2015. március 15., vasárnap

Minden kezdet neház

Belenéztem a ma indult Nemzethy Hazaffyas Hírtévébe, mondjuk inkább a neten csemegéztem, mert mazochista azért nem vagyok, és az egész olyan volt, mint ha valami noname főiskola béna kommunikáció szakosai készítették volna, rettenet másnaposan. Valahogy soha nem az a bejátszás indult el ami kellet volna, hang vagy nem volt, vagy nem az ami kellett volna, a „műsorvezetők“ reménytelen tekintettel lapozgatták az adásmenetet, hátha rájönnek mi következik. Mindeközben tudósítók tudósítottak a nagy semmiről, illetve arról, hogy ők most itt tudósítanak, sőt megfenyegették a nézőket, hogy ezt egész nap csinálni fogják, sérelmükre. Fasza.

De a legjobb mégis az volt, mikor egy ismerősen bajszos fazon feje alá kiírták: ÁDÁR JÁNOS köztársasági elnök. Ez valami freudi mellényúlás lehetett, mert egyfelől látták Ádert,  másfelől meg az egész Forradalmi Ifjúsági Napról Kádár elvtárs jutott eszükbe, így aztán tudatalattijuknak engedve ötvözték a két nevet. Ráadásul észre sem vették (vagy igen, csak tojtak rá, igazából nem tudom melyik verzió a rosszabb), egy óra múlva még mindig Ádárnak hívták náluk a prezidentet.

Pedig tényleg írhatták volna, hogy Kádár János, a hangulat, a stílus mindenképp indokolta volna. Meg hát az lett volna az őszintébb.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése