2014. szeptember 6., szombat

Frissítés

Nagyjából rám jött a sírva röhögés, mikor tegnap esete a munkából hazatérvén, ezzel a cikkel szembesültem:
http://444.hu/2014/09/05/oscar-dijas-szinesz-es-rendezo-az-obudai-polgarmester-jeloltek-kozott/
A néni vagy nagyon ügyes marketinges vagy gyakorló (mondjuk nem köz- inkább önveszélyes) elmebeteg, aki nem létező iskolákban szerzettnem létező doktori fokozatot, de minek is, mikor ott van neki a 22 Oscar-díja, köztük a Rómeó és Júlia meg a Bárányok hallgatnak főszerepéért. Ilyen sikersorozattal nem is tudom miért akar óbudai polgármester lenni (olyan programmal, hogy: ÚT Fejujítás! meg LAKÁS ÉPÍTÉS!), miko segíthetne George W. Bushnak is terrorizmus eleni hacban, ha már Oscar-díjat is kapott tőle.

De ennek htására megvilágosodtam. Én is írok egy új, minden szempontból fissített önéletrajzot, a végül meg nem szereztett PhD helyett meg egyszerűen csak kiírom a nevem elé a két betűt, nem is értem a sok hülyének ez hogy nem jut eszébe. (Mondjuk a Bajor Imrét kezelő rákgyógyító csodadoktornak eszébe jutott, pedig mégcsak nem is orvos.)
Szóval:

Dr. BéLa, BsC, MA, DLA
újságíró, szociológus, műfordító, titkos belső egyetemi tamársegéd, a National Geographic Society tagja (nézőként és egykori előfizetőként), a Brit Birodalom Lovagja Rend Titkos Birtokosa, a hit védelmezője.
Született: 1974. Pécs.
Iskolái:
- Eötvös Loránd Műszaki Szakközépiskola (elektromérnöki szakon, jeles oklevéllel)
- Leonyid Brezsnyev Tanárképző Pedagógiai Főiskola (művelődésszervező-szociológia-kommunikáció-földrajz-biológia szakon, teológiai szakiránnyal, summa cum laude)
- A Cambridge-i Trinity College hallgatója az ELTE képzésének keretében, filozófiai-teozófiai-geológiai kurzusokban, fénymásolt tanúsítvánnyal ("Az órákat részben látogtta")
- Eötvös Loránd Tdományegetem szocilógia szak, "Spartacus-Vén Pipás Szakkolléigum", jó eredménnyel
- Great Tétényi Road College, büfé-kisbolt szak, jeles eredménnyel.
- Vitéz Lófej Kázmér Szabadegyetem, doktori képzés, PhD summa cum mindenféle minősítéssel fokozott.

Munkahelyek/referenciák: CIA, FBI, KGB, FTC, MTA, MTI, FIAT, BMW, CBA, MG, IBM, NASA, BP, HSBC, RBS, M&M's, TFL, UPC, IBS, KE-PFK, DM, DRWHO, NYPD, YMCA

Szakmai tapasztalatai: nagyjelentőségű nemzetközi kutatások vezetése a NASA, az MIT és a BVSC szervezésében, tagság a Nobel-díj bizottságban, egyetemi oktatás Kaposváron és Pécsett, számos különböző tanteremben, a KVGY sorkapocs-műhelyének vezető munkatársa, számos lap állandó külső és nem számlaképes szerzője, a Politeista Monetáris Egyház presbitériumának titkára valamint a Darth Vader Lovagrend alapító nagymestere, birodalmi fősárkány.

Képességim: szeretnék egy fitalo, dinamikus csapatban dolgozni, erősségeim a terhelhetőség (20kg-ig), a jó kommunikációs készség (angolul is magas szinten tudok, én már értem amit mondok), a másokkal való jó együttműködés (tudok önállóan dolgozni), boldogulok a kíhívásokkal és szép vagyok. (Mások által szépnek mondott.)

És indulnék polgármesternek is. Programom: több munkahelyet, kevesebb szökőkutat! Meg ingyen sört!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése