Önreferencia

Van mostanában az a közkeletű gondolat, hogy míg a kormány(párt) határozottan és egységesen nyomul előre, zárt alakzatban, mint egy missé korrupt ám elszánt német tankhadosztály, addig az ellenzék az önmarcangoló töketlenkedés mintapéldája, önsorsrontó lúzerek gyülekezete, eleve meg sem érdemli a lehetőséget. Vagyis a fideszesek szégyentelen, arrogáns seggfejek ugyan, lopnak mint az állat, és még büszkék is rá, de hát nincs kire/kivel leváltani őket, nincs potens szereplő a másik oldalon, akire szavazni egyáltalán érdemes lenne.

Pedig az a helyzet nem pont ez. Egyfelől, mert egy liberális demokráciában (és másmilyen nem nagyon van, a demokrácia vagy a szabadságra épül, vagy nem is létezik – lásd a putyini „irányított demokráciát”) nem az erő kultuszának kellene dominálnia, az az autokrata, sőt, fasisztoid rendszerek sajátja, a demokrácia az deliberatív, vagyis értelmes vitán alapul, na jó, kellene alapulnia.

Másfelől a hazai politika nem a határozott/töketlen tengely mentén osztható fel, sokkal inkább az önreflexivitás, illetve annak hiánya alapján. Az ellenzék önreflexív módon viselkedik, azaz folyamatosan figyeli, elemzi saját helyzetét is, vitázik, taktikázik, újragondol, összeveszik, kibékül, értékeket és érveket próbál egyensúlyba hozni, hol hatékonyabban, hol teljesen dilettáns módon, de legalább megpróbálja. És mivel eleve több párt játszik ugyanazon a térfélen, többen hajtanak ugyanazon szavazókra, az összefogás kényszere és a versengés szükségessége közt őrlődnek folyamatosan.

Ezzel szemben az orbán-pártban (ez a fidesz utódpártja) nyoma sincs az önreflexivitásnak, ők az önreferenciában utaznak. Vagyis egy pillanatig sem elemzik saját lépéseiket, sem előre, sem utóla, mondjuk nem is kell, hisz nekik adott a főnök megfellebezhetetlen döntése, a miniszterelnöki toka felett ott az erő és a mindent lebíró akarat (tényleg, pont mint a Puffin-lekvárnál), nem kell hát ötletelni meg elemezni, lehet tovább haladni, nincs itt semmi látnivaló. Így aztán marad a saját magukra hivatkozás, az önreferencia, amikor minden döntésüket a saját korábbi döntéseikkel magyarázzák. A giccses emlékművel például csak a kötelességét teljesíti a kormány, mely kötelessége egyenesen az alaptörvényből származik, melyet persze ők írtak maguknak senkit meg nem kérdezve róla. Vagy a fidesz frakciója felszólítja (sic!) a kormányt, hogy tegyen már valamit a mezei pockok ellen, mintha a fideszes képviselők nem egytől egyig orbán kesztyűsbábjai lennének, mintha lenne valódi parlament a mostani fideszes törvénygyár und szavazógép helyett, illetve mintha e törvénygyár lenne az. Így aztán a kormánypárti kígyó nem hogy a saját farába harap, de lassan körbeér saját magán és eltűnik hirtelen, ez az a pillanat, amikor a semlecigabriellák már csak ennyit válaszolnak egy amúgy releváns újságírói kérdésre, hogy: Csak! És tényleg, racionális érvelésnek már nem marad tér ott, ahol fokozatosan eltűnik az összes lehetséges külső hivatkozás, és egyedül a vezéri akarat marad, a ’csak’ további indoklást nem igénylő vállrándítása.

És ez az üresség szükséges ahhoz, hogy működjön az orwelli trükk, azaz tetszőlegesen lehessen cserélni a mindenkori hivatalos álláspontot. Hisz ma Keletázsiával állunk háborúban, Óceánia mindig is Keletázsiával állt háborúban, akkor is, ha a múlt héten Eurázsiáról állította ezt a pártlap. Ha nincsenek referenciák, nincs racionális érvelés, akkor elég hazudni valami orbitálisat, és onnantól az lesz a hivatkozási alap, minden igazság origója. Gyurcsány még maga volt a patás ördög, mikor Putyinnal vacsorázott, meg a Déli Áramlat gázvezetékről tárgyalt, orbán most alig látszik ki Putyin fenekéből, kilóra eladja neki az energiaszektor nagy részét, így aztán a házi talpnyalói már a menthetetlenis mentegetik, hogy például az oroszoknak igenis lehet keresnivalója Kelet-Ukrajnában, a maláj gép meg miért ment arra? Ott kérem épp Vlagyimir Vlagyimirovics emberei cívódnak kissé, védik az orosz érdeket, ne tessék arra csak úgy repülgetni, mert ahol fát vágnak ott hullik a forgács és légvédelmi rakétákkal lődöznek bevodkázott kozákok.

Képzeljük el, hogy ha most mondjuk Bajnai lenne a főminiszter és barátkozna/üzletelne az oroszokkal, hogy üvöltözne az összes selmecigabriella nemzetáruló kommunistáktól, és nagy hangon követelné, hogy a NATO azonnal avatkozzon be nálunk is. Hisz ez itt az 1984-ből ismerős duplagondol, vagy az Állatfarmból a „négy láb jó, két láb rossz” ideológiája, ha ők csinálnak valamit az csak jó lehet, ha az ellenfeleik az csak rossz, mert ők a jók és mindenki más rossz. És ezt hogy lehet igazolni? Egyszerű, bele kell írni az alaptörvénybe, esetleg annak asztalába. Mindegy, a lényeg csak annyi, hogy ők legyenek önmaguk egyetlen hivatkozási alapja, így nem jön szembe a valóság. Egy darabig legalábbis.