresztény ország, a máriájé, itten nem lesz több buzulás meg ilyn ballibák sem lesznek hatalmon, tessenek má beleirni a alapkönyvbe törvénybe, hogy a mindég a fidesz nyer aszt pont, vagy hát minek is ezek a választások, ha ugyis csak a mocskok meg az igaz jobboldalijak köszt lehet választani, akkor meg minek, na mindegy ennyit akartam mondani szerkesztöur, hajrámagyarország, hajráorbánur, majd legközelebb is telefonálok a petöfihidrádijoba.

Mémek

Olvastam egy egyébként igen szellemes és szórakoztató könyvet a memetikáról (Németh Gábor-Sebők Zoltán: A mémek titokzatos élete; köszönet érte Erikának!) és még mindig nem tudom eldönteni, hogy ez az egész jelentős tudományos elgondolás, vagy csak humbug, jó marketinggel. (Vagyis a memetika is egy jól sikerült mém pusztán.) Ezt amúgy nagyjából tíz éve nem tudom eldönteni…

A helyzetet nehezíti, hogy az utóbbi években a ’mém’ kifejezés kapott egy sajátos, netes értelmet, mely szerint nevezett jelenség nem más, mint viccesre módosított, járványszerűen terjedő és módosuló képek/animációk, pedig ezeket viccesre módosított képeknek/animációknak kellene hívni. Mémek ezek persze, de hát annyi minden az, sőt ha belegondolunk, bizonyos szempontból minden az. Hisz ha a mémek eltérő gyakorisággal replikálódó információs minták, vagyis mém, illetve mémek rendszere a nyelv, a divat, az illem, a vallás és a fene tudja mi  minden még, tulajdonképpen az egész, természettől  megkülönböztetett kultúra.

Hisz például az ímél azért ímél magyarul is, mert a versengő elnevezések közül ez győzött, ez terjedt el és nem mondjuk a villanyposta, vagyis ez vált be a legjobban, mert rövid és mindenki érti, egy globális hálózatnak a nyelve is globalizált kérem szépen. A divatnál talán magyarázni sem érdemes, hogy minden mém, a patacipő, a farmer meg az ananászfej-frizura is. Mém, pontosabban mémek rendszere a kereszténység, mely obskúrus kis zsidó eretnekségnek indul, de a legtöbbeknek jobban bejön mint az addigi korrupt papság képmutatása vagy császár szobra előtti hajlongás. Kicsiben indul, aztán ahogy fertőz, exponenciális növekedésbe lendül, a tanítás újra és újra lemásolja magát, miközben persze folyamatosan módosul. (Mert például egy hosszú, arannyal hímzett lila ruhában, latinul kántáló bácsiról nem jutnának eszünkbe azok a sarus-szakállas sivatagi csávók, ha nem lenne közte a kereszténység komplett története, konstantini fordulattal, egyházszakadásokkal, mifenékkel.) Vagyis minden mém, pontosabban fogalmazva mindent mémnek lehet tekinteni, ami a kultúránk része. Ami meg nem, az gén, az már a természet territóriuma.

És szélsőséges esetben eljuthatunk odáig (egyesek el is jutnak), hogy mivel a teljes személyiségünk tanult, vagyis kulturálisan (társadalmilag) felépített, az idegrendszerünk biológiai alapjain, ez a személyiség sem más, mint gének és mémek rendszere, vagyis mi nem is vagyunk. Illetve igen, csak minden elemünk valahonnan jön, egyéniségünk mindössze abban rejlik, hogy ezek a kívülről átvett elemek egyedi mintázatban rendeződnek össze.

Ez viszont nem új gondolat, hisz csak arról szól, hogy bár tapasztalatilag az egyén az elsődleges a közösséggel szemben (hisz a közösség csak az egyéneken keresztül hozzáférhető, közvetlenül nem), logikailag ez fordítva van. Vagyis a közösség elsődleges az egyénnel szemben, a közösség csinálja az egyént (és hívjuk ezt szocializációnak), közösség nélkül az ember csak valami Maugli, nem beszél, nem szobatiszta (mondjuk szobája sincs), nem ember, legfeljebb  biológiai-rendszertani értelemben.

És pont erről beszélt annak idején Durkheim. Vagyis lehet, hogy mémeket hívhatjuk az ő munkássága nyomán úgy is, hogy társadalmi tények. Csak az már nem memetika, hanem igazi, módszertani kollektivista szociológia, mely igen nagyon kedves az én szívemnek.

Parental guidance is advised

„Bassza meg a kurva isten, gondolta John Domenico Musztafa bíboros, a Hittani Szent Kongregáció, más néven az Eretnekség Elleni Inkvizíció Szent Kongregáció prefektusa és főinkvizítora.”

(Dan Simmons: Endymion felemelkedése, 147. p.)

A káromkodásban egyfelől nincs semmi rossz, másfelől semmi jó sincs benne. Mert van az az érzelmi-hangulati helyzet, mikor egy szerűen egy basszameg passzol leginkább a nyelvi folyamatba, és van mikor egyszerű szellemi környezetszennyezés. Az előbbire számtalan irodalmi példát lehetne idézni Kurt Vonneguttól Charles Bukowskiig (hogy csak a szívemhez közel álló szerzők közül említsek kettőt), és van, amikor a mindennapokban is ez a legtermészetesebb, bár legtöbbször sérti a fülemet.

Mert hát legtöbbször semmi stiláris értéke sincs, egyszerűen szópótló töltelék valamint központozás, úgy vagyok vele, mint a humorral az egykori és jelenlegi főelvtársak, vagyis értem, csak nem szeretem. A pornolájzban például olyan töménységű és olyan véletlenszerű hogy az humoros, de csak egy darabig, aztán egyszerűen fárasztó, pont mint a „bazmegezmekkorafaszságbazmeg”-stílusban megnyilvánulók, leszámítva, hogy ők már az elején sem humorosak.

Ám néha büszkék rá, hogy a magyar nyelv milyen gazdag a káromkodásokban, színes és kifejező a trágárságunk (szemben mondjuk, a hülye angolokkal, ahol csak néhány négybetűs szó permutációira támaszkodhatnak), de ez egyfelől nem igaz, az átlagos bazmegelő is csak három-négy szót variál, másfelől ennek csak akkor van értéke, ha mondjuk (helyén kezelve) az irodalmi nyelvet gazdagítja, a büdös és félrészeg kolléga akkor sem lesz szimpatikusabb, ha olyanokat mond, hogy a „rézfánfütyülő rézangyalát”, a rezet meg amúgy is csak lopni szereti a raktárból.

A végkövetkeztetés: Nyugodtan álljunk neki, és építsünk káromkodásból katedrálist. De csak azt, a kupleráj vagy pártszékház nem ér.

Be Pride!

Azt hiszem mindenkinek igaza van, aki azt mondja,a 'melegfelvonulás' nem a melegek felvonulása, hanem egy polgárjogi tüntetés. Amely minél kellemetlenebb a hatalomnak, annál fontosabb mindenki másnak. Mert a polgárok mi vagyunk, legyünk akár zsidók, cigányok, krisnások, melegek, liberálisok, foci-nemkedvelők, mi mind csak gyanús szubkultúrák lehetünk a hatalom szemében, ahol állnak a férfiak rozsdás vasszagúan, ahol az a férfi aki kalbászt tölt, asszonyt lerendez és bepálinkázik...

de nagy hányingerem van ettől énnékem...

És jó látni a maroknyi normáslist a mérhetetlen ellendukker között.
(Szolid utóirat: Ha jól rémlik, egy Jézus nevű szakadár, és anarchoszindikalista csoportja a kiirtandók közé tartozott a Római Birodalom hatlmasságai szerint. Nyilván neki lett igaza, de  mit tettek szellemével a hivatalos egyházak... ikluzíve szent inkvizíció.... Pedig Jézus csak annyit mondott, mi lenne, ha a változatosság kedvéért megpróbálnánk szeretni, de legalább elfogadni egymást.)

A kádéenpé ma liberális fertőnek tekintené Jézus tanait, ha egyáltalán foglalkozna velük, egyéni képviselői indítvánnyal törvénnyé téve  tiltatná be azt a 'jézusista desktuktív csürhét'. Értjük.

Gay Hussar

A héten az életveszélyes unalom ellen megint ráfanyalodtam a Kossuth Nemzethy Főadóra („otthon a világban”) szigorúan csak estefelé, és meg kell állapítanom, hogy a Belépő című „kulturális” műsor igen szórakoztató, naponta felváltva vannak benne vállaható filmesek-zenészek, meg máriaországa-mintájú miskakancsókat alkotó, magukat bibliás-istenesként meghatározó keramikus nénik. Mivel tegnap opera meg színház volt a téma, ma menetrendszerűen érkeztek wassalbertes-kárpáthazás kretének a lovacskázó huszárokkal, bár ez utóbbiakról nem derült ki, mennyire bibliásak.

Viszont lesz Verőcén ilyen huszártalálkozó, rögtön a kárpáthaza templom mellett (bocs, nem is sejtem, hogy írják, egybe-e vagy külön, utánanézni meg nincs kedvem), ami ha jól értettem a wassalbert utcából nyílik (tudom hogy kell írni, de nincsen hozzá kedvem) ahol van a wassalbert (a turbómagyar, hátrafelé nyilazó polgármesternek ’albibácsi’) múzeuma is.

Meg a huszártalálkozó mellett, ahová több mint harminc huszár várható, lesz mindenféle íjazás, vagyis gyalog meg lóról, gondolom majd huszár üti gyalogot, az meg íjaz a nyilaival, vagy nyilaz az íjaival, ki hogy szokta. Meg lesz majd a Pablajozs Provezzorúr, a szívsebészből átképzett szívcsakrás vicces öregember, nyilván rendez majd lélekcsendesítő regölést is a beborozottan izzadó huszároknak, szokása az neki.

És itt a műsorvezető mikrofonállvány felteszi a kérdést, milyen is az igazi huszár? Hát kérem, az igazi huszár az nincs, ez a fegyvernem nem létezik már egy ideje, mondjuk a franciáknál még van ilyen alakulat, de ma már ők is valamiféle ejtőernyős desszantosok, már ha van nem ejtőernyős is, egyébként csak simán desszantosok.

A nálunk fellelhetők huszárok pedig két részre oszthatók: operetthuszárokra és opera hétvégi huszárokra Előbbiek erősen kisminkelt bájgúnárok, utóbbiak pedig jellemzően minimum középkorú, kissé túlsúlyos nagyon bajszos palik, akik szeretnek lovazni (így mondta a műsorbéli) meg szerintük jól mutatnak pitykés dolmányban kacagányos zekével, vagy valami. És persze már tavaly is találkoztak ott a Duna-parton, az élükön lovagolt be a faluba az ősmagyar polgi, persze huszárnak maskarázva, az iskola meg óvoda gyerekei meg lelkesen integettek, ha már kivezényelte őket, mint azt jól elszólta.

Pedig a gyerekek szerintem inkább Jedi-lovagok lennének (és főleg ilyeneket néznének), autóversenyzők vagy varázslótanoncok, és csak egy kisebb szubkultúrájuk lenne huszár vagy másféle lovazós. engem tényleg nem zavar, hogy ezek meg felnőtt férfi létükre lovaznak meg fura ruhákban izzadnak, de tegyék inkább otthon a négy fal között, és ne mutogassák az utcán, ahol a többségi nemhuszár nemlovazósok is láthatják. Vagy az ilyesmi csak másoknak tilos?

ps. A Gay Hussar az egy híres londoni magyar étterem, ha valakinek nem lenne meg.

pps. Hazafelé még a főminisztertől is halottam egy jó dumát, hogy ugyanis vállalkozóbb barát adórendszert szeretnének. Csinálni, tehát senki ne vegyen nekik olyat. (Na bumm, a vállalkozók meg nyilván vállalkozó-barátabb rendszerre gondolnak, de így jártak.) De akkor is: egy adórendszer ne legyen a barátom, akkor se ha bevállalós(abb). A főminiszter meg tudjon jelzős-szerkezeteket is fokozni, ne csak az arroganciáját.