Nyálverseny

Mostanában a csapból is az Ejróvízijós Dalfesztivál Szongkonteszt folyik, közszolgálatilag és kereskedelmileg egyaránt, amúgy teljesen értelmetlenül. Mert nevezett dalverseny egy nettó ökörség, panírozott marhaság háyingerkeltésig túlcukrozott majonézzel leöntve, ócska, öt perc után törlődő popszámokkal telezsúfolt NDK-s zenés ajándékkosár. Kábé ötven éve lehetett még korszerű és innovatív, a kortárs popkultúrához már akkor sem volt túl sok köze, de mára egy fura zárvány lett, betépett egyetemisták primér humorforrása, amit hét közben, józanul valószínűleg bottal sem piszkálnának meg.

Ám ahhoz képest, hogy az Ejró Vízijó az a félresikerült gyerek, akinek csontot kötnek a nyakába, hogy legalább a kutya játsszon vele, nálunk kulturáltabb országokban is komoly energiákat fektet bele  média, még a közszolgálati is. Ilyen (mármint közszolgálati) nálunk momentán nincs, de legalább az állami párttévé/rádió halálosan komolyan veszi az egészet. Náluk, ez a máshol azért inkább poénra vett flitteres nyáladzás nemzeti sorskérdéssé stilizálódik, harctérré, ahol a magyarok hősies kiállása... izé... kiállhat a megmutatkozás mellet illetve lehetőségével. A sír, hol nemzet süllyed el, estébé.

Ennek megfelelően mindenfelé zselézett médiaipari zsúrfickók meg a Megafaxtor XXVII.-ból hamar kiesett wannabe-sztár nőcik értekeznek arról, hogy az aktuális, és aktuálisan kretén művésznevű hazai győztesnek milyen esélyei vannak, illetve fikáznak-e majd minket az izraeliek, a szervek meg a pomogácsok, azért amit.

Én egyébként nem hallotta a győztes dalt, a többiből részleteket, de csak a rádióban munka közben, ott is ezt az izét nyomták napi rendszerességgel, de az a tíz, hmm... „szerzemény“ amibe belehallgathattam, egy kalap szar volt kérem. Úgy értem, egy-egy külön kalap szar, mindegyik. Jellemzően rossz, affektáló kiejtéssel előadott angol nyelvű színtelen-szagtalan popvackok voltak, tizenkettő egy tucat jellegű műanyag alapokkal, és annyira közhelyes szövegekkel, hogy fal adja a másikat. Szeretlek bébi, békét a világnak, vágyom vissza a gyerekkorba, messze még az otthon, fenetudja mi még, komolyan fájt hallgatni, még félperces részletek formájában is.

Ez az egész amúgy leginkább olyan mint egy különösen prosztó szépségverseny, csillámló díszletek mögött a nagy büdös semmi, operettország kétdimenziós reménységei, még jó, hogy legalább fürdőruhás bevonulást nem rendeznek. De itt is mindenkiből csöpög a filantrópia, mindenki világbékét akar, meg mosolyt az emberek arcán. Hát, az részemről lenne is, ha mondjuk Bécsben a döntő alkalmából lenne az Évszázad Áramszünete, vagy a helyszín mellett törne el egy fő szennyvízvezeték, az érdemtelen résztvevők meg bokáig állnának abban, aminek a műsoruk színvonalát gondoljuk.

Igen, én pont ilyen gonsz und rosszindulatú alak vagyok, mondjuk szerintem már a musical mint műfaj is az emberiség ellenes bűnök kategóriájába tartozik. (Kivéve a gyevi bíró, meg a  Rocky Horror Picture Show, az már annyira beteg, hogy már jó.)