Végre péntek és végre túl vagyok az elmúlt két napon, mikor is délelőtt tíztől este tízig dolgoztam (a lelkem a vállalatot illeti meg!), és meglehetősen jól bírtam, csak most vagyok fáradt, mint szíjártópéter egy azerbajdzsáni túra után. Legfeljebb én nem a bizniszkalsszon lazítok, hanem itthon a fotelban, meg csak egy fürdőszobám van, de úgysem tudnék két kádban heverni egyszerre.
Viszont jó eséllyel közeleg a délelőtti műszak, melynek előnye, hogy az embernek legalább lehet magánélete, viszont hajnalban kell kelni, olyankor meg nekem hányingerem van, fejfájásom, négy körül pont a leghülyébb álmaim közepén ébreszt a telefon és egy maghatározhatatlan álagú csütörtök üldöz. De legalább kettőkor le lehet lépni, és fél háromkor már a kutyával indulunk neki a sétának.
Ezért hát én leginkább mondjuk tíztől kettőig szeretnék dolgozni, maximum heti három napon (hétfő-szerda-péntek jó lesz) a mostani fizetés alig néhányszorosáért, de ha a fizetés marad, én benne vagyok pusztán a munkaidő-csökkentésben is. Velem lehet tárgyalni. (Mondjuk néha hétfőn lenyomnák egy ilyen tagnapihoz hasonló tizenkét órás kéjhömpölyt, azt' meg is lenne a heti munkaidő, én meg mehetnék valahová pihenni, ahol.)
Amúgy alig több, mint három hét múlva London, most kezdek besózódni, ez az a fázis, amikor van kedvem utazni. Aztán az indulás előtti napon már befelé nyafogok, hogy most alhatok utoljára a saját ágyamba, meg jön a bőröndrángatós vasútállomásos-repülőteres tortúra, és igazából maradnék itthon, egy kicsit még dolgozni is bemegyek, ha nagyon muszáj.... Aztán itt rájövök, hogy dehogy is, dolgozzon a fene, akkor jöjjön inkább a vizzzer és az ő faszista rezsimje, hajnali kelés van ott is, de utána a gépen visszaalhatok kicsinykét, a végén meg Londonba érkezünk, ami a villamossági gyár és a 23-as busz viszonylatában nem igazán mondható el...
(Városnézésre utazni meg ugye azért jó, mert az ember nincs otthon, de mégsincs a természetben.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése