Álomutazás

Már sokszor megírtam, micsoda gyötrelem mostanság az utazás, merthogy szeretek ott lenni valahol, ami nem itt van, de rühellem a folyamatot minek eredményeképp oda jutok, vagyis utálok buszozni, hajózni, majdnem utálok vonatozni (az azért néha jó) és nagyon utálok repülni, ez utóbbit a tériszony meg a reptéri vegzálás miatt főleg.

Úgyhogy szét kellene bontani az utazást jó, vagyis átélendő, és nem jó, azaz kihagyható részekre. Lenne egyfelől a tervezgetés und ábrándozás, nem lenne viszont csomagolás meg maga az utazás, a szó fizikai értelmében. Mert a közlekedés helyett teleportot használnánk, az olyan, hogy belépek egy fülkébe itt a sarkon, és kilépek egy másikból egy londoni sarkon. Így aztán tényleg felesleges csomagolni, ha kell valami, egyszerűen hazateleportálok fogkeféért vagy szemüvegtörlőért, sőt nem kellene szállodát sem fizetni, bár nyilván megérné mégis, hisz az utazás lényege az, hogy nem vagyunk otthon, azaz más ágyában alszunk és más vécéjét használjuk. De ettől még kényelmes, hogy Madridban is ehetünk itthoni sajtos rólót, ha megkívánjuk.

Ráadásul nem kell megkérni senkit, hogy öntözze a virágokat meg sétáltassa a kutyát, csak jól kell szervezni a kinti programot, hogy sétaidőben épp egy teleport közelében legyünk. Sőt, így még mosni is lehetne Londonból, ha lejár a gép tíz percre hazaugrunk. Szóval a fizikusok találják már fel végre a teleportot, a sok hülye részecskegyorsítás helyett (elvégre mire megyek én azzal, ha egy részecske marha gyors?), ja, és legyen olcsó is, mondjuk működjön fémhúszassal, és akkor már akár élhetünk is máshol, anélkül, hogy elköltöznénk onnan, ahol most. („Van egy jó kis kamarakoncert Bécsben, úgy egy óra múlva, nem ugrunk el, szívem?”)

Mondjuk az utazás mint olyan ebben az esetben értelmét vesztené, üres fogalommá válna, így belegondolva egyre gyanúsabb, hogy az élményhez hozzátartozik a késő vonat meg a reptéri gyűrődés is. Igaz, hogy negatív előjellel, de akkor is így kerek.