2017. szeptember 16., szombat

Gonoszt birizgálni

Délelőtt elhaladtam a megyei könytárba, kivettek egy csomó sci-fit, meg a kiárusításban vettem társadalomtudományi alapművet is (elvégre lelkem mélyén még mindig egy értelmiségi sznob vagyok), Petrának összegumiztam néhány filmplakátot, aztán indultam haza. A buszmegállóban viszont azt írta ki a kijelző, hogy két perc múlva jön valami, ami elvisz hazáig, úgyhogy megvártam, elvégre az újra csöpögni kezdő esőben nem tűnt jó ötletnek a plakátokkal a hónom alatt hazáig sétálni. (Mellékszál, de mi a vihar az a „hón“, csak azt tudom mi az ami alatta van... Vagy hogy hol...)

Nade a buszon olyannal találkoztam, hogy ha origos „újságíró“ lennék, azonnal színes-szagos riportot kerekítenék belőle, mert feltűntek minden kormánypárti hecclap kedvencei, a migránsozó nyugdíjasok. (Akiknél ma csak a jobbikosoktól rettegő nyugdíjasok a népszerűbbek.) Volt ott minden,  ugyanis szerintük a határainkon szakadt hordák állomásoznak, csa arra várva hogy áttörhessék a kerítést, egyébként is, az egyik néni látta a rádióban, hogy valaki halotta, hogy ezeknek kilencven százaléke nem tud sem írni, sem... ööö... olvasni, legalábbis így írta a tévé. (Innentől lehet sejteni, hogy a néni a tévéjét még 1978-ban a magyaregyre kapcsolta, és azóta sem néz mást, arról meg nem halott, hogy hamvas lánysága óta több rádió is van a Kossuthon kívül. Az internet meg nyilván valami soros-izé, ahol pornó van meg bombareceptek, meg zsidó propaganda...)

catoonmovement.com

És persze ártunk és ormányunk „kampányai“ után nem csoda hogy itt tartunk, de az aszalt fejű fogatlan bácsi a muslincamintás zakójában, meg a gurulós szatyorhoz rögzített lángvörös bongyorhajú néni (tényleg, miért van minden néninek bongyorhaja, illetve miért gondolják, hogy a célkavörös az felettéb természetes?) olyan precizitással mondták fel a fideszkádéenpé egyujjas agyú üzeneteit, mintha tényleg lenne bármiféle tudásuk vagy kicsit is megalapozott vélményük a kérdésről.

Pedig ők csak abban a virtuális világban hisznek, amit a média eléjük pakol, nincsenek már referenciáik a dolgok állásáról, illetve azt hiszik, hogy a média maga a referencia, amit kinyomtatnak az újságban meg bemondanak a tévében az úgy van és kész, nincs mit nézelődni tessenek továbbhaladni. Ami persze már 1978-ban sem volt igaz, sőt pont annyira nem volt igaz mint ma, de ha évtizedekig elvoltak a hülye propaganda alernatív valóságával, akkor most ebben érzik magukat otthon, az a jó, ha jön a pártvezér és kancellár, kijelöli az ellenséget, meghirdeti a harcot, aztán lehet szurkolni mint egy focimeccsen, és lehet fröcsögve hőbörögni a buszon, pont mint mikor a fradiemtéká meg a vasas a téma a honvéd-szurkolóknál.

Pedig mndenki tudhatná hogy kormányviktor orbánfő és csatolt részei a valóság ellenében beszélnek, megállíccsák brüsszellet, a sörös-tervet meg a migrációt, bár ez utóbbit eddig nemigen sikerült, hisz ahhoz túl sok magyar él Berliben, Londonban vagy bárhol Európában. Ha már itthon Európa legaláb is zárójelbe került az oroszokhoz, azeriekhez és hasonló valóban félázsiai diktatúrákhoz képest.

De a buszon idáig nem jutnak el, pedig viszolgag hosszú az útvonala, ráadásul a 13-as járat. Balsors akit régen tép...
És innen a cím, ha valakinek nem esett volna le:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése